-
Fototrend
Pokémon Go témaösszefoglaló
Új hozzászólás Aktív témák
-
Gotland
csendes tag
válasz
TazLeacher
#5993
üzenetére
Természetesen nem a Gyaradosaival van a fő problémám, inkább azzal, folyamatosan úgy foglalt GYM-t, hogy egyiknél sincs ott.
Persze hozzáteszem, elég mázlistának kell ahhoz lenni, hogy 2000 CP körüli Gyarados-t találjon az utcán, főleg nem is egyet, vagy pedig gyűjtsön hozzá annyi candy-t. Főleg úgy, hogy ugyanilyen szerencsével talált 2700-as Dragonair-t. Láttam már korábban, hogy 2 db 2000-2200-as Snorlex is van még a tarsolyában.
Nem is kiáltanék farkast, ha ez Budapesten történt volna, ott tényleg könnyebb összeszedni a candy-t, működő térképek is vannak, viszont jelenleg egy kisvárosról van szó, ott történt az eset és én még működő térképet sem nagyon találtam azóta, hogy az alkalmazásokat likvidálták.

-
Gotland
csendes tag
válasz
zharkanyi
#5988
üzenetére
Sajnos nem egyről van szó. "Követtem" tovább a másik 4 Gym-hez az útját, egészen pontosan nem volt más lehetőségem, mint tovább ballagni a legközelebbiekhez, hogy majd azokat felerősítem/kiütöm, de azoknál is ugyanez volt a helyzet, hogy senki sem volt a közelben, mégis elfoglalta. - Kiütni kitudtam volna természetesen a Gyaradosait, csak amióta megváltozott a rendszer, és mind támadás és mind védekezés után is kell revive-t használni, mindig hiány van belőle. Jelenleg kb 70 olyan pokémonom van, amelybe nem tudok életet lehelni, mert nincs revive.
Volt olyan, hogy ameddig 100 labdát, 30 "csalogatót" és 30-40 ilyen-olyan potit kipörgettem, addig csak 5 revive-t adott a rendszer.

-
Gotland
csendes tag
Valaki megtudná mondani, hogy hol tudom jelenteni a csalókat?
Tegnapelőtt Gym-t erősítettem, level 5-ről level 6-ra, már csak 100-t kellett volna erősíteni rajta, mikor azt veszem észre, hogy le is verték level ötről majdnem 4-re, majd el is foglalta. - és ez egy szűk utcában történt, olyan helyen ahol csak arról az utcáról lehet megközelíteni a gym-t, de 150 méteres körzetben lélek sem volt, amúgy is már este 11 elmúlt. - Az illető berakott egy 2700-as Dragonairt, majd a következő 4 közeli Gym-be 4 db 2000 CP feletti Gyaradost.
-> Ha még a láthatatlanságán tovább is lépek, nem tudom, hogy valaki hogy a viharba tudott minimum 1600 candy-t összegyűjteni.Valami nezzalabadele a nick, lehet mások is találkoztak már vele.
-
Gotland
csendes tag
Ha valakinek van kedve és ideje válaszoljon már ezekre a kérdésekre. Legalább tudni fogom mennyire is vagyok lemaradva bizonyos dolgokban.

