Aktív témák
-
Racecam
nagyúr
válasz
parandroid
#4935
üzenetére
Ugye mondtam, hogy nem volt mindennapos vihar.
A linkelt leírás szinte teljesen megegyezik az általam tapasztaltakkal (persze, miért ne egyezne meg). Délelőtt erős nyugati szél fújt, ami késő délutánra mérséklődött, majd szinte teljesen leállt. 20.50 körül teljes szélcsend volt, ami elég baljós, és vihar közeledtét szokta jelenteni. (Vihar előtti csend.) Aztán 21.03-kor szél támadt, először csak enyhe, de már érezni lehetett a kifejezetten hideg levegőt. (Az akkori kb. 26-28°C-hoz képest.) Néhány percre rá pedig orkán erejű szél támadt, a portól semmot nem lehetett látni, olyan volt, mint a egy sivatagi homokvihar. (Na jó, csak kicsiben.) Az 50m-re levő villamosmegállót alig találtuk meg, a szemünk, szánk, orrunk tele lett az utca porával.
Innen a többit már leírtam...
u.i.: A tűzijáték lefújásáról csak annyit, hogy ha ezt mondjuk 20.00 körül megteszik, akkor mire ez elterjed az emberek között, és mire elhiszik, hogy ez valóban igaz, és elindulnak haza, az legalább 20.30. Mivel a közlekedési vállalat nem erre készült, hogy a tömeg egy órával előbb fog hazaindulni, óriási káosz lett volna, és a vihar kezedetéis, bizony még sokan ugyanitt lettek volna, ahol most. Szerintem, sokat akkor már nem segített volna a dolgon.
(Ráadásul biztosan lettek volna olyanok szép számmal, akik aztért kivárták volna a 21.. órát, hátha mégis lesz tűzijáték.
[Szerkesztve] -
Racecam
nagyúr
válasz
tiv83us
#4923
üzenetére
Nézd, egy biztos, én azt, hogy este kilenckor vihar lesz, nem hallottam. (Már jóval előbb elindultam otthonról, 1/2 6-kor.) Ennek ellenére, amikor megláttam, hogy valami komoly közeledik (este, sötétben elég nehéz megítélni, hogy honnan jönnek a felhők, és milyen ''sötétek'' is azok valójában), mert szinte egyfolytában villámlott, először a ég alján, majd elég gyorsan, egyre közelebb, azt mondtam, na innen gyerünk. Mert ha itt kap el minket a vihar, akkor abból nagyon csúnya dolog is lehet.
Direkt hangosan morfondíroztam, és nézegettem a hátam mögé, de senkit, aki szintén látta, hogy mi közeleg nem érdekelt különösebben.
Ahogy már írtam is, rajtunk kívül mindenki ott maradt, nézni a tűzijátékot.
Nem tudom, vajon hová menekültek, amikor mejött az orkán, mert ott aztán nem nagyon lehetett sehova.
Csak remélni tudom, hogy mindenki rendben van, akiket ott láttam, azoknak legalább a fele 12 év alatti gyerek volt.
u.i.: Mielőtt teljesen hülyének néz valaki, azért azt tudtam, hogy jön a front, meg lehűlés, meg vihar is lehet, de arról, hogy ez este 9-kor éri el a fővárost, na arról nem hallottam.
[Szerkesztve] -
Racecam
nagyúr
válasz
tiv83us
#4920
üzenetére
Erről beszéltünk a nejemmel is, én mondtam, hogy azt elképzelhetetlennek tartom, hogy nincs valami megoldás, hogy ilyen, vagy ehhez hasonló vészhelyzetben ne lehessen leállítani a kilövést.

Ahogy Te is mondod, mi van akkor, ha kigyullad a fél Gellért-hegy, vagy más tragédia történik?
Ráadásul nem is tudom, hogy mi az akadálya annak, hogy leállítsák?
Nem hiszem, hogy meggyújtottak egy kanócot, és akkor most már nincs mi tenni, ez bizony végigég.
Gondolom is valamilyen elektromos inpulzusokkal hozzák működésbe a bombákat, ezt viszont nem látom be, hogy miért is nem lehet leállítani?
(Nem biztos, hogy jól gondolkodom, nem értek hozzá.)
[Szerkesztve] -
Racecam
nagyúr
válasz
Integra
#4907
üzenetére
Jó, de ezzel most mit szeretnél mondani?
A tömegben való viselkedéshez semmi köze annak, hogy egy 12 éves gyerekre rádőlt a fa.
Ez persze akármikor megtörténhet, de most az egész abból indult ki, hogy egy nem mindennapos, nagy erejű vihar (orkán) söpört végig Budapesten. Én erről próbáltam leírni azt, amit tapasztaltam. Durva volt, de ezt már többször mondtam. És nem azért, ahogyan a tömeg viselkedett, mert a tömeggel én nem találkoztam. Csak úgy magában durva.
VladimirR: Oké, nincs semmi gond.
Kár, hogy nem álltál mellettem a megállóban, ha nincsenek ott a gyerkőcök, talán még élveztem is volna, szerintem Veled együtt. Így utólag, izgalmas kis kaland volt, az biztos.
u.i.: Mikor a hátamat mosta a hideg, jeges eső, úgy kapkodtam a levegőt, mint amikor egy hideg tóba megy bele az ember.
[Szerkesztve] -
Racecam
nagyúr
válasz
Integra
#4901
üzenetére
Még Te sem akarod megérteni, hogy azért ez nem egy átlagos vihar volt.
Nézd csak meg a kárjelentéseket: A Népligeti buszpályaudva tetejének a felét, a volt honvédelmi minisztérium épület tetejének a nagy részét levitte a szél, nem egy- két fát döntött ki, hanem tucatjával, és akkor még nem beszéltünk a letört ágakról.
Ez nevezed Te mindennapos viharnak?
Persze, ha éppen atombomba riadó lett volna, és mindenki a metróalagutban dekkol, akkor valószínűleg senki sem sérül meg. -
Racecam
nagyúr
válasz
VladimirR
#4897
üzenetére
Arra, hogy igazad van-e, nem tudok autentikus választ adni, de szerintem nincs.
Világvégéről azért szerintem szó sincs, csak Te valahogy azt nem akarod megérteni, hogy nagyon durva volt ez az egész.
Érzek egy ilyen, ''nem velem történt meg, nem is lehet olyan nagy dolog'' felhangot a hozzászólásaidban.
-
Racecam
nagyúr
válasz
VladimirR
#4883
üzenetére
Miért utálnálak meg, csak azért mert (szerintem) ezt a dolgot most nem jól látod?
De ha mutatsz olyan mondatot a hozzászólásaimban - amelyekben egyébként igyekeztem tárgyilagosan leírni, hogy én mit tapasztaltam -, ami pánikkeltésre adhat okot, akkor még az is lehet, hogy részben igazad van.
Ez a ''meghalt 6 ember, na és, több ember fagy meg egy hideg téli éjszakán'', viszont nagyon gyenge, Tőled többet vártam.
-
Racecam
nagyúr
válasz
VladimirR
#4871
üzenetére
Erre nehéz mit mondani.
Javaslom nézd a Hír TV-t, és képzeld oda a helyszínekre azt a sok embert.
Gyerekekkel.
Egyébként nem is tudom, hogy szerinted akkor minek kellene utóhangjának lenni, ha nem ennek. (Itt egy durvább rész következett volna, de moderáltam.)
Mindegy, felejtsd el. -
Racecam
nagyúr
válasz
parandroid
#4855
üzenetére
Akkor pontosítsunk még egy kicsit.
Rajtunk kívül senki nem indult el.
Teljesen egyedül mentünk le a vár oldalából a Dózsa szobor mellett. Csak szembe jöttek velünk a tűzijátékot megnézni igyekvő emberek.
A villamos megállóról nem gondoltam volna, hogy nem fog elég védelmet nyújtani, ha megérkezik a vihar. A villamos csak 25 perc után jött (ilyenkor itt, a Dozsa György térnél fordul meg a 18-as), mert a menetirányváltás után nem tudott bejönni a megállóba a sínekre szakadt ágak miatt. Amikorra megérkezett, már kb. 50-60-an szorongtunk, a szinte semmi védelmet nem adó villamos váróban. A Déli pu-ig mentünk, és onnan taxiba szálltunk, mert mindannyian szó szerint olyan vizesek voltunk, mintha megfürödtünk volna. Nem akartam kockáztatni, hogy a gyerekek megfázzanak.
Az út, még így sem volt egyszerű hazáig. Kidőlt fákat kerülgettünk, és volt olyan hely, ahol az autó küszöbéig ért a víz, de végül, ha nehezen is, de hazaértünk.
u.i.: Természetesen láttam már nagy viharokat, ahogy említettem is, de ez tényleg nem volt mindennapos.
És ezt nem a sérültek nagy száma miatt mondom, mert ez nyilvánvalóan következik abból, hogy egy ilyen óriási tömegrendezvény nézőire csapott le az orkán, hanem inkább a kidőlt fák leszakadt tetők, faágak mennyiségéből. Illetve abból, amit láttam.
Aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok egy ijedős típus, most sem féltem, csak féltettem.
A gyerekeimet.
[Szerkesztve] -
Racecam
nagyúr
válasz
Alvin_ti4200
#4842
üzenetére
Minket pont ez mentett meg a nagyobb gondtól.
Amikor láttuk, hogy É - É-Ny felől jön a vihar (ez mögöttünk volt, mert mi a vár Gellért-hegy felőli oldalában voltunk, ahol a volt Ifjúsági park hátsó bejárata van), 10 perccel a tűzijáték kezdete előtt elindultunk lefelé a 18-as villamos megállójába.
Onnan néztük a tűzijátékot, amíg egyszer csak hirtelen feltámadt a szél, és olyan porfelhőt kavart, hogy alig találtuk meg a villamosmegálló fedett váróját. Aztán elkezdett ömleni az eső, és mivel a várónak az összes üvegét kitörték a jópofa helybéli parasztok, a szélviharban ömlött rajtam hideg eső....de innentől már tudjátok. -
Racecam
nagyúr
válasz
parandroid
#4807
üzenetére
Szerencsére nincs, megúsztuk.
De a helyzet jellemzésére elég ha annyit mondok, hogy a villamosmegállóban zokogtak a 10 éves gyerekek (az enyémek nem), és reszkettek a felnőttek a félelemtől, hidegtől. miközben fél percenkét szakadt rá egy vastagabb ág a sínekre, és a szél olyan erővel vert minket a jeges esővel, hogy időnként a levegővétel is nehezemre esett.
ladybug, Hidd el, ilyen viharok csak nagyon ritkán vannak.
[Szerkesztve] -
Racecam
nagyúr
válasz
parandroid
#4779
üzenetére
PeterkeT, ott voltunk.
Borzalmas volt.
44 éves vagyok, de ilyen durva vihar még sohasem kapott el.
Körlöttünk dőltek a fák, szakadtak le a derékvastagságú ágak, a jéghideg eső meg szarrá áztatott.
mod.: Nem túlzok, de a testünkkel védtük a gyerekeket.
[Szerkesztve] -
Racecam
nagyúr
Nehéz lehet egy moderátor élete.

