Új hozzászólás Aktív témák
-
TBT
addikt
Végre megjelenési dátumot kapott az új Nightwish album: 2020. április 10.
-
DS39
nagyúr
Nekem is nagy kedvenceim. Tarja hangja zseniális, de a stílusa kissé modoros volt.
Floor tökéletesen illik az együttesbe, mind hangilag, mind személyiségében. -
TBT
addikt
A Nightwish "ajándéka" az ELTE Finnugor Tanszék számára:
-
TBT
addikt
Én is imádom ezt a bandát az 1998-as Oceanborn óta, és amit Floor-ral együtt művelnek az utóbbi évek alapján, azt nehéz szavakba önteni. Floor az egyik kedvencem a világ összes énekesnője közül, és amit a Nightwish-el közösen előadnak az olyasvalami művészet (már nem is zene), ami előtt csak tisztelegni tudok. És amikor a Budapesti koncerten, Floor magyarul köszöntötte a közönséget, ott azért könnyek szöktek az én szemembe is (a mai napig meghatódom tőle). Rengeteg külföldi előadós koncerten voltam már, de ilyen kedves gesztust és megtiszteltetést még nem igazán kaptam. Számomra volt megtisztelő, hogy felléptek és nem is akárhogyan. Kár, hogy személyesen nem tudtam vele még találkozni... Rettentő boldog vagyok, hogy a világon van egy ilyen együttes, ami ilyen színvonalas, minőségi szintet képvisel és pláne, hogy abban a korban, amikor én is élek.
Egyedül csak azt sajnálom, hogy Floor munkássága a Nightwish előtti időkben olyan, mintha nem is lett volna. Pedig azért a csajszi nem volt gyenge az After Forever-ben és a ReVamp-ben sem. Ezekben Floor kisasszony (lol ő a legnagyobb a bandából) beletette szívét-lelkét, kár, hogy a Nightwish miatt fel kellett függesztenie a ReVamp-ot.Interjúk alapján is fantasztikus személynek tartom őt. Aranyos, lelkes, tiszteletteljes (a bandával, a zenével, a rajongókkal és még az interjúztatóval szemben is), alázatos és két lábbal a földön jár. Ez a csajszi dolgozott magán nem is keveset, tanult a kudarcaiból és tudja, honnét is jött. Imádom, gyönyörű egy csajszi, a mosolyába pedig beleszerettem. Érzésem szerint ebben a csajsziban van hitelesség, tartás és méltóság. Ez a csajszi nem fog nekivetkőzni egyik címlapnak sem és a méltóságát sem fogja sutba dobni, nem úgy, mint idehaza és a tengerentúlon, ahol 60-70 éves közismert emberek csinálnak magukból komplett idiótát ország-világ előtt aprópénzért. Az ilyen gyönyörű értékeket keresem, amit ez a csajszi is képvisel.
Szerencsére Tuomas is eljutott arra a szintre, hogy tisztelje az énekesnőjét (jelen esetben Floort), valószínűleg ennek elsajátításában a felesége, Johanna is segített. Talán most már nem követi el azt a hibát, amit Tarjánál és Anettenél.
Rettentő meglepő volt számomra látni, ahogy az egyik koncert végén Tuomas megfogta Floor karját a közös bandás meghajolás után (a meglepődöttség látszott Floor arcán is), majd előrébb kísérte, közelebb a közönséghez és ott hagyta, hogy ott is meghajoljon. Tuomas ezután lelépett, csak Floor volt már a színpadon, tapsvihar és Flooron látszódott a meghatódottság. Gyönyörű, felemelő pillanat volt és azt hiszem jelentőséggel is bír. Tuomas már végig fogja vinni vele a Nightwish-t (ha Floor is akarja, persze).
Bárcsak találkozhatnék a bandával, de legfőképp Floorral, akár futólagosan is, lenne már pár albumom, amit aláírhatna és kicsit beszélhetnék vele. Álmom válna valóra, nem tűnik nagy dolognak, mégis olyan elérhetetlen...A YouTube videók alatt is odavannak érte, imádják a hangját, mosolyát, táncát és a lábait.
"I'm a simple man. I came just for Floor's legs ." -
V.Stryker
nagyúr
Ejj ez a Floor Jansen nagyon illik a Nightwishbe. Másképp is nagyon bejövős.
Azt hittem Tarja-t nem fogják tudni űberelni, de Floor nagyon rendben van.
-
Squirrel
őstag
-
Jakesz
addikt
Kiszivárgott az Élan nóta. A banda eléggé kiakadt, Facebookon Caps Lockot benyomva kiadták magukból az indulatot. Nem túl jó minőségű a kiszivárgott anyag, de bőven hallgatható. Elsőre nem tetszett a szám, de többszöri hallgatás után ráéreztem.
LINK -
Jakesz
addikt
válasz
Squirrel #641 üzenetére
Tuomas azt nyilatkozta, hogy azért, mert egyszerűen nem felelt meg a csapat igényeinek. Tavaly Anette meg azt mondta, hogy azért dobták, mert terhes lett, és ezért nem lehetett volna vele rendesen dolgozni. Szerintem az igazság szimplán az, hogy találtak nála egy sokkal jobb énekesnőt, ami Floor személyében egyértelmű is.
(#640) KisTücsök
Én is szeretném, ha újravennék őket, de nyilván anyagi okokból nem érné meg megcsinálni őket újra. Azt el tudom képzelni, hogy 1 év múlva a banda 20. születésnapja alkalmából a legnépszerűbb számokat újra felveszik Floorral, és kiadják jubileumi kiadásként. -
Squirrel
őstag
Egyaltalan tudja valaki, miert tettek ki Anette-et?
-
KisTücsök
addikt
Nocsak, ilyen topik is van?
Mondjuk kihalva, az igaz.
Ha erre akad(na) egy-ké rajongó, esetleg nem tudja valaki, hogy Floor-ral nem tervezik felénekelni azokat az albumokat, amelyeket Anettel csináltak?
-
<>jana<>
senior tag
Tegnap hozzájutottam a sydney koncerthez valamikor februárban volt.szónélkül csatlakozom mindenkihez aki aztmondja hogy a Nightwish meghalt 2005 ben. ilyen szörnyűséget még egy kezdő zenekar sem enged meg magának mint amit ott műveltek.
nemtudom a stúdióban hogyan tudták rendberakni Anett éneklését
-
attisx
addikt
A Dark Passion Play-ről nekem a "Last of the Wilds" a kedvencem (nincs benne ének
).
-
<>jana<>
senior tag
válasz
Szten Márs #633 üzenetére
nemrossz 5let már cicim is van,igaz csak egy és az is középen
-
Szten Márs
nagyúr
Jé, valaki átnevezte a topicot.
-
Szten Márs
nagyúr
válasz
<>jana<> #632 üzenetére
Wow, szégyen, nem szégyen, de igen ritkán nézek official homepageket, szóval nem tudtam erről a videóletöltősdiről sem, thx
Egyébként nem akartál volna jelentkezni a Nightwish új énekesnőjének?
Ja kérdezted, hogy hogy lett ő az új énekesnő. Nos a sztori Anette elmesélésében: [link] Érdemes elolvasni, érdekes
-
<>jana<>
senior tag
válasz
Szten Márs #631 üzenetére
Szerintem részegen én is tudnék így énekelni
az End of an Era htente 2x benne van a gépben.sajnos már a tv-n nemengedi a család
nagyon szeretem.Tarja weblapjáról is lelehet szedni pár koncertet aviban,azok is jók .[link]
-
Szten Márs
nagyúr
válasz
<>jana<> #630 üzenetére
Stúdiófelvételen jó az... csak élőben van némi hendikeppje
Egyébként lehet, hogy a koncerten úgy tűnt, hogy jól együtt vannak... de a felszín mögött már nem annyira... ha megvan az End of an Era koncert DVD, akkor ott is látszik mire gondolok. Eltávolodtak egymástól, akárhogy is. -
<>jana<>
senior tag
válasz
Szten Márs #629 üzenetére
megyek dobom ki a kocsiból a Dark Passion Play-t...sírok! hogyan került Tarja helyére sosem fogom megérteni.. a szomorú az egézben hogy pont akkor küldték el Tarját amikorra összeérett a Nightwish.Szerintem a legjobb koncertjük az End of an Era. nagyon eggyütt voltak.
-
Szten Márs
nagyúr
válasz
<>jana<> #628 üzenetére
Igen az Enter az kicsit hmm... szóval van nála jobb albumuk is, maradjunk annyiban
De igazán itt is, mint minden jó zenénél és jó énekesnél, az élő felvételeken (és még jobban tényleg élőben hallva, azaz koncerten) jön ki, hogy milyen is valójában. Zseniális élői vannak Sharonnak.
Lehet már ide is leírtam, de azokat az előadókat, akik igazán tudnak, nem szeretem stúdiófelvételen hallgatni. Elszínteleníti a zenét. Persze a rossz énekhangot, rossz zenét fel tudja valamennyire húzni a stúdió, de a jót csak rontani tudja. Szóval withint is ajánlom úgy hallgatni, hogy youtube és within live
Mint ahogy Tarja is sokkal sokkal jobban hangzott (illetve feltételezem még hangzik most is, hisz nem tűnt el csak átalakult
) élőben.
Hátööö... Anettre ez nem tudom mennyire igaz. Eddig nem nagyon találtam olyan élőt youtubeon ami ne recsegett-ropogott volna a pesti koncertjükről meg lemaradtam
Nemrég találtam egy olyat, amin még ki is lehet hallani valamit az énekből.... hát nem biztos, hogy jól jártam.
[link] - kötelező minden Nightwish fannak, hogy ne csak én sírjakVégig igen ütős, de 4:20-től a befejezésig még annak is odab.sz
-
<>jana<>
senior tag
válasz
Szten Márs #627 üzenetére
a Within temptationről az első benyomások voltak,azóta igen sokat halgatom őket
az első lemez még nem annyira tetszik de a másodiktól nagyon jó.
-
-
<>jana<>
senior tag
válasz
Szten Márs #625 üzenetére
közben elolvastam a blogodat is,én sem bírom ahogy hörögnek a zenében.tönkreteszi az egéssz számot
találtam egy jó honlapot [link] itt belehalgathatsz műfaj szerint a zenékbe. a Nightwish magasan az első a műfajon belül
talán az Epica és a Within Temptation ami még elmegy szerintem.