Kezdés dátuma:
Szint:
Megtett km:
Kikeltett tojások száma:
10 km-es, kikeltett tojások száma és fajták:
Megszerzett pokémonfajták száma:
A 2 legmagasabb CP-s pokémon:
2000 CP-nél magasabb pokémonok száma:
Gym győzelmek száma:
Gym erősítések száma:
Kipörgetett pokéstopok száma:
Stardust mennyiség:Én:
Kezdés dátuma: 07.15.
Szint: 22
Megtett km: 343
Kikeltett tojások száma: 102
10 km-es, kikeltett tojások száma és fajták: 4 (Snorlax, Magmar, Aerodactyl, Onix)
Megszerzett pokémonfajták száma: 90
A 2 legmagasabb CP-s pokémon: Snorlax (1767 CP) Tentacool (1477 CP)
2000 CP-nél magasabb pokémonok száma: 0
Gym győzelmek száma: 126
Gym erősítések száma: 88
Kipörgetett pokéstopok száma: 1 165
Stardust mennyiség: 134 681 -
Gotland
csendes tag
Nekem mindhárom típus megvan, kb azonos IV-vel, és mind a háromnak a legjobb skilljei vannak.
Van egy 1500-as Vaporeon, egy 1400-as Flareon, és egy 1100-as Jolteon.
Ezek közül kissé hihetetlen, de a legerősebb a Jolteon. A 2000 körüli CP-vel rendelkező pokémonokat nagyon simán megveri. (Pl. Gyaradost, Flareont, Magmart.) A Flareon viszont nagyon gyenge valamiért.
-
Gotland
csendes tag
Sziasztok!
A Gym harcokkal kapcsolatban lenne két kérdésem.
Az egyik a támadásokra vonatkozik:[link]
Jól értelmezem ezen az oldalon, hogy a "Damage" a sebzés erejét jelenti, míg a "DPS" az azt, hogy hány másodpercenként lehet használni?A másik, hogy vannak bizonyos pokémonoknál a szuper támadást nem lehet teljesen kihasználni:
[link]A baloldali képen ugyebár a kék csúszkát, ha hosszan a képernyőre nyomunk, akkor teljesen kihasználhatjuk, de a jobboldaliaknál viszont csak a felét engedi nekem használni.
Direktben így van, vagy én csinálok rosszul valamit?

-
Gotland
csendes tag
Valaki nem tud amúgy egy olyan alkalmazást, weboldalt, amellyel meglehet nézni, hogy egy adott Gymben, amely már nem látszik a térképen, milyen pokémonok vannak a sajátunk mellett?
-
Gotland
csendes tag
Itt írta valaki, hogy az incense-t lakatlan területen érdemes ellőni, és akkor hatásos.
2 napja kipróbáltam, működik. Olyan helyen lőttem el, ahol kocsival kb 30 percre volt a legközelebbi épület, vagy normális betonút. (Alföld, szántóföld közepe.)
A következő pokémonok jöttek, amelyek említésre méltóak, az én 22-s szintemhez mérten:
Kingler (831 CP)
Nidorina (711 CP)
Koffing (667 CP)
Beedrill (688 CP)
Pidgeotto (658 CP)
Machop (596 CP)
Growlithe (756 CP)
Venonat (567 CP)
Eevee (477 CP)
Kadabra (537 CP)Illetve még 1-2 db Pidgey, és 3-4 Rattata, mellé pedig egy 402-s Omanyte elfüstölt. Ugyanezen a napon, egy 20.000 fős, Pest közelében lévő városban is bekapcsoltam egy incense-t, ami említésre méltó:
Gastly (351 CP)
Psyduck (610 CP)Az összes többi Pidgey, Rattata és Weedle.
Amúgy a játék szórakozik velem, egymás után, 2km-es tojásból folyamatosan csak Pidgey-ek keltek ki.

Viszont átlagosan 390-es CP-vel.
-
Gotland
csendes tag
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)

-
Gotland
csendes tag
Igen, rá két percre már meg is volt. Ahogy megjelenik a radaron, 210 métert kell maximum menni érte. Bár az, hogy a jégdarabnál volt, szerintem totál véletlen.
Nekem is egy tojásból kelt ki, kettőt pedig elkaptam.
Ma kikelt egy 1300-as Magmar is, mellé pedig evolvéztam egy majd 1000 CP-s Persian-t is.

-
Gotland
csendes tag
Amúgy ma leteszteltem, három különböző helyen és pokémonon, ez az új radar a pokémonokat kereken 210 méter távolságból szúrja ki maximum. Tehát ennyire kell a pokémontól lenned maximum, hogy a radar már mutassa is.
-
Gotland
csendes tag
Itt ezen az oldalon pokémononként tudod nézni, melyik a legjobb skill.
[link]De ahogy nézem általában ezek a legjobbak típusonként, így egy Ninetalesnél vagy egy Flareonnál ugyanúgy a Fire Blast-t kell keresni.

