-
Fototrend
Itt csak hivatalos forrásból származó információkat olvashatsz. Rajongói teóriák, egyebek ezen összefoglaló tárgyát nem képezik. Az összefoglalóval kapcsolatban bármilyen észrevételt, javaslatot szívesen látunk!
Új hozzászólás Aktív témák
-
janos666
nagyúr
válasz
#19138560
#6917
üzenetére
Szerintem még egy-két fizetős story DLC-t is sikeres lehetett volna, ami akár utólag meg is enyhíthette volna kicsit a játék kezdetben túlzottan is lehúzott imázsát. Lényegében csak várni és hallgatniuk kellett volna a visszajelzésekre, hogy mi az, amit mégis szerettek a játékban az elégedetlen kritikák is (mint lentebb is listáztak párat) és azokat meglovagolni (bár azért nem annyira átlátszó rajongó-kenyerező pitiánerség módján, mint a Citadell DLC, hanem mint mondjuk a DAI utolsó DLC-je).
Nálam a DAI megítélésén is sokat rántott az utolsó DLC (pedig az első DLC gagyi, a második közepes, viszont a harmadik legalább korrektül lezárta a story ezen részét, illetve felfedett annyi rejtélyt, ami értelmet adott az üresség egy részének). Szerintem kb. 1 ponttal felhúzzák a komplett játékot egy 10-es skálán a DLC-i.
De igen, ugyan így jó lett volna egy viszonylag gyorsan összerakott, de "letisztult" második rész is, ami nem próbál meg újítani semmin, csak lecsiszolni a leggöröngyösebb éleket, egy kikalapált és "letisztult" MEA-t adni csak új story-val. Nem kell látványosan új grafika, merőben más harcrendszer, tucatnyi új fegyver, komplett új csapat és hajó és GUI és ... szóval ne kezdjék megint szinte a nulláról az egészet, csak töltsék meg tartalommal.
Ez szerintem az egész évtizedet átható probléma a Bioware-nél, hogy minden részben újítani akarnak, de aztán vagy több az új probléma, mint ami érdekes/hasznos újítás, vagy nagyon sokáig kell várni egy új részre (szerintem 3 éven belülre kéne tervezni a közvetlen folytatásokat, különben kiöregszik a célközönség rajongói magja, mielőtt végigfut egy trilógia... főleg hogy néha lesz előre nem látható csúszás is a terven felül). zAz ME trilógiát még viszonylag karban tartották végig, de a DA szérián ez még nyilvánvalóbb, ott gyakorlatilag minden rész egy komplett új játék, aminek csak a neve ugyan az és nagyjából folytatja az alapsztorit, de látványvilágra, harcrendszerre, mindenben teljesen más az íze és az új nem mindig jobb. Közben viszont egyre tovább tart egy-egy DA rész készítése, és úgy tűnik a ME is erre a sorsra jut most, 5 évente max 1 rész jön, de már megint a nulláról lesz újrakezdve, már megint tucatnyi új gyermekbetegséggel még 5 éves ütemben is.
Új hozzászólás Aktív témák
- ÚRIS10!!! RAMÁRON! LEGION 5 i7-13650HX 32GB RAM 1000GB SSD RTX 5070 8GB
- Szuper Áron! HP Elitebook 850 G8, I7-1185G7, 32 GB, 512 SSD MAGYAR VILÁGÍTÓS BILLENTYŰZET
- Philips Evnia 49M2C8900L Super Ultrawide Monitor!49"/5120x1440/QD-OLED/144hz/Gsync-Freesync/Ambiglow
- RITKASÁG!!! 32GB (2x16) Crucial Ballistix 3200MHz CL16 SODIMM 2031-ig ALZA GAR!
- iPhone 17 Pro 256GB gyári független hibátlan 2028.12.29. Apple jótállás
- Eladó Xiaomi Poco F3 dual 6/128GB / 12 hónap jótállás
- 276 - Lenovo Yoga Pro 9 (16IAH10) - Intel Core U9 285H, RTX 5070 (ELKELT)
- Ultimate előfizetés akár 4028 Ft/hó áron! Azonnali, automatizált aktiválással, csak Nálam!
- Alkalmi vétel! HP Omen 17! I7 12700H / RTX 3070Ti 8GB / 1TB Nvme SSD / 16GB DDR5 !
- BESZÁMÍTÁS! Sony PlayStation 4 PRO 1TB fekete játékkonzol extra játákok garanciával hibátlan működés
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
