Új hozzászólás Aktív témák
-
Dhampir
félisten
-
Dhampir
félisten
Azt hiszem, hogy a Linux Café is hozzá kötődik (de nem biztos).

-
Dhampir
félisten
Ja, amikor a béta Debian Potatot először futtattam annak idején, az sokkal egyszerűbb volt, főleg, hogy puffer túlcsordulással leállt a telepítője.

Inkább az egyszerűbb, áttekinthetőbb rendszerhez vagyok hozzászokva, kissé ügyetlennek érzem magam a Gnome Shell alatt is, de egyébként tetszik.
A lényeg az, hogy a levelezés, Abevjava stb. jól fusson, ha kell.
-
Dhampir
félisten
-
Dhampir
félisten
Sziasztok!
Már éppen kezdtem örülni, hogy milyen jó ez a Fedora 21 Workstation (
), de nem tudja telepíteni a frissítéseket. Az első újraindíítás és telepítés után volt egy "kerneloops" vagy mifene is.Azt írja az alap fránya csomagkezelő, hogy újraindítás és telepítés, de már négyszeri újraindítás után is ugyanott tartok, hogy még mindig nem települtek fel a csomagok.
Szerintetek CentOS-el jobban járnék, mert ez a rendszer elég bugosnak tűnik?

-
Dhampir
félisten
Átpörgettem pár disztrót, de kizárólag a 32-bites kiadásokat.
-Mageia 4.1:
nem az igazi, a Mandrake/Mandriva jobb volt annak idején.-OpenSuse 13.2:
Ez sem olyan, mint régen volt, a régi Yast jobban tetszett, de a részletes konfigurálhatóság megmaradt.-Ubuntu 14.04.2 LTS:
"Megjavult" és rögtön állítható a korábbi laptopos fényerőprobléma. Tweak progiban betűválasztás közben Compiz-fagyások (eltávolítottam) és később Firefox-szal való böngészés közben valami elkezdte felzabálni a memóriát; 6,8 GB-nál kezdtem megrémülni.-Fedora 21:
A telepítője még mindig furcsa, de azért ráállt az elmém. Dög lassú volt a csomagkezelés/frissítés, persze gondolom, hogy csak a rendszer beállításának elején, habár a 20-asban is lassú volt a frissítés.Hm, mm, mmm... elégedetlen vagyok.
-
Dhampir
félisten
Sziasztok!
Nézegettem a Fedora 21-et és egész megtetszett az új Gnome 3.
Mondjuk, amit a rendszerből hiányolok az egy olyan Suse-s,Yast-féle magamfajta hülye gyereknek való vezérlőpult, amiben kényelmesen és szükség esetén aprólékosan lehet mindenféle beállítást elvégezni.

Egyébként a laptopomon eddig a Fedora képes már alapból is kezelni a fényerőt, sem az Ubuntu 14.04.1 és .2 LTS, sem pedig a Debian alapú MX-14 nem tudta ezt.
-
Dhampir
félisten
-
Dhampir
félisten
Nem lett jó.


-
Dhampir
félisten
Vladi
Ösmerem a Spineket, mint például Spinoza, spiáter, spion, SP...
...csak ez a "Workstation" "matrica" volt számomra újdonság.ViZion
Mikulásra bizton meglesz a "rilíz", ha a Krampusz ki nem cseréli egy köteg virgácsra.

Köszönöm mindkettőtöknek a válaszokat!

-
Dhampir
félisten
Sziasztok!
A Fedora Workstation milyen asztali környezetet futtat? Benne a Gnome Shell az alapbeállítás?
-
Dhampir
félisten
A Gnome 3-ról az ilyen dolgok miatt folyamatosan visszapattanok, mint falról a rábikázott labda. A fejlesztők a Shell Extensions alkalmazásokkal igyekeznek kiküszöbölni a csorbát.
Még az Unity-t el tudtam fogadni, de ezt Ubuntu alatt futtatom.
-
Dhampir
félisten
A Gnome alatt nem működő programokra gondoltam, de köszönöm a felsorolást.

Én főleg a KDE3-at szerettem és vele párhuzamosan a régi, jó öreg Gnome-ot.
Az új Dolphint nem tudtam megszokni, kicsit átláthatatlannak tűnt számomra, bugok is akadtak, de azóta biztosan sokat fejlődött.. A Thunar (XFCE alatt) és a Nautilus (GNOME) beváltak. Puppyban talán ROX volt, kissé fapados megoldásra emlékszem vissza.
-
Dhampir
félisten
-
Dhampir
félisten
Sziasztok!
A SELinux kapcsán ötlött fel bennem, hogy lehetséges-e egy NSA általi kihasználhatóság a SELinux kernelmodult használó disztribúciókon?
A 90-es években az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) indított egy projektet, melynek célja egy igazán biztonságos platform kialakítása volt. A fejlesztők – a nyílt fejlesztési modellje miatt – a Linux kernelét választották kísérleti alanynak, innen pedig már egyenes út vezetett ahhoz, hogy mindenki számára elérhetővé váljon az eredmény: a Security Enhanced Linux, röviden SELinux.
Néhány külföldi cikk:
Fedora fórum: "Selinux = NSA-Backdoor?"
Is Red Hat Working for the NSA?
Linus Torvalds Dodges Question About Requests for NSA Backdoor in Linux
Új hozzászólás Aktív témák
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Robotporszívók
- Mindent a látványért: DeepCool CG380 3F gépház tesztje
- PlayStation 5
- Apple Watch Sport - ez is csak egy okosóra
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Mini PC
- mefistofeles: Az elhízás nem akaratgyengeség!
- Házimozi belépő szinten
- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- További aktív témák...
- Kaspersky, BitDefender, Avast és egyéb vírusírtó licencek a legolcsóbban, egyenesen a gyártóktól!
- Windows 10 11 Pro Office 19 21 Pro Plus Retail kulcs 1 PC Mac AKCIÓ! Automatikus 0-24
- Eredeti Microsoft termékek - MEGA Akciók! Windows, Office Pro Plus, Project Pro, Visio Pro stb.
- Windows, Office licencek kedvező áron, egyenesen a Microsoft-tól - Automata kézbesítés utalással is!
- MEGA AKCIÓ! - Jogtiszta Windows - Office & Autodesk & CorelDRAW - Azonnal - Számlával - Garanciával
- 198 - Lenovo Legion Pro 5 (16IAX10) - Intel Core U9 275HX, RTX 5070 (FOGLALVA)
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 14600KF 16/32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- iPhone 8 64GB 100% (3hónap Garancia)
- Honor Tab 8X (kijelző, hátlap karcos) / 4/64GB / Wi-fi / 12HÓ Garancia
- Apple iPhone 16 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: Central PC számítógép és laptop szerviz - Pécs
Város: Pécs