Pár napja írtam, hogy a Parasectem, amely kevés CP-vel rendelkezik, a sokkal erősebbeket is majdnem lenyomja. Még dupla CP különbségnél is. - Valószínűleg azért, mert a legerősebb skilljei vannak. (Solar Beam)
- Mellé ugyanez a helyzet a Joeltonommal. Csak 1017 CP-vel rendelkezik, de nem egyszer győzött már le 1700-1900-as pokémont. (Thunder) -
Gotland
csendes tag
Mai két nagy kapás:
1278-as Ninetales (legjobb skillekkel, XS méret.)
1019-es Kingler (Majdnem legjobb skillekkel, XS méret.)Elfoglaltam ma egymás után 5 GYM-et is, és felkaptam az 50 pikacsuaranyam gyorsan.
(Már 380 van.)
Kiütöttem többek között egy 1700-as Charizard-t, egy 2200-as Dragonite-t, 1900 körüli Lapras-t, és egy 1850 körüli SlowBro-t.
-
Gotland
csendes tag
válasz
freezer922
#4458
üzenetére
Pesten még lehet én is aláírnám, de jelenleg egy 20.000 fős városocskáról beszélünk.

Persze az is lehet, hogy pesti és erre járt, mint én, csak sok a kérdőjel.
Na de mindegy is, este nekimegyek egy 1600-as Wigglytuffal.
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
Gotland
csendes tag
válasz
sz_abika
#4456
üzenetére
Hát..ha kis kelt neki egy 500-as Dratini, ahhoz, hogy Dragonair legyen belőle, 125 candy kell. - és még akkor is csak 1800-1900-as CP-vel rendelkező Dragonairt kap, így még a power upokkal számolva, még több candy kell a 2200 CP-hez.
Akárhogy is számolom, 10-13 kikeltett Dratini kellene hozzá..Ez ugyebár 10 km-es tojás, level 22-es szinten. Én 21-es vagyok, összesen 4 darab 10 km-es tojást kaptam.Hiszek én a mesében, nem is nyávogni akarok, de azért ilyenkor nehéz nem farkast kiáltani.

-
Gotland
csendes tag
Létezik, hogy valakinek level 22-es szinten, 2200-as Dragonitje legyen?
(Gondolok itt a tömérdek candy-re, ami kellene hozzá.) -
Gotland
csendes tag
Van olyan, aki már harcolt Gymben Parasect pokémonnal?
Én ma, mert muszáj voltam, (előtte már 4 Gym-t kiütöttem) beállítottam harcolni egy 910 CP-vel rendelkező Parasect-t egy egy 2300-s Exeggutor ellen, és éppen egy hajszálnyi élete maradt az Exeguttornak.
(Tudom, hogy a Parasect erősebb az Exeguttor ellen elvileg a típus miatt, de akkor is durva.)
Utána egy 2100-s Snorlex hp-ja is 15 százalékra esett kb egy másik Gym-ben, amikor Parasect volt a pokémonom.Ez szerintetek véletlen?

-
Gotland
csendes tag
Adott egy Snorlex..
Most akkor melyik a legjobb Main moves az alábbi linken?
Mert például a damage csak 40 a Body Slamnél, mégis a DPS 32.9, ami a legerősebb. -
Gotland
csendes tag
Köszi a segítséget.

Logikusnak tűnt a táskából kattintani rá, hiszen a pokémonokat is a potionokra kattintva gyógyítjuk, nem pedig a pokémonokra kattintva választjuk ki a potiont. -
Gotland
csendes tag
Sziasztok!
Találkoztatok már azzal a problémával, hogy van 2 db lure, de egyiket sem tudjátok felhasználni egyik pokéstopnál sem? - Újraindítottam a játékot és akkor sem működött.
Találkozott már ezzel a problémával valaki? Tegnap a Városligetben akartam felhasználni de egyik stopnál sem működik. -
Gotland
csendes tag
Én eddig három 10 km-es tojást végeztem ki.
1. Onix 420 körüli CP-vel. (Level 17 lehettem)
2. Aerodactyl 1173 CP-vel (Level 19)
3. Snorlax 1710 CP-vel (Level 19)Holnap jön az utolsó 10 km-es tojás.
Amúgy nekem eddig mázlim volt a tojásokkal. Csak három-három alkalommal futottam bele Rattataba és Weedlebe, de ezen kívül 2 km-es tojásokból leginkább Squirtle, Geodude, Zubat, és Magikarp jött. Míg 5 km-es tojásokból leginkább Nidoran, Venonat, Seel, Porygon és Vulpix.
(Ezek több alkalommal.)Már csak azt várom, hogy mikor lesz végre Golem és Kangaskhan. Az a rossz, hogyha jól látom Clefable-t nem lehet tojásból szerezni, pedig meglepően nagyon erős.
Amúgy itt olvastam valaki hozzászólásában, hogyha keltetés közben sokszor nézi a tojás állapotát, akkor nem számolja rendesen a kilométereket. - Ma az egyik 2 kilométeres tojás keltetésénél kipróbáltam, egyszer sem kattintom rá, hogy megnézzem mennyinél jár, és szinte méterre pontosan 2 km után sikerült kikeltetni így.

-
Gotland
csendes tag
Már úgy másfél napja figyelem, de ma elkezdtem számolni: Kipörgettem az elmúlt másfél órában 41 db pokéstoppot, de egyetlen potiont vagy revivet sem adott egyik sem. - Csak pokélabdákat, illetve pár darab razz berry-t. Találkozott ilyennel már valaki?

(Bezzeg amikor nem gymeztem, alig adott labdákat, csak potionokat..)
-
Gotland
csendes tag
válasz
Stylerr
#3931
üzenetére
Ezt én sem tudom. Jó lenne erre egy válasz.
Például nekem is jött egy 370-es Onix, alig tudnék rajta fejleszteni. Ma jött egy 10 km-es tojásból egy Mr. Mime 739 CP-vel, és max kettőt lehetne power upolni és betelne a csúszka fent. Ugyanez a helyzet az 1173-s Aerodactyl-al, hogy nem lehet rajta már a szintemhez képest húzni, de a 1167-es Flareonomon bőven lehetne húzni, ha akarnám. -
Gotland
csendes tag
Két Charmi jött eddig tojásból nekem, soha nem láttam még a radaron sem amúgy ezen kívül. (Ez a 2 Charmander összesen 7 candy-t kapott.)
Ahogy olvasgatok itt és máshol, a legtöbben alig láttak még Charmandert. Valószínűleg Charizardhoz 100 candy kell, a Charmelionhoz 25, magyarul ez a tag elvileg már fogott és vagy keltetett 40-41 db Charmandert.Ezt azért elég nehéz elhinni, hogy bot nélkül sikerült neki. - de persze hívő ember vagyok.
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
Gotland
csendes tag
válasz
Sirandrish
#3904
üzenetére
Ezt hogy érted, hogy elveszi a helyet?
(#3871) marositech:
Nekem jelenleg 4 db 10 km-es tojásom van, szóval szerintem nálad ez véletlen.
-
Gotland
csendes tag
válasz
spanglee001
#3746
üzenetére
Ez biztos? Mármint a 21 óra/10 aranyról tudok, de azzal még nem, hogy hogyha elfoglalok egyet, akkor is kapok érte. Foglaltam már el nem egyszer, de nem tartottam meg 21 óráig, és nem is kaptam érte aranyat.
-
Gotland
csendes tag
A második 10 km-es tojás.
(Az elsőben Onix volt) 
-
Gotland
csendes tag
Sziasztok!
Valakinek van már Golem pokémonja? - Vagy látott már Gymben?
-
Gotland
csendes tag
válasz
menyhartlevi
#2722
üzenetére
Pont tegnap láttam olyat, hogy egy gymben öt pokémon volt, amiből kettő ugyanazé a játékosé volt..