Többek között meg kell fékeznie az időnként feltörő vad, és féktelen indulatokat a Hello Kitty-s topikban.
Ami valjuk be, nem is könnyű feladat. -
Racecam
nagyúr
válasz
Yeti910331
#4648
üzenetére
Talán várd meg, amíg vége, és utána hallgathatod a Roxette-t.
Semmit nem adnak ingyen.... -
Racecam
nagyúr
válasz
parandroid
#4646
üzenetére
He-he, marketingből jeles!

-
Racecam
nagyúr
válasz
parandroid
#4642
üzenetére
És ami a leltárból kimaradt:
1 db csikkes vödör leszakadt füllel, félig telve, megvan, pipa.
3 db szódásszifon, patronokkal, megvan, pipa.
268 597 326 896 db buborék, megvan, pipa.
1 db gyár, udvarral, megvan, pipa.
4 db kóbor macska, kölykökkel, megvan, pipa. -
Racecam
nagyúr
válasz
parandroid
#4640
üzenetére
El tudom képzelni, ahogy körbejártok egy mappával a kezetekben és pipálgatjátok a tételeket.
1, azaz egy darab palackozó gépsor, 82 tonna, 100 m hosszú.
Megvan, pipa. -
Racecam
nagyúr
Már régen nem, de most néhány napja hallottam a rádióban, és azóta állandóan ezt dúdolgatom magamban. [link]
Valamiért nem megy ki a fejemből.
-
Racecam
nagyúr
válasz
parandroid
#4579
üzenetére
Nyissunk!

![[kép] [kép]](http://fantasm.still-inspired.com/woodstock/images/woodstock1.jpg)
A lányomnak ilyen volt: [link] -
Racecam
nagyúr
válasz
parandroid
#4565
üzenetére
A Snoopy egy teljesen más történet, össze sem lehet hasonlítani azzal a kövér macskával.

Van Snoopy-s egész estés rajzfilmed?
Xpod: Most nézem a filmet, ezért nem tudom kifejteni, de hidd el a Snoopy-ban igazi emberi karakterek a szereplők. Majdnem felnőtt mese.
[Szerkesztve] -
Racecam
nagyúr
Emberek!
Back to the Future Part II.
TV2
[Szerkesztve] -
Racecam
nagyúr
-
Racecam
nagyúr
válasz
parandroid
#4531
üzenetére
Majd viszek egyet, ha elkészül az új ház.
Dec. 6-ra ott lesz.
-
Racecam
nagyúr
válasz
Motion_Blur
#4527
üzenetére
Nem gondolod, hogy hiszek mindenféle meteorológusnak?

