Új hozzászólás Aktív témák

  • ricshard444

    veterán

    Szép lassan kijátszottam a Remnant II -t.

    Sok jót olvastam róla és tetszett, hogy Souls, de ahhoz mérten nem olyan nehéz.

    Először is kiemelném, hogy balansz módban játszottam ami a 60 fps -t célozza meg, de voltak helyek, ahol még ellenfél nélkül sem volt meg a 40 fps sem, ha pedig behúztam egy gyengébben futó helyen több ellenfelet, akkor 20-25 körüli képkockaszámmal zakatolt a játék. Számomra a látvány ebben a módban elég visszafogott volt. Kimaradt az első rész, így nem ahhoz mérem, hanem átlagos szinthez. Persze itt a látvány mellékes, azért PC -n feltételezem szép tud lenni.
    A biomok / pályák témái jók voltak, változatosak, de sok elrendezése maga volt a pokol.
    Souls játékhoz mérten kihaltnak éreztem a loot lehetőségéket is, nem volt kb semmi értelme benézni mellékutakra, mert semmi nem várt a nagy részében.
    Az ellenfelek mennyisége is nagyon kétesnek érződött: egyszer erős túlzással végig tudtam sétálni pályaszakaszon kb 5 tölténnyel, máskor pedig nem volt a világ összes muníciója sem.

    Összességében az akciós árát megérte számomra, de kicsit csalódott vagyok a sok pozitiv komment után. Az első részhez képest biztos sokat fejlődött, nem veszem el tőle, mert látom, hogy miért szeretik az emberek, de nálam Playstation -n elég gyenge látvány és teljesítmény fogadott, ami akaratlanul is beleszól a végső szájízbe. Év végi pihentető játéknak viszont megfelelt.

Új hozzászólás Aktív témák