Új hozzászólás Aktív témák
-
zodo
nagyúr
Sajnálom hogy így alakult, de talán nem fogtok éltetek végéig egy-két napos "segítség megvonás" miatt vitatkozni.

Topikból nem hinném, hogy kitiltott volna bárki is, hiszen ahhoz moderátori jogkör kell.
N€T0X|N fentebb szinte "bocsánatot kért", szerintem beszéljétek meg az a legtisztább dolog amit tehettek, mert ez így egyikőtöknek sem jó.Tény, hogy voltak erősnek nevezhető írások, de itt ez a topik ahol rendezhetitek a témát.
,persze csak ha van hozzá kedvetek.Gr a kormányhoz!

-
zodo
nagyúr
Én csak a saját véleményemet vagy élményeimet írtam le a játékkal kapcsolatba.
Problémádon én nem tudok váltóztatni, segíteni.Mint fentebb olvasható a segítségeket alapból mellőztem ill. főként offline gyakoroltam (hogy egyáltalán a pályán tudjak maradni és ha már úgy érzem akkor felmerészkedem online ) így nem követtem percről percre az eseményeket és a szeró alapbeállításait.

Én is azt mondanám, hogy némely segítség igenis kell a játszani vágyóknak, de ha jól tudom már újra aktiválva lett a kikapcsolt segítség ami talán el sem lett véve.

Sry, tényleg nem figyeltem ezt a részt.
Persze nem tudom, hogy ki és milyen segítségeket adott meg priviben vagy a topikban a szerver beállításaihoz és milyen százalékok jöttek ki az egyes segítségek értékéül, de szerintem ami most van a szabályzatban az teljesen korrekt. Sőt!
Magánvélemény:
Szerintem senki nem veszi rossz néven ha tisztázzátok a nézeteltérést és visszatérsz játszani, de ez a te ügyed.
-
zodo
nagyúr
válasz
Ted-Mosby
#323
üzenetére
Igyekszem minél jobb lenni.

Szerintem, ha meglennének a jó autó beállításaim nagyon szeretném ezt a játékot, de míg keresem őket addig csak részsikereim lehetnek.
(#324) Ted-Mosby
Így van, nem szabad feladnod!

(#325) dzsavermadar
Köszi.
Ha nem is a legszebb köröm, de elfogadható."De szerintem az ABS és a kipörgésgátló minden autó alaptartozéka,"
Tudom én azt csak így kihívás

Talán az elsők közt voltam akik olvasták Ted kezdeményezését és szintén az elsők közt, még ha nem is jártam fel on-line játszani, de feltettem a játékot és gyakoroltam offline.
Olyan tempóban halad a topik élete, hogy követni sem tudtam és a végkifejletét sem láttam. Így jobbnak véltem ha egyből rágyúrok az off segítséges körözésre.Idézethez csak annyit kívánnék hozzáfűzni, hogy egyet ne felejtsük ki a képletből
mégpedig anno vagy talán manapság is vannak olyan verseny típusok, szériák ahol ezeket a "segítségeket, mint alapfelszereltség" tiltják gondolván így nehezítik a csapatok, pilóták dolgát és nem nő tovább a számos korlátozás mellett az autó sebessége.Na megyek kicsit takarítok aztán elolvasom a szabályzatot, utána irány Macau.

-
zodo
nagyúr
Ez a "videólink" nem a legjobb.

-
zodo
nagyúr
Gondolkodtam, hogy van-e értelme egyáltalán ide írnom, de végül úgy döntöttem leírom a mondandómat.
Mit is mondjak a ma olvasott hozzászólások kapcsán. Sajnálatos.
Sejtettem, de csak remélni tudtam, hogy nem lesz kálvária a játék körül amit elsősorban Ted-nek köszönhetünk, mármint az alapötletet.
Legalábbis én biztosan, mert mint többször említettem a Grid-et szeretem, de néha-néha már nagyon unom úgyhogy örömmel fogadtam a kezdeményezést.Talán vannak akik olvasták és emlékszenek még a szavaimra: "ez nem a Grid"
Ekkor bizony a jelenleg egyesek által "vitatott" játék nyújtotta segítségekre gondoltam.Miért?
Anno többször nekiestem az rFactor valamely módjának, de eddig minden esetben pár nap próbálkozás után rájöttem, hogy részemről ez bizony kemény dió.
Segítségek bekapcsolása nélkül szinte vezethetetlen, de ha bekapcsolom őket akkor semmi adrenalin.
Elsőként billentyűzetes időmben teszteltem, nyilván kitalálható, hamar uninstall lett a vége.
Másodjára már bizakodva egy noname (Grid-ben is használt) kontrollerrel vágtam neki, kisebb nagyobb sikerrel, de végül ugyanarra a sorsra jutott a játék pár napon belül.
Most, hogy végre van egy használt kormányom jobban tetszik a dolog, de ez nem jelenti azt hogy nekem vagy a "kormányosoknak" milyen könnyű a dolg(om)unk.
Nyilvánvaló hogy csakis ezzel a beviteli eszközzel lehet az elvárásoknak megfelelő játszhatósági élményt elérni egy szimulátor játék kapcsán, mert ezért alkották meg.
Na, de ettől nem lesz valaki jobb a másiknál, mert ha valaki már olvasott a témában vagy valaha is kipróbált ilyen jellegű játékot akkor olvashatta vagy tapasztalhatta hogy
"segítségek csak hátráltatnak" vagy valami hasonló megfogalmazásban.
Itt lép életbe a szimulátoros játék "valódi" lényege az Autó beállítása.Mint a topikban olvasható volt én majdnem kijelentettem hogy épp emiatt nagy valószínűséggel nem fogok indulni a bajnokságban.
Persze a jókedv, móka kacagás végett semmiképp nem szerettem volna kimaradni.
Tudtam, hogy sehol nem leszek, ha kikapcsolom a segítségeket, mert egy jó beállítás számomra napokba is telhet, egyszer a hozzá nemértésem okán, másodszor ha felbukkan egy olyan játékos aki már rég ilyen jellegű versenyeken vesz részt vagy épp a futamok kezdési időpontja végett.Hozzáteszem nem sokat mentem a játékkal, mert a kikapcsolt segítségekkel próbáltam összehozni a lehető legjobb beállítást ami egyelőre még messzinek tűnik és szinte sírok ha egy általam jó köridő után felnézek a honlap / legjobb köridők táblára.
Ezért nem is linkelgettem, közöltem a segítség beállításaimat vagy épp nem erőltettem hogy nekem mi lenne jó ha váltózna,stb. mert segítségekkel nem fogok részt venni a bajnokságban, mert annak nem látom értelmét.
, de itt térnék vissza a mondandóm elejére "köszönet Ted-nek....."
,mert ismét van egy játék ami ha van időm játszani akkor meghozza a kívánt adrenalint és a velejáró dühöngést a beállítások hiányossága vagy akár egyetlenegy rossz kanyarív megválasztása által el nem ért újabb tízed, század miatt.Szóval csak annyit akartam írni, hogy remélem mihamarabb megoldódnak a kérdések és jókat gurulunk, lehetőleg minél többen ill. a jelentkezők komoly csatákban folytatott bajnoki futamokat futhatnak!
Persze ebben a játékban, mint bármelyik másikban lehetnek nézeteltérések, koccanások, de könyörgöm még szinte el sem kezdődött az élvezet, de máris gondok adódtak.
Erre van egy bevált recept: "beszéljétek meg"
, mert akkor lesz igazán jó a játék ha sokan vagyunk és nem két ember körözget a pályán.
Itt emelném ki N€T0X|N tagtárs felajánlását szerver ügyben, mert nem sok topik büszkélkedhet az oldalon amelynek (pláne non-stop) szerverre lenne.
(talán csak a nagy sikerű TDU-s topiknak van)
Aki pedig nem képes arra sem hogy közölje az elképzeléseit a játék kapcsán azt csak sajnálni tudom.
pl.: lehet, sőt tuti hogy érthetően van megfogalmazva a szabályzat, de én mégis megkérdem azt ami nekem nem egyértelmű
Engem (egyelőre) továbbra sem érint a téma (segítségek off miatt) és kivárásra játszok. Messze van még a vb kezdési időpontja addig figyelem a topikot és gyakorlok ill. ha majd úgy vélem utolsó előtti pillanatban, jelentkezni fogok.Addig is itt a tegnapi legjobb köridőm videója amiben tudom hogy van sok-sok hiba, de talán lesz olyan is köztetek aki észreveszi hogy nem minden a kormány, mert azért ugye ismerjük egymás "vezetési képességeit" ha már valamihez hasonlítani akarjuk egymás idejét. (Tudom nem a leggyorsabb kör számít)
Beállításaim:
és a videó:
(L:/dl/upc/2010-12/29/160523_xtn7cjanqo94ksyf_vagolap01_5.jpg)
(/L) -
zodo
nagyúr
Ha rFactor a téma akkor ahhoz kell az alapjáték, megtalálható a szokott helyen.
Ezen az oldalon vannak a módok, stb.
Felsorolásban a második alatt. " rFactor (480) ahonnét le lehet tölteni az adott módokat, pályákat, autókat esetleg magyarosítást és egyéb extrákat (,mint pl. telemetria) is találni egyes módokhoz.Telepítése egyszerű: Alap játék és rá a kiválasztott mód és usssgyi.

, de ezek úgy is le vannak írva az adott mód leírásában.Előfordulhat, hogy több aktív "szerver"-ről kell letölteni a módhoz tartózó fájlokat.
Adott mód weblapjának tetején a letöltések mezőben pl. szerver 1, szerver 2, szerver 3 -
zodo
nagyúr
válasz
dzsavermadar
#283
üzenetére
Szűkítsd a kört, arra a bizonyos napra.

-
zodo
nagyúr
válasz
dzsavermadar
#281
üzenetére
Leterhelt rendszer. szvsz.
Eseménynaplóban megnézhetnéd a "Kritikus" vagy "Hiba" bejegyzés találatait, hátha többet megtudunk.
-
zodo
nagyúr
válasz
dzsavermadar
#277
üzenetére
Sajna, bármitől lehet rendszerösszeomlásod.
Tipp:
Videó kari lehet, hogy túl lett erőltetve a nagyobb grafikai megjelenítéssel.
Tesztelném a kisebb beállításokkal, hátha megjavul.Sokat számít ám egy nagyobb beállítás a GPU-nak és videó memóriának ill. nem utolsó szempontból a kártya hűtésének.
Lehet, hogy csak egyszerűen túlmelegszik az erőltetett menettől és csak ennyi a baja.Milyen hardverekből is áll a géped?
-
zodo
nagyúr
Én is ott tartok, mivel már a harmadik gép fejlesztésen vagyok túl ami ugye majdnem a teljes konfig cserével egyenlő és ez már így nagyon sokba van részemről.
Enyiből már lehetne szép nagy Lcd-tv-m és mellé valami konzol és nincs nyűg évről, évre, hogy honnan szedjek újabb 100 plusz k-t a pc-hez. -
zodo
nagyúr
válasz
dzsavermadar
#252
üzenetére
Nem akarlak elkeseríteni, de ..............
-
zodo
nagyúr
válasz
dzsavermadar
#247
üzenetére
Tdu2 gépigénye:
Minimum:
Operating System
indows XP SP2, Vista SP2, Windows 7
Processor:Intel Core 2 Duo 2.2GHz or AMD Athlon X2 4400+
RAM:2GB
Video
vidia GeForce 8800 / ATI Radeon HD 3870
Sound
irectX 9.0c-compatible
Hard Disk:14 GBAjánlott:
Operating System
indows XP SP2, Vista SP2, Windows 7
Processor:Intel Core 2 Duo 2.2GHz or AMD Athlon X2 4400+
RAM:2GB
Video
vidia GeForce GTX 280 / ATI Radeon HD 4870
Sound
irectX 9.0c-compatible
Hard Disk:14 GB -
zodo
nagyúr
válasz
dzsavermadar
#247
üzenetére
Hát lehet, hogy jó lesz jövőre, mire kiadják.

Gépigényt biztos optimalizálják, mert ez még igen beta verzió , de nem lesz kis gépigénye az tuti.
Sok újítást ígértek, gondolom amikhez kell majd a kakaó."csak mész csak mész".
Azon a rohadt Nürnb, vagy Spa, vagy Istanb pályákon nem ezt csinálod ?, de de, igazad van, de ahogy írtad is nem lehet összevetni a két játékot és így nekem ez olyan pfff.
Nézem a térképet, jé ott egy "valami" kocsikázzunk oda , jé de elszaladt az idő, sajna le kell feküdjek, mert reggel meló.
Na ez aggaszt ebben a játékban és hát maga az irányítás vagy az autók fizikája sem tökéletes szerintem az autós játékhoz képest. (ha az első részre gondolok)
Remélem ezen sokat javítanak, mert a szép látkép, időjárás váltózás, egyéb okosságok még édeskevesek, hisz mégis csak egy autós játék.Én is várom, úgy hogy csak drukkolni tudok, hogy ne csesszék el.

Szerk:
Nekem azt írta, hogy túlterhelt a szerver, próbáljam később.
megkajáltam és rányomtam megint, erre már ott volt. Ennyi.
-
zodo
nagyúr
ez meg kétszer ment el.