-
<>jana<>
senior tag
válasz
Szten Márs #623 üzenetére
Már megnéztem az Epicát is,van pár jó zenéjük,de sajnos zeneileg sajnos közel sincsenek a nightwishez. de azért tetszik
-
Szten Márs
nagyúr
válasz
<>jana<> #622 üzenetére
Hát ez nem... viszont Tarja hangját továbbra is hallgathatod, immáron a saját neve alatt, mivel szólókarierrbe kezdett. Ami azt illeti koncertezett is itt nálunk azóta
Egy tipp: Halgass Epica-t. Stílusban eléggé hasonló, valamint remek énekesnőjük van, aki nem mellesleg Tarja hatására kezdett klasszikus énektanulásba. (lsd: logout blogom
vagy pár szám példaként: [link] [link])
Sajnos a zenészek és a zenei háttér szvsz nem olyan jó, mint a Nightwishnél, viszont Simone kicsit más kaliberű énekesnő, mint Anette -
<>jana<>
senior tag
Sziasztok! nemtudtam hogy itt a ph-n is van Nightwish club
kb három éve hallottam őket elösször,nagyon bejön ez a stílusu zene úgy hogy eddig csak 80" évek italo és euro diszkós zenéit halgattam kis trance és goa társaságába
manapság már csak Nw van a telefonon is és a kocsiban is
az ujj csaj nekem bejön,de ez már nem az igazi Nightwis.hallani hogy Tuomas irta a zenéket csak hiányzik Tara hangja nagyon,az ő hangjától mindíg libabőrös lettem.Anettnek ezt nemsikerült elérnie még
Az én éjszakai kívánságom az hogy Tara jöjjön vissza a Nightwisbede sajnos ez nemfog már összejönni....
-
Squirrel
őstag
válasz
Szten Márs #620 üzenetére
Az Everdream élőben egész jó volt, sokkal jobb, mint vártam. A Wish I had an Angel-nél Marco simán leénekelte Anettet, így piszok jól szólt! Anette szegénykém végig valami kismamás göncben volt, meg mertem volna esküdni, hogy terhes, valahol az első trimester végén :-)
Viszont az új számuk (feat jonsu eramaan vilmeinen) kurva jó volt! A koncert hangulata szerintem nagyon klassz volt. Az új számokat jól énekelte Anette, a régieket szerintem az Everdreamet kivéve elég gyengén. Hiába, nincs olyan teret betöltő, monumentális hangja, mint Tarjának, az viszont látszott, hogy az egész banda élvezte a koncertet, Anette beszélgetett a srácokkal, itta is Marcoval a Finlandiát, valahogy emberibb volt, mint Tarja, csak hát a hangja nekem nem jön be. Gondolom direkt más hangot akartak Tuomasék, hát majd meglátjuk :-) én szurkolok nekik, mert zeneileg szerintem a legjobbak! -
Szten Márs
nagyúr
Én meg nem jutottam ki a koncertre
Mondjuk Anette az új számokkal szerintem okés, de Sleeping Sun-t meg Everdreamet meg ilyeneket ne énekeljen márVagy élőben mégis jobb volt, mint amilyennek youtubeon keresztül tűnik?
-
Squirrel
őstag
Azért a tegnapi kocerten nekem Anette hangja annyira nem jött be. Zeneileg, látványilag viszont nagyon jó volt!
-
ABnormal
őstag
nekem nagyon nem jött be az új lemez,hiába,tarja hangja nélkül ez már másik nightwish...
de lehet,hogy csak az a '' you listen the new nightwish album... '' duma zavart... -
Squirrel
őstag
Nekem is az Amaranth tetszik legjobban, jó ez az új album, zeneileg ugyanolyan jó, mint eddig bármelyik albumuk, de ez az új énekesnő sajnos nekem annyira nem jön be. Jó a hangja, illik ehhez a fajta zenéhez, ami az új albumukban megjelenik, csak kicsit kommersz hangú a ''lány''... tisztára, mintha az Evanescense v. a within Temptation énekesét hallanám... Eddig a Nightwishban pont az tetszett, hogy a gyönyörű és erőteljes zene mellett is átütő volt Tarja hangja, rendkívül egyéni színezetet kölcsönzött a zenéhez. Tudom, hogy nem jó és nem lehet 2 énekes hangját összehasonlítani, de ha egy zenekar lecseréli az énekesét, az újat úgyis mindenki a régihez fogja hasonlítani, legalábbis egy ideig. Számomra kicsit csalódás ez az új hangzásvilág.
-
Lyna
csendes tag
Sziasztok!
Nekem nagyon tetszik az új hang, bár Tarját is nagyon szerettem, de mindenképpen jót tett egy kis vérfrissítés. Az új album is nagyon jó lett, először furcsa volt, de a zenei világ még mindig isteni, nagyon tudnak a hangszerekkel bánni. A legjobb szám az albumon szerintem a Cadence of her last breath és az Amarath. Régi albumokról az abszolút kedvenc a Ghost Love Score, de nem is tudok igazán olyan számot említeni ami ne tetszene (igaz a lassabb számokat annyira nem csípem).
Kinek mi a véleménye az új albumról? -
Füleske
addikt
Nem olyan rossz és ez még csak az első albumuk.
-
attisx
addikt
Nah, a mai napon volt szerencsém végig hallgatni az Eva című új számot. Szép is, jó is, de nem Nightwish...
-
Squirrel
őstag
Nektek tetszenek az új Nightwish dalok? (isohunt-on fenn van 2)
-
e=mc²
őstag
Elnezest, ha volt mar, de ezt latnotok kell: [link]
-
Megjelent a Nightwish - End Of An Era DVD érdemes megvenni, jó számok vannak rajta és egy elég szomorkás hangulatú dokumentumfilm is.
