Aktív témák
-
Integra
titán
-
Integra
titán
egy írás
"Szerintem valahogy így zajlott ez az egész:
Egyébként azon gondolkodtam, mivan ha ez az egész eladási huzavona csak kamu volt. Már rég le volt zsírozva minden, de nem akarták idő előtt megmutatni az autót. Annyira biztosak voltak benne, hogy inkább beáldozták a téli tesztelés javát, azért hogy aztán a többiek arcára fagyasszák a mosolyt, amikor már nincs idő a másolásra. Gondoljatok bele, ha már januárban ilyen fölénnyel nyerik a teszteket, akkor a többi csapat ízekre szedi őket, és amit lehet másolnak, amit nem azt betiltatják. Kockázatos, de ha igaz és bejött, akkor zseniális, ilyenre csak Brawn lehet képes.
A Honda ugyebár december elején jelentette be hogy kiszállnak. Nyilván ezt már hamarabb eldöntötték, és nyilván Brawn próbálta őket maradásra bírni, mondván, hogy jó lesz az új vas, de akkor még nem hittek neki. Bejelentik hát hogy kiszállnak, Brawnék pedig elkezdtek vadul új motort keresni. Nyilván a Ferrari volt az első akit megkerestek, de január közepén már a Mercedes is szóbakerült. Ekkor szerintem már mindenki tudta jól, hogy csak a megfelelő motorszállítón múlik az indulás, Brawn pedig karikásostorral hajtotta a megmaradt embereket, hogy dolgozzanak és tartsák a szájukat. Tető alá hozták az üzletet a Mercivel, de továbbra is hallgattak, beépítették a motort és bent a gyárban beröffentették hogy minden OK-e, talán még előre hátra 10 métert is megtettek vele. Szépen kivárták az utolsó teszt előtti hétvégét, bejelentették hogy mi a helyzet, kigurultak a pályára és mindenkit pofánvágtak, de úgy hogy azóta is csak pislognak. Nagyjából ennyi."
-
Integra
titán
válasz
hunnylander
#35128
üzenetére
nézd, szinte biztosra veszem, hogy elgáncsolják a kis csapatot, teljesen mindegy, hogy ki lesz az. brawn nem hülye, csak építettek -úgy tűnik- egy nagyon jó autót.
ha pedig véletlen mégsem gáncsolják el őket, akkor ez azért nem történik meg, mert a média ereje és a felháborodás annyira nagy lenne és nem merik bevállalni.
kíváncsian várom, hogy ki milyen magyarázattal fog jönni a nagyokosok közül, hogy mi nem jó az autón
-
Integra
titán
válasz
hunnylander
#35126
üzenetére
természetesen kivéve, ha az mclaren vagy ferrari lenne..
briatore meg egy nagy kötschög default, ő természetből gyökér, rá se kell szólni, fúr ő jobbra-balra
minden esetre ez szánalmas, saját magukat alázzák folyamatosan -
Integra
titán
-
Integra
titán
válasz
FireKeeper
#35046
üzenetére
drukkolok buttonnak meg a váltónak!!

-
Integra
titán
válasz
Motion_Blur
#35044
üzenetére
hajrá brawn, harjá félighonda

-
Integra
titán
válasz
hunnylander
#34997
üzenetére
ez van sajnos, ők se gondolták volna ezt. szar ügy, de a honda függetlensége mindennél fontosabb és hogy a lehető legtöbb munkahelyet is megtartsák.
motogp büdzséjét is visszafogták, egy pillanatig azt hittem, hogy onnan is kiszállnak mint gyári csapat.
pedig mi örültünk volna a legjobban, hogy végre sikerül újra, ennyi év szívás után..
de mondjuk az autó és a váltó az honda, lehet ezeknek drukkolni
azt se bánnám ha aki kimegy, az bgp és honda zászlót együtt lengetne, hogy így tiltakozzon a hondánál, hogy cserben hagyták őket. még ha meg is lehet érteni..
csak durva, hogy pár motorra se tellik, érthetetlen valahol
kinyírják a sportot a márkából, ugyanakkor lehet hogy az nsx mégis lesz, mert az american honda beszólt, hogy kinyírják az acura sportos imázsát is, ha nem térnek észhez.. ettől függetlenül nem hinném hogy jövőre visszatérnek gyári motorokkal. -
Integra
titán
válasz
hunnylander
#34926
üzenetére
megnyugodtam

-
Integra
titán
válasz
Motion_Blur
#34714
üzenetére
r.i.p. honda

sziszi: omfg miez?!
mindegy már, leszarom, ez csak egy merci már -
Integra
titán
válasz
venember83
#34427
üzenetére
jelenleg tele van a net össze-vissza infókkal.. minden a levegőben lóg.
ma felmerült a ricsárdz neve is ross mellé, fry meg röpül (ez mindenképpen pozitív lenne)
és ha ez igaz, akkor lehet, hogy mégis marad a honda motor, mert nehéz lenne a merci motort időre jól beleverni és a honda most meg nem tartja kizártnak, hogy idővel vissza szálljon a csapatba főtámogatónak.. valszeg Ito santól sok függ, de ugye ő még egy ideig nem lesz góré, csak nyár elején. -
Integra
titán
válasz
hunnylander
#34419
üzenetére
hát ennyi, innentől tárgytalan...
és a honda meg bassza telibe, hogy végre úgy tűnik ross alatt építenek egy jó autót, erre belebasszák a merga motort. szégyen!!!
komolyan, ha rosszindulatú akarok lenni, akkor már csak azt tudom mondani, hogy remélem, hogy ross csodát művel az új autóval és a merci motorral, hogy japánban az ereiket vágják fel, amiért nem adtak motort... -
Integra
titán
usf1
backed by american honda
még hivatalos sajtótájékoztató nem volt, de sanszos -
Integra
titán
válasz
Motion_Blur
#33518
üzenetére
ez különösen tetszik:
"Mindenki elfogadta volna, hogy egy évvel toljuk el a hibrid rendszer bevezetését, kivéve a BMW. Nem győzőm hangsúlyozni, hogy csak abban az esetben áll fényes jövő a Forma-1 előtt, ha megtanuljuk, miként kell együtt dolgozni. Ellenkező esetben sötét jövőt jósolok a sportnak" – tette hozzá Domenicali.
HAHAHA

-
Integra
titán
-
Integra
titán
-
Integra
titán
válasz
venember83
#33258
üzenetére
szeretnék én olyan gondot, hogy 12 helyett csak 10 millio dollár a fizum..
valszeg most gondban van a jachtja törlesztő részletével..
eszem megáll -
Integra
titán
-
Integra
titán
válasz
!Overdose!
#33169
üzenetére
hova ment volna?

-
Integra
titán
race of champions
ha valaki szeretné online követni -
Integra
titán
válasz
(Kolombusz)
#33077
üzenetére
azt hogy versenyezni, győzni akar és nem pénzt keresni már..
-
Integra
titán
válasz
Motion_Blur
#33076
üzenetére
az tuti, hogy lefőtt neki a kávé rendesen most..
nem csodálnám ha legközelebb szakállat növesztene és az fehér lenne ezek után... -
Integra
titán
Nick Fry pénteken bejelentette, hogy három komoly érdeklődő jelentkezett, hogy készen áll megvásárolni a Honda istállót. A Dubai International Capital (DIC) mellett David Richards is a potenciális vevők közé tartozik.
Richards már az idei esztendőben is saját csapattal akart indulni a Formula-1-ben, de a partnerautó szabály miatt a ProDrive nem tudott felsorakozni a rajtrácsra. Brit lapértesülések szerint az üzletember jelképes, egy dollárért hozzájuthat a csapathoz. A Telegraph úgy tudja, hogy Richards mind a hétszáz dolgozót megtartaná.
Richards néhány évvel ezelőtt nagy sikerekhez segítette az istállót, így a visszatérés kézenfekvő lenne. A feltételezések szerint a megállapodás feltétele, hogy a 320 milliós költségvetést a ProDrive-nak kell fedeznie.
A Honda elnöke, Takeo Fukui az Autosport-nak elmondta, hogy készen áll arra, hogy áron alul adja el a Honda Racinget, és hozzátette, hogy nem a gyengébb szereplés az oka a döntésnek.
Míg a Formula-1-es szereplés véget ér, a MotoGP-ben és az IndyCar-ban tovább folytatódik a munka és a Japán Nagydíjat sem befolyásolja a döntés.
dave richards + ross brown....

asszem fry végre repülne a búsba záros határidőn belül
-
Integra
titán
Némi bizakodásra adhat okot:
"Fry reménykedik a megoldásban
Fry elismeri, hogy bár őt és Brawnt is tájékoztatta a Honda a cég nehéz gazdasági helyzetéről, a csapat F-1-es programjának befejezéséről szóló hír, amit ők már múlt pénteken megkaptak, mégis sokkolta őket. Ugyanakkor kénytelen belátni, hogy nem volt más választása a japán cégnek.
"A Hondára ható események sokkal nagyobb horderejűek, mint önmagában ez az ügy, így nem volt lehetőségünk arra, hogy alkudozzunk a Honda kiszállásáról" - mondta Fry az autosport.com-nak adott interjújában.
A kialakult helyzet ellenére a csapat vezérigazgatója úgy látja, nem kizárt, hogy valamilyen támogatás érkezik a japánoktól az F-1-es program folytatása érdekében.
"Talán számításba veszik, hogy biztosítsák a motort a következő szezonra - lehetséges, hogy nem Honda embléma lesz rajta, de az erőforrást már megtervezték, és nagyrészt le is gyártották" - mondta a brit.
"Egyetértettek abban, hogy biztosítanak számunkra valamekkora költségvetést, nem egészen akkorát, mint amekkorával eddig rendelkeztünk, de olyan mértékűt, amellyel képesek leszünk megjelenni a melbourne-i rajtrácson. Három hónapig fizetni fogják a személyzetet, mielőtt az elbocsátási fázishoz érünk, ha ennek be kell következnie" - tette hozzá.
Fry a csapat jövőjével kapcsolatban elmondta, hogy bár még senkivel nem kötöttek konkrét megállapodást, több külföldi érdeklődő is jelentkezett, aki hajlandó lenne átvenni a csapatot. Többet azonban nem árult el a kilétükről.
"Most egy kis időre van szükségünk. Nehéz lesz, de van három komolyan érdeklődő befektetőcsoport, akik tegnapról mára előálltak a csapat átvételére vonatkozó elképzeléseikkel" - mondta.
Fry arról is meg van győződve, hogy nem csak az ő érdekük a csapat megmentése, így reméli, hogy mások is támogatni fogják őket a megoldás kidolgozásában.
"Mindenkinek érdeke, hogy a Honda Racing túlélje ezt a helyzetet. Bernie (Ecclestone-nak) és minden F-1-es csapatnak érdekében áll, hogy folytatni tudjuk, emellett a brit kormánynak is, mivel 700 nagyon jól fizetett állásunk van itt. Ha ezek megszűnnek, akkor egy dominóeffektusnak lehetünk majd a tanúi, ami többi gyártó részéről is valószínűleg hasonló döntéseket eredményezne" - fejtette ki véleményét.
Az 52 éves igazgató leszögezte, hogy a jelentős költségcsökkentés miatt nem tudnak az eredeti tervek szerint készülni a következő szezonra, de rengeteg munkát el tudnak végezni a szimulátorok, és egyéb eszközök segítségével, anélkül, hogy kihajtanának a pályára. Ugyanakkor hozzátette, hogy legalább egy előszezoni teszten mindenképpen szeretnének részt venni.
"Nem leszünk ott Jerezben a következő két teszten, ezért felelősségteljesen kell cselekednünk, és feszített tempójú programot kell végrehajtanunk januárban és februárban. De a legfontosabb, hogy legalább egy teszten részt vegyünk" - tette hozzá. "
-
Integra
titán
válasz
Motion_Blur
#33059
üzenetére
ha tudják végig fogják. senki sem akarja kidobni azt amit összehoztak, főleg nem brawn.
de más forrásból és más fogja learatni a babért ha véletlen tényleg frankó lett a vas.
én drukkolok nekik, de inkább itt veszítsenek pár száz dolgozót, mint globálisan 10ezret, vagy még többet.
egy tnc vállalatnál egyszerűen teljesen más gondolkodás van mint egy sima nc-nél.peat: és ezt neked is mondom: tnc vállalat a honda!!!
-
Integra
titán
A Honda Motor Company péntek reggel bocsátotta ki azt a sajtóközleményt, mely szerint a Honda Racing F1-et eladósorba teszik. Íme néhány kulcsszemély nyilatkozata a csapat hivatalos weboldaláról:
Nick Fry: „A nyilvánvaló csalódottságunkat félretéve mindannyian megértjük a Honda Motor Company döntését, amely a jelenlegi globális pénzügyi világválságnak köszönhető.”
„Tavaly este volt egy találkozó a személyzettel, amely mindannyiunk számára nagyon nehéz volt, de amit láttam Brackleyben akkor, az a mélységig való elkötelezettség volt a csapat iránt. A Honda Racing F1 vezetői mindent megfognak tenni annak érdekében, hogy a személyzetnek továbbra is állást adjon, és tudjuk, hogy továbbra is számíthatunk a dolgozóink fantasztikus csapatszellemére. A személyzetünk minden dicséretet megérdemel, és szeretném mindenkinek kifejezni, mennyire büszkék is vagyunk rájuk.”
„A 2009-es autónk, a RA109 az első olyan gép, amit teljesen mértékben a Ross Brawn-által irányított tervezői csoport ihletett és készített. A Honda továbbra is támogatja az autó fejlesztését, így készen fogunk állni a melbourne-i idénynyitóra, ami jövő év márciusában esedékes. Még mindig lehet egy sikeres 2009-es évadunk, amennyiben megtaláljuk az ideális felvásárolót a csapat számára. Egy fő szponzor már aláírt 2009-re, és további tárgyalások folynak számos többi céggel is. További támogatást kaptunk a világ minden részéből, így különösen jó esélyünk van a jó szereplésre, még a jelenlegi helyzetünket leszámítva is.”
„Már számos potenciális érdeklődő érkezett a rossz hír bejelentését követően, innentől kezdve azon fogunk dolgozni, hogy a csapat számára a lehető legjobb tulajdonost válasszuk ki.”
„Semmi kétségünk nincs afelől, hogy a Formula-1-nek jó jövője lehet, és afelől, hogy a Honda utód csapata részese lehet ennek. A sportágban szereplő munkacsoportok, mint a FOTA, az FIA és a FOM azon van, hogy még kényelmesebbé, de olcsóbbá tegye a Forma-1-et, és biztosan vagyok benne, hogy ez a munka tovább fog folytatódni az elkövetkezendő hetekben.”
Ross Brawn:
„Én személy szerint csak azt tudom elmondani, hogy a többi csapattal összehasonlítva, nagyon erős autót építettünk és Brackleyben, és továbbra is folytatjuk ezt.”
„Ez egy egyedülálló lehetőség. A létesítményeink a sportág élvonalához tartozik, valamint a Honda többtíz milliót ölt a csapatba az elmúlt 24 hónapban. Fantasztikus munkaerőnk van, és az autónk a mezőny legjobbja lehet.”
„A Honda segít nekünk a csapat átszervezésében, és szerencsére van időnk reagálni. Ha közelebb lennénk márciushoz, minden sokkal nehezebb lenne. Ez egy fantasztikus lehetőség egy olyan ember, vagy cég számára, aki egy versenyképes istállót szeretne birtokolni a jövő évben.”
„Eltökéltek vagyunk, hogy a mezőny első felébe juttassuk a kocsinkat, és hasonló ambíciójú tulajdonost szeretnénk találni.”„Szeretnék köszönetet mondani a brackley-i személyzetünknek a fantasztikus eltökéltségük és a bátorságuk miatt, a körülmények ellenére is. Büszke vagyok, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek.”
Jenson Button:
„El lehet képzelni, mennyire sokkoltak a tegnapi hírek. Még kell egy pár nap, mire teljesen feldolgozom a történteket. A mai nap célja az volt, hogy biztosítsam a csapatot a támogatásomról, és itt az idő, hogy visszafizessem azt a tiszteletet, amit a Hondától kaptam az elmúlt hat közös évről. Biztos vagyok abban, hogy az elkövetkezendő napokban többet tudunk majd mondani, de ma csakis a csapattal törődök, és innen is látható, hogy mennyire fantasztikus ez a csoport.” -
Integra
titán
válasz
[CS]Blade2
#33020
üzenetére
tele voltak szponzorokkal te szerencsétlen...
-
Integra
titán
válasz
stvnppp
#33005
üzenetére
ne vedd sértésnek, de hány éves vagy?

én már évek óta mondom, hogy innen ki kell szállni, nem ma kezdett ez a véleményem lenni.
az meg hogy a néző mit akar, egy dolog.
itt sok tízezer ember állása foroghat kockán egyetlen rossz döntés miatt.
ilyenekbe gondoltál már bele? csak úgy mellékesen -
Integra
titán
válasz
!Overdose!
#32998
üzenetére
szégyen, nem szégyen, az sem érdekel, hogy most talán összeállt volna egy nagyon erős autó. 32%-kal kevesebb eladott autó az usában rengeteg. mehettek volna tovább, nem kellene kiszállniuk, mert pénzük van, rettenetesen tőkeerős cég és sok lábon áll. de absz megértem őket és gyorsan és okosan döntöttek. nem lehet elszórni a pénzt, megkell tartaniuk a függetlenséget továbbra is, ez áll mindenek felett. a hrc program még így is megy. ráadásul a technikai górét át is vezérelték a hrc-be.
és valljuk be, ezért az f1-ért egyáltalán nem kár -
Integra
titán
válasz
[CS]Blade2
#32923
üzenetére
az ilmor kb a honda, elég szorosan dolgoznak együtt mai napig
én minden esetre nem támogatom
építgesse mindenki a saját motorját legjobb tudása szerint.
vagy pedig vesszen az f1
de már a tököm tele ezzel a fenenagy egységesítéssel.
vicc. -
Integra
titán
-
Integra
titán
-
Integra
titán
A legendás brit kommentátor, Murray Walker szerint a Honda hibát követ el, ha Bruno Sennát ülteti Rubens Barrichello helyére 2009-ben. murray_walker
Senna 2008-ban második lett a GP2 sorozatban Giorgio Pantano mögött. Walker elismeri, hogy ez jó eredmény, de óva int attól, hogy a fiatal brazil vezetékneve alapján döntsenek: „Nagyon jól szerepelt idén a GP2-ben és sok pilóta - például Nico Rosberg vagy Hamilton - szintén a GP2-ből jött, úgyhogy Bruno Senna is megérdemli, de nem leszek csak attól eufórikus, mert itt egy másik Senna."
Walker úgy véli a Honda jobban járna, ha megtartaná a tapasztalt Barrichellót: „Mindenféle okból nagyon sajnálnám, ha Rubens jövőre nem maradhatna a Hondánál. Nagyon jó versenyző, rendkívül tapasztalt és idén sokszor legyőzte Jenson Buttont. Még mindig nagyon éhes, folytatni akarja és nagyon sokat adhat egy olyan csapatnak, mint a Honda, vagy bármelyik olyan csapatnak, amelynek tapasztalt pilótára lesz szüksége jövőre az új autója továbbfejlesztéséhez." - mondta a 85 éves brit a Crash.net Rádiónak - „Semmi okát nem látom - a pénzügyi okokon kívül - annak, hogy például Bruno Sennát ültessék az autóba Barrichello helyett. Persze ebben a helyzetben, amikor a pénz ennyire fontos a Forma-1 számára nem lepne meg, ha ez történne. Sajnos."
Senna esélyei kifejezetten jók, a szponzorok állítólag nagy nyomást gyakorolnak a Hondára annak érdekében, hogy ő legyen a kiválasztott, hiszen vezetékneve jobban eladható Brazíliában és a világ más részein is, mint akár a Di Grassi, akár a Barrichello név. Walker szerint a Honda rossz indokok alapján dönt, ha Sennát választja:
„Nem akarok udvariatlan lenni, de a neve nem fog sokat érni, hacsak Bruno Senna nem lesz ugyanolyan jó, mint a nagybátyja. Számomra semmit sem jelentene ott látni a nevét csak azért, hogy ott lássuk a nevét. Ayrton Senna minden idők egyik legkiválóbb versenyzője volt. Ha Bruno Senna bejut a Forma-1-be, akkor az bizonyos szempontból a nagybátyja hírneve miatt lesz és engem sokkal boldogabbá tenne, ha a saját versenyzői képességei miatt jutna be." - mondta Walker.
-
Integra
titán
válasz
Motion_Blur
#32734
üzenetére
ezek az autók még hibridek, a teljes egész egyben csak januárban lesz majd minden csapatnál látható
-
Integra
titán
válasz
SG3rg0
#32710
üzenetére
persze hogy sóbiz meg parasztvakítás...
akkor csökentették volna a legjobban a költségeket, ha hagyták volna a 3 lityós v10-s blokkot és a slicket. mert legvégső soron eljutottak volna egy technikai határig, amit nem tudnak átlépni és már nincsen hova, hacsak nem találnak fel valami újat..
most visszadobták a kőkorba az egészet, most majd költenek százmilllió dollárokat kers-re, meg hogy ezekből a dobozokból aerodinamikai csodák legyenek... -
Integra
titán
hogy azért mekkora pofája van, hogy így nevezzük mert ezt mondta, nem tudni, ahogy azt sem értem, hogy ezért nagy pofája lenne, pont button azon kevesek egyike, akire ez nem jellemző....
tény, hogy button stabil és nagyon gyors. már amikor jó autó volt ugye alatta.
tény, hogy most meg nem gyors, hiába stabil, mert fostaliga van alatta.
tény, hogy idén barri elnáspángolta statisztikában is.
tény hogy a mekláren és a ferka a legjobb autó.
ha kap egy normális autót, akkor majd kiderülhetnek dolgok.
ő úgy érzi, hogy a tudása, gyakorlata megvan hozzá.
én bajnok aspiránsnak tartom nélkül különösebb fenntartások nélküld, ahogy mai napig szerintem alonso és massa is az. -
Integra
titán
válasz
Motion_Blur
#32489
üzenetére
neki teljesen mindegy, ha egy bkv busz oldalára nagy mekláren logo lenne felragasztva, akkor is burtálisan jól nézne ki a bkv mekláren...
-
Integra
titán
-
Integra
titán
válasz
venember83
#32037
üzenetére
hm, annyira még nem is jó csaj, hogy megengedhesse magának, hogy ennyire sötét legyen...

-
Integra
titán
A 19 éves Katrina Lesko Kanadából érkezett volna a Brazil Nagydíjra a Red Bull vendégeként, mint „Formula Una". A csapat mindent lefoglalt számára: repülőjáratot, szállodát - neki csak a vízumról kellett volna gondoskodnia. Azonban már ez is problémát jelentett számára, ugyanis a montreali repülőtéren a Visa bankkártyáját (angolul a visa vízumot jelent) nyújtotta át az elképedt vámosoknak, amit természetesen nem tudtak elfogadni vízum helyett, így a hölgy kénytelen volt otthon maradni...
nos, a kvalitásai biztosan egészen máshol lehetnek ennek a leányzónak, nem a fejében..

-
Integra
titán
válasz
#70869248
#31877
üzenetére
azt hiszem ez így volt fair
hamilton vb, ferrari vb, akkora szarkavarás volt évközben, hogy jobbra is meg balra is osztott a sors most egyet-egyet.
és legyünk kritikusak, amit a ferrari elbukott butaságon idén pontot...
massa absz megérdemelte volna és megtett mindent. rajta nem múlott semmi. -
Integra
titán
válasz
7Heads Drago
#31860
üzenetére
nagy versenyző ő, nem vitás, csak a legvégső nyomásnál kevés.
tipikus ferrari vesztette el, nem a mekláren nyerte meg esete.
mert azért a ferrarit komoly seggszétrúgás illetné az idei teljesítményért -
Integra
titán
válasz
Ricardo
#31799
üzenetére
nem, leblokkolt megint, stressz volt.
ha most van benne egy kis kurázsi, odamegy glockhoz és megköszöni neki, hogy elcseszte, mert önerőből nem nyerte volna megmassa nálam ma nagyot nőtt megint.
vettel meg kész, kicsávó oktatni fog még sokat.
hamilton meg vb, gratula neki, nem tudok vele különösebben mit kezdeni.
nálam massa a vb -
Integra
titán
honda még egy görög tűzzel ünnepli a bajnokot

meg búcsúztatja a szezont
remélem porig ég az a fostalicska
-
Integra
titán
VETTEL AZ ISTEN!!!!!!!!!
hát hogy szopatta hülyére száraz gumival...
ő a jövő -
Integra
titán
gyerünk vettel

csak bírja ki száraz gumival vettel......
-
Integra
titán
válasz
Motion_Blur
#31659
üzenetére
ki tudott volna jönni időben?
ki -
Integra
titán
ez dögunalom
-
Integra
titán
válasz
Depression
#31603
üzenetére
ha hamilton nem csinál valami agyatlant és az autó megy, akkor nem lehet tőle elvenni a vb-t
Aktív témák
- Felújított laptopok számlával, garanciával! Ingyen Foxpost/PostaPont!
- Apple iPhone 12 Pro Max/128GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia / Akku:85%
- ÓRIÁSI AKCIÓK / MICROSOFT WINDOWS 10,11 / OFFICE 16,19,21,24 / VÍRUS,VPN VÉDELEM / SZÁMLA / 0-24
- GYÖNYÖRŰ iPhone 14 Pro 128GB Space Black -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4322
- Akció!!! Sosemhasznált! HP OmniBook 5 Ultra 7 255U 5.2GHz 16GB 1000GB 16" FHD+ Gar.: 1 év
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest





