Új hozzászólás Aktív témák
-
parandroid
félisten
Amúgy ha már itt tartunk, a nap járása engem személy szerint nem zavar, felőlem akkor delel, amikor akar (itt Frankfurtban gondolom kb egy órával amúgy is később, mint MO-n, legalábbis tovább világos van, az tuti), az viszont az agyamra ment már Mo-n is, azóta visszajárni meg még szörnyűbb, hogy pontban déli 12 órakor, harangszóra kötelezően háromfogásos, kiadós étkezést kell tartani. És az még csak hagyján, hogy a nagymama akkor is ebéddel készül (magyarosan zsírban sütött rántotthús meg sültkrumpli, ohjaj), de már attól is készen voltam, hogy a nagynevű multinál (és partnercégeinél) sem lehetett 11:45 és 13:00 között senkit elérni, mert ebédidő van, ami szent és sérthetetlen, sőt kötelező program minden irodista számára. Kicsit olyan ez, mint a kőművesreggeli (érkezés a munkaterületre reggel 6:00-kor, majd reggeli 7:00-ig).
Én most, hogy határozottan kurta korán kelek, most is inkább betolok 10-11 között egy banánt, és utána 1-2 óra között kezdek el megéhezni (étkezés még mindig kitolható akár 3-ig is), pedig minden ennek ellenkezőjére irányuló szándékom ellenére nem vagyok kicsi ember pocakügyileg.
p
Új hozzászólás Aktív témák
- Gumi és felni topik
- Robotporszívók
- Apple asztali gépek
- Lexus, Toyota topik
- Forradalomi előrelépésként jellemzi az NVIDIA a DLSS 5-öt
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Renault, Dacia topik
- AMD Navi Radeon™ RX 9xxx sorozat
- KODI (ex-XBMC) Android alapokon, Androidos media-boxok
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- További aktív témák...
- Oneplus 9 128GB,Átlagos,Adatkabel,12 hónap garanciával
- Samsung Galaxy Z Fold 7 512GB,Átlagos,Dobozaval,24 hónap garanciával
- Samsung Galaxy Watch Ultra titán ezüst, számlával, garanciával
- Független iPhone 13 128 GB midnight nagyon szép
- ACEMAGIC F3A Mini PC 64GB RAM 1TB SSD AMD Ryzen AI 9 HX 370 + 2x LG 24" monitor, garanciával
- 273 - Lenovo Legion Pro 5 (16IAX10H) - Intel Core U9 275HX, RTX 5070Ti (ELKELT)
- Azonnali készpénzes AMD Radeon RX 6000 sorozat videokártya felvásárlás személyesen/csomagküldéssel
- Új és újszerű 13-14 Gamer, ultrabook, üzleti, 2in1, X360, Touch készülékek kedvező áron Garanciával
- HP OMEN Transcend 2.8K OLED / Ultra 7 155H / RTX4060 8GB / 16GB 7467MHz / 1TB NVMe! BeszámítOK
- Telefon felvásárlás!! iPhone 13 Mini/iPhone 13/iPhone 13 Pro/iPhone 13 Pro Max
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