Ferrari akadémia, hát izé.
Egy pálya egyenlőre amin lehet körözni ilyen olyan céllal. Egyelőre a Best lap opciót választottam.
Kormány ffb-jét nem lehet állítani (legalábbis nem találtam és ezt is olvastam a tesztekben), úgy van ahogy megálmodták a mérnökök. (fejlesztők)
Ide - oda rángat közép állásba.
Szerverre felcsatlakozni, néha csak 2. 3. próbálkozásra sikerül.
Ott vagy a beállítások menüben és nyomod a Start-ot és visszakerülsz a szerver csatlakozáshoz. brrr
Ezen a képen a garázsban jár körbe a kép, de nem ilyen a játékban, csúnyább.
Pálya és a környezetének kinézete is maximum épp, hogy elmegy. -
zodo
nagyúr
TDU2 eddig nem hatott meg. 1680x1050 / 60hz a gépemen kb. 50-60 fps-el fut.
Kezdve ott, hogy valami trójai is érkezik a cuccal, sokszor kifagy, villódzik a kép egy pillanatra.
Na, de ez csak beta.
Elsőre nem tűnt sem szépnek, sem jónak. Ugyanaz a feeling, mint az elsőnél, csak mész csak mész.
Kormányomat felismerte, mármint kezelte, de tág beállítási opciókat nem találtam.
max. egy csúszkát tologathatsz az erősségek, érzékenységek váltóztatásához.
Vezethetőség, nem is tudom (képen látható verda áll rendelkezésre) olyan langyi.
Ruházati bolt kb. ugyan az, mint az elsőben. Auto szalont még nem találtam.
Szóval elsőre még azt mondom, nem az én játékom lesz.
Kicsit szebb grafika, de aztán.... megvárjuk a végleges kiadást és kiderül.
Pár tájkép és figura.
Rendőrségi auto.
Hiába mérgeltem, nem akart megdádázni.
Van valami csík ami egyre nő, ha nekimész, de semmi csak ment tovább még akkor is ha már fullon volt a csík.Ruházkodás.
Tenger part, szép.

Persze itt is valaki rendet tesz, miután feldúltad a napozó ágyakat, Baywatch kilátót mire megfordulsz a verdával.Jah, hiába nyomtam a verdának csak 3.-ik fokozatig váltott fel ill. ha föld útra, fűre vagy valami gazra tévedtem csak 1-es sebességben lehet közlekedni.
-
zodo
nagyúr
Látom, van itt meló rendesen.

Remélem, este már itt leszel dzsaver! -
zodo
nagyúr
válasz
dzsavermadar
#220
üzenetére
Félre értesz, nem a Windows op. rendszerekre írtam, hanem a szoftvereikre.
Pl.: Microsoft Office, Outlook, Explorer, Msn, Media Player98, Xp és a Win7 rendben van, mind szép és jó (a maga nemében).

-
zodo
nagyúr
Gondolom nem nekem akartál válaszolni, de értem a lényegét.

Két Win nem volt még sosem egy időben a gépemen, így ezt nem tudom, de win és Linux már volt többször is többféle kiadással.
Gondolom előbbinél a Window Boot Manager-ben választható az indíttandó rendszer.Win és Linux páros esetében:
Megfelelő felkészültség a telepítés előtti időszakban és nem érhet meglepetés.
Mindössze annyi lesz a különbség, hogy meg tudod adni melyik rendszer induljon alapértelmezettként (azonnal) vagy beállíthatsz egy időintervallumot is, hogy el tud dönteni manuálisan melyiket szeretnéd indítani.
Mindezt, szép grafikus felületen.(#215) dzsavermadar
Anno míg XP-t használtam csak az SP2-t telepítettem (megfelelő verzíót) és soha nem frissítettem a Windows Update-n keresztül, egyetlen egyszer sem.
Nem volt soha gondom semmivel.
Mondjuk én (amit csak lehet) kerültem a Microsoft-os szoftverek közül.
Nem véletlen.
, de ahogy a többiek írják az úgy jó, ha nagyon frissíteni akarsz!
-
zodo
nagyúr
válasz
dzsavermadar
#209
üzenetére
,pedig az jó írás.

Lényeg, hogy a Cdrom ill. Floppy meghajtó az első és második akkor Harmadiknak kell beállítani az a vinyót amelyiken a friss xp van és nem lehet bent xp telepítő cd, sem floppy lemez amelyik tartalmaz rendszerindító fájlt, mert akkor onnan szeretne bootolni!
Ez esetben annyi a különbség, hogy kicsit lassabban áll fel a géped, mert fölöslegesen keres indító lemezt a Cd ill. floppy meghajtóban mivel úgysem hagyod bennük, hiszen úgyis a hdd-ről akarod indítani.
Ezért is tesszük első helyre a hdd-t.Ted linkje, nálam működik.
-
zodo
nagyúr
válasz
dzsavermadar
#200
üzenetére
Hát, jah én se szeretek a Bios-ba turkálni.

, na de tessék a képes beszámoló, kb. így kellene megpróbálnod.
Google nagyon hasznos (pl. amit most kaptál az első találat volt) és sokan nem használják, én minden vackot beledobok és kb. nagy százalékban meg is találja.

Szerk: Nem lapoztam és most látom, hogy megoldódott a probléma.

Drivereket elsőként, ted fel aztán jöhetnek az alkalmazások.
Én mindig elmegyek a feladatkezelőhöz és ott nézem meg minek hiányzik (sárga felkiáltójeles) a drivere és azt teszem csak fel az alaplapi cd-ről.
Videokarihoz és DirectX-hez meg letöltöm az újakat, ha már új rendszert készítek.
-
zodo
nagyúr
válasz
dzsavermadar
#198
üzenetére
Ajaj ez az üzi, nem túl biztató.
Én sem értek hozzá, de az ilyen jellegű hiba üziket egyből bevágom a google keresőjébe.
Első találtat.Saját tippem:
Bios-ban a boot sorrendnél nézd meg melyik az első (hdd) a sorrendben!
Annak a hdd-nek kellene az elsőnek lennie amelyikre a friss xp-t telepítetted!Több fórumon a tápra vagy a vinyóra tippelnek, hogy haldoklik.
-
zodo
nagyúr
Lejárt a szerk. idő.
Nálam sincs másképp, két 640GB-os van két -két felé szedve.
, de az is lehet, hogy Jim egy kis(ebb) méretű , de gyors (10000rpm-es) vinyót használ a rendszerhez és ezért írja, hogy ne oszd meg. -
zodo
nagyúr
válasz
dzsavermadar
#190
üzenetére
Én is arra tippelek, mint Jim74.
Valamit el tetszett cseszni a telepítés megkezdése előtti, formázás során!
Anno XP alatt én mindig összevontam a két vagy három* partíciót.
Három* = az a pár MB-os amit elkülönít magának. Ha minden igaz ezen tárolja azt a bizonyos "indító fájlt" ami neked, most bekavar.
Nyugodtan lehet kettő ( C a rendszernek D a progiknap, stb.)
pl. 80GB vinyókkal küzdöttem akkor adtam 10-15 GB a rendszernek, de ekkor soha semmit nem telepítettem ide, max egy-két drivert! (hang és videó kártya)
Így megkaptam a vinyó teljes méretét és ezután hoztam létre a két partíciót.
Ekkor még meg kell őket formázni.
Ezt NTFS (gyors) opcióval tettem. Végeztem, mindkettővel (nem kötelező, "D"-t lehet a "C"-re történő telepítés után is, ha már megy a rendszer) akkor mehet a telepítés.Én se vágom ezt a Boot ini mizériát anno sokat szívtam vele amikor XP és Ubuntu rendszert akartam összehozni. Állítólag egyszerű az ilyen hibák javítása, csak a Win Xp telepítő lemez kell hozzá és innen nem tudom.

Esetleg próbáld meg így a működő rendszered alatt!
Itt van nagyobban a kép, mert anno még nekem se ment minden tökéletesen.Nekem anno segített és nem volt vele gondom a továbbiakban.
Mondjuk nem tudom, hogy két XP esetében mi a helyzet.
Remélem sikerül összehozni, adatvesztés nélkül. Sok sikert!
(#192) dzsavermadar
Azt nem értem, hogy
"minden egyéb HDD, fizikailag le van csatlakoztatva az alaplapról,"Azt arra írta Jim, hogy neki több vinyója is van és a továbbiakat amiken az adatait tárolja, lehúzza az op.rendszer telepítése közben.
, de mondom, nyugodtan hozz létre két partíciót!
Nem lesz belőle semmi gond.
-
zodo
nagyúr
válasz
dzsavermadar
#183
üzenetére
Jól van.
Végül ma teszteltem 2 kört, végén visszanéztem külső nézetből.
Nem is volt annyira rossz.
-
zodo
nagyúr
Sajna, nagyon ritka az a játék ami minden kritériumnak, megfelel.
Ilyenkor nagyon régi (mármint az én koromhoz képest) játékok jutnak az eszembe ami olyan gépen futott, hogy azt ma már szinte senkinek nem lehetne eladni, viszont olyan grafikával és játékélménnyel szolgált, hogy csak na., na de hogy a mai világban is így kell ennek lennie az már kicsit gyanús.
Inkább trehányság vagy pénzhajhászás.
,pedig egy jó játékot, szerintem többen megvennének, mintsem letöltsék azt, mert az olyan "eredeti" érzés.

-
zodo
nagyúr
válasz
dzsavermadar
#177
üzenetére
Köszi.

Jó írás, de ettől még nem biztos, hogy meg tudok barátkozni a belső nézettel.kpal
lehet ez a készítők hibája...
Ezzel én is így vagyok.
-
zodo
nagyúr
Akkor, majd el döntőd, hogy lesz-e vagy sem.

Nekem, talán könnyebb volt a helyzetem, mert szinte csak autó szimulátor (vagy bárminek is nevezzük) játékokkal játszom egy -két kivétellel.
35 múltam, autóm nem volt, szerintem nem is lesz ebben az életben, így nagyon is mozgatta a fantáziámat, hogy ki kellene próbálni az érzést. Nyilván nem valós vezetési élmény, de valamennyire, talán megközelíti azt.
Ha nem kaptam volna, Pincer rettentő jó ajánlatát akkor is vettem volna egyet csak még nem volt eldöntve, hogy ép melyik típust. -
zodo
nagyúr
válasz
Rolly Dy07
#132
üzenetére
Az lehet, hogy "megszokom" az ffb erejét és mostanra kevésnek érzem az elsőnek jónak vélt beállításokat?

-
zodo
nagyúr
válasz
dzsavermadar
#169
üzenetére
Ok. Nincs mit.
Tudom, hogy másképp van a házad szerkezete!
Konkrétan ilyen:
Az a kép csak azért van ott, mert azt találtam a neten, amin be van rajzolva a levegő iránya és típusa.
-
zodo
nagyúr
Szia!
Nyugodtan írhatsz, max. okosabbak leszünk.
Kézifékről és magáról a drift vezetési technikáról, ezt írtam:
"Drift az jó kérdés, nem vagyok a téma szakértője, de szerintem ahhoz a vezetési "stílushoz" nem szükséges a kézifék, de lehet, hogy tévedek."
Nos, azóta kicsit olvasgattam a témában és részben, nekem is igazam van.

Ezt elolvasod, te is megtudod, hogy miért.Amúgy speciel, ha jól emlékszem akkor sosem és azóta sem használtam kéziféket , mert a Power Over technikát gyakoroltam be, pl. az Nfsu2-ben.
Hozzáteszem nem vagyok sehol ebben a műfajban, épphogy körbe érek, pár ponttal! -
zodo
nagyúr
válasz
dzsavermadar
#165
üzenetére
Gondolom innen megy a beáramló levegő.

Nem.
Tápegység ventije(i) kifelé szívják a meleg levegőt a házból.
Ezért szerencsésebb választás a "két ventis" típus beépítése, használata ami még aktívabban végzi ezt a műveletet.Te házadban (ha minden igaz, Asus TA-861) jó házhűtést is ki lehet alakítani, mert a lenti listában olvasható, ventilátor helyek és "szellőző nyílások" találhatók benne.
System Fan (mm) Support:
Front: 120mm x1 or 80 mm x 2
Rear: 80 mm x 2
Side vents with air-ductJavaslatom: Egy alap házszellőztetés kiépítése, ami a következőképpen nézz ki:

1. Tehát előre kell tenned egy 12 cm-es átmérőjű ventit amin, be tudja szívni a hideg levegőt.
Továbbá a már most alkalmazott oldallapi ventiden keresztül is kapja a friss levegőt.
(főként a processzor, mert gondolom pont vagy kb. felette van az az oldalsó venti)
(ezt a ventit később, ha kész a házhűtésed akár le is veheted onnét)2. Hátra a tápegység alá, pedig egy (vagy két) db 8 cm-es ventit teszel akkor sokat javítottál a ház hűtésén ill. a tápegységeden.
Utóbbi, részben szellőzteti (hűti) saját magát a gép hardverei által létrehozott meleg levegővel, ami nem tesz jót neki, hosszútávon.Fontos, hogy megnézd az alaplapodon lévő ventilátorok aljzatainak db számát ill. típusát.
( 3 tűs "normál" vagy 4 tűs "fordulatszám szabályos" ami általában a processzor ventié )
, mert lehet, hogy kell hozzá "valamilyen" átalakító is (ez annak függvénye mennyi szabad hely van az alaplapon ill. mennyi ventilátor szeretnél beépíteni) és ha már vásárolni indulsz, ne kelljen még egyszer menned.Remélem, érthetőre sikeredett.