Annak hiszek, aki ott üldögél, és szépen megmondja, amit lát.
Nem jópofizik, nem a rozzant gépének a hőmérsékletadatait írja be, hanem azt, amit kérdeztek.
u.i.: Aki itt nem írja be még a hőmérsékleteket az föccer, sík ideg vagyok napok óta, hogy milyenek lettek a görbék. -
Racecam
nagyúr
válasz
parandroid
#4524
üzenetére
Arrafelé esik?

Vagy csak borult?
Hőmérséklet? -
Racecam
nagyúr
válasz
parandroid
#4502
üzenetére
Azt nem tudom, hogy az öregek merre vannak, de erről a sztorizgatásról eszembe jutott egy régi történet.
Amikor még alig múltam el 17 éves, és ki kellett lépnem a ''nagybetűs életbe'', egészen konkrétan a munka világába, a nagy álláskeresésben rögtön megtaláltam a nekem megfelelő feladatot.
Figuráns akartam lenni, már aki tudja, hogy mit takar ez a fogalom.
Nem egy nagy perspektíva, de akkor a szabad élet, mindennél fontosabb volt a számomra.
Aztán, mégsem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt elképzeltem...
Szombat reggel van, a kutya nem olvassa a topikot, meg egyébként is kit érdekelnek a 27 évvel ezelőtti történetek.
-
Racecam
nagyúr
Ne is mond, én annyira vágyom vissza, hogy már azt nézegettem, hogy szeptemberben ketten visszamennénk az asszonnyal (a párommal, a kedvessel, ahogy errefelé mondani szokás), de egyszerűen nem fér bele anyagilag.

Sokan egyszerűen nem értik, mi ez a vonzódás: - Minek mennél, hiszen egyszer már jártál ott. - ezt szokták mondani.
Nagyon nehéz megmagyarázni, de számomra a régen elmúlt idők hangulata, az hogy szinte a történelemben járkálok, olyan fantasztikus élmény, amit szeretnék minél többször átélni.
u.i.: Ja, és szeretem az olaszokat, az olasz kultúrát.
Állítólag olasz vér is csörgrdezik az ereimben.
Apám csináltatott egy ilyen családfát, és bizony olasz ősők is vannak benne.
(Nem tudom miért, de én ezt már vagy 30 éve így érzem...) -
Racecam
nagyúr
Erről beszélek én is.
Voltam Rómában, elköltöttem egy valag pénzt, négy nap alatt több mint kétszer annyit mint tildy de közben (és még így utólag sem) számolgattam, hogy mi pénzbe is kerül ez nekem.
És nem azért, mert számolatlanul van még a kamrában belőle, hanem mert nem akartam ezzel foglalkozni, hanem csak egyszerűen jól érezni magam.
Ha már egyszer eldöntöttem, hogy odamegyek. -
Racecam
nagyúr
Bocs mindenkitől, de nekem már eddig is annak tűnt.
Nem fejtem ki bővebben, senkit nem akarok megbántani, de amit néha napján ott olvastam...
Az embernek az az érzése, mintha tele lennénk normális kapcsolatot kialakítani képtelen, érzelmileg labilis, tesze-tosza tapasztalatlan férfiakkal.
Én kérek elnézést. -
Racecam
nagyúr
válasz
-=Lord Tom=-
#4434
üzenetére
Nézzél katasztrófafilmet a TV2-n. Mindjárt jobb kedved lesz.
Ez annyira szar, hogy már jó.
[Szerkesztve] -
Racecam
nagyúr
válasz
parandroid
#4415
üzenetére
Nincs?

Minyá megnézem....
Hehe, van. Csak hülyén elhelyezve. -
Racecam
nagyúr
válasz
parandroid
#4413
üzenetére
Ez eleve nem jó, ketté van törve.

Az egér meg pupos. Már oldalra.
Mit ki nem találnak!

-
Racecam
nagyúr
válasz
parandroid
#4407
üzenetére
Kinyirták az Insertet?

A rohadékok.
Hát emberek az ilyenek?

