Aktív témák
-
troszka
csendes tag
jöttem olvastam itt vagyok...
A film arról szól, hogy vannak emberek akik megérzik a halált. :)
Az első részben egy csávó a felszállni készülő gépen megálmodja, hogy le
fog zuhanni, és lejönnek a repülőről. A repülő később lezuhan.
Mivel megszegték a ''halál'' szándékát, ezért szép lassan kezdi őket megölni.
Látványosan bemutatja a halál torkából menekülő embereket érő sorozatos
balszerencséket.
Természetesen a főhős itt is életben marad, de film alapötlete nagyon tetszett.
Van második része is, az már kész horror...
Az a lényeg, hogy ha hihetően adnak elő valamit, akkor azt sokan elhiszik.
És biztos vagyok abban az előző film történetére, hogy még példákat is lehetne hozni az életből...
Ott van a mátrix film is, beraktak egy nagy monumentális színészt (morpheus, nem tudom a színész nevét), elmond egy csomó értelmetlen, saját magába visszaforduló mondatot, és a közönség elámul. Gondolják, hogy ezt csak én nem értettem.
Persze amíg nem bizonyítjuk, hogy nincs mátrix, addig létezhet.
Sajnos ez a nagy fegyvere a vallásnak is.
Jézus feltámadását azzal bizonyítani, hogy nincs meg a holtteste is ebbe a kategóriába tartozik.
Miért van az, hogy a nyugati vallásokban istenek vannak, a keletiekben a karma, meg az isten tudja még mi... :)
Ebből számomra az látszik, hogy minden nép saját maga kitalált valamit, és azt csodálja. Tudom erre az a válasz, hogy mindenki máshogy veszi a mindenható valaminek a sugallatait, ezért alakultak ki máshogy.
Az emberi fantázia végtelen...
[Szerkesztve] -
süti5
őstag
Előre bocsátom, hogy nem szeretnék túlzott konkrétumokat írni, mégis leírok egy történetet a témával kapcsolatban.
Vallásosan neveltek, annak is vallom magam, én mégis mindig nagyon szkeptikus voltam, Tamásnak hívnak, és illik is rám, tamáskodó vagyok:)
Tavaly történt meg, hogy meghalt a barátnőm legjobb barátnője, nem részletezem, de ha egy igazi barát/nő van az életben, akkor neki ő volt az.
Utána történtek olyan dolgok, amikre már én is figyelmes lettem, olyan ''véletlenek'', amiket az ember nem tud nem észrevenni. Most nem olyanokra gondolok elsősorban, mint a szellemes topic, nem jelent meg nekünk vagy ilyesmi. Történt például, hogy egy héttel a halála után nagy bulit kellett sajnos rendeznem, ünnepelni kellett volna, persze le akartuk mondani, de inkább nem csesztünk ki többiekkel, megtartottuk. Bontottuk a pezsgőket, én is akartam... Hármat a többiek, egyet én. Nem tudtam kinyitni:( Egy pezsgőt. Életemben nem volt ilyen, égőnek éreztem, ráztam, nekifeszültem, nem ment. Egyszerűen a dugó nem jött ki. Tudni kell, hogy mázsa körül járok, így nem vagyok egy gyenge alkat... Gyorsan kaptam a hűtőből másikat, szaladtam be, full könnyen felnyitottam. Aztán, mire beértem, a barátnőm kapott pezsgőt a melettünk álló havertól, meggyeset, láttam, örül neki, és csodálkozik. A haverom, aki vékony gyerek, fogta azt a pezsgőt, amit nem tudtam kinyitni, és egy mozdulattal kinyitotta. Nekem meg fájt a kezem, és nem bírtam öt perce... Utólag mondta bnőm, hogy a meggyes volt a barátnője kedvence és imádta... Megjegyzem, nem mi vettük, valaki hozta. Itt indult meg bennem valami, ami így elmondva nem tűnik komolynak talán, de számos-számos ilyen dolog történt, ezek nem félelmetesek, de annyi véletlen, ami már nem létezik. Ha nem velem történnek meg, lehet, el sem hiszem, de hülye azért nem vagyok, így, átélve egyre erőseb a hitem abban, hogy bizony van valami a halál után, egy másik világ, vagy dimenzió vagy nemtudomén. Ha belegondolunk, annyira rejtélyes, megfejthetetlen az emberi lélek, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy egyszercsak hopp és ennyi volt, valaminek kell lenni.
Írok még esetleg konkrétumot, ha érdekel valakit, de feleslegesen nem akarom... -
Szalma
őstag
(Nem közvetlenül a nőknek. Izgalmasabb történetek szólnak Isten első ''Ádámnak társlény'' próbálkozásából keletkezett félisten hermafroditáról (Lilith). Akit ugyanúgy örökéletűnek teremtett, mint Ádámot. A kiűzetés inkább az ő bűne, mint Éváé. De még nem lefutott a meccs, hogy így vagy úgy jártuk volna jobban...)
Szeretettel:
Szalma -
kymco
veterán
A bűnbeesés után Isten ezt mondta a férfi embernek:
''....mivel ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! Tövist és bogáncsot hajt neked.... Arcod verejtékével eszed a kenyeret......'' ' Mózes 3, 17-19
Ebből azt látom, hogy a bűnbeesés előtt nem így volt.... igaz ez indirekt -
rog
addikt
nem kell feltétlenül egy fizikailag létező helyet elképzelned . egy kertet vagy mittomén. ahol láblógatva ücsörög az első emberpár.
a paradicsom az inkább egy boldog állapot életmód ilyesmi. ami aztán jól megszűnt, és most mind azt hajszoljuk.
ja és egyébbként ennek a megszűnését (is) a nőknek köszönhetjük. ;) -
divot
veterán
És nem volt beteg, nem halt meg például.
-
kymco
veterán
Attól hogy az ember dönthet rosszul még nem sérti a tökéletesség képét. Éppen itt válik érdekessé a dolog: Ha nem tud szabadon dönteni, akkor nem tökéletes, mert korlátozva van a döntési szabadsága (ha a kocsim csak jobbra képes fordulni, az hiba), ha szabadon tud dönteni, akkor meg dönthet rosszul is. Isten szerint ''tökéletesebb'' az ember döntési szabadsággal. :)
-
-
kymco
veterán
''Tud-e Isten akkora követ teremteni, amit már Ő maga sem képes felemelni?''
Ez egy logikai remekmű, de sajnos csak emberi elme szüleménye. Isten bármekkora követ tud teremteni és bármekkorát fel tud emelni. Istennek nincsenek korlátai, csak a saját szívünk, ha úgy akarjuk.
A keresztyén hit nem arról szól hogy mi hogyan tudjuk áldozatokkal, engedelmességgel megnyerni Isten (istenek) jóindulatát, a természeti erőket.
A keresztyén hit arról szól, hogy az Isten hoz áldozatot az emberért. Ez emberi gondolkodás szerint logikátlan...... ez is azt mutatja, hogy nem emberi agy szüleménye :).
A keresztyénségnek annyira jó volt kezdetben a marketingje, hogy a római arénák a keresztyének vérétől voltak átitatva. Pál, Péter, Jakab, István apostolok stb..... nem természetes halállal haltak meg...... -
kymco
veterán
Én más vallásokról nem akarok/tudok személyes tapasztalatok alapján beszélni, csak a keresztyénségről...... Ebben élek :).
A keresztyén hit alapja Isten kinyilatkoztatása, nem mások elbeszélései.....
Ez megtörténik a természetben, a történelem útján, a próféták által a Biblia igéje által, és legteljesebben Jézus Krisztusban.....
Tehát nem meséről szól a hitem, hanem sokkkal inkább személyes kapcsolatról...
Istennel.
Amikor azt mondod, a telefonba a haverodnak, hogy átugrok hozzád, senki sem gondolja szó szerint az ugrásodat..... itt a ''meghal is él'' nem azt jelenti, hogy a bomló testedet piszkálhatod, hanem azt, hogy nem a halál az utolsó felvonás. -
WN31RD
addikt
válasz
PrünciMünci #120 üzenetére
Nahát, ezt a hozzászólást csak most vettem észre...
Nagyon jópofa és találó, gratulálok! :C :P -
twollah
nagyúr
Ujabb IQblaster topic.
-
I_Am
veterán
Előre leszögezem Én egyik oldalhoz sem húzok, vannak materialista ''nézeteim'' is, de nem tartom egyiket sem teljesen magaménak. Azt vallom, ''amig nem tudsz valamit 100%-osan addig ne is állítsd az ellenkezőjét viszont kérdezni szabad.''
''mekkora nyomor lehet már 'odafenn' és a pokolban...''
Csak egy kérdés merült fel bennem, ha léteznek is honnan tudod, hogy mekkorák?
Következtetsz a jelenlegi méretekből mikor még azzal sem vagyunk tisztában mekkora az univerzum?
Másik kérdés ez most a hit ellen érdemes elgondolkozni rajta:
Tud-e Isten akkora követ teremteni, amit már Ő maga sem képes felemelni?
Nekem anno, mikor édesapám feltette ezt a kérdést nagyon megtetszett. És akkor gondolkodtam el. Én ugy gondolom az emberi fejlődés szakaszaiban mindíg kellett valami ami a ''lelket tartja bennünk''. Ezeket az elszigetelt életmódot élő emberekre is vissza lehet vezetni. Mert nézzük csak meg sok ''isten'' létezik sokféle néven. Sőt bizonyos elveszett kúltúrákban több is egy ''főistennel'' (mint pl Zeus). Én ugy vélem a kereszténység egy jó marketingfogás, hiszen ha végignézünk a történelmen és az ugymond keresztény történelmen, akkor láthatjuk ''egyik pillanatról a másikra pattant ki'', jött egy égi jel, egy égő csipkebokor, hirtelen sok ember megvilágosodott...kövessétek Ti is és megvilágosodtok és ''megbocsájtást nyertek'' (ez az igéző szócska, amivel tömegeket meg lehetett anno fogni). Az inkákról eddig keveset tudni, de egy valamit igen: materialisták voltak, teljesen anyagi síkon fogták fel a világot. Ők miért?