Üdv,
Vikthor -
mzprox
aktív tag
Aki még nem ismeri:
[link]
Itt lehet találni olyan stilusú zenét, amilyet szeretnénk.
Ajánlom mindenkinek beírni a keresőjébe: falkenbach (több számot is meg lehet hallgatni tőle, ha törlitek az adót és újra létrehozzátok-majd világos lesz miről beszélek, ha kipróbáljátok a linket)
A pandora adatbázisában nem szerepel, de amolyan within temptation stílusú zenét játszik a Xandria együttes (honlapjukon bele lehet hallgatni)
Nekem szintén bejön a leaves eyes, (és még sok más, amit szintén a pandorán találtam) -
cherockee
aktív tag
válasz
Thulcandra #600 üzenetére
deathes átirat?
-
cucka
addikt
válasz
cherockee #597 üzenetére
Az egy dolog hogy szerintem az egész kultusz a black-doom metalok szövegeiben kicsit művi, és hogy szerintem nem egy emberi előadás amit csinálnak, és tényleg nem említhető egy lapon pl a cannibal corpse a Nightwish-el.
néha egészen bizonyos, hogy komolyan gondolják a szövegeket, legtöbbször azonban nem. valóban nem említhetők egy lapon, mivel teljesen különböző zenéket játszanak. ennek ellenére nagyonis emberi előadás az, élő emberek valódi hangszerekkel, ráadásul sokszor igencsak bonyolult dolgokat játszanak.
Stilusmegnevezésekkel nem csak én nem vagyok tisztában, rengeteg (külföldi, magyar, magazinhoz kapcsolódó, vagy csak zenével foglalkozó oldal, akár nyomtatott) sajtó elég lazán kezeli ezt a tényt.
a metál extrém ágával is foglalkozó újságok/oldalak nem kezelik lazán, valószínüleg nem a megfelelő újságot olvastad.
Az Extreme metal, black-doom-death metal (néhol még a gothic is) eléggé össze van mosva szerintem
nincs összemosva, mivel különböző stílusok. főleg a gothic, amit valamiért szeretnek hozzácsapni az extrémebb műfajokhoz. vannak zenekarok, amelyek ezen stílusokat vegyítik (tetszőleges kombinációban), ettől függetlenül még mindegyiknek megvannak a maga jellegzetességei.
ebben a topikban talán elég ennyi erről, esetleg lehetne valami hasonlót folytatni pl. a zenei ajánló topikban, hadd oszoljon a sötétség a fejekből -
cherockee
aktív tag
válasz
Thulcandra #598 üzenetére
oks, igaz, kihagytam a black-doom-death vonalból a deathet
.
SZép név egy zenekarnak dákó és golyó megprobáltatások...nem hiszem hogy ez igy rendjén van...
Amugy az aláírásod honnan van? -
Thulcandra
senior tag
válasz
cherockee #596 üzenetére
Cannibal Corpse köztudottan death metal. Ezért nem értem értem h black-doom metalról beszéltél aztán őket említed.
Mellesleg death metal -ban lehetnek röfögés szerű hangok, meg gore és grind cuccokban is.
Hallgas egy kis Cock And Ball Torture -t ha ''igazi röfögést'' akarsz. -
cherockee
aktív tag
Cradle of Filth és a Dimmu Borgir ''fronthangja'' is elég széles skálán mozog (pl mikor egy cradle számban vokalista csaj van, vagy egy Dimmu, talán puritanic e.m albumon hallottam, éneklésnek indul (nem is rosszul), akkor tényleg nincs igazam a röfögés komolytalanságával), de még mindig nem tartom ''éneknek'', ''vokálnak'' az alaphangot. Pl egy Sinergy, vagy akár a fentemlített, kedvencünk: Nightwish énekhangja is szerintem sokkalta tartalmasabb.
-
cherockee
aktív tag
válasz
Thulcandra #594 üzenetére
Stilusmegnevezésekkel nem csak én nem vagyok tisztában, rengeteg (külföldi, magyar, magazinhoz kapcsolódó, vagy csak zenével foglalkozó oldal, akár nyomtatott) sajtó elég lazán kezeli ezt a tényt. Az Extreme metal, black-doom-death metal (néhol még a gothic is) eléggé össze van mosva szerintem...főleg hogy kicsit az átjárás is néhol
. Attól hogy nem stilusokban gondolkodom (eredendően, vagy legalábbis nem a sajtó által használtakban), nem kevés black-doom-death metal zenét hallgattam végig, mivel alapelvem hogy egyszer végighallgatom, és csak aztán alkotok véleményt.
A Corpse amugy szerinted milyen stílusú? Nem kötöszködés, csak tudni akarom...
Amugy a fentebb körbeírt stilusvilágból irhatnál nekem közismertebb példákat, ha úgy gondolod hogy nincs rendben a fogalmi köröm.
Nightwish-ről megjegyezném hogy eléggé nagyszámú side-project kapcsolódik a tagokhoz, szóval nem sürgős a megélhetési zenélés nekik szerintem. Bár azt se hiszem hogy vége lenne a Nightwishnek, hisz a honlapon keresnek énekest, szerintem máshol is, szóval lesz itt még valami. -
nagash
senior tag
válasz
cherockee #590 üzenetére
Apropó, röfögés...
Cradle of Filth? Dani nem épp röfög és szerintem elég széles skálán mozog a hangja...
Sajnos bizonyos okokból régóta nem hallgatok zenét, de nekem is kedvencem sok, előzőekben említett zenekar. Tényleg kár, hogy Tarja elmegy, de vannak csapatok akiknek jót tesz egy kis frissítés. Hátha velük is így lesz... Ha megnézzük hogy hangzásilag honnan hová jutottak akkor, akár egy másik hangot is kipróbálhatnak... -
Thulcandra
senior tag
válasz
cherockee #593 üzenetére
Black metalról meg doom metalról beszélsz, aztán a Cannibal Corpse -t említed.
Szerintem inkább ne ártsd bele magad olyanba amiben nem vagy igazán otthon
Nightwishék meg igazán találhatnának már v.mi új énekesnőt maguknak. Nagyon kiváncsi vagyok milyen zenét fognak csinálni. -
cherockee
aktív tag
csak azért ''említettem'' a black metalt, mert abban a stilusban pl nem sok különbség van sok fronthang közt. Nem lenézésből mondtam. Az egy dolog hogy szerintem az egész kultusz a black-doom metalok szövegeiben kicsit művi, és hogy szerintem nem egy emberi előadás amit csinálnak, és tényleg nem említhető egy lapon pl a cannibal corpse a Nightwish-el.
Röfögést visszavonom, nevezhetem black metal vokálnak (bár a vokál kicsit más értelmében indult anno)?
(Opeth zenéje pl elismerem klassz, de azok a ''bm'' beütések nekem fájnak.) -
Mytia
csendes tag
nagyon szeretem a Nightwisht és az ehhez hasonló zenéket, főleg a Tristania-t és a Therion-t, bár az utóbbi inkább operai hangulatú, talán azért, mert nem nagyon van benne death-metal betét
Annyira kár h Tarja otthagyta srácokat, de szvsz hülyeséget csinált, mert operaénekesként fog befutni...
Eddig egy koncertjüket láttam, a From Wishes To Eternity-t első nekifutásra kétszer néztem meg, nagyon a hatása alá kerültem eszméletlen jó volt. -
cherockee
aktív tag
szerintem lehet még jobb is. Tarja hangképzéséhez hasonlot sokan mások is tudnak, talán még jobbat is. Nem egy Istennő a csaj, aki húúú de potolhatatlan. Joo énekes, egyedi hangja van (mint majdnem mindenkinek, kivéve a blackmetalosok röfögését), de szerintem lehet találni helyette életképes alternativát.
A Once nekem is kedvenc albumok egyike...
Amugy aki érdeklődik ilyen zenékben, egy kicsit belehallgathatna a HEVEIN zenekar zenéibe. 1 Album, minden szám ütős, néhol jool megirt-összerakott zúzások, néhol pedig eszméletlen melodikus, főleg a csello (!) és a hegedü (!) hangsúlyos részeinél. Nincs kórus, se egész orchestra hatás mint a Nightwishnél, de ez is nagyon szépen szólal meg.
Honlapjuk külön élmény, az egyik legjobb amit valaha láttam. -
válasz
Thulcandra #565 üzenetére
Én úgy vagyok vele hogy a Nightwish 1-szer volt a csúcson a ONCE albummal. Az a hang sajnos egyedi ergo utánozhatatlan. Lehet folytani a Nightwisht, de meszze nem lesz olyan amilyen volt a csúcson. Nem az a hangulat lesz ami volt. Ettől még lehet jó zene meg minden, deTarja nélkül a Nightwish, hát az amolyan alkohol nélküli bor.
Üdv,
Vikthor -
Squirrel
őstag
Annak nagyon örülök, hogy utolsó magyarországi koncertjükön a Nightwishnek ott lehettem... Kíváncsi vagyok, mi lesz velük. Az egy dolog, hogy Tuomas-on alapul az egész zenekar, de tarja hangja is kellett hozzá.
-
emitter
őstag
Szerintem is király zenéket nyomnak! Kevés az a zenekar, aminek ennyi száma tetszik
sokszor van, hogy néhány szám pazar, a többi meg trágya - a finnek szerencsére nem ide tartoznak
-
cherockee
aktív tag
válasz
phanfantom #583 üzenetére
origin csak a cime, 2000es kiadás, és az oes az a csapat aki közzé tette...gonosz kalózok..
mindig 3 betüvel tag-elik a cuccaikat.
amugy azóta megtaláltam egy régi dvdmen...
a legtöbb albumuk közt átfedés van, pl bring me to life 4 változata volt meg, mostmár csak egy...a régi, az eredeti, nem a klippes...
Ha érdekel még ilyen zene akkor PAradise lostot is érdemes beprobálni... -
cherockee
aktív tag
válasz
Dilikutya #580 üzenetére
epicát most hallgattam meg (honlapjuk ingyenes számait), vélemény: tyűűűű, hát nem is tudom....a deathes vokál nagyon nem kéne oda, de zeneileg is szerintem néhol kicsit egyszerücske...nem olyan összecsiszolt mint a nightwish...
morning albumcimeit nem tudnád leirni? mert nem találom őket igy neten hogy morning - gothic metal band...
amugy hasonlo az epicához a forever slave... -
phanfantom
senior tag
válasz
cherockee #582 üzenetére
origin 2000 a neve állítólag( így jöt le, minden szám cím és az album címe után oes van, ez a 3 betű, nemtom miért
Van dc++-od?
Onnan esetleg tőlem leszeded?
Számok: origin----whisper----imaginary----my immortal-----where will you go----filed of innoecence---even in death----anywhere----lies----away from me----eternal
Van 1-2 szám ami más albumon is fut....
[Szerkesztve] -
cherockee
aktív tag
válasz
Dilikutya #580 üzenetére
Lacuna coil-t végighallgattam, szépen minden albumukat, de mégcsak 1 számuk se fogott meg...valamiért nem fogott meg. Vannak joo részei, de egy szám se köt le végig, egyhanguak, és ugyanúgy ahogy az evanescence-ben az énekhang szinte végig ugyan olyan (kivétel a férfi vokál
)...szerintem, persze ezt én mondom...
Evanescence albumok:
hivatalos oldalon: csak a Fallen...Amióta Ben Moody solo projectet kezdett szerintem nem is lesz már sok jövőjük....
underground-bootleg szinten: Ultra Rare Trax Vol. 1 (2003) album is van, ami ilyen mindentbele demok gyüjteménye, de ezen volt kb 5 olyan szám ami szerintem klassz nagyon, de azóta ki se adták (asszem ezen volt pár régi zongorás szám, pár theátrálisabb, eredetileg még a fallen előtt rögzitett változat, meg a my immortal gitáros klippes változata...). Van még egy brazil kiadás, aminek egy extra cd-jén akusztikusan adják elő a számokat, mind live felvétel, kegyetlen ócskák szerintem. Sound Asleep album cimmel is megjelent valami, de azt sehol se tudtam beszerezni...
az origint el tudnád nekem valahogy juttatni? -
-
Dilikutya
félisten
Nightwish és Evanescense fanoknak ajánlom az Epica, Morning és Lacuna Coil bandákat.
-
cherockee
aktív tag
válasz
phanfantom #578 üzenetére
nekem is tetszik a hangja, én csak azért nem hallgatom minden számukat mert zeneileg kicsit az összetettebb dolgok fognak meg...nightwish pl...
amugy tényleg joo zenét csinálnak, régebbi akusztikus számaik máig kedvencek, csak őket is elkapta a gépszíj. Népszerűség itt is egyhanguságot szült. A számaik régebbi verzióiban még volt orgona, sokféle torzitás, 2 gitárhang, értelmes dobtémák... -
phanfantom
senior tag
-
cherockee
aktív tag
válasz
phanfantom #576 üzenetére
nem bántani akarok bárkit is, de az evanescence jooval egyszerübb zenét alkot. Énis szoktam hallgatni, bár inkább régebbi számaikat, a mainstreamebb lemezeik már kicsit tvbarát egyszerüséggel nem fognak meg.
ha tetszik az evanescence érdemes meghallgatni a nightwish-t, nem hiszem hogy nem fog meg... -
phanfantom
senior tag
Nekem meg a evanescence tetszik, de nagyon. Abból is a csajnak a hangja egyedi.
Végülis a zenei stílus hasonló, bár a nightwish-t nem ismerem igazán. -
laci06
senior tag
majd találnak valakit, de az biztos, hogy más lesz, reméljük, jobb, már kiírták, hogy énekesek jelentkezését várják, mondjuk kiváncsi lennék, mennyire igaz avyag mennyire kamu, és megvan már az új énekes
mindegy, én nagyon szeretem őket, már 1,5éve csak őket hallgatom, és nem unom -
cherockee
aktív tag
újabb Nightwish kedvelő jelentkezik...
-
dobi
aktív tag
Valaki tud segíteni? Azon a NIGHTWISH koncerten a végén a WHISMASTER után amikor megkapták a platinát, melyik zene megy alatta? Mi annak a címe? HELP!
-
JaniS
senior tag
Érdemes megnézni az End Of Innocence-t, a zenekar szellemiségét és Tuomas gondolkodását jól tükrözi. Tarja éneke valóban gyönyörű volt, de van neki épp elég más projectje is. Kíváncsi vagyok az új Nightwish-re és persze Tarja Turunen szólókarrierjére is.
JaniS -
Squirrel
őstag
Én elmentem és leittam magam a haverokkal együtt
-
mzprox
aktív tag
Nekem meg az nem tetszik különösen, olvasgatva a külföldi fórumokon a kommenteket, hogy sokan letahózzák, lebicsezik Tarját, de hogyan hallgatják ezután a régi nightwish nótákat? Azért mégiscsak....
-
Mosqu!to
addikt
válasz
Thulcandra #565 üzenetére
Az a baki, hogy Toumas férfi, míg Tarja nő. És szerintem pótolhatatlan, nem fognak a helyére olyan embert találni, aki ugyanolyan jól el tudná énekelni a számaikat, mint ő.
Ugyanez volt az Animánál is, elment Juci, jött az a nyomi feka, mostmár csak ilyen moslék szar lett az egész, nekem azóta már nem is tetszik (legalábbis ez a formáció, a régi felvételeket még mindig imádom).
De legyen neked igazad, és legyen még jobb is, mint volt! -
Thulcandra
senior tag
válasz
Mosqu!to #564 üzenetére
Miért lenne annyi a zenének? Van sok zenekar akik tagcsere(cserék) után még jobbak lettek. Én nem éreztem soha Tarja -t pótolhatatlannak. Az a baj, hogy sok embernek sajnos a frontember jelenti az egész zenekart.
Én bízok Toumasban annyira hogy talál ugyan olyan jó, vagy jobb énekest mint Tarja. -
Mosqu!to
addikt
Az egy dolog, hogy ki milyen ember, de így annyi A zenének
Nagyon sajnálom.. -
Thulcandra
senior tag
Na Tarja már visszasajnálkozott rá... [link]
Szerintem nagyon jó volt ez a nyílt levél, józaneszű rajongó láthatja legalább mekkora tahó lett Tarjaból. Nekem sok fanatikus Nightwish rajongó ismerősöm van, jópáran aztmondták kellemesen csalódtak Toumasban, s megértik a döntését, jópárran ledöbbentek Tarja mekkora f@sz lett... -
mzprox
aktív tag
eh..és ezt így nyílt levélben? mi szükség volt erre? A fanok biztos nem érzik magukat túl jól tőle..
(én is nagyon megszerettem a zenéjüket)
-
Thulcandra
senior tag
Tarja -t kivágták... Mert egy beképzelt hülye picsa lett.
Bővebben: link
Elég durva dolgokat ír Toumas ebben a nyílt levélben.
Hivatalos oldal félig be van halva egyelőre. -
Up
-
aDM|RaL^
őstag
de szeressem ezt a zenét...
Nightwish - The Beauty and the beast
Nightwish - Return to the sea....
a return to the seaben akkora isteni gitárszóló van, egyszerűen a szívembe markol.... bazzeg. -
A tegnapi koncert röviden: atomübergigazsírkirályság
-
Foobar
tag
Voltam én is.
Túl szép, hogy igaz legyen. -
kbalage2
aktív tag
Émmár legalább negyed órája itthon vagyok, és csak csatlakozni tudok az előttem szólóhoz, igencsaknagyon teheccséges koncert volt
-
#16741888
törölt tag
Most értem haza
fantasztikus koncert volt
szuper, nagyon jó, nem tudom tovább fokozni
-
#16741888
törölt tag
naa? kivel találkozunk az este?
-
#16741888
törölt tag
válasz
Alvin_ti4200 #549 üzenetére
5500 a jegy
engem is most odabaszott, de fostam hogy elfogy. -
#16741888
törölt tag
naa, ki jön a koncertre??
nekem ma hozta a haver a jegyemet, jön a huga is,
14áves csajszi, meg van őrülve a nightwishért.
-
rog75
tag
megnéztem a filmet a zene a film legvégén van amikor a stáblista megy
-
rog75
tag
Hi ALL!
Ez az egyik -mit egyik? a legjobb!! zenekar ebben a stilusban. Überkirálynő hangú énekesnővel és klassz bandával megtámogatva... szóval cool ahogy van.
Viszont lenne egy kérdésem az egyik klippjükkel kapcsolatban nevezetesen a Wish I Had An Angel klippje alatt mennek egy filmből részletek (legalábbis szerintem ez egy film lehet) csak nem tudom melyikből..... ha vki esetleg tudja pls mondja már meg nekem ennek a filmnek a címét mert egész felkeltette sz érdeklődésemet.
Előre is thx
RoG -
rgqjx
aktív tag
Igaz a hír, a Nightwish ismét hazánkba látogat! 2005. május 26-án a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán a „Once Upon A Tour II.” show-ját láthatjuk majd, jegyeket áprilistól lehet kapni.
info: Bővebben: link -
Finwe
őstag
Jó sok embert érdekel ez.....
No, nem baj, én tudom, hogy sokat veszítenek! -
-
és tegnap megjött...
Mmmmm, finom meleg. -
ma jön meg valszeg a takaró...
-
Finwe
őstag
Helloween?
-
DragonR+
aktív tag
Tudom.
Csak lejárt az a fránya szerkesztgetési idő.
Egyébként éldegélem unalmas életemet és verem a falba a fejem, hogy nem tudtam elszakadni innen a ''nagy koncertre''.
Komolyan mondom, ha nincs a zegi Ákos koncert, akkor lenyesem a fejem a lapolvasóval.
De most jut eszembe, megint depi vagyok.
Megdobhatnál pár koncertfotóval.
[Szerkesztve] -
Finwe
őstag
Helló, én nem ma kezdtem a Nightwish hallgatást és tetszik a zene de ez a VANSZ piszkosul jó lett, sajna koncertre nem tudtam kimenni pedig már soxor voltak nálunk
(bocs ha már volt téma de ezt meg kellett osztanom veletek
Apropó, nem tud vki olyan boltot ahol Fear Of The Dark os pólót árulnak ÚGY HOGY A HÁTULJÁRA IS FEAR OF THE DARK VAN ÍRVA!!!
Iron Maiden-t szoktak mostanság ráírni és nekem régi fajta kellene
(bocsánat ha a nagybetű ordibálást jelent, nem ordibálni akarok csupán kiemelni)
[Szerkesztve] -
DragonR+
aktív tag
Üdv, Vikthor Mester!
Küldenél nekem pár képet a felejthetetlen koncertről?
Előre is köszi.
Jah, bitang jó az új avatarod.
Nagy koponya.
[Szerkesztve] -
-
uhm
-
-
Sziasztok!
Ha vki tudna rendelni a nightwishshoptól 2 ilyen takarót, akkor fizetek felárat is!
Artist: Nightwish
Product:
Nightwish -blanket
Soft and warm blanket (60% cotton/40% acrylic), size 195cmx147cm. Blue with Once-cover picture, reverse side white. NOTE!!! This product has to be ordered separately! If you want to order other items, too, you'll need to make two orders!!
Price:
50.00 EUR
Tell your friend about this product -
Dilikutya
félisten
válasz
Cathfaern #517 üzenetére
Ez az egész egy nagy baromság. Divatból nem lehet valamit hallgatni. Hiába lenne divat pl. a Cannibal Corpse, attól az én gyomrom is kavarog, nem hallgatnám. Nem lehet valamit úgy hallgatni, hogy csak azért hallgatom mert mindenki azt hallgatja. F@sság éppúgy mint a divatrocker és egyéb fogalmak.
-
Cathfaern
nagyúr
Nem tudom te (ti) hogy vagy(tok) vele, de én azt a zenét szoktam hallgatni, ami tetszik, ami érdekel, amit szívesen hallgatok. És magasról teszek, hogy egyesek ezt minek nevezik. Sőt, arra is magasról teszek, ha az adott zene, épp divatzene. Ha tetszik, akkor hallgatom (lehet kövezni: az o-zone nyári ''slágere'' is tetszik) Szóval nagyon nem tudom miért kell ezen felhúzni magad. Persze biztos bennem van a hiba.
-
Gordian
csendes tag
Divatzene?????? Ekkora faxságot és a Rasmussal összehasonlítan
Gracc! Rasmusnak van pár 1nyári slágere, aminek a zenéhez semmi köze, csak zúzás (dzsö-dzsö-dzsö) és agonizálás. Na mind1 én nemtom miről beszélsz, de biztos ez is a beb@szott állapotod miatt van/volt.
Más: KONCERT QRVA NAGY VOLT!!!!! Azok a hangulatkeltő tűz-robbanás-papíreső a végénVégre nem volt elnyomva Tarja hangja. Kib. jól szólt minden. Hát most köcsög leszek, de aki nem tudott eljönni nagy élményről maradt le!
Egy negatívum: tényleg fucking hot volt -
DragonR+
aktív tag
-
gerlaip
addikt
Bocs, ha letörlek, Isten a Nightwish-ben a csaj, de divatzenét nyomnak, és ez gáz jel.
Ha halgattál évekig Pink Floydot, Deep Purple-t, Led Zeppelint, Rollin Stones-t, Beatles-t, Omegát, nyilván rájössz, hogy divatzene. nagyon szép és jó, de egy-kéév múlva szart sem ér. Van amúgy egy másik együttes (valami skandináv, hasonló cipőben)
Így voltam a The Rasmus-szal, az egy kicsit más tészta, de hasonló cipőben járnak.
Szerk: Gecc! Annyira be vagyok b@szv@, hogy azt hittem ma indult 2:00-kor ez a topic....
[Szerkesztve] -
LJoE
senior tag
Én meg itt szopok a melóban
Most nagyon utállak -
ja készültek fotók és videók...
ha kell szóljatok.
-
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!
Nemrég jöttem haza.... Brigivel ott voltam... nincsen szó ami tükrözni tudná a hangulatot, amit átéltünk ma este...
ÜBER volt a mai este! -
rATdrAgOn
senior tag
Ize, voltam olyan szerencses es resztvehettem A KONCERT-en...
Nos, minden varakozast felulmult a brigad teljesitmenye... nincs ra jobb szo, mint az, hogy SZENZACIOS. -
bailey3
újonc
NIGHtWISH 4ever!!! Once, I had a dream... az biztos... elmenni a koncertre.
ONCE IS THE BEST! Chao!! -
bailey3
újonc
Mi az, hogy újonc???!!! Na OK!! Légyszi, vki sürgősen válaszoljon, mert én mindjárt szörnyethalok, itt helyben!!! IRIGYLEK MINDENKIT, AKI EBBEN A PERCBEN MÁR A KONCERTEN TOMBOL!!!! Ugye jön még az együttes Magyarországra? Mondjátok, hogy igen!
-
bailey3
újonc
Hellóka!! Nem tudja valaki véletlenül, közvetíti valamelyik csatorna a koncertet?
Új hozzászólás Aktív témák
- Bomba ár! Asus N551JQ - i7-4710HQ I 8GB I 256GB SSD I GT845M I 15,6" FHD I Cam I W10 I Garancia!
- Bomba ár! Lenovo IdeaPad V330-15IKB: i7-8G I 8GB I 256SSD I 15,6" FHD I Cam I W11 I Garancia!
- Bomba ár! Lenovo IdeaPad V130-15IKB: i5-8G I 8GB I 256SSD I 15,6" FHD I Cam I W11 I Garancia!
- iPhone 16 Pro Max 256GB Black - 2026.05.28.-ig Nemzetközi Garancia
- Bomba ár! HP Omen - i5-7300HQ I 8GB I 128SSD + 1TB I GTX1050 I 15,6" FHD I Cam I W11 I Garancia!
- DELL Precision Dual USB-C Thunderbolt Dock - TB18DC
- ÁRCSÖKKENTÉS Menő retró konfig: Q9550, Gigabyte P43, 4GB RAM, ASUS GT730
- HIBÁTLAN iPhone 13 128GB Blue -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3104
- LG 65C3 - 65" OLED evo - 4K 120Hz 1ms - NVIDIA G-Sync - FreeSync Premium - HDMI 2.1 - PS5 és Xbox!
- PS Plus előfizetések
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest