Új hozzászólás Aktív témák

  • BandiHUN
    veterán

    Visszatekintés

    Sokan mondják, hogy a Borderlands 2 ezerszer jobb, mint az előd volt, de objektíven nézve sajnos sok kulcsfontosságú ponton elhasal.

    Elsőként hadd hozzam fel a hangulatot. Az első rész sokkal inkább adta a poszt-apokaliptikus világ hangulatát. Sivár volt, kies és hatalmas. A második részben egyszerűen túl sok van mindenből.

    Aztán ott van a játszhatóság. Az első részt néhol izzadva ugyan, de végig lehetett vinni egyedül. A második részben szinte állandóan vért kell izzadni, és akkor is vannak pontok, amiket lehetetlen megcsinálni, köszönhetően a következő pontunknak, vagyis a csapnivaló loot-nak. Bár az elérhető fegyverek sokkal egyedibbek lettek, és számuk megsokszorozódott, nagyon ritkán jut az ember hozzá használható darabokhoz és a legjobbak is maximum 5-6 szintlépésig jók, aztán egyszerűen kidobhatjuk őket. A sima fehér/zöld itemek meg max 2 szint és végük.

    Szintén a játszhatóságot rontja, hogy ha egyszer ellövöd magad, netán rálősz valakire több száz méterről, azonnal tudja az egész tábor, hogy hol vagy, még ha egy lassú rakétával teszed, és rég el vagy bújva mire hátba veri a kiszemelt célpontot. Ez, és a tény, hogy sokszor csak a tábort 20-30 méterre megközelítve jönnek elő az ellenfelek, gyakorlatilag ellehetetleníti a sniperkedést, ha nincs melletted valaki, aki előcsalja őket.

    Harmadik pontként ott az optimalizálás, vagy inkább annak hiánya. Az első rész gond nélkül futott maximális beállításokon a megjelenéskor elérhető legerősebb egy GPU-s kártyákon. A második rész, még a józan ész keretein belül maximalizált beállítások mellett se képes állandó 60fps-sel futni a legerősebb kártyákon, mitöbb, egyes helyeken 30 alá is beesik az FPS. Ráadásul ezt teljes részrehajlás nélkül mindkét gyártó kártyáin. És hogy ne legyen instant orvosság a dologra, nem támogatja a 2 GPU-s rendszereket.

    A negyedik pont a sztori, ami kissé egál-szerű, mert bár a BL2 sztorija némileg egységesebb, a karakterek pedig sokkal szerethetőbbek/utálhatóbbak lettek, azért az első résznek is volt egy igen komoly történetszála, sok humoros és morbid mellékszállal.

    Ötödik pontnak pedig csak annyit írnék, hogy DLC-k. Nem hiszem, hogy sok magyarázatot kéne hozzáfűzni azoknak, akik ismerik őket...

    További szép napot.

    Hát így valahogy... :R
    De én erre még mindig azt mondom,hogy 1 oka lett ennek,a BL1-et 1 ember álmodta meg,és kezdte"megvalósítani"...aztán jött ugye,hogy közben voltak kavarások,hogy most élethűbb legyen vagy rajzfilmesebb.Volt is fent videó,amikor még készült a BL1,a "valódi",realisztikusabb" kinézetű változatból,Én nem bánom,hogy végülis ilyen lett,mert így jön át a humor,stb,EZ illik hozzá.
    Aztán jött,hogy elment az idő,sok ígérgetés...a játék második felét összecsapták,a második felében felgyorsulnak az események,túl "lineáris" és érdektelen lesz,elveszik a hangulat,sokat tökölsz az elején,DE élvezed...a második felében meg tökölnél,de már nincs közelsem annyi mellékküldi és hangulat,és még ígyis hamar pofára esel,mert hipphopp vége...és így?
    Sajnos a DLC-knél is jött változás...a zombis jó.Viszont elkövettek szerintem egy nagy hibát...hogy az a DLC élettelen.Mindenhol zombik,már későn jövünk,nincs kit megmenteni,csak megakadályozni,hogy máshol is ez legyen-hangulat.Én csináltam volna úgy,hogy még a dolog közepén érkezzünk...ráadásul pl.a Dead Heaven,bármilyen jó ötlet,de nem illik az egészbe,hisz az alapban is ottmaradt,most akkor időutazunk?Szóval nem rossz...csak túl komor az egész,nincs igazi tétje,a doki kicsinálásán kívül...borús hangulatú estékre jó.De olyan jó lett volna még kicsit "tenni"legalább pár élő,védekező emberért...
    A Mad Moxxi-t én úgy érzem,csak időhúzásnak adták ki+a játékban amúgy bennelevő,de sajnos már nem kidolgozott egymáselleni arénákat váltották ki,talán igény se mutatkozott a PvP-re sem,annyira eltérőek a karakterek és a fegyverek...
    Utána jött a General Knoxx.Azt még tuti az eredeti brigád csinálta,a sztori,stb.jó,az alküldi kevés,de a hangulata isteni,és illik a kezdőhangulathoz...hátránya,hogy nincsenek teleportok,ha kilépsz,utána legközelebb negyedóra potya autókázás...az eredeti hangulatot jól példázza a Világ legnagyobb tölténye is,amihez jár egy ironikus archivement is :DDD De erre a DLC-re gondolom a Moxxi miatt így volt elég idő,egyben is van.
    Robot Revolution...már a BL2 gárdája hegesztette...és már meg is van benne az az "érzés",ami a BL2-ben van.Se íze,se bűze az egésznek.Bizonyos dolgok önmagukban poénosak szűk területek és pár misszió összecseng...DE ott az,hogy az egész egy katyvasz.Rengeteg ki nem használt ötlet.Szép grafika,jó terepek,de üvölt a céltalanság...mintha úgy épült volna fel,hogy minden héten más csinálja,aki tervez egy helyszínt,pár misszióval,és utána jön valaki más.
    És itt is jön be a BL2.Ami teljesen azonkívül,hogy jó,nagy,érdekes,nem tudja magát hová tenni.
    Teljesen eltérő részek...The Dust,vadnyugatszerű küldetések,hangulat?Ehhez robotok máshol,vagy csak az eleji téli helyszín?Vagy a tundrás rész?Túlságosan szétválik minden már.Irtóra kijön,hogy milyen más helyszínenként a hangulat...és NEkem ez a bajom.Rühellem a robotos részeket,imádom a The Dust vadnyugati részét,és az ottani almissziókat,ahol jó vadnyugathoz híven van a bandaháborútól a vonatrablásig minden,még lepukkant templom,stb...is.A robotos részek nehezek,repetitívek,SEMMIT nem tudtak belevinni.Ez igaz jórészt az elejére is,a havasra,az idióta Bullymong-osdira,amiket neveznek már mindeféleképp.de hamar elege lesz az embernek belőle,csak hátráltatja Sanctuary előtt...
    De ennek legalább a vége jobb...kidolgozottabb...de semmivel sem lezárósabb.
    Én hiányoltam az űrállomást,ha már eddig mentünk a modernségben.Hiányoltam egy Eridián DLC-t,már az elsőből is...az eridián fegyók,stb.hanyagolását meg végképp nem értem...ez a vonal vihetett volna be egy kis "mítoszt",egy tényleg odaillő,de mégis egyedi helyszínt,hisz lépten-nyomon felbukkannak az Eridián lilacsíkos kövek,stb...simán találhattunk volna egy DLC-ben egy egész eridián földalatti várost...

Új hozzászólás Aktív témák