Vagy az ősember miért járt esőtáncot (nem csak az indiánok tették) vagy miért mutatott be áldozatokat? Mert a természet kiszámíthatalan dolgait levezette a maga kis matematikus agyával és megpróbált mindenre magyarázatot találni? Áldozatot mutat be és lesz jó vadászat ergo szeretik az istenek, áldozatot mutat be és nincs jó vadászat ergo nem szeretik az istenek. Na akkor hogy is van ez?
Az emberrel csak egy ''baj'' van: mindennél nagyobb és okosabb akar lenni, mindenre magyarázatot keres (ami bizonyos esetekben nem baj), de vannak határok amiket nem lesz képes soha átlépni: ez pedig nem más, mint saját maga.
Halál egy kérdés melyre megkapom a választ, ha itt az ideje. (és itt az idő szó, melyet HiperG kolléga is próbált boncolgatni amolyan Einstein-i elméletet felvázolva:D) Idő: mire is van levezetve mihez képest mérjük és miért pont úgy? Mert valaki ezt is kitalálta és nekünk az jó volt, aztán teltek múltak a napok és mikor már fejlettebb volt a tudomány akkor valaki pontosított rajta? (értem ez alatt az egységnyi idő fogalmát valamint a másodpercét megnemmondom melyik anyag felezési idejének az akármilyét.....keresgéltem most a neten de nem találtam hasznos inforációt).
Egy dolgot ne feledjetek: ''nincs is kanál'':DDD
[Szerkesztve] -
HiperG
addikt
Elégg lesülyeddt ez a topic :(
Továbbra is ajánlom a hozzászólásaimat már akinek jó a szövegértése és a képzelőereje :DD -
troszka
csendes tag
Mindenkit a környezete alakít.
ha azt mondják, hogy Jézus, akkor Jézus, ha azt mondják Sátán, akkor Sátán
de mi van ha nem mondanak semmit, akkor is kialakul a hit ?
nem kell vakon elhinni minden mesét, még akkor sem ha szép dolgokról szól
ki az az ember aki azt mondja hogy ''Isten'', kik azok akik ezt leírták ?
úgyanolyan hús és vér emberek mint én is, miért hinnék el nekik bármit ???
miért miért miért ???
valaki vagy hisz valamiben, vagy nem
nem kell oda Atyám háza, Jézus, Jákob, Ábrahám, EGYHÁZ !
kymco: ''Mert aki hisz Krisztusban, ha meghal is él''
milyen lesz majd végignézni a rotthadó testemet a koporsóban ?
persze tudom, ilyen apróságokra nem kell kitérni
én hál' Istennek ateista vagyok,
mekkora nyomor lehet már 'odafenn' és a pokolban...
már a pesti tömegtől is undorom van. -
atee07
tag
Há szerintem meg van élet a halál után,bízom benne,hogy egy jobb élet,mint ami itt a földön van.Eljutunk valami paradicsomi helyre,ami tele van szgépekkel,tuningolt verdákkal,mocikkal+persze nőkkel:D
-
Sárpac
nagyúr
Miféle totyik ez?
Ki a frász tudná mi van a halál után?
Szerintem a temetőben egy két szellemmel lehetne megvitatni, ha lennének szellemek!:Y -
Hörmann
tag
A kérdés helyesen:
Van-e élet a halál ELŐTT? ;] -
kymco
veterán
Jézus azt mondja, hogy Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, az élők Istene, nem a halottaké.
Vagy a halál után ítélet következik.... ami nem a halottak felett törénik feltehetőleg.
Én sem hiszek a testtől független lélekben, nem hiszek a lélek hallhatatlanságában, hanem Krisztustól kapott örök életben hiszek, ami legyőzte a halált is. Mert aki hisz Krisztusban, ha meghal is él.
Egyébként a gazdag és a Lázár történetében Lázár Ábrahámkebelén pihenve akat segíteni a mélységben szenvedő gazdagnak, és bár halottak voltak mindketten, nem ért véget élettörténetük..... Lázár hol volt ebben a történetben? Istenhez közeli helyen..... a gazdag ember pedig Istentől elszakított helyen....
János 14-ben Jézus mondja: ''az én Atyám házában sok hajlék van.....elmegyek helyet készíteni számotokra'' És ez után következett a passió.... Jézus halála és feltámadása..... nem a templomra gondolt hajlékként.
A Lázár feltámasztásának lényegére pedig maga Jézus válaszol a történetben....
Jézusnak hatalma van a halál felett is: ''Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él'' -
kymco
veterán
Az, hogy vannak olyan lelkészek, akik a háborút támogatták, vagy magával ragadta őket a háborús propaganda nem jelent többet, mint hogy ők is emberből voltak. Neked is vannak rossz meglátásaid, téves döntéseid szégyenteljes cselekedeteid.... Ha úgy gondolod, hogy nincsenek, hazudsz magadnak, vagy nekünk.
Ne törjünk pálcát olyan emberek felett, amiket csak történelem könyveken keresztül ismerünk....Tudod: Ne ítélj, hogy ne ítéltess.Nem véletlen, hogy az ítéletet még Dávid is Isten kezébe tette, ahelyett, hogy maga lett volna az ítéletvégrehajtó.
Ne ítélj meg egy egész egyházat egy-kettő-10 lelkésze alapjn.....
Én pld azt tudom, hogy a ref. egyház számos lelkésze állított ki zsidóknak hamis papirokat , hogy megmeneküljenek a gázkamrától...., vagy éppen a saját lakásában bújtatott el családokat az életét kockáztatva.....
A Református Egyház hivatalosan, és nem hivatalosan is a háborúk ellen van. A háború egyetlen formája elfogadott: a haza védelme, a családf védelme, a saját élet védelme.
Jézus soha nem akart minket kiemelni a világból. Részei vagyunk az államnak, ezért a hívő ember is politizálhat, a döntéseiért Isten előtt ad majd számot. A lelkész is tagja a társadalomnak, lehet politikai tényező.... más kérdés, hogy mi lesz a gyülekezetével....
A politika nem feltétlenül az ördögtől való disznóság. Jó esetben a politika felelős a hétköznapjaink feltételeiért, és ebbe van beleszólásunk. Jézus nem a politikától távolodott el, hanem attól hogy benne a politikai, harcos Messiást lássák, és a római-zsidó viszony kapcsán pedig a törénet egészét idézve kiderülne a szövegkörnyezetből, hogy egy farizeusi csapdát került ki zseniálisan Jézus.....
Ha Jézus el akart volna különülni a világtól, nem lett volna emberré..... -
Chain|Q
tag
A ketto amirol te beszelsz, meg amirol en, nem zarja ki egymast. A Biblia a holtak feltamadasarol beszel, amely termeszetesen elet azutan, hogy valaki meghalt. Ha valaki hitet gyakorol Jezusban, biztos a feltamadasa, tehat Isten szempontjabol elobb, mint masok, akik nem hisznek ebben. De ettol meg a Biblia nem tanitja azt, hogy halhatatlan lelkunk volna, vagy hogy halalunk utan valamifele Mennyorszagba vagy Istenhez kozeli helyre kerulnenk. Ha megis igy van, Jezus miert tamasztotta fel Lazart? Miert ''hozta vissza'' egy alacsonyabb foldi letbe, ha mar -mint jo ember- Isten kozeleben volt, valamifele foldinel magasabb letformaban?
-
Chain|Q
tag
Ez igaz, van a mintavetelnek masik oldala is. De vajon melyik az adott vallas hivatalos allaspontja? A fuggetlenseg, vagy a fegyverkezes melletti allaspont? Vagy minden pap mast mond? Vajon egy haborut tamogato lelkesz milyen erzelemmel viseltet azon paptarsa irant, aki bortonben ul a meggyozodese miatt?
''Abbol tudja meg a mindenki, hogy az en tanitvanyaim vagytok, hogy szeretet van koztetek'' /Janos 13:35/
Vajon a fenti haborut tamogato hozzaallas szeretetre utal? Olyan egysegre utal, amelynek Jezus tanitvanyait jellemeznie kene? Semmikeppen sem.
Mas kerdes, hogy bar emberi torekveskent mindenkeppen tiszteletremelto, vajon a kommunizmussal es a nacizmussal szembeni allasfoglalas megegyezik-e Jezus azon kijelentesevel, hogy igaz kovetoi 'nem resze a vilagnak' /Janos 15:19/. Jezus az mondta, hogy az o kiralysaga nem e vilagbol valo, es nem volt hajlando allast foglalni a zsidok a romaiak ellen vivott kuzdelmeben. Nem volt resze a vilagnak. Vajon elmondhato-e ugyanez olyan vallasfelekezetekrol, amelynek papsaga es tagjai reszt vesznek a politikai kuzdelmekben, barmelyik oldalon is teszik ezt? Valoban igazad van, a haborut tamogato szandekok nem igazolhatok a Biblia alapjan. De a haborut ellenzo szandekok sem, mivel nem tukrozik Jezus vilagtol elkulonulo allaspontjat. -
kymco
veterán
Van aki igen, van aki nem. Ha a te mintavételed arról szól, hogy igazold az állításod, képoes leszel rá, mert találsz példát. De egyrészt nem általánosíthatsz, mert név szerint magyar és német lelkészekről is tudok, akik a háború, kommunizmus, nácizmus ellen szólaltak fel és bötönbe kerültek, vagy meghaltak..... van a mintavételnek másik oldala is.
Továbbá a fegyvereket megáldó hódító háborús szándékok nem igazán igazolhatóak a Biblia alapján. -
Chain|Q
tag
válasz
bélanéni #212 üzenetére
''sőt az én véleményem, hogy teljesen mindegy hogy milyen templomba jársz. (...) abba járj, ami a legszimpatikusabb.''
