-
Fototrend
Yettel topic
▼ Kérdés előtt olvasd el az összefoglalót, légy szíves! ▼
Aktuális:
Yepp - Korlátlan belföldi net kötöttségek nélkül
Új hozzászólás Aktív témák
-
PuffyDog
tag
Sziasztok!
Yettel szemben van valakinek Fogyasztóvédelemnél nyert ügye?
Tavaly tavasszal próbaként plusz mivel nem volt az adott területen nagyon más opció ezért lett Yettel OtthonNet Pro.
Úgy indult a dolog, hogy “bekötés” másnapján le akartam mondani. Ezt csak a 30 ezer forintos “telepítési díj” ellenében engedték volna. Egy napra meg amúgy sem szerettem volna 30 ezer forintot fizetni ezért. Azért akartam másnap lemondani, mert már nem volt internet, azt a hibát kaptam, hogy nem azon a címen használom, ahova rendelve lett. Egy millimétert nem lett odébb mozdítva a router, ahhoz képest, ahova a csodás “szakember” telepítette. Néhány nap telefonálgatás után kiderült, hogy a cellaadatokban van valami hiba, állítottak rajta és működött. Néhány napig, akkor sem stabilan. Munka közben azért nem volt túl jó, hogy megszakad a kapcsolat, többször is vontak a béremből emiatt. Rengeteg hibajelentés után arra jutottak, hogy routert kell cserélni. ZTE volt az első azt hiszem, lett helyette egy TP-Link. Azzal sem történt változás, majd SIM csere és minden maradt sajnos a régi. Stabil net nem volt és sebesség is maximum 120-150 Mbps körül, de inkább 50-85 között, míg a ping 55-120 között.
Év elejétől van DiGi, egy ideig még szenvedtem, majd múlt héten be lett kötve. Nulla probléma azóta, persze ez optikai net.
Yettellel többször beszéltem azóta, legutóbb abban maradtunk, hogy mivel 2 cella határán van a router és nem lehet másik irányba tenni, mivel csak egyirányban vannak ablakok ezért az aktuális havidíj mellett lemondható kötbér nélkül.
Erre most jött e-mail, hogy a router bérlésre 24 hónap hűség van, sem attól, sem a 30 ezer forintos “telepítési” díjtól nem hajlandóak eltekinteni a történtek ellenére sem.
Ha valaki tud segíteni mit és hogy csináljak azt megköszönném. Az biztos, hogy tőlem pénzt az aktuális havi számla időarányos díján felül látni nem fognak.
Bocsánat, ha rossz topik, otthon netes Yettelt nem találtam.=>> Ha sokáig nem írok ne haragudj, biztos oka van! K&H vagy Gránit Bank számlát nyitsz? Mindkettőnél 50 000 Ft bónusz jár! Írj még ma, és segítek! <<=
Új hozzászólás Aktív témák
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Okos Otthon / Smart Home
- Asztalra is jöhet a Windows és az ARM duója
- Házi barkács, gányolás, tákolás, megdöbbentő gépek!
- Xbox Series X|S
- Modding és elektronikai kérdések
- Digitális Állampolgárság Program
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- Ukrajnai háború
- További aktív témák...
- Nintendo Switch OLED 19.0.1 Dual-Boot Cfw + 128GB MicroSD + Atmosphere 1.8.0, 3 hó garival!
- XBOX ONE S 1TB, dobozában, gyári tarozékaival és 6 hó garanciával, Bp-i üzletből!
- XBOX ONE X 1TB, makulátlan szép állapotban, 6 hó teljeskörű és 1 év SW garanciával Bp-i üzletből!!
- XBOX Series X, dobozában, gyári tartozékaival, 2025.06.28.-ig gyári garancia!! Bp-i üzletből eladó!
- GIGABYTE Nvidia Geforce GTX 1080 TI Aorus
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Axon Labs Kft.
Város: Budapest