Új hozzászólás Aktív témák
-
Petykemano
veterán
Jó, a GDDR5 órajelet csak betippeltem, mert azt gondoltam, folyamatosan emelkedtek. Benéztem.
Tonga kisebb lapka lett volna
Igen, egyetértek. Talán ha 20mn-en jött volna ki, akkor feltehetőleg magasabb órajelen jött volna 384bites memóriával és komoly teljesítménye lett volna. Igazi 290X utód.
De nem lett. És így összességében ha nem is fogyasztott semmit, minimum holt teherként cipelte magával. És ki kellett fizetni a méretét.
Nyilván azért csinálták úgy, ahogy, mert a 384bites memória már csak közvetlen a 390 alá gyorsította volna, oda meg minek, amikor ott voltak a még kiváló hibás hawaii chipek.butább, de optimalizált chip
Értem a hátrányokat. A serpenyő másik felében meg az van, hogy a középkategóriás chip nagyobb és drágább és melegebb, mint kéne és még áron alul adva se fogy olyan jól. Középkategóriát még a felső szegmensnél is gyengébban adják el szerintem a technikai ígéretek. A polarist például szerintem sokkal kevésbé az adja el, hogy tudja a shader model 6-ot, hanem az, ahogy a DOOM-ban teljesít.Polaris
De meghozták ezt a döntést az órajelekről és ugyanezen az áron nem biztos, hogy már ugyanolyan vonzó lett volna a valamivel magasabb hatékonyságjavulás ellenére. VAlószínűleg ugyanaz történt, mint a fijinél. Nézzük a jó oldalát: ezúttal nem mondták, hogy overclockers' dream. De mondom, a polaris szerintem egész jól sikerült. A videocardz-on bemutatott profi termék roadmap alapján az alsó profi szegmensben a P10-et a vega11 fogja váltani. Kiváncsi vagyok a két szóbanforgó fejlesztés hoz-e további komoly hatékonyságbeli előrelépést. -
#00137984
törölt tag
Ezért nem veszek soha többet 100ezer alatt AMD középkategóriás videókártyát. Szét lett szakítva a termékpaletta rendesen. Nekem ne hagyjon benne kihasználatlan, költségzabáló és talán a fogyasztásért és melegedés miatt felelős részegységeket, ha a videókártya teljesitménye meg nem növekszik. Vagy marad engedélyezve és használom, ha még a játékok nem is támogatják, de nem kell feleslegesen a fejlesztések miatt nekem pénzt lapátolnom valamire, aminek az előnyeit a felső kategóriában élvezhet majd a játékos. R9 380 legalább részben felhasznált néhány jó fejlesztést, ami konstans emelte a teljesitményét. A 384bit-es memóriavezérlő miatt olyan drága lett volna mint az RX 470, és azokban az időkben nagyon az R9 390-nek adott volna kihívót házon belül. Én mondjuk elfogadtam volna egy olyan R9 380-as videókártyát 384bit-en 6GB videómemóriával.

Új hozzászólás Aktív témák
A topikban az OFF és minden egyéb, nem a témához kapcsolódó hozzászólás gyártása TILOS!
Megbízhatatlan oldalakat ahol nem mérnek (pl gamegpu) ne linkeljetek.
- Okoslámpával vinne fényt az OpenAI a sötétségbe
- Depression: Hardver rúzs effektus?
- Építő/felújító topik
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- Eredeti játékok OFF topik
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Futás, futópályák
- Lenovo Legion és IdeaPad Y széria
- Cisco vizsgák (CCNA, CCNP, CCIE)
- Egérpad topik
- További aktív témák...
- BESZÁMÍTÁS! ASUS TUF GeForce RTX 3080 Ti 12GB videokártya garanciával hibátlan működéssel
- BESZÁMÍTÁS! GIGABYTE RTX 5080 AERO OC 16GB videokártya garanciával hibátlan működéssel
- BESZÁMÍTÁS! Sapphire Nitro+ AMD RX 7900 XTX 24GB videokártya garanciával hibátlan működéssel
- Eladó AORUS GeForce RTX 3070 MASTER 8G - kis hibával
- Gainward Phoenix RTX 3080 10GB Megkímélt állapotban, dobozában!
- GYÖNYÖRŰ iPhone SE 2020 64GB Black -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3920
- Lenovo T480S i5 8350U, 16GB RAM, 256GB SSD, jó akku, számla, 6 hó gar
- Dell Latitude 5400 14" FHD IPS, i5 8365U, 8-16GB RAM, SSD, számla, 6 hó gar
- Apple iPhone 13 /128GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia / Akku: 100% Után gyártott Kijelző
- Bomba ár! Dell Latitude E7240 - i5-4GEN I 8GB I 128SSD I 12,5" HD I HDMI I W10 I Garancia!
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