A legtobb vallas tanitja peldaul, hogy ne lopj, hazudj, vagy olj. Elegendo ez? Szivesen meginnal egy pohar mergezett vizet, csak mert valaki azt allitja, hogy a legnagyobb resze egeszseges tiszta viz?
''nyilván az egyes egyházak közötti nézetkülönbségeket az emberek gondolkozásbeli különbsége szülte.''
Fuggetlenul attol, hogy kijelentesuk szerint kit imad egy kozosseg, imadatuk hiabavalo, ha emberi tanitasokhoz ragaszkodnak ahelyett hogy pontos ismeretet probalnanak szerezni Istenrol.
Mark 7:6,7: ''[Jezus] azt mondta nekik [a zsidoknak]: 'Talaloan jovendolt feloletek Esaias, ti kepmutatok, mikent meg van irva: ''Ez a nep ajkaival tisztel engem, a szivuk azonban messzire eltavolodott tolem. Hiaba imadnak engem, mivel emberi parancsolatokat tanitanak.'''''
Roma 10:2, 3: ''Tanuskodom mellettuk, hogy van bennuk buzgosag Isten irant, amde nem a pontos ismeret szerint; mert nem megismertek Isten igazsagossagat, hanem a sajatjukat igyekeztek megerositeni, nem rendeltek ala magukat Isten igazsagossaganak.''
Ezekrol a kerdesekrol amikrol itt filozofalunk, koztuk az eppen emlitett vallaskozisegrol is, ir a Biblia. Legalabb azoknak, akik elmeletileg hisznek ebben a konyvben, illene elolvasni, mielott vele ellenteteset allitanak. Ez viszont a sajat velemenyem. :) -
Chain|Q
tag
Es a helyzet a mai napig valtozatlan. A vilag haboruiban ugyanazon vallashoz tartozo emberek gyilkoljak az ugyanolyan vallasuakat. Mindezt az un. ''tortenelmi egyhazak'' vezetoinek hozzajarulasaval. Lasd pl. anno a masodik vilaghaboruban Vatikan szovetseget Hitlerrel. De a papok a nemetek es a szovetsegesek oldalan is megaldottak a fegyvereket, akarcsak ma, mikor az amerikai katonak irakba vonulnak... Vallasi vezetok osszegyulnek, imadkoznak a bekeert, aztan hazamennek es megaldjak a fegyvereket. Meg mindig a kozepkorban vagyunk ezek szerint?
-
Chain|Q
tag
válasz
bélanéni #202 üzenetére
a Biblia szerint van élet a halál után.
Dejo, hogy egyesek igy anblokk kijelenteseket tesznek anelkul hogy olvastak volna nemhogy a Bibliat, de a korabbi hozzaszolasokat sem. Mar irtam nehany idezetet, de itt egy ujabb akkor:
''Mindazt amit kezed megtehet, tedd meg a te erodbol, mert sem cselekedet, sem tervezes, sem ismeret, sem bolcsesseg nincs a seolban ahova megy.'' /Predikator 9:10, UV [9:12 Karoli f.]/
Na most akkor a Biblia szerint van elet a halal utan, vagy nincs? Tovabbmegyek, orok dilemma: ha az embernek van halhatatlan lelke, Jezus miert tamasztotta fel Lazart, miutan 4 napja halott volt? (A valasz egyszeru, Jezus tudta hogy Lazar nem el tovabb semmilyen formaban. Meg is mondta nyiltan: ''Lazar meghalt.'' /Janos 11:14/)
Egyebkent annak eldontesere hogy melyik az igaz vallas, (tehat melyik hite egyben a valosag is) van egy remek idezetem, igaz nem Bibliai.
''A valosag az, amely nem tunik el, ha mar nem hiszel benne.'' /Phillip K. Dick/ -
qpakcovboy
őstag
Szerintem olyan, mint születésed elött, de egy darabig még nem akarom kipróbálni!!!
-
troszka
csendes tag
igy van,
szerintem meg az történik, hogy az emberiség felfedezte a halandóság ellenszerét, -a halhatatlanságot-, de a föld túlnépesedése érdekében ivartalanítottak majdnem mindenkit. A hosszú és unalmas életet megúnva tömeges öngyilkosság ütötte fel a fejét, mint egy vírus. Ennek elkerülése végett ezeket az embereket rákapcsolták a Matrix készülékre. Később belátták, jobb ha mindenkit rákapcsolank egytől-egyig. Mi most ebben vagyunk.
Ezért nem kell félni a haláltól, mert halál után felébredünk, hogy egy újabb programot válasszunk ki a Matrix készülékkel számunkra.
Ezzel minden el van intézve, halhatatlanok vagyunk, a Matrix csak az elviselhetőbb élet miatt kell, akinek nem tetszik nyugottan resetelhet...
a haláltól való félelmet így is meg lehet oldani, csak mindig az adott kornak
megfelő mesét kell KITALÁLNI.