-
zodo
nagyúr
válasz
dzsavermadar
#163
üzenetére
Aha, nem rossz darab.
Azt hittem, te festetted és modingoltad az oldallapjába a ventit. -
zodo
nagyúr
válasz
Syrius XIX
#158
üzenetére
Én már láttam a tiedet!

Semmi gond csak nem szerettem volna más tollával ékeskedni!
Példaként linkeltem, Balu-nak azt az írást.dzsavermadar
Főnöki, bőr szék.

Multifunkciós nyomtatónk ugyanaz, szerintem. (HP C4280)
Milyen számítógépházad van, gyári vagy te alakítottad át? -
zodo
nagyúr
válasz
Syrius XIX
#154
üzenetére
Nem, az a cikk nem az én írásom !!!

Nekem is jó lenne egy olyan, de ott még nem tartok semmilyen formában.
, de hogy egy kormány mennyi helyet is foglal és mivel jár a hétköznapi pc használat közbeni "kerülgetéséről" közelebbi képet kapj, íme a vackom.
Saját készítésű íróasztal, ezért a klaviatúra tartó sem szokványos méretű.
Mélységben: 45 cm , ebből a kormány talpazat csúcs pontja: 16 cm-re nyúlik be, mögötte a billentyűzet úgy elhelyezhető, mint egy szokványos méretű íróasztal, klaviatúra tartóján.Ezen képen látható, hogy különösebb kényelmetlenséget nem okoz (nekem) a billentyűzet használatában.
Viszont figyelembe kell venni, hogy vannak nagyobb helyigényű kormányok is, mint pl. a H váltóval szerelt típusok !
-
zodo
nagyúr
válasz
Baluuuka
#151
üzenetére
Most miért? Legyen készítés?

Minek hívnád akkor ezt a folyamatot? -
zodo
nagyúr
Olvastam már a kormány recsegés-ropogásról, de nem tudom mire is gondolnak ilyenkor.

Nem tudom mennyi ideig használta Pincer, de az enyém még biztosan nem hallat ilyen hangokat.
Konkrét felépítését nem ismerem, mert még nem szedtem szét, de ahogy olvastam és amit már hallani is az a FFB technológiához tartózó fogaskerekek és motorok "zaja" ill. a kormánykerék van némi "lötyögése" aminek van némi mechanikai "zaja".
Utóbbi kevésbé zajos vagy zavaró hangú.Pedálok egyáltalán nem zajosak, kivéve, ha teljes vég állásból hirtelen leveszed a lábadat ekkor (mivel műanyag a háza és a pedál is) egy "koppanást" hallhatsz.
Nem vészes.
Két műanyag darab, összeütődik kb. 3 cm-ről.Szemléltető videó: Link
Drift az jó kérdés, nem vagyok a téma szakértője, de szerintem ahhoz a vezetési "stílushoz" nem szükséges a kézifék, de lehet, hogy tévedek.
Én speciel nem használom, de azért beállítottam a kormány "3"-as gombjára.Kérdezz nyugodtan, ha tudok , segítek!

-
zodo
nagyúr
válasz
Rolly Dy07
#143
üzenetére
Lehet az is, mivel két különböző kormányról beszélünk a mi esetünkben , hogy nem azonosak az ffb értékeink tulajdonságaik vagy mi.
Úgy értem, hogy nálad egy adott erő vagy súly értéke pl. 30% akkor az nálam csak 20% vagy fordítva.
Végül is mindegy, mindenki megtalálja maga számára a megfelelő beállításokat, előbb vagy utóbb.Amúgy igazad van és köszi
, mert kezdem megszokni, legalábbis az általam favorizált Lacettivel.
Úgy hogy jó lesz ha vigyázol, még 10-20.000 megtett km egy kis finomítás a beállításaimon és ott leszek melletted.![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
zodo
nagyúr
Hát ezt még nem figyeltem meg, de Rolly beállításai alapján, már új klaviatúra tartót kellett volna készítenem, annyira erős az ffb.

Maximum beállításaim, amit el tudnék képzelni, fogadni ffb erőkkel kapcsolatban az a Center spring estében 40%
játékon belül is csak 20,10,0 értékek, mert az effecttek nálam nem játszanak. -
zodo
nagyúr
Igazából nincs akkora különbség, ha nem nézzük az általam erősnek vélt ffb értékeket ill. az egyénileg beállított gáz és fék pedál erősségeimet.
Nagy átlag az első, három beállítási lehetőségnél egymáshoz képest + - 5-15%-os különbségekkel megy.
, de nem vagyunk egyformák.
Rolly, Logitech profilja a 124.hsz.-ben csak nem tud linkelni vagy képet beszúrni.

, de itt láthatod:

-
zodo
nagyúr
válasz
Rolly Dy07
#132
üzenetére
Örül, ha tényleg így látod!

Köszönöm.
-
zodo
nagyúr
Megosztóm, jelenlegi kormány beállításaimat, mert jó pár segítséget kaptam a beállításhoz, melyet ezúton is köszönök
ill. volt kérdés a játék üzenő falán, hogy mennyire váltak be, de ott nem lehet normálisan válaszolni.Logitech Profiler-ben:
Egyelőre nekem nem jött be az "erős" ffb beállítás ill. az effecttek sem hiányoznak (kormány kímélő), ezért csak a mindenre kiható csúszkát állítottam 105%-ra.
Azért, mert azt olvastam, hogy a Logitech kormányoknál így csökkenthető az ffb "lyuk" érzékelése.
Középre húzást is csak 30% állítottam, mert így kényelmes és számomra vezethető beállításnak tűnik.FFB beállítások a játékban:
Mint fentebb említettem az erős ffb-ről a véleményem, ezért csak minimal beállítással megyek.
Vezérlő eszközre vonatkozó beállítások:
Ami elsőre szemet szúrhat a gáz és fékpedál 50%-ra állítása.
Erről is olvastam, hogy valósághűbb a vezetés, mert így a pedált, ha csak félig nyomod be akkor (elvileg) pont félgázzal fog menni a verda. Értelem szerűen, fékezésnél ugyanígy viselkedik.
Nem vettem észre különösebb váltózást, ha ezeket az értékeket a sokak által használt 95-100% -ra állítom. Kormány driver tulajdonságaiban a kalibrációnál a visszajelző mutatókon, jól láthatóak a különbségek.További értékek:
Holtjáték 5% , mert így nem tör ki azonnal a verda => stabilabb kormányzás.
Kormány kitérése 95%
Ennél a beállítási lehetőségnél és a kormány egyenletességével ( ami 0 értéken áll) nagyon sokat foglalkoztam (kb. 3.000 km tesztelés) , mert első időben inkább a 75% / 0 értékek tűntek vezethetőbbnek, de az elmúlt 2 napban a képeken látható beállításokkal megyek és való igaz, hogy csak elsőre volt furcsa, de ha megszokja a vezető akkor rájön ez lesz az egyik jó beállítás.
Egyenletesség értekének 0-ra állítása adja a közel valós, vezetési fizikát.
Plusz irányba tolva a csúszkát, "lomhább" lesz az autónk vezetése. Főként kanyar(ok)ban érezhető, hogy nem enged annyi kormányzási lehetőséget. Alul kormányozottság.
Negatív irányba mozdítva, "érzékenyebb" ezért jobban vezethető, de túlkormányozottá válhat az autónk.
Kitéréssel, pedig a kormányzott kerék, fordulási szögét állíthatjuk.
Magasabb érték itt is a "lomhább" kevésbé forduló autót eredményez.
Kisebb érték az "érzékenyebb", kevesebb kormány mozdulatot igénylő beállítás.
Érdemes minél magasabb értéken hagyni, mert itt is fen állhat a veszély, hogy könnyen keresztbe állunk az úton egy véletlen rossz gázadás vagy kormány mozdulat kapcsán.
Fék pedál 5% -on, az ismert féklámpa folyamatos világításának, elkerülése végett.
Ha továbbra is 0% -on hagyjuk akkor "állítólag" lassabb is az autónk.Hirtelen ennyi.
Lehet, hogy idővel váltózni fognak a beállítások, de mint írtam egyelőre csak a különböző beállításokat teszteltem és mindezt csak digitális formában, úgy hogy a manuális váltó is várat még magára. Egyelőre a célom, hogy megtanuljak (talán ezzel a beállítással) a pályán maradni és minél kevesebb kárt okozni a virtuális környezetemben. -
zodo
nagyúr
Hát én is csak 1 napig ismerkedtem a kormányokkal, mielőtt döntöttem volna.
Kezdtem belegabalyodni a sokféleségükbe ahogy egyre több infóval rendelkeztem és újra és újra rá kellett keresnem, hogy most ép melyikről is olvasok.
Kb. ennyiért, szerintem megéri, már csak kipróbálásképpen is.
-
zodo
nagyúr
válasz
Rolly Dy07
#124
üzenetére
Mint írtam a chat-en is, nekem ez a 100%-os kormány kitérés ill. amit még nem mondtam, hogy a nagy ffb értékek sem jönnek be.
,mert ilyenkor olyan érzésem van, mintha "hajót" vezetnék, ide-oda kileng a kocsi szekrény.
,de lehet, hogy ez viszont azért van, mert kicsi ffb beállításokkal megyek. 20,10,0 és a logi driverben sincs a Center Sprig 80% , hanem max. 40%-on.
Nálam a 75% kormány kitéréssel, úgy érzem, hogy nem annyira instabil a kocsi szekrény.
(Gyorsabban reagál a kormány az elmozdításokra.)
Igaz ekkor hamarabb képes keresztbe állni.
, ezen segít mondjuk az ffb érték (,de csak 30,20,0 szintre) növelése.Szóval itt tartok, de még igencsak az elején tartok, hogy megszokjam a kormányom.
Nem könnyű a féktávokat sem megtalálnom ill. a kanyarvételi íveket.
Továbbá figyelni a többiekre. -
zodo
nagyúr
válasz
Rolly Dy07
#124
üzenetére
Köszönöm és legyen úgy, mihamarabb!

-
zodo
nagyúr
válasz
Steady74
#122
üzenetére
Rajt:
Tudtam, hogy nem lesz jó.
El is felejtettem ezt a videót, régebben már kértem valamiért.Gázfelengedés:
Hát, majd igyekszem, egyelőre a pályán maradás a cél.
Most még az is előfordul néha-néha, hogy elfelejtem nyomni.
Fékezés:
lásd. Gázfelengedés.Köszi, hogy leírtad a véleményedet, persze másokét is szívesen veszem, ha van kedvük elemezni.
Szerk: Dolgozom a jobb videó minőségen.
-
zodo
nagyúr
Hát nem lett valami fényes a videó.

Mindkettő, gyakorlás nélkül készült.
Az egyik a te beállításoddal ill. a másik a sajátommal.Nos, mi a meglátás?
Feltöltőm újra, ha valaki meg mondja mivel, hogyan konvertáljam, hogy jó legyen.
Fraps-al felvett több mint 3Gb-os Avi -ba vannak a videóim. -
zodo
nagyúr
válasz
Steady74
#113
üzenetére
Szia Steady!
Videót még nem készítettem, max. Dzsaver videói közt találsz egy-két jelenetet.
Ha ma nem is, de igyekszem pótolni a videómat.Hát igen, Rolly nem gyenge e téren.

Technikai részleteket kb. én is így próbálom kezelni.
Gáz elvétel, kanyarívek vétele, stb. , de azt hiszem egyelőre a megszokásból történő vezetést kellene elfelejtenem, mert ez teljesen más világ és mint írtam igen távol áll tőlem.
Egy jó vagy elfogadható beállítást kellene találnom (ki tudja, kinek mi a jó
) és azzal gyakorolnom és ha idővel jobban megy akkor finomítani rajta."Milánóban a körfogalomban, illetve pl Spa sikánban is segít, hogy a szokott ütemnél lassabban váltasz vissza, ilyenkor a motorfék is segít a stabilitás megőrzésben."
Automata váltóval megyek
Manuális váláshoz, még fényévek kellenek. 
Köszi a segítséget!

-
zodo
nagyúr
válasz
Baluuuka
#111
üzenetére
Akkor jól sejtettük páran, hogy valami nem stimmel mostanság.
Sajnálom!
Ez a te ügyed, ebbe nem folynék bele.Kormányhoz meg csak annyit, hogy igyekszem. Köszi!

lásd. Még tegnap is kéregettem mások beállításait attól független, hogy eddig is több félét kipróbáltam.
Nagyon sokat mentem az elmúlt két napban főleg offline (kb. 2500-3000 km) , beállításokat keresve és tényleg nem egyszerű feladat, mint ahogy sokan előre jeleztétek.
Pár alkalommal felmerészkedtem rankedre is, jöttek ám a beszólások rendesen.
pl.: a Brazil JULIUS-tól: "zig-zag drive jrzodo"
, de nem szavaztak ki. 
Ami furcsa volt és megmagyarázhatatlan számomra az egyik renked euro-s szerón, hogy tele volt Orosszal 12-ből 7-en ebből 2 speedhack-es állat, 2 lengyel ezekből szintén egy speedhack majom és ennek ellenére egyik sem "bántott" , simán végigmentem a futamon, karcolás nélkül úgy, hogy 4-ből 2-őt megnyertem. El se hittem.