-
Gotland
csendes tag
Sziasztok.
Na elértem a level 17-t, már van néhány durvább verőemberem is, viszont egy új problémába ütköztem, próbáltam visszaolvasni itt a fórumon, hogy előjött-e, de nem találtam.
Szóval:
Elfoglaltam egy Gym-t, és egy 1100-as pidgeot-t be is helyezett automata a rendszer, ahogy legyőztem a benne lévő pokémonokat. Ezek után level háromig (level egyről) felfejlesztettem a gym-et, viszont nem engedte, hogy a pidgeot-m mellé még egy pokémont berakjak. Ez miért van? Egymás után csak egy pokémont lehet elhelyezni a Gym-ben? (Úgy terveztem, hogy level ötig erősítek, és telepakolom a legjobb pokémonjaimmal.
) -
Gotland
csendes tag
válasz
Ron Swanson
#2249
üzenetére
Kapásból tudnék azért minimum hármat mondani, ami alattuk van.

-
Gotland
csendes tag
válasz
kiezTe90
#2246
üzenetére
Gondolom erre a cikkre gondolsz:
[link]Nos ez természetesen nem igaz, a cikk a Magyar Idők nevezetű híroldalon található cikkre reagálva készült, amelyben eléggé lehúzzák a Pokémon Go alkalmazást és használóikat..(Maga amúgy a MI eléggé megosztja a az embereket)
[link]Illetve maga amiket 24.hu-s cikkben találsz, az Uber alkalmazással kapcsolatos nyilatkozatok alapján készült, amelyet itt találsz: (Ez viszont sajnos már igaz)
[link] -
Gotland
csendes tag
A Grimer és Mulk páros mennyire ritka játékban? Sokat láttatok már?
Ha valaki nem tudná melyik is ez a pokémon:
[link]Fogtam egy 500 körüli Grimert, csak nem tudom eldönteni fejlesszem-e.
-
Gotland
csendes tag
Ha megy két ember egymás mellett, (mondjuk ugyanolyan szintűek), akkor mindketten látják ugyanazokat a pokémonokat az utcán, vagy telefononként eltérően dobálja a rendszer?
-
Gotland
csendes tag
válasz
Sirandrish
#1215
üzenetére
Nekem még ehhez lenne annyi kérdésem, hogy akik már gyakrabban használták mind az incense-t, mind lure-t, vettek észre különbséget a hatékonyságban?
-
Gotland
csendes tag
Sziasztok.
Fél szemmel figyeltem csak a telefont, mert közben más dolgom is van (itthon egy helyben ülök jelenleg), majd hirtelen a kijelzőre néztem és a figura felett megjelent egy UFO és fény hatására vagy le- vagy elvett bizonyos tárgyakat..Az egész 2 másodperc alatt végbement és nem is látok sehol semmilyen változást se a pokémonok se a táska körül.
Találkozott már ezzel valaki, vagy tudja valaki, hogy mi ez?

-
Gotland
csendes tag
Gondolom minél erősebb CP-vel rendelkezőt raksz be a gym-be, annál nehezebb lesz kiütni téged..Illetve amire érdemes figyelni, hogy mondjuk egy olyan gymnél, amelybe 3 pokémon fér már, 3 különböző típusú pokémon kerüljön. Mondjuk bogár-tűz-talaj pokémonok, így már is előnybe kerültél a: Psychic,fű,sötét, bogár, jég, acél, elektromos, tűz, méreg, szikla pokémonok ellen. (Ez ha jól számolok 11 típus a 18-ból, ami elég jó arány.)
-
Gotland
csendes tag
Nem tud valaki arról valami infót, hogy lesz-e lehetőség valamikor cserélgetni a pokémonokat?
Ebben a percben vennék egy rakat Venonatot, mert a város tele van Hypno-val, és ellene a venonat elég erős..

-
Gotland
csendes tag
Kis infó..A Margit-sziget "tele van" venusaurokkal..10 perc alatt kettőt is láttam, kérdőjeles CP-vel..Mivel (gondolom) csak nyolcas szintű vagyok, nem is tudtam elkapni, mert folyamatosan kiugrott, de aki erősebb, az próbálkozhat. - Illetve a Nyugati pályaudvarnál is láttam egyet..
Amúgy mindkettő a Margit híd felőli oldalon volt. -
Gotland
csendes tag
Nektek működik? Nekem már 20 perce tökéletesen fut, fogtam is az udvaron egy rattata-t.
-
Gotland
csendes tag
Mindenhol leállt..Másodpercenként jönnek a hozzászólások..
[link] -
Gotland
csendes tag
Hát úgy tűnik futni pokémonok nélkül megyek..

-
Gotland
csendes tag
Én már fogtam nappal is Ghastly-t nem is egyszer, szóval nem csak éjszaka vannak, ez fix.

A másik, hogy valaki megtudja erősíteni, hogy helyes ez a táblázat?

A blog kezelője azt írja, hogy szerinte felcserélték a "támadó" és "védekező" oszlopokat és sorokat, de szerintem helyes, mivel a tűz pokémonok a víz pokémonokkal szemben gyengébbek. Jól gondolom, hogy helyes a táblázat?
-
Gotland
csendes tag
válasz
wjbhbdux
#667
üzenetére
A másik kérdésem, hogy ezek a made in home technikák működnek?
Például láttam egy ilyet:
[link]Nem értek a GPS működéséhez, de van benne ráció? Tehát ha valaki képes átlag 15 km/h-s sebességgel pörgetni a bicikli kerekét, akkor lépésnek számolja az alkalmazás a pörgetést, vagy a GPS és az alkalmazás felismeri, hogy egy helyben "toporzékol" a személy, és nem mér semmit?
-
Gotland
csendes tag
Erről tud valaki valamit? Tényleg működik? Mert az nagyon jó lesz, ha mások ilyenekkel előnyre tesznek szert, mert így ellehetetlenítik a korrekt játékosokat..
-
Gotland
csendes tag
Azzal találkozott már valaki, hogy mind súlyra, mind méretre XL-es pokemont fejleszt (evolve), és a fejlesztett pokémon már nem lesz XL-es?
Tehát a Pidgey például még méretre és súlyra is XL-es, de a Pidgeotto már nem lesz XL-es?Mert ha ez erre nincs semmi szabály, csak random az egész, akkor felesleges figyelni a pokémonok méreteit..
-
Gotland
csendes tag
-
Gotland
csendes tag
Nekem a szerver leállásokra eddig ez hatással volt:
Beállításokban a Pokémon Go alkalmazásban a Tárolóból az adatokat kitöröltem, majd ismét beléptem a játékba. Ilyenkor érdekes módon nincs szerver problémám néhány órán keresztül. -
Gotland
csendes tag
válasz
TazLeacher
#532
üzenetére
(#67) Menslee 2016-07-11 14:13:14
Menslee (tag)Na és akkor:
Amit már tudni lehet. A tojásokból a következők jöhetnek:
2km-es tojások
#001
Bulbasaur 2km
#004
Charmander 2km
#007
Squirtle 2km
#010
Caterpie 2km
#013
Weedle 2km
#016
Pidgey 2km
#019
Rattata 2km
#021
Spearow 2km
#025
Pikachu 2km
#035
Clefairy 2km
#039
Jigglypuff 2km
#041
Zubat 2km
#074
Geodude 2km
#129
Magikarp 2km
5km-es tojások
#023
Ekans 5km
#027
Sandshrew 5km
#029
Nidoran♀ 5km
#032
Nidoran♂ 5km
#037
Vulpix 5km
#043
Oddish 5km
#046
Paras 5km
#048
Venonat 5km
#050
Diglett 5km
#052
Meowth 5km
#054
Psyduck 5km
#056
Mankey 5km
#058
Growlithe 5km
#060
Poliwag 5km
#063
Abra 5km
#066
Machop 5km
#069
Bellsprout 5km
#072
Tentacool 5km
#077
Ponyta 5km
#079
Slowpoke 5km
#081
Magnemite 5km
#083
Farfetch'd 5km
#084
Doduo 5km
#086
Seel 5km
#088
Grimer 5km
#090
Shellder 5km
#092
Gastly 5km
#096
Drowzee 5km
#098
Krabby 5km
#100
Voltorb 5km
#102
Exeggcute 5km
#104
Cubone 5km
#108
Lickitung 5km
#109
Koffing 5km
#111
Rhyhorn 5km
#114
Tangela 5km
#115
Kangaskhan 5km
#116
Horsea 5km
#118
Goldeen 5km
#120
Staryu 5km
#122
Mr. Mime 5km
#128
Tauros 5km
#137
Porygon 5km
10km-es tojások
#095
Onix 10km
#106
Hitmonlee 10km
#107
Hitmonchan 10km
#113
Chansey 10km
#123
Scyther 10km
#124
Jynx 10km
#125
Electabuzz 10km
#126
Magmar 10km
#127
Pinsir 10km
#131
Lapras 10km
#133
Eevee 10km
#138
Omanyte 10km
#140
Kabuto 10km
#142
Aerodactyl 10km
#143
Snorlax 10km
#147
Dratini 10kmItt pedig ahogy én látom, rájuk lehet keresni, vannak leírások róluk:
[link] -
Gotland
csendes tag
Sziasztok!
Tegnap kezdtem el játszani, érzésem szerint egész jól haladok, már hatos szinten vagyok, illetve van két pokémonom is, 150 feletti CP-vel.
A kérdésem az, hogy mit tanácsoltok? Mivel járok jobban? - Ha körülöttem leginkább Valor (Piros) csapatból való játékosok vannak, akkor a pirosakhoz csatlakozzak, vagy épp ellenkezőleg, a másik kettőhöz, és próbáljam ütni őket? (Ők már 600-900 CP-s monokkal rendelkeznek).
Előre köszönöm a segítséget.
Új hozzászólás Aktív témák
A PH! Pokémon Go közössége. Az összefoglalóban, illetve ebben a hsz.-ban megtalálod a kezdéshez szükséges alapvető tudnivalókat.
Csalás bármilyen formáját kerüljétek hozzászólásaitokban!
- ZBook Fury G8, i7-11850H, 32GB, RTX A2000, HP Garancia, Gyönyörű, HUN
- Corsair iCUE ELITE CPU Cooler LCD Display Upgrade Kit
- Lenovo Thinkpad E595 Ryzen 5 pro 3500U, Radeon Vega 8, 8-16GB RAM, SSD, jó akku, számla, gar
- Bomba ár! HP Dragonfly G4 i7-13G I 32GB I 512SSD I 13,5" FHD+ Touch I Cam I W11 I Garancia!
- Bomba ár! HP Elite Dragonfly Max i7-11G I 32GB I 512SSD I 13,3" FHD Touch I Cam I W11 I Garancia!
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 10400F 16/32/64GB RAM RTX 3050 6GB GAMER PC termékbeszámítással
- ÚJ Apple Airpods Pro 3 - www.stylebolt.hu - 1 Év Apple garancia - 27 százalékos Áfá-s száma !!!!
- Honor Magic V3 12/512GB - Kártyafüggetlen, Fekete, ÚJSZERŰ - 1 Év garanciával
- AKCIÓ! ASRock A520M R5 5500 8GB DDR4 250GB SSD GTX 1050 Ti 4GB Sharkoon RGB Slider 400W
- 27% - ASUS TUF Gaming VG27AQ1A IPS Monitor! 2560x1440 / 170Hz / 1ms / G-Sync / FreeSync
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest


-> Ha még a láthatatlanságán tovább is lépek, nem tudom, hogy valaki hogy a viharba tudott minimum 1600 candy-t összegyűjteni.


![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)