-
Racecam
nagyúr
válasz
BlacKSouL
#4326
üzenetére
Nem hiszem, napok óta ez megy.
Az az igazság, hogy nincs egy jó téma.
Illetve ami lenne, azt már százszor körbejártuk.
A tegnapi ''kirohanásodra'', szándékosan nem reagáltam (szinte teljesen egyetértek egyébként), mert ezt már sokszor sok helyen lerágtuk, és ráadásul az a tapasztalatom, hogy a végén, a legtöbbször flame-be torkollik a téma. -
Racecam
nagyúr
válasz
parandroid
#4264
üzenetére
Maga a történet, és annak leírása is rendkívül érdekes, fordulatos, és természetesen nem nélkülözi a tőlem már megszokott, sokak által kedvelt, nagyszerű humort sem.
Arra gondoltam, képeket is beszúrok a történet közben, sőt az lenne a legjobb, ha bizonyos jeleneteket, szituációs játékok keretében színészek, vagy még jobb, az eredeti szereplők játszanák el, korhű jelmezekben.
De végül arra a következtetésre jutottam, hogy ez ebben a körben valószínűleg nem aratna olyan osztatlan sikert, ezért az itt történő publikálásáról lemondtam.
Sajnos, a művészeknek, íróknak, monitortesztelőknek, sokszor a saját korukban, meg kell küzdeniük a meg nem értéssel, elutasítással. De soha nem szabad feladni. Eljön még egy olyan kor, még ha ennek, pillanatnyilag semmi jele nem is látszik, amikor az emberek azt mondják:
- Te, olvastad ezt a történetet?
- Persze, hogy olvastam. Félelmetes ez a fickó, nagyon jól ír.
Én kivárom...
[Szerkesztve] -
Racecam
nagyúr
válasz
tiv61us
#4248
üzenetére
Ez jó!
Erről eszembe is jutott egy történet.
A haverom a Royal-ban dolgozott (csálinger volt), de közülünk való volt, ezért egyre lejjebb csúszott a ranglétrán. A szálló éttermében kezdte, onnan került át az ételbárba, majd végül a banyatanyán kötött ki.
Erről tudni kell, hogy a bejárata nem a körút felől volt, hanem.....
Áá..., ez így nagyon hosszú lesz.
Inkább hallgatok. -
Racecam
nagyúr
válasz
parandroid
#4210
üzenetére
Ez nyilvános, nem?

Legalábbis nem suttogva mondta a vízben, az biztos!
-
Racecam
nagyúr
válasz
tiv61us
#4095
üzenetére
Orosz baseball?

A melóhelyem a tetejéről nagyon jól látni a tűzijátékot au. 20-án.
Lapos tető, 7 emelet, a tető szélén egy kb. 40 cm magas valamivel.
Na most, ha azt valaki 2 méterre megközelíti, már rosszul vagyok.
És ide gyerekekkel szoktak jönni.
Egy ideje már nem onnan nézem a tűzijátékot.
u.i.: Lord Zero: De, perverz vagy.
[Szerkesztve] -
Racecam
nagyúr
válasz
BlacKSouL
#4062
üzenetére
Így van, és ami még szintén hátborzongató, és félelmetes a számomra, ahogy az egymást követő részek illeszkednek az előzőekbe, gondolok itt a jelenetekre, helyzetekre. Iszonyú jól meg van csinálva.
Szerintem ez az a film, amit akárhányszor fognak még adni a TV-ben, mindig meg fogom nézni.
A második rész szerintem simán hozza az első színvonalát, talán a harmadiknál éreztem azt, hogy egy kicsit, mintha elfáradt volna a történet, kifogytak volna az ötletek. (Pedig együtt forgatták a kettőt, ha jól emlékszem.)
De egy biztos. Ha látom, mindig magával ragad a film hangulata.
[Szerkesztve] -
Racecam
nagyúr
A világ egyik legjobb trilógiájának az első része megy.
Nézi valaki?
Aktív témák
- Jobb zajszűréssel és okos funkciókkal töltve megjelent az Apple AirPods Max 2
- Linux Mint
- Háztartási gépek
- Gyúrósok ide!
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Válságmódban a Samsung mobildivíziója
- Milyen okostelefont vegyek?
- GL.iNet Flint 2 (GL-MT6000) router
- Házimozi belépő szinten
- Ubiquiti hálózati eszközök
- További aktív témák...
- HP EliteBook 840 G9 i7-1265U 16GB 256GB 14" FHD+ 1 év teljeskörű garancia
- Tablet felvásárlás!! Apple iPad, iPad Mini, iPad Air, iPad Pro
- szinteÚJ, dobozos Dell Pro 14 Core Ultra 7 255U 32GB DDR5 1TB AI PC FHD+ 1 év garancia
- 35" ASUS ROG Swift PG35VQ curved GAMER monitor
- Bomba ár! Panasonic CF-20-1 Tab+Laptop: m5-6G I 8GB I 256SSD I 10,1" WUXGA Touch I Cam I W11 I Gar
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest










![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)



