Új hozzászólás Aktív témák

  • 6030D

    Ármester

    Még "adós" vagyok az előzővel is, így először a MTB Piknik, Vértesboglár beszámolója következik:
    nem terveztem, hogy indulok ezen a versenyen, de ZolkoW is írta, hogy milyen lehet, menne ő is, illetve egyik barátom/edzőtársam is írt, hogy megy, menjek velük, van hely a kocsiban. Megkérdeztem itthon, van-e kedvem hozzá ;] és mivel volt, ezért mentem. Az egész versenyt úgy hirdetik, hogy ez más, ez egy mtb piknik. Két táv van, 20 és 50 km, én utóbbin indultam, nagyjából 1000 m szintet ígértek hozzá. A falu széléről indul a verseny, szántóföldek mellett végig robogunk, aztán be az erdőbe. Elég sokan megjelentünk, ez a helyszíni nevezések miatt okozott is egy kis csúszást. Már a melegítésnél is jól érzékelhető volt, hogy amikor elindulunk, akkor erős szembe szél lesz, így be kell állni valami vonatba, hogy ne purcanjon ki az ember 5 perc után. Bár a speaker is bemondta, hogy próbálja meg mindenki eltalálni milyen erős, és a legerősebbek álljanak előre, ez persze nem sikerült mindenkinek, így volt keveredés az első km-en. Az erős pofaszélben gyakorlatilag ha valakit előztünk, akkor utána nyélen fel kellett zárkózni a következő bolyra, pihenni egy kicsit, majd így lépdelni előre. Jött egy kis erdős kacskaringó, majd aszfaltút szerű szerpentinen kanyarogtunk felfelé. Elég jól ment, de azért a szél miatt éreztem, hogy egyedül nem fog menni, hátra néztem, 5-en vagyunk, az jó, majd forgunk. 2 perc, 3 perc... nem jön senki. Nézek hátra, könyököt kirakom, húzom jobbra, balra, senki nem akar leváltani. Már úgy voltam, hogy nem tekerek, csak gurulok, hogy valaki észrevegye magát, de aztán az egyik srác megindult és beállt elém. Ment egy kicsit, megint lassulunk, nem jön senki, de jött egy emelkedő. Mentem én, de nem akartam végig ezt játszani, ezért a közepétől kiállva megküldtem felfelé, és mázlim volt, mert a bukkanó után jött egy hosszú lefelé, ott jól szoktam menni, be is jött, nem is láttam őket többet. Utána nagyjából eseménytelenül zajlott az egész, a májusi Vértes maraton szakaszait is érintettük néhol. A pályajelölés nem volt 100%-os, sokan eltévedtek. 2 sráccal mentem együtt, váltogattuk egymást, Várgesztes után volt egyszer, hogy egy Y elágazásban elmentünk balra, de nem volt egyértelmű, így lassítottunk, hátha jön valaki, de nem jött, végül találtunk szalagot, így az irány jó volt, csak buktunk egy kis időt. A felfeléket már nem bírtam annyira, elment a két srác, de az egyenesekben láttam őket, illetve szerintem egy korosztállyal idősebbek voltak, így nem volt gond. Egyszer csak egy lefelében hirtelen közel vannak és a vállon cipelik a bringát: na esett valaki, vagy mi van? Ebben a pillanatban a 20 cm fű amiben mentünk elkezdett közelebb jönni a kormányhoz, a bringa meg haladt előre: olyan széles vízmosás kezdett mélyülni alattunk, hogy elfértünk benne, de mire felfogtam, hogy itt nem lesz jó (meg lelassultam 35-40-ről...) addigra olyan mély volt, hogy le kellett szállni, és térdmagasságból kilépni a belőle a bakhátra. :DDD Utána volt még egy olyan rész, ahol ugyan ez volt, csak kevésbé mély, de ott sem lehetett kiugrani belőle, csak leszállással. Beértünk valami TSZ szerű mellé, széles köves út, hullámvasút, gurulok, megnyomom a felfelfelét, utolérem a két srácot, ott van még egy srác, fekete cuccban. Beállok közéjük, megyünk, jön egy köves mászás majd csak azt látom, hogy távolodnak. A pályarajz alapján az utolsó pár km lejtő, ezt mindig várom, mint a megváltást, illetve a befutó is egy sík mező melletti út, enyhe lejtéssel, emelkedéssel, az is jó lesz, beérhetem őket. Aha... 30 cm friss fűben tekertünk, olyan volt, mintha homokban kellene menni. Nem nagyon haladt a bringa, majd ráfordultunk az utolsó kb 1 km-es fehér köves befutóra, láttam a brigádot, de nem csak én mentem ott 40 felett, hanem ők is, így nem tudtam közeledni. Láttam, hogy nincs esély beérni őket, ezért inkább visszavettem, és a 100 m-rel mögöttem tekerő csapattárssal csináltunk egy közös befutót. Beérek, bemondják, hogy negyedik... majd kiderül, hogy a fekete ruhás srác volt a 3. :((( Láttam, amikor beért, de onnan már nem értem volna fel rá. Így 1,5 perccel ért be előttem, ha nem lassítok, akkor mondjuk 50-60 mp. Nem örültem, bár annyira nem is éreztem, hogy jól megyek, hogy azt mondjam, megérdemeltem volna a dobogót. Na mindegy, ez van.
    Utána ettünk egy babgulyást, majd a piknik legfontosabb elemét, a fánkot (kb 10 féle lekvárral-> 3 bóti, a többi házi).
    Törzsizmot kell erősíteni, mert ahogy fáradok, egyre jobban görnyedek. :U
    Tetszett egyébként, szerintem megyek jövőre is, illetve ők szervezik a Gerecse maraton július végén, így lehet, hogy megnézem azt is.

    Merida Big.Nine 6000, Mitas Kratos/Scylla

Új hozzászólás Aktív témák