Bocs.
[Szerkesztve] -
Perjel
tag
Szerintem nincs semmi, és nincs a testtől független lélek sem. Ennyi....
Szép dolog a hit, semmi bajom vele, én is vallásos családban nevelkedtem, de az öröklét, vagy újjászületés és hasonlók csak tündérmesék, az az okuk, hogy az ember nem képes elfogadni az elmúlást. Pontosabban azt, hogy utána nincs semmi... -
kymco
veterán
Jól belekérdeztél a gyakorlati kereszténység lényegébe.....
Jézus nem él mindenkiben, csak abban, aki befogadta őt. A kegyelem igérete mindenkié, de a kegyelem csak azé, aki él vele (a Biblia tanítása szerint).
Akiben Jézus él, az kb hasonlatos ahhoz, mikor valaki egy romos házba beköltözik. A ház romos marad kezdetben, bár az új tulajdonos szépen lassan hozzákezd a felújításhoz. A ház maga nem lesz soha azonos a tulajdonossal, az emberek soha nem lehetnek Istenné, sőt életük végéig ''renoválás'' alatt maradnak, így még tökéletessé sem lehetnek földi életük során bármilyen buzgók is.
Szeretettel:
kymco -
FPéter
aktív tag
Miér tudnánk meg azt, hogy mi van a halál után, mikor azt sem tudjuk, hogy miért vagyunk itt?
A halál ennek az ismeretlen valami végének/beteljesülésének/sikertelenségének jelzése lehet. Ha pedig nincs ez az ismeretlen cél, akkor valószínűleg a halál után sincs semmi. -
kymco
veterán
Ezzel az erővel a felvilágosodást is el kell vetni, mert a jakobinus diktatúra alatt ártatlan emberek ezrei pusztultak el a ''szent'' tan tisztasága érdekében.
Hagyjuk a középkori dumát. Az akkori hatalom eszközként használta a vallást, de ez nem jelenti a vallás hibáját, sokkal inkább a hatalom ítéletét. -
troszka
csendes tag
és mi a lélek ?
gondolatok, megérzés, ösztön, tudat: valami körülöttem lebegő ''felhő'' ?
vagy csak a neuronok nyakatekertebbnél nyakatekertebb kapcsolatai ?
régen a déja vu-ra is azt mondták, hogy isteni eredetű valami...
aztán kiderült, hogy csak az agy rossz működése.
''az istenek fenn csücsülnek a felhőkön'', aztán mire az ember eljutott oda, máshogy kellett magyarázni a dolgokat, kitaláltak olyan dolgokat, amit soha nem lehet cáfolni és így el van intézve...
mindenki kitalál magának egy álomvilágot amivel könnyebben eltudja viselni
az élet megpróbáltatásait, én azt mondom a halál után nincs élet, ezért figyelek,
hogy a halál előtt legyen.
nehezen lehet felfogni a halált, hogy nincs semmi, de alvás közben mi történik ?
(nem is olyan rossz az), akkor már nem fogod sajnálni, hogy meghaltál.
ha valakinek ez nem tetszik, akkor jön a mese, a vallás...
(én meg azt vallom amit leírtam :DDD)
[Szerkesztve] -
tildy
nagyúr
Buddhistának lenni szerintem tök más mint kereszténynek.De ezt már írták többen, hogy az előbbi inkább eszmerendszer.Egyébként nem értem a katolikusokat: több helyen is szó van arról, hogy az emberekben él tovább Jézus, az emberekben él az ISTEN.Ha bennük él, hát miben különböznek tőle?:)De ez más tészta már nagyon...
Feszegetitek itt azt a témát, mi van halál után.Egyik vallás szeint ez , másik szerint az.Én csak annyit tudok, érzek vagy akármi, hogy egy ember nemcsak egy húsdarab, hanem lélek is.ÉS úgy gondolom, pont úgy ahogy az anyag nem vész el, csak átalakul, ez a ''szellem'' sem vész el, csak átalakul. -
kymco
veterán
Aki gondolkodik, az nem érzelemből ítél el valamit, hanem érvekkel erősíti meg álláspontját.
Mint pld, a az az érved, ami a kat. templomi szent szobrokról írtál. Ezzel már lehet kezdeni valamit, lehet vitatni érvelni, cáfolni.... stb Ha akarod, majd megfogalmazom erről az álláspontomat is, de késöbb, mert most babalátogatóba indulok......
ui: Luther Márton nem törekedett hatalomra, remélem csak vicc volt a King kiegészítésed..... :) -
troszka
csendes tag
válasz
bélanéni #228 üzenetére
persze, vannak kivételek...
de miről szól a vallás, ''nem baj ha most rossz az életed, majd jó lesz a halál után...'', ''szeressük egymást, nem baj ha bántanak'', ...
ezek végülis jó dolgok, aki komolyan hisz benne könnyebben elvan az eletben...
csak az a sok vallási háború ne lenne
ahhoz nekem nem kell buddhistának, kereszténynek akárminek lenni, hogy normális életet éljek, nem kell kötődnöm senki más meséihez.
mindenkinek saját magában kell hinnie, ''segíts magadon, mert más úgy sem segít''
ott van a Biblia, az mi ? egy vastag könyv ?
ha én leírok valamit, később az lesz a nagy sztori ?
na jó, azért ahhoz kell még az is, hogy jó öreg legyen, minnél érthetetlenebb,
titokzatosabb, hogy minnél többet ki lehessen hozni belőle...
sok emberrel az a baj, hogy ha olvasnak valamit, azt feltétel nélkül elfogadják,
ha azt elhiszik, akkor azt amit én írok miért nem ?
mindenki azt fogadja el amit beleneveltek, ami neki színpatikus,
nem pedig a valóságot
ennyi erővel az is lehet, hogy ez az egész csak a MATRIX...
nem ?
[Szerkesztve] -
''miért van az, hogy mindig a legnagyobb nyomorban élők hisznek valami
emberfeletti dologban, valami jóban ?'': ez nem így van. ismerek rengeteg olyat, aki azt mondja: ''Kaptam én már elég pofont az élettől, miért hinnék bármiben?''
Ezen kívül, ha megfigyeled, nagyon sok lelkileg kiegyensúlyozott, intelligens ember hívő.
''kitalálok valami szép, jó dolgot (élet a halál után, lélekvándorlás, béke, boldogság)
és ettől kezdve isten vagyok !'': hát nem egészen. :P -
troszka
csendes tag
Hihetetlen ez a végtelenül buta, hiszékeny emberi fantázia...
kitalálok valami szép, jó dolgot (élet a halál után, lélekvándorlás, béke, boldogság)
és ettől kezdve isten vagyok !
miért van az, hogy mindig a legnagyobb nyomorban élők hisznek valami
emberfeletti dologban, valami jóban ?
Ha én azt mondom, hogy lucifer az Isten, mert ő adja a föld melegét, akkor ő az Isten. Persze minnél hihetőbb a mese annál több hívőm lesz !
az halál után pedig egyértelmű, hogy van élet (csak nem azé aki meghal) :D
[Szerkesztve] -
amargo
addikt
válasz
bélanéni #218 üzenetére
igazad van nem a tanítás miatt ölték meg őket!
hanem mert ellenszegültek neki és eretneknek nyilvánították ezért. egy híres festőt is feljelentettek anno eretnekségért, spanyol volt(pontos nevére nem emlékszem.. ) vagy ez vmi más vallás?
nem vagyok otthon az ilyenekben :( ->saját vallásom van.. amire mások megmondják mi is az. -
lordjancso
senior tag
Csak egy kicsit bekukkantottam ide, mert elég érdekes a topic neve...
Szerintem van élet a halál után. Nem tudom, hogy hogyan fog megvalósulni, de én hiszek benne.
És az Iron Maiden is megénekelte: Live After Death :)) -
Elrood
őstag
Látom, nem tudjátok megunni:).
Egyszer úgy is megtudjuk, addig minek ezen filózni.
Ha folyton a halálról elmélkedtek mi marad az életből. -
a Bibliai tanítások 99,99%-át képletesen kell érteni. ez azt jelentheti, hogy ne légy bálványimádó, az Istenen kívül mást ne imádj, saját Istent ne kreálj magadnak. Tudod, mint amikor Mózes kihozta a zsidó népet Egyiptomból, és épp hogy csak felment a hegyre, máris saját Istent kreált magának a hálás nép :) Istent (vagy Jézust) ábrázoló szobrok, képek előtt imádkozni valakinek azért jobb, mert jobban át tudják érezni az imádságot.
''...leborulva, azokhoz imádkoznak a jóemberek, és ha a biblia alapjait vesszük, akkor ennek kárhozat a jutalma...'' : minden ember bűnös, tehát nem ez alapján vagyunk megítélve. (az hogy mi alapján, senki nem tudja, ezért ''Ne ítélj, hogy ne ítéltess.'') -
Sir Pocok
őstag
én csak elmondtam a véleményem....
-
watcher
tag
Csendben megjegyzem, hogy a téma a halál után. Ami ugye részben összefügghet a vallással, hiszen a vallások célja többek között ennek magyarázata, de ez a fórum mégsem arról szól, hogy ez a vallás így az meg úgy!
[Szerkesztve] -
válasz
Sir Pocok #210 üzenetére
a katolikus pap közös érdekből próbál ''beszervezni''. (már ha annak nevezhető)
azt elismerem, hogy kissé ''merevek'' néha, de én pl. nem a plébános miatt járok heti egyszer a templomba. sőt az én véleményem, hogy teljesen mindegy hogy milyen templomba jársz. (az méginkább mindegy hogy milyen vallású/vagy pogány stb... családba születtél, mert erről egyáltalán nem tehetsz). abba járj, ami a legszimpatikusabb. nyilván az egyes egyházak közötti nézetkülönbségeket az emberek gondolkozásbeli különbsége szülte. -
klepto
addikt
A KAtolicizmus ellen egy bibliai igét tudok felhozni, ami alapján az egész egyházrendszer megdől! ''Ne legyen néktek kőből, fébor faragott istenetek, ne csináljatok semmi hasonlatosat ahoz, ami a menyben van, ne imádjátok, és ne boruljatok le előttük...'' Mi van a Katolikus templomokban? Feszület, képek, stb; és azok elé leborulva, azokhoz imádkoznak a jóemberek, és ha a biblia alapjait vesszük, akkor ennek kárhozat a jutalma. A másik pedig a papság iszonyatos rablása, és gazdagsága. A keresztes háborúkat is a vatikán indította, hogy miért? Anyagi haszonszerzés, és ezálltali hatalom birtoklási vágyból. A Reformációt ugye Luther Márton King indította, aki egy Katolikus pap volt, aki megelégelte a Vatikán elvakult hatalom, és pénzhajhászolását. És még lenne sok olyan dolog, ami valamennyi egyház ellen szólna, de nem akarlak megbántani, és mindenkinek a hite szent, és sérthetetlen! Én gondolkozom, aki pedig nem akarja az igazságot látni, az hisz, legyen bár Katolikus, Református, Jehovista, Adventista, Pünkösdista, Mormon, Hit Gyülekezetis, vagy bármelyik más egyháznak tagja. Van viszont egy mondás, ami sajnos igaz: Egy Isten, addig ISten, amíg van aki hisz benne! Lásd Zeuszt, régen főisten volt, ma már, nem isten, mert nincsenek hívei.
-
Sir Pocok
őstag
Én 5 éve vagyok buddhista. Először kíváncsi voltam Buddha tanításaira. Amikor elolvastam őket meglepett , hogy mennyire logikusak. Semmi mese mindegyiket , megindokolta. Aza poén , hogy buddha nem erőltette a tanait azok akik nála tanultak csak kíváncsiak voltak a véleményére. Senkit nem szervezet be. Mindig az egyén szabadságát hirdette sőt mindig mondta , hogy mindenki tovább gondolhatja a megtanultakat... Egy Buddhista elvi okokból nem hisz a kereszténységbe de tiszteli. Dalai Láma szerint a buddhizmus igazából nem is vallás , hanem ez elme tudománya.....
-
-
Sir Pocok
őstag
Én buddhista vagyok ezért szeretném ebből a szemszögből megközelíteni a kérdést....
Buddha azt tanította , hogy nem feltétlenül születik az ember újra a földön. Ez lehet bárhol. A földi buddha megszületése előtt több felvilágosult lény (vagyis buddha élt) élt az univerzumba... (ezt nem én találtam ki , ő tanította)
Tehát az emberek egy része a földön , a másik része ''valahol'' születik újra. Tehát biztos van(nak) értelmes lények az univerzumban. -
és nyilván nem leszek túl népszerű ezen véleményemmel :P
-
még valami :) : az ember mondván hogy ''ez már elavult'' azért dobta el magától ezeket a tanításokat, mert rájött, hogy micsoda korlátokat törhet így át, és úgy sokkal kényelmesebb és jobb az élet. lehet hogy azért ötöd vagy hatodrangú kérdés a globális szintű problémák körében a globális felmelegedés? (az első négy helyen gazdasági kérdések vannak asszem)
-
a Biblia szerint van élet a halál után. ha ezt nem tekintjük igaznak, akkor nincs kiindulópontunk, és semmiben sem lehetünk biztosak
semmivel sem valószínűbb, hogy nincs élet a halál után, mint hogy van. csak az előbbi talán sokkal könnyebben megemészthető gondolat, azon nem kell rágódni.
ha az emberek többsége a Biblia tanítása szerint élne (természetesen ez nem így van), akkor lenne egyfajta fék az ember földi életében (pl. a politikusokra nagyon ráférne :) ), gondolok itt a mértéktartó fogyasztásra, a kisebb pénzéhségre stb... ebből automatikusan következne, hogy pl. kevésbé lennénk önzők.
tehát a Bibliában leírtak alapvető fontosságúak a földi élet számára, nem csak a ''következő'' élet reményében kell(ene) aszerint élnünk.
Aktív témák
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Ingatlanos topic!
- Itt egy pár fotó az iPhone 17 sorozatról
- Budapest és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Profi stratégiára vált a Galaxy S26
- Milyen egeret válasszak?
- Autós topik
- Eredeti játékok OFF topik
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- További aktív témák...
- HATALMAS AKCIÓK! GARANCIA, SZÁMLA - Windows 10 11, Office 2016 2019 2021,2024, vírusírtók, VPN
- Xbox Ultimate előfizetések
- Samsung Galaxy S25 128GB Kártyafüggetlen 1 év Garanciával
- DELL Precision 7540 i7-9850H Quadro T2000 16GB 512GB 1 év garancia
- Bezámítás! Lenovo IdaPad Gaming 3 Gamer notebook - R5 7535HS 16GB DDR5 512GB SSD RTX 3050 6GBB WIN11
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest