Új hozzászólás Aktív témák

  • jimpo

    aktív tag

    Sziasztok
    Én újra futó vagyok. Már általános iskola végén is rendszeresen rendszertelenül futkároztam. Aztán egy ideig bringáztam két éve a kerékpár lemorzsolódott, mára a futás maradt. Igaz a tavalyi év vége nem volt túl aktív, augusztustól év végéig semmi.
    Az elmúlt hónapokban 60+ kilométereket futottam havi átlagban, ami szintén nem valami sok. De igyekszem a 100+ km
    Idén tavasszal cseréltem órát 310XT -> Fenix 3 HR, de mindig pulzuspántal használom. Két hónapja újítottam HRM Run pántot és egy Tempe sensort mellé. Jelenleg Saucony Guide 14-et használok, illetve egy ISO Guide 2 van még de abban 800 kilométer feletti futás van. A múlt héten rendeltem egy fehér Nike Air Zoom Structure 24 cipőt, aminek a 19-es változatával volt egy kevés futásom, azzal volt az első és eddig egyetlen félmaraton versenyem 2016-ban 1ó41p41mp idővel. Sajnos a cipő kicsi volt, a talpamnak nem is tett jót. Egy hétig járni is egy élmény volt és nem az izomláz miatt, utcai cipőnek még sokat használtam.
    Maga a verseny az utolsó kilométerekig jól ment, akkor jött egy kis lábgörcs. Bizonyára a sok szőlőcukor is hozzájárult, amiből egy jó marékkal megettem az egyik körben. Azért jó érzés volt a vége felé olyanokat beelőzni akik előttem voltak, nem csak én lassultam a végére. Igaz volt aki sétált, én odáig nem jutottam. :DDD

    Öltözködés terén Dekás cuccokat használok, nagy kedvencem a Quechua-s gyapjú sál. Jóval könnyebb benne a levegővétel egy óra elteltével is, nem úgy mint a szintetikus társában.

    Nemrég újítottam pár egyéni rekordot illetve egyúttal ment a Cooper teszt futás is 2.75km lett, biztos a szép fehér cipőm miatt. :DD :K

    Stryd Next Gen

Új hozzászólás Aktív témák