Tény, hogy egymást csesztették az idióták, de ilyet még nem tapasztaltam. -
zodo
nagyúr
Rolly-nak!
Sok beállítást teszteltem már az elmúlt két napban, de talán a mostani már kezd közel állni a "stílusomhoz".
Igaz a való életben sem tudok vezetni, ezért talán még inkább szokatlan a dolog.
Úgy szeretném beállítani, mint ahogy te mész vagy a többi kormányos játékos vagy ahogy én mentem kontrollerrel.
Legfőképp, rángatózás nélkül menni a kanyar íveken is.
Jelenleg, már majdnem jók a beállításaim a front hajtásos verdákhoz, de talán túlkormányzott a verda. Nagyon kicsiket kell mozdítanom a kormányon, hogy egy közepes ívű kanyart símán bevegyek, de ha nem vigyázok ( picit túlhúzom) akkor már berántja az orrát.Amúgy az összes autó egy új kihívás kormánnyal. pl. ma alma szeróján mentünk az eddig számomra kormányozhatatlan Lmp1, 2 -es járgányokkal ( Audi R10 TDI, Lola B06/10,stb.) és hihetetlen élmény volt vezetni őket.
Pincer01-től is megkaptam a beállításokat, de elsőre nem jött be.
Rototti-tól ma kaptam meg az ő beállításit, amit holnap tesztelek.Szerintem csak szoknom kell ezt az új dolgot az éltembe és jó lesz(ek)

, de zavar, hogy nem tudok egy íven haladni úgy, hogy közbe tudjak korrigálni (pl. előzés, kikerülés) és ne ez miatt kezdjek el törni zúzni, mert a verda irányíthatatlanná válik.
-
zodo
nagyúr
Találtam egy ilyen profilt a neten, tietek is ilyen?
<ActionMap deviceType="Logitech Formula Force EX USB" schemeType="Logitech Formula Force EX USB" priority="5" >
<!-- In Game Actions -->
<Action actionName = "Accelerate" >
<Axis axisName = "win_con_di_axisY" deviceName = "Logitech Formula Force EX USB" baseCalibration = "uniDirectionalNegative" deadZone = "0.0" saturation = "1.0"/>
<Axis axisName = "win_con_di_axisSlider0" deviceName = "Logitech Formula Force EX USB" baseCalibration = "biDirectionalLower" deadZone = "0.0" saturation = "1.0"/>
</Action>
<Action actionName = "Brake" >
<Axis axisName = "win_con_di_axisRz" deviceName = "Logitech Formula Force EX USB" baseCalibration = "uniDirectionalNegative" deadZone = "0.0" saturation = "1.0"/>
<Axis axisName = "win_con_di_axisSlider0" deviceName = "Logitech Formula Force EX USB" baseCalibration = "biDirectionalUpper" deadZone = "0.0" saturation = "1.0"/>
</Action>
<Action actionName = "Hand Brake" >
<Axis axisName = "win_con_di_button0" deviceName = "Logitech Formula Force EX USB" baseCalibration = "uniDirectionalPositive" />
<Axis axisName = "win_con_di_button6" deviceName = "Logitech Formula Force EX USB" baseCalibration = "uniDirectionalPositive" />
</Action>
<Action actionName = "Steer Left" >
<Axis axisName = "win_con_di_axisX" deviceName = "Logitech Formula Force EX USB" baseCalibration = "biDirectionalLower" deadZone = "0.0" saturation = "1.0"/>
</Action>
<Action actionName = "Steer Right" >
<Axis axisName = "win_con_di_axisX" deviceName = "Logitech Formula Force EX USB" baseCalibration = "biDirectionalUpper" deadZone = "0.0" saturation = "1.0"/>
.............................
.............................
.............................
</Action>
<Action actionName = "Menu Button4" >
<Axis axisName = "win_con_di_button3" deviceName = "Logitech Formula Force EX USB" baseCalibration = "uniDirectionalPositive" />
</Action>
<Action actionName = "Temp Left Shoulder" >
<Axis axisName = "win_con_di_button5" deviceName = "Logitech Formula Force EX USB" baseCalibration = "uniDirectionalPositive" />
</Action>
<Action actionName = "Temp Right Shoulder" >
<Axis axisName = "win_con_di_button4" deviceName = "Logitech Formula Force EX USB" baseCalibration = "uniDirectionalPositive" />
</Action>
</ActionMap> -
zodo
nagyúr
Kíváncsi lennék más Logitech Formula Force Ex kormány tulaj beállításaira!
Akinek van kedve, küldhetne nekem egy Grid profilt! -
zodo
nagyúr
Szia Zyl!
Jó újra látni, de véletlen nem kaptál napszúrást ?

-
zodo
nagyúr
Most értem haza már a saját kormányommal, igaz házhoz hozta az előző tulaj.

Köszönet érte!
Jól van mondogassátok csak ezt a "nehéz kezdő" időszakot.

Nem, ijesztetek meg!
Szóval, nem sokára kiderül, hogy mi a helyzet (barátnőm már kicsomagolta a cuccost
) és remélem estére már be tudom állítani, hogy legalább el tudjak indulni vele. -
zodo
nagyúr
Köszi.

Tudom, pont rád gondoltam a kezdeti fázis kapcsán.
Biztos én is béna leszek, lehet nem is láttok, majd egy darabig, mert offline vagy rankeden küzdők amíg be nem gyakoroltam a tekerés, nyomkodást.dzsavermadar
Az tök jó, miért nem használod !?
Igen-igen ps kontrollerre hajazó típus, ami szerintem az egyik legkényelmesebb fogású.
Szerintem egy újabb próbát, megérne, hátha már gyengültél az évek alatt és már nem szorítanád ki a lelkét.
Tudom ismerős jelenség, én is szorítom, mint állat a jó derbik alatt.
Ted, már ujjlenyomatot se tudna venni a bal hüvelyk ujjamról.
Szerintem, ezért is halt be ideje előtt az eredeti ps2 kontrollerem.
-
zodo
nagyúr
Nekem már egy noname kontroller (ilyennel tolom) is sokat számított a bill.-hez képest.
Nem fektettem sok időt a kormány kiválasztásába ill. a kormányos topik kihaltsága végett még segítséget se kaptam (időben). Ma vagyis már tegnap reggel kitaláltam, hogy veszek egyet és kész, de nem akartam annyira "gagyit" se venni, mert jobban szeretem az új cuccokat, ilyen téren.
Használt piacon láttam egy pár jónak vagy (mivel nem vagyok jártas a témában) csak annak tűnő ajánlatot.
Érdemes szétnézni, első körben ott, biztos találsz megfelelő típust, ha ki akarod próbálni , de nem szeretnél sokat költeni.
Ha nem kaptam volna ezt az ajánlatot akkor (talán ennek a elődjét) egy Logitech WingMan Formula Force Gp-t vettem volna 5k-t, de fellelhető jó áron akár Logitech Momo FFB-t is. Ilyet 10k láttam, tegnapi hirdetés.
Ezek csak példák, hiszen ezelőtt nem merültem bele témába ezer és ezer típus van, kinek mi tetszik.
Újak közt, pedig hihetetlen széles a választék, fel sem lehet sorolni őket.
Szóval, hajrá!JJános
Hát ez egy ilyen játék, van úgy sőt ez az általános, hogy napokig nem vagyok még a dobogó szélén sem, kivéve ha mázlim van vagy ha kevesen vagyunk a szerón.
Képtelenség néha mindenkire figyelni, pláne ha ilyen sokan vagyunk.
A különböző nézetekből való játékmód, pedig tovább rontja a helyzetet.
, de ezek a "kudarcok" nem csak rajtad múlnak, régebbi vezetési stílusodhoz képest, most jobban mész. Előfordul, hogy hiába figyel egymásra két játékos, ha jön másik kettő akik szintén nagy "harcban" áll és véletlenül belecsúsznak a ti párbajotokba.
Néha csak ennyin múlik vagy egy rossz kanyar ív választás, gázadás. Védhetetlen.
(Viszont nálam tegnap nagyon laggoltál és a közeledbe se mertem menni, de ez nem gond csak megemlítem (, mert már megszoktuk ezt a rossz jelenséget), mint lehetséges "nem szándékos" koccolási lehetőséget)
Én azt vettem észre (és ahhoz nem kell coll off-ba menni) , hogy egyes játékosokkal akikkel már sokat "vonatoztam" hihetetlen jókat lehet menni, fej-fej mellett vagy akár ide-oda előzgetve egymást max. minimális koccok árán.
Legalábbis én élvezem ezeket a futamokat még akkor is ha hátul végzem a végén.
Kösz a biztatást!

-
zodo
nagyúr
Köszi, de csak holnap fogok igazán örülni, ha megérkezik.

, dehogy vagyok, gyors!

Egyes pályákon, főleg csak Lacettivel esetleg pont jó napra ébredtem és ennyi, nem több.
Persze ott van a szerencse, pl. egy baleset kikerülése, ha nem sikerül hiába vagy épp gyorsabb a másiknál.
Én szeretnék a többiek nyomába lenni, de ahogy olvasom ill. már láttam, tapasztaltam is a kezdet igen csak nehézkes lesz.
, de igyekezni fogok.
-
zodo
nagyúr
válasz
dzsavermadar
#76
üzenetére
Hát az biztos, hogy forrongtak néha a kedélyek. Nálam is csak mi priviben rendeztük.

Nem alszik egy elfelejtett topik sem, amíg nem zárja egy Moderátor, ha így érted az alvást.Ez gyári állapotáról készült kép, de az enyém se lesz sokkal rondább.

Kértem, kaptam róla az eladótól.Remélem, hogy nem végzi, majd az asztal alatt. Köszönöm!

(#77) kpal
Hogy érted vagy melyik kormányra?
, kicsit rosszul értelmezem a mondatodat, lehet fáradt vagyok. -
zodo
nagyúr
Szóval úgy nézz ki, hogy holnaptól Logitech Formula Force Ex tulaj leszek.
Ez már tuti, nem tudok másikat venni, ha csak az eladó meg nem gondolja magát.
Sajna ilyen vagyok, kitalálom és ha nagyon akarom akkor azt szinte azonnal megveszem.
Igaz, hogy használt, de talán 6k-t megért kipróbálni az érzést.Szívesen fogadok, minden észrevételt a témával kapcsolatban!
Tudom, hogy van létezik a ph-n egy "A nagy kormányos" topik" , de ti talán, hamarabb tudtok a segítségemre lenni, mert biztosan el kél majd a kezdeti időszakban.


Új hozzászólás Aktív témák
- Házimozi haladó szinten
- Futás, futópályák
- Anglia - élmények, tapasztalatok
- Diablo IV
- Sub-ZeRo: Euro Truck Simulator 2 & American Truck Simulator 1 (esetleg 2 majd, ha lesz) :)
- Kész rémálom lesz Linuxot használni jövőre az USA egyes államaiban
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Milyen monitort vegyek?
- Feketelista, avagy a rossz boltok topicja
- Okos otthon - Home Assistant, openHAB és más nyílt rendszerek
- További aktív témák...
- Asus 15.6,core i3 8145U(4x3,9Ghz)IntelUHD VGA,MAGYAR Vil.bill.,8-20GB RAM,SSD+HDD?,,Win.11
- T14 Gen5 14" FHD+ IPS Ultra 7 165U 16GB 512GB NVMe magyar vbill ujjolv IR kam gar
- R7 5800X / MSI B550 TOMAHAWK / RX 6800 / 32 GB DDR4 / SAMSUNG 980 PRO 500GB M2 / HDD 6 TB
- Újszerű Lenovo 15,6"FullHD,10.gen.Core i5(8x3,6Ghz)Intel UHD VGA,8-40GB DDR4 RAM/256-512SSD,jó akku
- Makulátlan Dell14",core i5,8-32GB DDR4,MAGYAR Vil.bill,256-512GB SSD,jó akku,W11
- M5! KÉSZLETKISÖPRÉSI ULTRAAKCIÓ!!! SPACE BLACK MacBook Pro 14" M5!!! 10C/10G 16GB 512GB Gar!
- HP 14 Elitebook 640 G10 FHD IPS i5-1345U vPro 10mag 16GB 512GB SSD Intel Iris XE Win11 Pro Garancia
- 27% ÁFÁS DELL Alienware 16X Aurora AC16251 RTX5070 Részletfizetés megoldható. Beszámítás lehetséges
- iPhone 11 Pro Max 64GB Midnight Green -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4377
- Akció! Gamer PC-Számítógép! Intel Ultra 5 245K / RTX 3080 10GB / 16GB DDR5 / 1TB SSD!
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest












indows XP SP2, Vista SP2, Windows 7
vidia GeForce 8800 / ATI Radeon HD 3870



![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)

