-
Fototrend
Új hozzászólás Aktív témák
-
Gothmog
senior tag
Nekem a múltkor és most is az Oceiroshoz vezető rész volt a nehezebb (rohadt Pus of Man-ek...).
Emlékszem, első végigjátszásnál az első fázisa volt nagyon egyszerű, míg a másodikban összevissza vergődött, és hol üldöznöm kellett, hogy bele tudjak ütni, hol meg menekülni előleMost valahogy fordítva jött ki: az első fázisában kétszer is olyan fagyot teremtett maga körül, hogy még éppen időben hátráltam ki belőle, míg a második fázisba érve kb. kétszer kellett elvetődnöm előle, máskülönben a hátsó lábai környékén állva pár másodperc alatt szétcsaptam.
Mindenesetre innen rögtön menj majd tovább az illúziófal mögött. Ismerős helyre fogsz érni (bár más idősíkban?), és ott lesz a tutorial boss megint, akit említettem, persze immár nem az ergya verziója. Nekem a kedvenc bossom a DS3-ból (még a két dlc-ben van egy-egy boss, aki hasonlóképpen tetszett). Nem túlbonyolított, de kegyetlen intenzív. (Sokan parryzik, de én csak vetődgetek, és úgy löki fel az adrenalint az emberben, de kőkeményen. Főleg a fázisváltása után. Ahogy anno a theVR-os srác (Pisti) ordította: ez egy nindzsa!
Tényleg az, még ha külsőre nem is úgy néz ki.)
Új hozzászólás Aktív témák
- BESZÁMÍTÁS! ASRock Formula OC RX 6900 XT 16GB videokártya garanciával hibátlan működéssel
- Xiaomi Watch S4, 1 Év Garanciával
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 mini 256GB Blue -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3407
- Új Asus 18 ROG WQXGA MiniLED 240Hz G-Sync i9-14900HX 32GB 2TB SSD Nvidia RTX 4090 16GB 175W Garancia
- BESZÁMÍTÁS! 64GB (2x32) Kingston HyperX Renegade 2666MHz DDR4 garanciával hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest