Új hozzászólás Aktív témák
-
fairi
őstag
válasz
Hieronymus #215 üzenetére
"Azt gondolom, hogy a természetben nincs egyensúly az élőlények között.
"persze gyakran figyelhető meg egy oszcilláció a zsákmány-préda állatok közt. Sáskajárás ennek egy extrém példája. de hosszútávon nézve egy egyensúlya megfigyelhető az egésznek, ha valami kiugrik az végül visszatér.
Ha ezt valami komolyan megzavarja akkor kihalások lesz az eredménye. persze legvégén ujra beáll valami stabilitás."Egyedül az ember képes kilépni ebből az ördögi körből"
inkább csak toljuk felfele az ingát. technika sok mindent lehetővé teszi, talajt javítjuk a növényeket nemesítjük, de akár génjeit javíthatjuk. és sivatagban is növényt termeszthetünk.persze minél erősebben ellenhatunk egyre több bajt okozunk: környezetszennyezés, víz és levegő minőségének rontása, erdők kiirtása, vizek lehalászása. Saját erőforrásainkat éljük fel globálisan.
vagy fajunkon belül stabilizáljuk a populációnkat (erre vannak jelek), vagy genetikailag igényeinkre tervezzük az élőlényeket vagy a nyakunkba zúduló szar fog egy ördögi kört elindítani."A mi ördögi körünk az, hogy fejlettnek kell lenni az önkorlátozáshoz. "
nőket munka és oktatásba küldése kb megakadályozza hogy 2-3-4 gyereket vállaljanak. Kb mindenhol működik. Sok gyerek ott van nő mint gyerekkészítő gépnek vannak nézve.
ez egy az értelmes fajokra jellemző intraspecies gátlófolyamat?"Viszont nincs elegendő erőforrásunk mindenkit közel egyformán fejletté tenni, nagy életszínvonal csökkenés nélkül."
erre valahol láttam egy számolást, ha mindenkinek amerikai életszínvonalat akarnánk akkor 3 Föld is kevés lenne, de ha elég az átlag indiai élete akkor dupla ennyi ember elfér a planétán.
-
Hieronymus
veterán
Azt gondolom, hogy a természetben nincs egyensúly az élőlények között.
Ha elegendő az elérhető élelem, akkor növekszik a populáció. Ez persze az élelem mennyiségének csökkenéséhez vezet. Ami a populáció csökkenését okozza. Ezzel újra nőni kezd az elérhető élelem mennyisége, és újra kezdődik a kör.Egyedül az ember képes kilépni ebből az ördögi körből.
Egyrészt szinte minden élőlényt képesek vagyunk élelemnek tekinteni. Másrészt a fejlett országokban nagyon önkorlátozóak kevés gyereket vállalunk. Ez a populáció elöregedéséhez vezet.
Szükségünk van friss munkaerőre. Ezen a problémán segítene az irányított migráció. Ennek a megvalósításról most nem érdemes vitázni.
A mi ördögi körünk az, hogy fejlettnek kell lenni az önkorlátozáshoz. Viszont nincs elegendő erőforrásunk mindenkit közel egyformán fejletté tenni, nagy életszínvonal csökkenés nélkül. -
fairi
őstag
"minden egyes ember egy ujabb fogyaszto ujabb igenyekkel, ujabb teherrel a kornyezetnek, sztem sokan ezt felejtik ki a matekbol"
biológiában itt lép fel az interspecies kompetició klasszikus példái. vagy a populáció egyedei valahogy egyensúlyba jutnak egymással és a környezeti lehetőségekkel, vagy addig ölik egymást míg egyensúly nem tud kialakulni.
magyarra fordítva vagy lelövöd a migráns aki átlépi a határodat vagy beengeded és forrásaid kettéosztod, és lejebb adsz az igényeidből. ha popukáció nevekedés mai szintet tartja akkor vagy igényeket kell csökkenteni, vagy végül népirtás után fog egy uj egyensúly beállni.
" gyakorlatilag a termeszetes szelekcio nem tudja a dolgat intezni"
most is folyik néhány területen, Nigiériában tavaly a pásztor-földműves konfliktusokban 3000 embert mészároltak le, egyéb helyeken és ezrével ölik egymást a közösségek. Mind a pásztorok, mind a földművesek ugyanazt a földet hazsnálják kb ezer éves módszerekkel.
-
Chaser
legenda
Csak az elejere reagalok, az emberek mennyiseg egy dolog, az elelmiszer megint masik dolog, de minden egyes ember egy ujabb fogyaszto ujabb igenyekkel, ujabb teherrel a kornyezetnek, sztem sokan ezt felejtik ki a matekbol
Az megint masik dolog,.ha egy faj/populacio egyed szama drasztikusan novekszik, es gyakorlatilag a termeszetes szelekcio nem tudja a dolgat intezni, mar annak magaban nincs jo bege, eleg vegigsetalni egy nagyobb utcan, nem kell hozza tanulmany sem esetunkben -
fairi
őstag
"nem ennyi emberre van tervezve ez a sargolyo, majd 50 ev mulva kivancsi leszek mit mondanak a 17mrd-s mostani tanulmanyra ( :"
elvileg 40-50 miliárd is elfér, csak élelmiszer termelést és szétosztást kell fejleszteni. ha jelenlegi tendencia folytatódik, 11 milliárd felé nem megyünk. Sok helyen népességfogyás van, népességnövekedésért Közel-kelet és fekete Afrika felelős.
"Egy eleg torekeny egyensuly kellos kozepen elunk, a haborus krizis helyzetek pedig szamtalanszor megmutatattak, mennyire mocskos faj vagyunk, nem kivanok senkinek rosszat"
csimpánzok is brutálisan tudnak egymással harcolni, nekünk csak jobb módszereink is vannak.
civilizáció szinten törékenyek vagyunk nem faj szinten.
MInél összetetted a társadalom annál nagyobbat lehet zuhanni. Ezerszer láttuk, lehet állam szétesik hadúrak rendszerévé de mindig születik egy aki végül vérrel egyesíti."a nagy hanguak akik szerint ez a faj nem erett meg a pusztulasra, majd akkor is ezt mondja mikor sajat boren meg szeretteien tapasztalja milyen a gyengebbik oldalon lenni krizis idejen"
inkább csak "eltunyult" mindenki. természet kegyetlen, fajok jöttek és tűntek el, legjobban alkalmazkodó élte túl.
Történelem során gyerek, nő, ártatlanok lemészálása, kegyetlen büntetések mindig kb normalitás része volt. Középkorban egy kivégzés gyereknek való látványosság volt.Most az utóbbi 70 évben sok NGO, ENSZ miatt hallunk olyanról amiről régen nem, és teszünk ellene, felháborodunk a twitteren.
Valóság az 5 milliós év alatt jelenleg a legbiztonságosabb szakaszunk van, van élelmiszerbiztonság, egészségügy, szociális háló. Ha nem tökéletes, de van.
Nincs olyan faj ami megérett a pusztulásra, kb a pusztulásra érett a legnagyobb baromság amit olvasni lehet. Utóbbi évek valami nihilisztikus öngyülőlete.
ternészet "törvénye" egyszerű vagy alkalmazmodunk a változáshoz vagy kihalunk. Ez emberre is igaz."Azert is vicces mert van tortenelmunk, amibol tanulhatnank, de ikabb' maradunk a kozhelynel, a tortenelem ismetli onmagat, volt itt mar csunya vilag globalis szinten is, lesz is"
Látszik valamit tanultunk, békét próbáljuk fenntartani, lehet média mindig világvégét jósol, de nagyobb háborút elkerüljök. és minden héten nácikra figyemeztetik az embereket.Igazából sokszor azért nehéz tanulni, mert mi magunk hamisitjuk, ujraértelmezzük politikától függően. Sokszor a valóság, legendákkal keverednek.
Másik azt hisszük jobbak vagyunk és nem ismételjük meg, igaz legtöbbször téved az adott ember. -
Chaser
legenda
En szemely szerint nem szeretnem letudozni, de ha teged nem zavar akkor hajra
Egyebkent nem mondtam mast mint te, es ahogy mondod kb jegkorszak szeru sztori is zajlik, amire mi ragyorsitunk, ezert is mondtam h nem ennyi emberre van tervezve ez a sargolyo, majd 50 ev mulva kivancsi leszek mit mondanak a 17mrd-s mostani tanulmanyra ( :
Egy eleg torekeny egyensuly kellos kozepen elunk, a haborus krizis helyzetek pedig szamtalanszor megmutatattak, mennyire mocskos faj vagyunk, nem kivanok senkinek rosszat, de ha beut a krach - ne usson -, a nagy hanguak akik szerint ez a faj nem erett meg a pusztulasra, majd akkor is ezt mondja mikor sajat boren meg szeretteien tapasztalja milyen a gyengebbik oldalon lenni krizis idejen
Persze most szep es jo minden - ami persze eros tulzas -, itt nalunk, a kis mo-ban, de most sem mindenhol
Azert is vicces mert van tortenelmunk, amibol tanulhatnank, de ikabb' maradunk a kozhelynel, a tortenelem ismetli onmagat, volt itt mar csunya vilag globalis szinten is, lesz is -
fairi
őstag
Nem tudom honnan szeded hogy káros. Föld története során volt sokkal nagyobb szén-dioxid szint,sőt volt olyan időszak hogy egyáltalán nem volt jég hanem sekély óceán még a Saharában is. Volt mikor Kárpát medence is tenger volt.
Igazából még mindig jégkorszak van, az a jégsapka egyszer el fog olvadni teljesen,és a megkötött metán fel fog szabadulni.
Most ezt a folyamatot felgyorsítjuk,és igazából saját magunkat szopatjuk meg.
Élet és az élővilág is rengeteg mindent kibír, valaha létezett fajok 99% már régen kipusztult, lett helyettük más.Környezetszennyezéssel saját magunkat veszélyeztetjük, mert az életünkhöz kell tiszta víz és tiszta levegő (igaz ez sok más állatfaj is igényli).és bárhogy álmodozunk az űrutazásról, jelenleg csak egyetlen bolygón képes az emberi faj megélni.
Igazából faj szinten elég szívósak vagyunk, tényleg nagyon-nagyon el kell rontani a dolgokat (ettől jó messze vagyunk még), hogy kihaljunk. Ami igazán sérülékeny az a civilizációnk. Ha jégsapkák elolvadása miatt eltűnnek a part menti országok és városok, nehezen képzelem el a jelenlegi társadalom hogy bírná ki. Ember milliárdok vándorlása indulna meg!
-
Hieronymus
veterán
válasz
somogyib #200 üzenetére
ON:
Van egy német startup, amelyk a telefonok újrahasznosítására szakosodott.
http://mobile-box.eu/Németországban sok helyen van kihelyezett gyűjtődobozuk. Bele lehet tenni a a használatból kivont készülékeket. A begyűjtött telefonokat kipróbálják. Ha működőképes vagy billentyűzet vagy kijelző cserével életre kelthető megjavítják és külsőleg rendbe rakják Ezeket eladásra kínálják, egy éves garanciával.
A maradékot újrafeldolgozásra előkészítik és raktározzák.
Az agyon jól hangzik, hogy drága és értékes alapanyagokat tartalmaznak a készülékek, csak nem igazán van gazdaságos megoldás az értékes nyersanyagok visszaszerzésére. Idővel majd lesz, addig gyűjtik. -
Graphics
Jómunkásember
válasz
KIRA/\NOVA #204 üzenetére
kivesszük - igekötős ige, egybeírjuk.
belőle - nem kell oda két db L betű.
beletesszük - lásd első.Csak nem bántja a szemem?
-
KIRA/\NOVA
csendes újonc
Ki vesszük belőlle a procikat és a memóriát és bele tesszük egy atmbe, jó mert ott nem törik ripityomra és nem avul el oly gyorsan...
-
Tigerclaw
nagyúr
Az egy nagy különbség, hogy az ember dönthet, cselekedhet máshogy is. Túlléptünk régen az ösztönös léten, még ha a részünk is maradt. Olyan "hatalommal" rendelkezünk, amivel egyetlen állat vagy növény sem rendelkezik. Azok / ők nem dönthetnek, élhetnek, cselekedhetnek másképp, de mi igen.
Mi pedig úgy élünk, hogy elpusztítunk körülöttünk mindent, amíg az nekünk közvetlenül "hasznot" jelent. Feláldozzuk a jövőt a jelenért, még a saját fajunk jövőjét is.
A legtöbb növény és állat nem pazarolja az "erőforrásokat" Mi ebben kiemelkedőek vagyunk sajnos.
-
Chaser
legenda
válasz
Apollyon #201 üzenetére
ha a klímaváltozás nem káros a földnek, meg az irgalmatlan mennyiségű co2 és szennyező anyag, akkor mi az? magának a talajnak nem minden káros, ha arra gondolsz föld szó alatt, ha magára a bolygóra aminek van/volt rajtunk kívül is élővilága, akkor rengeteg káros dologgal terheljük
a butaság az, ha ezt akarod kimagyarázni
az ugye megvan, h a létezésünkhöz oxigén is kell és bizonyos intervallumok közti hőmérséklet sem árt? a nagy helyzet az, nagy erőkkel vagyunk azon, h egyik sem legyen megfelelő nemhogy más élőlényeknek, de nekünk semtényleg nem érett meg az emberiség a pusztulásra , az értelmes fajok között gondolom mi lennénk az első helyezettek
-
Apollyon
Korrektor
válasz
bLaCkDoGoNe #197 üzenetére
"Összességében az ember, mint faj léte (a jelenlegi technikai fejlettség és szaporulatszámot tekintve) káros a Föld számára."
A Földre nem káros az ember, maximum az emberrel megférni nem tudó élővilág számára.
"Ennyi a fenti mondanivaló lényege, persze továbbra is értetlenkedhetsz/kötözködhetsz, meg gyárthatsz definíciókat a saját magad megnyugtatására/saját értékességed bizonyítására/vagy a bánat tudja mi a célod."
Nincs semmi célom, csak reagáltam a "megérett az emberiség a pusztulásra" nevezetű meggondolatlan butaságra.
-
somogyib
őstag
válasz
hallerlaller #186 üzenetére
Végre egy témába vágó hozzászólás.
De, hogy válaszoljak is: szerintem a többiek csak ezüstöt tesznek bele.
-
Apollyon
Korrektor
válasz
weberzolee #192 üzenetére
"Ha úgy nézed a földet mint egy emberi testet..."
De nem nézem úgy, mert a Föld nem élőlény, hanem egy nagy halom izzó kőzet, meg egy rakás más egyéb kémiai elem. Ha kicsit távolabb megyek, nem sokban különbözik a Marstól, amitől csak annyi a különbség, hogy egyes kémiai elemek más formában és arányban vannak mint a Földön.
-
bLaCkDoGoNe
veterán
Jelen beszélgetés szempontjából teljesen mindegy, hogy Józsi bácsi minden nap autógumit éget, de mellette Mari néni komposztál, ökobio gazdálkodik és napelemről hajtja a napelemet is. Ha beüt a krach, valószínűleg mindketten mennek a levesbe. Összességében az ember, mint faj léte (a jelenlegi technikai fejlettség és szaporulatszámot tekintve) káros a Föld számára.
Ennyi a fenti mondanivaló lényege, persze továbbra is értetlenkedhetsz/kötözködhetsz, meg gyárthatsz definíciókat a saját magad megnyugtatására/saját értékességed bizonyítására/vagy a bánat tudja mi a célod.
-
janeszgol
félisten
válasz
Apollyon #190 üzenetére
Fentebb is láttam ,de máshol is olvastam, hogy a föld elbírna 14-15 milliónyi embert is. Kérem ez hülyeség. Már most is vannak unatkozó emberek, akik másban nem lelve értelmet pusztítják a növény-, és állatvilágot, illetve az embereket is. Sok a munkanélküli idióta. Szóval de, sok ez a majdnem 8 milliárd ember ide, a jelen technológiára, fejlettségünkre.
-
Chaser
legenda
válasz
weberzolee #192 üzenetére
"Teljes kihalás sose volt. Jelen állás szerint az utolsó dolog ami ezen a bolygón kipusztul, az az ember."
az sztem a csótány lesz ( : -
weberzolee
aktív tag
válasz
Apollyon #190 üzenetére
A mi fajunkért miért lenne kevésbé kár, mint mondjuk a kacsacsőrű emlőséért, vagy a napokban kihalt fehér orrszarvúért?
Ha közvetlen közelről nézed, mindenért ugyanannyira kár. Ha kicsit távolabb mész as a bolygót nézed a rajta lévő többi élőlénnyel együtt, akkor nyilvánvaló hogy az emberért kevésbé kár, mert ha nincs ember, minden más van.
Ha úgy nézed a földet mint egy emberi testet, az embert meg mondjuk az üszkösödő lábadnak akkor könnyű belátni hogy amíg van lábad, az üszkösödés terjed. Ha levágod túlélheted. Nem biztos (legyen ez a természeti katasztrófa), de ha nem vágod le biztos hogy meghalsz. És ha a lábadnak lenne tudata, akkor pont leszarná a tested többi részét, mert ő élni akarna bármi áron, akkor is, ha tudja hogy az életben maradása hosszú (vagy inkább rövid) távon a teljes emberi test pusztulását okozza és azzal saját magát is kinyiffantja, mert az egész nélkül nem tud életben maradni.
A Földön az élet már sokkal súlyosabb természeti katasztrófából is kiválóan helyreállt, mint amit az ember valaha is fog tenni.
Igen, mert nem pusztult el minden, csak bizonyos fajok. Teljes kihalás sose volt. Jelen állás szerint az utolsó dolog ami ezen a bolygón kipusztul, az az ember. Ha már nem marad a felszínen semmi, akkor a föld alatt (vagy űrben) elfogyasztjuk az utolsó növényt is, aztán egymást, a túlélés érdekében. Láttad a Wall-e című mesét? Hát, simán el tudom képzelni mint lehetséges jövőt. És hogy miért van ez? Mert tudunk gondolkodni. A kihalásokat az élőhely változása vagy a táplálék megszűnése okozta. Ezek közül az ember mindkettőt meg tudja oldani. Képesek vagyunk mesterségesen élhető környezetet teremteni magunknak szinte bárhol, és gyakorlatilag a föld összes élőlényét meg tudjuk enni.
-
Chaser
legenda
oké, úgy pontosabb valóban
Apollyon
majd amikor meteornak születek, a meteorok síkján fogok gondolkodni'A mi fajunkért miért lenne kevésbé kár, mint mondjuk a kacsacsőrű emlőséért, vagy a napokban kihalt fehér orrszarvúért?"
talán azért, mert nem teszik tönkre szándékosan a környezetüket - olyan mértékben biztos nem, ahogy mi -
meg legjobb tudomásom szerint, nem ölnek pénzért, ahogy egyik faj sem a bolygón, csak a csodálatos emberiségfentebb elég jól megfogalmazódott, mi dönthetünk sok mindenben, és attól kevésbé ment fel bárkit a rossz döntése alól az, ha bepottyan egy meteor és mindent lenulláz
-
Apollyon
Korrektor
Még mindig nem tudsz az emberiségen kívül gondolkodni.
"továbbra sem beszélt senki pusztításról, max indulatból, az nem pusztítás ha azt mondom a fajunkért nem lenne kár, ez az én véleményem
nem tudom mit nehéz ezen felfogni"A mi fajunkért miért lenne kevésbé kár, mint mondjuk a kacsacsőrű emlőséért, vagy a napokban kihalt fehér orrszarvúért?
Mert ezt a kijelentésedet úgy lehet értelmezni, ha mi kihalunk, az kevésbé rossz, mintha mondjuk xy állat halt volna ki.A Földön az élet már sokkal súlyosabb természeti katasztrófából is kiválóan helyreállt, mint amit az ember valaha is fog tenni.
Az emberiség pusztítása / rombolása stb. csak egyetlen tényező a további lehetséges millió közül.
-
Tian66
senior tag
Egyetértünk csak a szóhasználat rossz, erről beszéltem. Ahogy az állat és növény világ, úgy az ember se parazita. A parazita létforma más előlényt használ fel annak akarata nélkül nem pedig a környezetét. Vannak erre példák az élővilágban, de nem mind az. Ez nem lagalizalja az emberiség tettét, felelőssége és lehetősége is van, hogy ne így legyen.
-
Chaser
legenda
azt látom olvasni sokan tudnak - meglepő - , de értelmezni is kellene néha, hol is mondtam én mást?
"igen, mindenki parazita vmilyen szinten, ez nem érzelmi alapú dolog, szimpla tény, igaz ez az állatokra is, csak náluk a környezeti szennyezés töredéke a miénkhez képest és nem végleges, vagy nagyon hosszútávú kihatású mint sokszor a miénk"Apollyon
kapisgálódik' a megközelítés, teremtés csúcsa nyilván nem véletlen volt idézőjelben, amikor sétálgatok az utcán és látom az "embereket", ahogy elhajítják a csikket, részegen dülöngél aztán leb@ssza az üres üveget a járdára, vagy úgy járkál valami 40e-s leutánzott divat öltönyben mintha az atyaúristent' is ő tojta volna ki, nekem nem a termetés koronája jut eszembe, de nem is az ember, hanem egy darab sz@r..." Abból nem, hogy igen, mi rendelkezünk nagyobb hatalommal, de ez egyben azt is jelenti, hogy nekünk van lehetőségünk jobbá tenni a világot."
nekünk kellene felelősségünk legyen kordában tartani saját magunkat, szerintem, de nem megy"Van esetleg valamely felsőbb hatalom (isten vagy ilyesmi) aki vagy akik előtt el kell számolnunk a környezetünk ellen folytatott tetteinkért?"
régen rossz, ha valaki azért akarja a környezetet óvni, mert majd számon kérhetik, egyébként igen, nekem a lelkiismeretem és az agyam számonkéri amiket teszek, sajnálatos h ez nem mindenkinél van ígytovábbra sem beszélt senki pusztításról, max indulatból, az nem pusztítás ha azt mondom a fajunkért nem lenne kár, ez az én véleményem
nem tudom mit nehéz ezen felfognitermészeti katasztrófák mindig voltak, hozzátartozik a bolygóhoz, egy atombomba pl az kicsit neccesebb, mert egy "értelmes" faj hozta létre, elpusztítani fajtársait, és miért? mint mindennek a végén, ennek is a pénz van, ami a hatalommal együtt jár, a vizekbe mérgező vegyianyagokat melyik faj enged szándékosan? és természetesen a pénz miatt
a rengeteg környezetszennyező gyár, járművek, épületek, amik mind a kényelmünket szolgálják, pár nagyfejű zsebét tömik és rongálják a környezetet, végtelenségig lehetne sorolniés igenis számít, ha mindenki csak annyit tesz, h szelektíven gyűjti a hulladékot, az általa használt szükséges eszközöket úgy válogatja össze, h minél kevesebbet fogyasszanak, mert ha mindenki így tenne, a pazarló eszközök gyártása megszűnne ha nem venné senki
csak ugye ezekhez gonolkodni kell, ami sokaknak nem megy, ellenben kiforgatni mások mondanivalóját annál jobban
ha egy környezettudatos világban fejlődik egy gyerek, hatással lesz rá, ahogy az is, ha nem
ha betiltanák a cigarettázást, már rengeteget javulna a környezethez való hozzáállás, de nem fogják, mert pénzvannak a csodálatos tanulmányok, mindent megállapítanak, egy gond van velük, 10-20-30 év múlva a gyakorlat megállapítja, h az akkori tanulmányok 90%-a nagy rakás sz@r volt
nem kellene megvárni amig eldurvul a helyzet, és akkor csinálni valamit amikor már teljesen mindegy, most még lehet, h van rá lehetőség, de úgy nem, ha a legminimálisabb dolgok sem mennek az "emberek" nagy részénekszerk:
weberzolee
pontosan ez a lényeg, mi dönthetnénk, de sajnos úgy néz ki már régen döntöttünk is
ez csak azért érdekes, mert mikor a saját házát, lakását csinálja valaki akkor minden legyen patent, az h két utcával odébb mi van már nem érdekes, oda lehet hordani a szemetet, a probléma az, h két utcával odébb is pont így gondolkodnak -
weberzolee
aktív tag
válasz
Apollyon #183 üzenetére
Mihez képest rongáljuk a környezetet? Az állatokhoz képest?
Mi van azzal, amikor kitör egy vagy több vulkán...Azért a kettő között nem lehet párhuzamot vonni, mert bár a végeredmény ugyanaz, de a kiváltó ok nem. Az ember megtehetné hogy nem irt ki mindent, egy meteor viszont a fizika törvényei szerint mozog, nem dönthet úgy hogy elkerüli a földet...
-
hallerlaller
addikt
Ezt mindig is sejtettem. Az iphoneban meg a samusung csúcskészülékekben lehet a legtöbb arany biztos azért olyan drágák, de mostanában úgy látszik a huawei is túl sok aranyat rak a telefonjaikba..
-
Tian66
senior tag
válasz
Snowy_owl #184 üzenetére
Ha megtennéd hogy vissza olvasol , tudnád, hogy szerintem nincs rendben a dolog. Sehol nem írtam, hogy ez így jó, sőt.
Mindössze annyit mondtam hogy attól, hogy nagyobb mértékben változtatjuk meg a környezetünket, még nem leszünk paraziták és nem a teljes kiirtás a megoldás.
A dörgölődzést ha poénos szófordulatként használtad, akkor rendben, minden más esetben sértő.
Béke veled. -
Apollyon
Korrektor
Ez mind szép és jó, de még mindig nincs értelme a gyakorlatban ennek a rendkívül sok, magvas gondolatnak.
Én is igyekszem a magam módján óvni a környezetet, nem szemetelek, nem cigizek (ezáltal csikket se dobálok el), szelektíven gyűjtöm a hulladékot stb.
Azonban ennél többet nem tudsz tenni, és azért, mert egyes emberek nem törődnek ezekkel még nem kell vesznie a komplett emberiségnek.
"kicsit el kell vonatkoztatni attól, h mi vagyunk a "teremtés csúcsa","
Hogy mi vagyunk-e a teremtés csúcsa vagy sem, teljesen irreleváns ebből a szempontból. Abból nem, hogy igen, mi rendelkezünk nagyobb hatalommal, de ez egyben azt is jelenti, hogy nekünk van lehetőségünk jobbá tenni a világot.
A megoldás nem a pusztítás, hanem valamilyen konkstruktív opció.
"aztán belegondolni milyen szinten rongáljuk a környezetet, és gyakorlatilag egy nyomorult dolog motiválja az életünket, akarva, akaratlanul, a pénz, az enyémet is, mert szükség van rá
közvetlen környezetemet próbáltam "Mihez képest rongáljuk a környezetet? Az állatokhoz képest?
Van esetleg valamely felsőbb hatalom (isten vagy ilyesmi) aki vagy akik előtt el kell számolnunk a környezetünk ellen folytatott tetteinkért?
Ha igen:
Mi van azzal, amikor kitör egy vagy több vulkán, és rendkívül sok, mérgező gázokat ereszt a légkörbe?
Mi van azzal, hogy ~65 millió évvel ezelőtt egy meteor becsapódása vagy egyéb kozmikus esemény miatt kipusztult a komplett dinoszaurusz állomány?
Ilyenkor ki és hogy felel a tetteiért, mivel lesz büntetve?Ezt a gondolatmenetet még jó sokáig tudnám folytatni, a lényeg az volt, hogy te és még sokan mások sem tudnak az emberiségen kívül gondolkodni. Az emberiség létezése előtt is haltak ki fajok tömegesen, pusztultak el állatok / növények milliója valamilyen esemény kapcsán. Az emberiség létezése előtt is történtek súlyos katasztrófák, volt jégkorszak is, ki tudja, hogy mennyire erős földrengések miatt pusztult el állatok további milliója.
Az, hogy kipusztítanátok egy komplett emberi fajt, még nem biztosítaná a Földön lévő fennmaradt élőlények további jövőjét.
-
janeszgol
félisten
válasz
Graphics #176 üzenetére
Le ám! Én kezdeném az állatkínzókkal. Egy könnycseppet se ejtenék egyikért se!
Még ha a fentebb írtat komolyan is gondolom, az ember alapvetően nem káros a környezetre. Én hiszek abban, hogy képes megváltozni. Sőt alapjában véve egy tekintélyes része az emberiségnek korrekt e tekintetben.
-
Tian66
senior tag
Teljesen rossz megközelítés, hogy az ember mint faj, parazita lenne. Minden földi élőlény a Föld készleteit fogyasztja, közvetlen vagy közvetett módon. Ebből a szempontból mi se vagyunk mások.
Minden faj hatást gyakorol a környezetére, úgy hogy megváltoztatja azt. Mi ebben vagyunk gyorsabbak. -
Chaser
legenda
válasz
Apollyon #177 üzenetére
igen, mindenki parazita vmilyen szinten, ez nem érzelmi alapú dolog, szimpla tény, igaz ez az állatokra is, csak náluk a környezeti szennyezés töredéke a miénkhez képest és nem végleges, vagy nagyon hosszútávú kihatású mint sokszor a miénk
itt max annyi a kérdés, ki milyen szinten parazita
ezért mondtam az emberiségért én nem ejtenék könnyet, az emberiségen belüli egyes egyének már másik történet
kicsit el kell vonatkoztatni attól, h mi vagyunk a "teremtés csúcsa", aztán belegondolni milyen szinten rongáljuk a környezetet, és gyakorlatilag egy nyomorult dolog motiválja az életünket, akarva, akaratlanul, a pénz, az enyémet is, mert szükség van rá
közvetlen környezetemet próbáltam rászoktatni, h legalább minimális szinten tegyenek azért, h mondjuk még 100 év múlva élő emberek is lássanak valamit a mostani állapotból
legtöbb "embernek" annyi nem megy, h a hulladékot szelektíven gyűjtse -
Apollyon
Korrektor
válasz
Tigerclaw #173 üzenetére
Csak a szátok jár, ilyen meg olyan parazitának nevezitek az embert, közben a töredékével nem vagytok tisztában a Föld élővilágáról.
Mennek itt ezerrel a rendkívül mély, szentimentalista filozófiák, zéró logikával és racionalizmussal.
Egyébként ha már az ember ennyire parazita, akkor a szeretteid is azok? A szüleid, ha van testvéred, esetleg párod és a gyerekeid, ők is paraziták?
-
Graphics
Jómunkásember
Na a sok minimészáros...... De komolyan...
Páran itt hatalmat kapnátok, és lemészárolnátok a fél emberiséget? Elég durva rejtett "vágyaitok" vannak.
Másokról alkottok ilyen véleményt, durrogtattok hangzatos mondatokat, hogy kb. le kéne mindenkit ölni?
Normálisak vagytok, de komolyan?
Ez beteg így... Nem normális. Ha ilyen elfojtott gondolatokkal rendelkeztek, akkor súlyos mentális gond van.
Aki akarja, vegye magára nyugodtan.
-
Tigerclaw
nagyúr
Jelenleg sokkal, de sokkal többen vannak azok akik az emberek pusztulását okozzák anélkül, hogy az lenne a tényleges céljuk.
Én azt mondom, hogy egy élő bolygó emberek nélkül jobb, mint teljesen élettelenné tett bolygó. Mi vagyunk az bolygó legnagyobb parazitái és ez színtiszta és egyszerű logika. Minden élettelen és élő dolgon élősködünk, még egymáson is.
Egyébként valószínűleg mi jóval hamarabb kihalunk, vagy a létszámunk töredékére esik, mint hogy minden más élő növény és állat kihalna.
-
Tigerclaw
nagyúr
Azé aki összegyűjti és feldolgozza a hulladékot. Ezért közel 100%-os újrahasznosítás lenne elvárva és a teljes folyamat ellenőrizve lenne a környezetvédelmi hatóságok által. Minél több profit marad náluk, annál jobb. Az lenne az ideális, hogy nagyon jó üzlet legyen az újrahasznosítás.
Persze emellett kiemelten fókuszban lenne hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen. Hosszabb termékciklus kellene, könnyebben újrahasznosítható termékek mind szerkezetileg, mind anyagot tekintve. Kevesebb vagy akár nulla csomagolóanyag. Új csomagolóanyagok fejlesztése. stb.
-
punky10
addikt
Nem egészen...
Ha kidől egy fa,az nem szemét.Még akkor is a természet szerves része.Élőhely vagy búvóhely,táplálék,majd tápanyag a következő generációknak.A Te általad példának felhozott szék esetén ez csak a fa vázra igaz.A mesterségesen előállított szivacs és a szövetborítás az,amivel a természet nehezen tud valamit kezdeni.Ezt ugyanis az ember állította elő,ezek az anyagok nem részei a földi élet körforgásának.
És sajnos nem székből van több,hanem a problémásabb mesterséges anyagokból.Ezeket hívjuk szemétnek...
Meg másokat is,de ezt most hagyjuk... -
Fidel76
tag
Szerintem az élet része az ember itt a földön. Innen fejlődött ki.(persze tudom erről is van sok vélemény) Az élet erről szól, hogy rengeteg faj kipusztul és újak születnek. Gondolom ez ezután is így marad, még jó ideig. Bármilyen állat, növény egy zárt rendszerbe ha túlszaporodik akkor ott lesz valami, az élet már ilyen.
Ha van egy nagy szélvihar és fél erdő elpusztul, akkor mondhatnám, hogy szegény fák, de a halott fák adnak életet más életeknek, amik szintén elpusztulnak és ez így forog. Az ember is ennek a körforgásnak a része és ha túlszaporodik, akkor történni fog valami, mint eddig is az évmilliók alatt. Szerintem minden rendben, az emberrel, az élettel és a környezettel is.
Ugye egy bizonyos emberke már bebizonyította, hogy egy globális gyorsétterem hálózatba árult kaja nem alkalmas emberi fogyasztásra. Mégis ott állnak mindig sorba és milliók eszik. Ez is csak azt bizonyítja, hogy az emberi faj milyen fantasztikus, mert évtizedekig eszi a szemetet és hulladékot és mégis életben marad.
Az emberi faj elpusztíthatatlan.Megsúgom a meteorit se fog tudni becsapódni, mert addigra annyian leszünk és olyan éhesek, hogy reptébe megesszük.
Mi mindent a földből állítunk elő, majd visszaadjuk neki, csak azt már szemétnek hívjuk. Kivágom a fát, megmunkálom, szék lesz, örülünk, tönkremegy, elhasználódik, kidobjuk és akkor márt szemét. De ha az erdőben kipusztul egy fa azt nem hívjuk szemétnek, arra vigyázunk, mert az a természet. Az emberi test is a föld/élet adománya, azt is visszaadjuk.
-
Tian66
senior tag
Ennél nagyságrendekkel nagyobb kihalasok is voltak már különböző kataklizmak miatt. Ezt nem azért mondom hogy legalizáljam ami történik, hanem mert a Földet és az Életet mint egységet ez egyáltalán nem érdekli. Fajok jönnek mennek. Bizonyos fajok mások miatt halnak ki és rengeteg miattunk. Nem állunk az evolúció elve felett így amit teszünk szintén része annak.
És szerintem se jó, de hogy ne lenne más lehetőség, mint hogy eltűnjünk faj szinten, azt egyáltalán nem gondolom. -
Ledfold
tag
válasz
TheBikerider #117 üzenetére
+1
Amit már tönkretettünk azt nem lehet visszacsinálni. Nem azt érdemlik az állatok és a természet amit teszünk velük. A dolgunk intelligenciánk folytán a megvédésük lenne, nem a kihasználásuk és kipusztításuk.
Mondjuk az emberek 5%-a kegyetlen és gonosz (mondjuk nem a semmitől vált azzá, az más kérdés). 5% szeretne valamit jobbá tenni és tesz érte. 90% pedig - elfátyolozva magát a valóság meglátásától, nem meri szembesíteni magát vele - hallgatólagosan, (nem biztos hogy tudatosan) hozzájárul a szenvedéshez és a pusztításhoz. Az elv a másik is így csinálja... akkor nekem miért kellene másképp...
Amíg az ember jelen van addig nem látok én sem lehetőséget a világ számára a pusztuláson kívül. Most nem egy folyamat elején járunk hanem a vége felé. Megoldás erre nincs. Mentség sem.
Egy idézet egy cikkből:
„Finom becslések szerint évente 150 milliárd állatot ölünk meg, de egyesek ezt akár 300 milliárdra is becsülik.”
És egy másik:
35 év alatt kihalt az állatok egynegyede -
-Skylake-
addikt
Én kelenföldre sokat járok metró miatt , ott röhögtem néhány hónapig azon, hogy az r=1 userek ( akiket a sokan vannak kategóriába rakok, ha már téma ) szó szerint képtelenek arra, hogy egy 4 nyílásos kukát értelmezni tudjanak. Egy darabig fényképezgettem, hogy az aberráltja nemhogy olvasni, de piktogramot értelmezni sem tud, aztán ráuntam. A városvezetés megoldása amúgy nagyon cuki szerintem , úgy van benne a zsák, hogy minden szemét egy zsákba esik. Ami tök érthető és nagyon franky szerintem, mert ezzel is jelzik az idióta parasztnak, hogy nyugi haver , ne tanulj meg olvasni , szard le , leszarjuk akkor mi is. Mondhat itt nekem bárki bármit , aki képtelen egy olyan kukába ahol amúgy is 25%-od van eltalálni a helyes nyílást a megfelelőbe belebaszni egy kávés poharat, annak nem igazán van létjogosultsága (azazhogy ma már van, csak nem kellene, hogy legyen. És ez nem a környezetvédelemről szól, hanem az intelligencia teljes hiányáról). Odáig már el sem megyek, hogy hogy kifog az analfabétákon az, amikor egy papír poháron műanyag kupak van. Az a legjobb , az életben nem láttam még embert aki megkapta volna az agyától az utasítást , hogy szedje ketté. Biztos van ilyen , hisz én is ezt csinálom, csak mást nem láttam még aki megoldotta volna ezt a fejtörőt.
-
flexxx2
őstag
válasz
arnyekxxx #157 üzenetére
"Vagyis 10 centi szigetelés mellett is felmelegszik a falad és nem hül vissza gyorsan. Én pont ezt mondtam"
Ja, felmelegszik. Nem is ezt vitatom. De ne magyarázd ezzel az érvvel, hogy a szigetelés felesleges.
A benti hőmérsékletet egy szigetelt házzal jóval kevesebb energiával kell fenntartani. De ha te ragaszkodsz az 1 darab érvedhez, akkor ne is beszéljünk erről mert felesleges sorolnom neked másik 10et ha nem akarod felfogni.
Van ablak sok, nappal redőny hálórészeken, azok északi oldalon vannak. Nincs fától árnyék, viszont a déli oldal viszonylag kevesebb felület, amit egy fedett terasz árnyékol valamelyest. Tetőn van 20cm szigetelés. És 2 hét után jön a hidegfront általában, ahol visszahűtöm a házat(csak ablak nyitással) sokszor 23 fokra. Így ez odafigyelés és munka részemről, automata szellőztetéssel ez ma már csak pénzkérdés lenne.
-
Tian66
senior tag
-
-Skylake-
addikt
Ez nagyon jó, csak egy olyan bolygón ahol a 7milliárd is sokkal több, mint amennyinek lennie kéne, miért vigasz az, hogy 17milliárdnál majd megáll a számláló ? Eltudod képzelni milyen lehet + 10 milliárd ember ? És ugye ez csak az egyik szempont, mert a klímaváltozás miatt az amúgy jelenleg lakott földterületek részei is elkezdenek majd lakhatatlanok lenni. Tehát kevesebb hely , de 2,5x annyi ember. New York népsűrűsége ~10.500 fő. Viszonyításképp BP ~3.350. És mondom, a hely viszont kevesebb. Tehát még az sem megoldás, hogy felszorzom yorkot 2,5-el 25.000-re , mert akkor nem vontuk ki a területeket amik eltűnnek. Hidd el , nem akarsz te abban a világban élni , ahol 17miliárdan vagyunk. Egyikünk sem akar.
-
arnyekxxx
veterán
Akkor télen a fűtésnél miért használsz fele annyi energiát egy szigetelt háznál??
mert télen 30-40 fok is lehet a belső külső hőmérsékletkülönbség ahol sokat számit a szigetelés, nyáron viszont pár fok a külső/belső különbségHa van klímád ugyanez nyáron, ha nem engeded felmelegedni.
Nem mindegy, hogy kinti 35fokban kell bent 25fokot csinálni vagy kinti -20ban benti 25re felfűteni a házat. Minél nagyobb a hőmérsékletkülönbség annyál többet ér a szgetelés.
Nekem nincs klímám, de nyáron 2 hét 35 fok után melegszik fel a ház 26ig(10cm szigetelés), feljebb nem megy.
Vagyis 10 centi szigetelés mellett is felmelegszik a falad és nem hül vissza gyorsan. Én pont ezt mondtam.
Egyébként az nem derült ki a leírásodból, hogy a házon mekkora az ablakfekület, nappal le van-e redőnyözve, vannak-er fák amik árnyékolják a házat meg ilyen apróságok amiken igen sok múlik a nyári felmelegedésben.
-
-Skylake-
addikt
Pont attól hívják egyensúlynak , mert egyformán előnyös állapot. Nem csak nekünk , hanem a természetnek is, mindennek. Te úgy élsz, hogy értelmesen használod ki az erőforrásokat -> az erőforrások értelmesen lesznek felhasználva. Ez ennyi lenne.
"Akinek meg van, sokszor örül ha megél mint család, nagyobb léptékben meg nem tud tenni semmit."
Egy gondolat. NE keverjük bele mindenbe a pénzt , mert te is pontosan tudod, hogy ez nem erről szól. Akinek 100szor annyi pénze van mint a másiknak , az nem fektet egyértelműen 100szor akkora vagy 2szer akkor hangsúlyt erre a kérdésre. A pénz meg a látásmód közt a világon semmiféle összefüggés nincsen, vannak végtelenül intelligens tudósok akik nem keresnek semmit, meg vannak autónepperek akik meg szarrá keresik magukat. Nincs összefüggés, mindegy milyen keresettel rendelkezel, a pénztől sok minden lehetsz , intelligensebb aligha.
-
Tian66
senior tag
-
flexxx2
őstag
válasz
-Skylake- #152 üzenetére
" minket kellene védeni rajta meg a többi fajt. "
Igen, teljesen egyetértek, ez a mi érdekünk.
De lehet ez egy szélmalomharc. Akinek nincs gyereke, az nagyobb eséllyel nem is fogja védeni a köv. nemzedéket. Akinek meg van, sokszor örül ha megél mint család, nagyobb léptékben meg nem tud tenni semmit.
-
-Skylake-
addikt
Ennek sincs értelme, mert miért ne létezhetne minden faj ami létezik ? Nem ez a baj, nem kell a bolygót semmitől sem védeni mert ez egy kurva nagy kő, minket kellene védeni rajta meg a többi fajt. A hangsúly itt azon kellene hogy legyen, hogy megtaláljunk egy olyan egyensúlyt amivel mindenki nyer hosszútávon is. Na amit én személyesen kifogásolok az itt az egyensúly és a népesség közti differencia. Mert sokan vagyunk , nagyon sokan már most is, és ha belehalsz sem fogsz találni egyetlen tanulmányt sem ami nem azt jósolná, hogy még többen leszünk. Csak a bolygó közben nem nagyon nő velünk együtt.
-
#42431471
törölt tag
válasz
arnyekxxx #141 üzenetére
Ertem en, hogy jol megy a relativizalas. Van megoldas? Van.
Erdekel engem, hogy ki milyen okokbol nem valasztja azt? Nem.Mondtam en, hogy en nem fogyasztok feleslegesen energiat? Nem.
A szigetelesed + szelloztetes meg pont arra jo, hogy ejjel ki tudjon menni, ami nap kozben bejott. De ejjel a szeeloztetes miatt a kinti levego kikeruli a szigetelesed.... de persze ideig tart. Igen amig tart, a falad melegebb lesz, mint a kinti levego. Aztan nap kozben majd hidegebb.
De tenyleg feleslegesen kommenteltem, mert neked pl lathatoan nem ment at amit mondani akartam . Majd meditalok a sarokban, es legkozelebb igerem erthetobb leszek.
-
flexxx2
őstag
válasz
arnyekxxx #141 üzenetére
Ezt viszont már nem tudom másképp lereagálni, mint hogy baromságot írsz:
"Másrészt a szigetelés csak arra jó nyáron, hogy lassabban melegszik fel a falszerkezet, cserébe lassabban is hül vissza"Ha leírsz ilyet, akkor ne ragadj ki 1 dolgot valamire, ez nevezik álhírnek.
Akkor télen a fűtésnél miért használsz fele annyi energiát egy szigetelt háznál??
Ha van klímád ugyanez nyáron, ha nem engeded felmelegedni.
Nekem nincs klímám, de nyáron 2 hét 35 fok után melegszik fel a ház 26ig(10cm szigetelés), feljebb nem megy. Igaz én a kertes házban ki tudom nyitni az ablakot estére. Meg van napelem ami a klímát is elviszi ha kénytelen leszek berakni. -
Chaser
legenda
válasz
arnyekxxx #147 üzenetére
sztem egy kicsit te ezt félreérted, ahogy mások is, nem volt szó harakiriről, vagy h titokban kifejlesztünk egy vírust ami az emberiséget eltörli
én örülök h élhetek, de ha az emberiség eltűnne velem együtt, az a sárgolyónak és főleg a többi élőlénynek áldás lenne, nem pedig negatívum, a személyes véleményem az, h nem lenne kár értünk mint fajért - egyes egyénekért igen -
-
-Skylake-
addikt
válasz
arnyekxxx #144 üzenetére
Az a rossz az ilyen jellegű kommentekben , hogy direkt nem akarod megérteni a problémát. Kiragadsz egy momentumot, amit beállítasz etikai kérdésként miközben semmi köze ahhoz , amiről a beszélgetés folyik. Senki nem mondta rajtad kívül, hogy azért ölünk macskát mert az kevésbé környezetszennyező. Ahogy azt sem értem azt minek kéne elmagyarázni, hogy minden élőlény ösztönösen védi az életét...
-
Chaser
legenda
válasz
arnyekxxx #144 üzenetére
sztem környezetszennyezésről beszélgettünk, nem macsek mentőakciókról - egyébként, ha a macsek életre termett, akkor meg fogja úszni, ha meg nem, akkor a természetes szelekció áldozata, ami ebben az esetben annyira azért nem természetes, az tény
, de ha azt megússza, jó eséllyel bármilyen kutya elöl is meglép a későbbiekben, és akkor jó géneket ad tovább az utódoknak -
-
flexxx2
őstag
válasz
Emericus Max #119 üzenetére
Idézek tőled,ha figyelmesen elolvasod és nem érzed helytelennek amit írsz, akkor hagyjuk:
"emberiség túlélő része megmozdulni érdemben. Addig kár ezt a legyünk környezettudatosak témát nyomni."
"Ha szerencsések vagyunk, akkor a katasztrófa már nem a mi életünkben következik be"
-
-Skylake-
addikt
válasz
Graphics #121 üzenetére
Nem akarok sem megölni senkit , sem szelektálni. Nem azt mondtam , hogy irtsuk ki a bolygó 80%-át, hanem azt , hogy én személyesen ekkora méretűre teszem azt a halmazt , aki nem fér el. Én itt a problémát a múltban látom, amire megoldást nem tudok javasolni. Olyan mint mikor elkényeztetsz egy nőt, utána már játszhatod a kemény legényt ahogy akarod , de azt már elcseszted. Szerintem itt ugyan ez a probléma , nem tudok megoldást javasolni , nem is javasolok megoldást, csak tettem egy megállapítást, hogy sokkal de sokkal többen vagyunk mint ahányan lennünk kellene.
Szerintem nem olyan nagyon nehéz azért belátni, hogy az élet fejlődése ezt magával hozta. Ha mondjuk az állat/növényvilágban valaki nem fér el, az elpusztul. Ha egy bokor fölé nő egy óriási fa, akkor az elveszi a napfényt meg elveszi a talajból a tápanyagot és a bokornak nem jut. Na ez az ami jelenleg egyetlen egy fajnál nincs jelen a bolygón , az embernél. Mi vagyunk az egyetlenek ezen a golyón akiknél megszűnt a természetes szelekció. Nyilván ez rengeteg dolognak köszönhető, no1 az orvostudomány fejlődése , de senki nem tagadhatja, hogy ez így van. És ne érts félre , nagyon szép és nagyon jó dolog az, hogy mindenkit mindentől megment egy kórház , csak ennek ott a másik oldala, hogy mindenki túléli. Ez egy valós gond, mert pusztán csak a matematika oldaláról tekintve sem jön ki a dolog , hiszen egy véges erőforrásokkal rendelkező rendszerben hozol létre egyre nagyobb mértékű fogyasztást. Ha lesz + 2milliárd ember akkor annak kell 2+ milliárd emberre számolt étel , ital , levegő , terület , ház , millió meg egy intézmény mint iskola , idősek otthona etc etc ami mind megint csak energia - terület etcetc. Nem hinném, hogy ezt nehéz lenne belátni. Egy véges rendszerben akarunk vég nélküli fejlődést elérni, hát nem hiszem, hogy nagyon magyarázni kell miért nem megoldható.
-
Chaser
legenda
válasz
arnyekxxx #140 üzenetére
akkor matek:
én "kinyírom" magam, a példában vagy az volt h
1. oszlopnak megyek macska helyett
2. a szemben jövő kamionnakelső esetben kocsi törik szét, keletkezik egy rakat hulladék, oszlopnak is karó, megint hulladék, aztán a javítások és azok járulékos összetevői - új alapanyag, alapanyag leszállítása, amit valamikor le kellett gyártani stbstb -
_a_ verzióban túlélem, további környezetszennyezésem a baleset miatt minimális
_b_ verzióban ott maradok, jobb esetben egyedül, temetés, annak járulékos összetevőivela kettes verzióban még több szemét, ha túlélem ha nem
ha a macsekot csapom el, a macsek szempontjából igen szomorú, a környezet szempontjából a legkisebb károkozás
-
arnyekxxx
veterán
válasz
#42431471 #136 üzenetére
De a statisztika azt mutatja, hogy egeszseges fiatal emberek nem szoktak belehalni a nyari 30 fokokba
a statisztika azt mutatja, hogy abba se hal bele senki ha nem kommentel az interneten, szóval teljesen feleslegesen ölöd a bébifókákat itt ahelyett, hogy bogarakat keresgetnél a kertben vacsorára (a mezőgazdaság baromira környezetszennyező, szóval ne egyél csak amit a kertben találsz)
Egy jol szigetelt es megfeleloen szelloztetett lakasban
N+1 helyen egyszerűen nem megoldható a szigetelés és a szellőztetés.
Másrészt a szigetelés csak arra jó nyáron, hogy lassabban melegszik fel a falszerkezet, cserébe lassabban is hül vissza így pont éjjel amikor a szellőztetés javítana a helyzeten a jólszigeteld de már átmelegedett fal jó sokáig fűt.
Én pl egyszerűen nem tudok éjjel ablakot nyitni nyáron mert a környék összes kutyája imádja ugatni a Holdat. Elviselhetetlenül hangosak nyitott ablak mellett, és a szomszéd minden hétköznap reggel5kor indítja a dizelberlingot az ablakommal szemben, olyan éktelen traktorcsattogást produkálva amire egy frissebb hulla is felébredne.
-
Chaser
legenda
válasz
#42431471 #136 üzenetére
". Kicsoda Chaser, hogy megmondja masnak mekkora kornyezetrombolas az amd kartyaval jatszani, mikor lenyegesen tobb energiat hasznal a sajat kenyelmi/luxus igenyere."
értelmezés kérlek, értelmezés:
a videojáték "luxus", ha már valaki játszik, sokkal környezettudatosabb, ha uo. teljesítményt kevesebb fogyasztású komponensekkel ér el, hogy én kicsoda vagyok azzal ne foglalkozz, tedd fel magadnak a kérdést, ez így van? - persze még tudatosabb valaki, ha lemond erről a luxusról, de ha nem szeretne, akkor is teheti úgy, h minél kevesebbet "ártson" -
lehet h neked kényelmi kérdés, ha 30-35 fokban napi több liter vizet kiizzadsz, nekem egészségügyi, ezzel születtem, 5-6 évesen rövid ujjú ingben ástam az alagutat a '80-as években mikor leesett fél m-m hó v magasabb, ugyanakkor nyáron már akkor is izzadtam, és sokkal kevésbé volt meleg mint a mostani nyarak
páran már néztek ukránnak meg orosznak ( : lehet van is benne valami, a hideggel nekem sincs bajom
jól szigetelt lakás tetszik, ha megcsinálod itt a 3. emeleti 10-es panelben ahol élek szívesen látlak
tavaly ha a kiskutyánkat nem tagkargatom jégzselével, 99% h nem éli túl a nyarat, velem együttcsak annyitól szakadt rólam a víz sokszor, h egyszálf@szban' feküdtem az ágyon - itt nincs klíma -, sokszor inkább elmentem egy multiba ahol tolták a klímát ezrrel, h túléljem, ennyit a kényelemről
-
-
greenpeace91
csendes tag
Emberiség történelme dióhéjban: https://www.youtube.com/watch?v=SdZHvMhNnHE
-
#42431471
törölt tag
válasz
arnyekxxx #124 üzenetére
En senki. De a statisztika azt mutatja, hogy egeszseges fiatal emberek nem szoktak belehalni a nyari 30 fokokba, a szabadban sem. Egy jol szigetelt es megfeleloen szelloztetett lakasban, meg meg annyira sem.
Szoval nem letszukseglet. Majd ha itt is 40-50 fokok lesznek, majd az lesz.
Persze a kommentem lenyege pont az volt mint a tiednek. Kicsoda Chaser, hogy megmondja masnak mekkora kornyezetrombolas az amd kartyaval jatszani, mikor lenyegesen tobb energiat hasznal a sajat kenyelmi/luxus igenyere.
Nekem igazan mindegy hasznal -e klimatvagy sem, mert tenyleg ugy tunik a kommentjeiubol hogy egyebkenyt odafigyel. (meg amugy is)Btw ha 100% megujulo energiaval toltottem a telefonom, akkor ma szabad kommentelnem? ;p
-
Tian66
senior tag
válasz
Emericus Max #130 üzenetére
Értem. Én csak arra hívtam fel a figyelmed, hogy azután már kifejtette érthetően a valós álláspontját, foglalkozzunk azzal.
Egyébként pont akkor mond az ember meggondolatlan dolgokat amikor ideges/ingerült.
És azt is tudjuk hogy azok a kijelentések nem komolyak/igazak.
Peace -
Chaser
legenda
válasz
#42431471 #123 üzenetére
az meg, h mo-n nem indokolt a klíma, majd sztem nyáron állj oda az m3-as metró lejárójához, és interjúvold meg az utasokat, meg magyarázd is el nekik, fájdalomcsillapítót sztem előre vegyél be, legalább egy dobozzal ( :
speciel az m3 metró állatok szállítására is alkalmatlan nyáron a magas hőmérséklet miatt, nemhogy emberek szállítására___
a lakást meg kénytelen voltam fűteni az átlagnál jobban, sokszor 25 fok fölé is, mivel konkrétan a fele ki volt rohadva amikor vettem
és egy szóval nem mondtam, h tökéletes lennék
-
somogyib
őstag
válasz
TheBikerider #117 üzenetére
Miért zárnád a topikot?
A cikk arról szól, hogy ha a mobiltelefonokból és elektronikai hulladékból nyerjük ki az aranyat az energiatakarékosabb eljárás mint a bányászat, tehát környezetkímélőbb és ráadásul olcsóbb is.
De neked erről ez jutott eszedbe:
"Hogy mi lenne kedvező hatással a környezetre?Nem ez...
...hanem ha az emberiség eltűnne a faszba a bolygóról." #2És elindult a filozófia cunami gázos autóról, meteorról, légkondiról, videokártya fogyasztásról, szemétégetésről, ember vs. állat dilemmáról, mátrixról, önpusztításról, wifi jeleket sugárzó fákról, stb.
De a témáról szinte semmi...
-
Emericus Max
tag
Indulatból sem mondok olyanokat, hogy dögöljön meg mindenki. Pontosan az indulat miatt nem jön át a mondanivaló. Szerintem, ha valaki értelmeset akar mondani az higgadtan, átgondoltan és érthetően adja át a mondanivalóját. Én nem vagyok gondolatolvasó, de szerintem sokan mások se. Addig csak értelmetlen halandzsázás az egész, aminek csak az indulatkeltés a célja és nem a gondolatébresztés.
-
Tian66
senior tag
válasz
TheBikerider #117 üzenetére
Igaz, de csak a saját mércének szerint, tettük tönkre vagy haladunk abba az irányba. A Földet és az evolúciót ez nem zavarja. Ez csak nekünk lesz rossz és élhetetlen és persze egy rakás egyéb lassan reagáló fajnak. Összességében az élet megmarad, csak esetleg nem leszünk a része. Minden esetre én nem vagyok ennyire borúlátó, vannak bajok, nehéz évtizedek, századok jönnek, de még nincs veszve minden.
-
Emericus Max
tag
válasz
arnyekxxx #124 üzenetére
Pontosan. Én otthonról dolgozom, 4. emelet panel lakás. Nyáron fölmegy a hőmérséklet 38 fokra a lakásban.
Nem lehet klíma nélkül dolgozni, de ami még fontosabb aludni sem. Egy kínszenvedés lenne klíma nélkül, tudom mert évekig csináltam. Tudom le is lehetne szigetelni az egészet, meg egyedi fűtés stb. Csakhogy ez társasházban nem lehetséges, ha a lakók fele nem engedheti meg magának a korszerűsítést, a másik fele aki meg igen, az meg csapdában van, mert mégse fogom kifizetni az egész lépcsőháznak egyedül. Azok, meg akik nem engedhetik meg maguknak, azért vesznek föl áruhitelt laptopra, meg X-boxra, meg vesznek hitelre autót 3-4 évente... Csak ugye az otthon korszerűsítésére nem telik, meg arra csak nem vesz föl hitelt. -
Tian66
senior tag
válasz
Emericus Max #118 üzenetére
Nyilván nem kampányol mellette. Nem kell mindent készpénznek venni. Indulat beszélt belőle a tehetetlenség érzése miatt, amint az már elhangzott korábban. Ne akarjunk fent a szavakon. Próbáljuk meg érteni a mondandóját.
-
Chaser
legenda
válasz
arnyekxxx #120 üzenetére
én átmennék a a macsekon, annak ellenére h nincs vele bajom, de ezzel a környezetet még kevésbé is terhelném, mintha széttöröm az ótót' meg a lámpaoszlopot
szegény macsek szempontjából viszont bunkókotsog' lennék, teljesen jogosansztem is már rég megérett a pusztulásra az emberiség, elég csak az elmúlt évszázad két világháborújára gondolni, sztem nincs rá jelző, milyen faj az, ami esztelenül, kegyetlenül öli egymást, a környezetét sem kímélve? vannak fajok amik szintén ritkítják egymást alkalmasint, csak azok pl nem dobnak le atombombát a buli közepén, meg nem bombáznak szét városokat, meg nem zárják fajtársaikat lágerekbe meg meg meg meg meg...
persze elmúlt, szóval sosevót' ilyen ugye, afrikában is "gyönyörű" dolgok mennek, jelenleg is, ezt is megakadályozhatná az emberiség többi része, de nem teszi, gyakorlatilag saját fajtársainkkal sem törődünk ha kényelmetlen
vannak emberek akinek a legnagyobb gondja, h a 20. jachtjuk mellé milyen legyen a 21., meg a 15. villa hova épüljön, miközben a világon több millió/10millió gyerek éhezik - valószínűleg erősen alábecsültem -
a pénz motivál mindent, és nem kímél senkit, mindenkinek jutna annyi, h emberi körülmények között élhessen, ha már olyan intelligens faj vagyunk, de valamiért mégsem így működik az "elosztás"szerk:
Sethdobaloah
a működésemet valószínűleg jobban ismerem egy picit mint te
tegnap már izzadtam párszor, pedig csak sétáltam, nekem az ideális hőmérséklet 15-20 fok max, felette már melegem van, 30-35 fokban a "szakad róla a víz" nálam nem képletes, napi több liter vizet kiizzadok esetenként
-10-20 fokban viszont bőven elvagyok, ez genetika, nem komfortérzet kérdése, és gyakorlatilag eü-i probléma, minden ásványi anyag úgy zúg ki belőlem h öröm nézni, aludni sem tudok, a videojáték meg max "luxus" kategória, érzed h nem azonos nagyságrend, ugye? ( :
arról nem beszélve, azt a klímát használhatja más is, meg használja is, mivel nem remete vagyok -
JasL
őstag
Megéri teljesen. De inkább régi kerámiaprocesszorokat érdemes bontogatni. 3kg kerámia processzorból 15gramm aranyat lehet kinyerni, ami olyan 177ezer forintnak felel meg kb.
-
-
#42431471
törölt tag
Teged az nem zavar, hogy jo par kW-al tobb energiat hasznalsz a szuksegesnel, mert kenyelem. Az egeszseges sxobahomerseklet nem 22-24 fok, total feleslegesen futod fel idaig a lakasod. Kb csak ezzel 20%-al tobb energiat hasznaltal a telen, mint az ajanlas. A nyari klima meg itthon mèg nem letszukseglet, minden egyes W amit erre hasznalsz bebifokakat gyilkol ertelmetlenul. Ehhez kepest az aki het 5-8 oraban egy 150W-ot fogyaszto kartyat hasznal a 110W-os helyett.... erzed, hogy nem azonos nagysagrend ugye?
Kudos hogy megprobalsz figyelni, de azert te sem vagy tokeletes. -
arnyekxxx
veterán
tegye fel a kezét aki inkább a lámpaoszlopnak/szembekamionnak menne autóval az úton átfutó macska kivasalása helyett
-
Emericus Max
tag
Általános igazság, hogy akkor futsz a leggyorsabban ha kergetnek. Amikor a helyzet katasztrofális lesz, akkor fog az emberiség túlélő része megmozdulni érdemben. Addig kár ezt a legyünk környezettudatosak témát nyomni. Én hiába gyűjtöm a hulladékot szelektíven, ha a szemétszállító cég utána szépen egybeönti az egészet. Meg ugye a hulladék gazdálkodás során elégetik a nagy részét. De sorolhatnám még a sok baromságot. Kb. a sötét középkori szintre kellene ahhoz visszamenni, hogy megvalósuljon az amiről páran itt beszélnek. Ha szerencsések vagyunk, akkor a katasztrófa már nem a mi életünkben következik be és drukkoljunk hogy a reinkarnáció elmélete se legyen igaz
Addig meg kb. nem a mi kezünkben van az egész.
A nagy hatalmú embereknél, akik érdemben is tehetnének valamit, alapvető érdekellentét van, mert attól nagy a hatalmuk, hogy mindent és mindenkit kihasználnak. Kicsit olyan ez mint a gyógyszeripar, ahol szintén alapvető érdekellentét van. Nekik nem érdekük, hogy te tartósan egészséges és tünetmentes legyél. Az ő érdekük az elhúzódó agónia, vagy a páciensteremtés, azaz kikúrállak a gyomorbajból, hogy után a gyógyszeremtől a vesebajt kapd meg, amit szintén kikúrálok, de sajnos a mellékhatások miatt megint van vmi.
Szóval hagyjuk... -
Emericus Max
tag
válasz
TheBikerider #7 üzenetére
Hmm, te a saját fajunk kiirtásáért kampányolsz? Közben meg gondolom a modern technika minden vívmányát használod te is. Elég álszent gondolkodás...
Akkor lennél hiteles, ha elköltöznél egy tanyára, ahol szarjál komposzt vécébe, legyél teljesen önellátó élelmiszer és ruházat terén, világíts gyertyával. Használj pattintott kő eszközöket. Minden más esetben vagy szennyezed a bolygónkat vagy hozzájárulsz a szennyezéshez, mert a szennyező ipari termelés által előállított termékekkel akarod könnyebbé tenni az életedet.
A követőid meg csak vonulnak a kommentekben utánad, mint a birkák. -
-
Tian66
senior tag
válasz
TheBikerider #109 üzenetére
"Minek kell történnie ahhoz,hogy megváltozzon az EMBER?"
A kérdés inkább úgy lesz pontos, hogy mi fog még történni ahhoz, hogy megváltozzon a ember?"
Meg sajnos nagyon sokat fog romlani a helyzet mire globálisan és lokálisan is mindenkinek nyilvánvaló lesz, hogy lépni kell. Sajnos.
Könnyen lehet, hogy ez az evolúció egyik magasra helyezett léce, ahol eldől, hogy egy technikai civilizáció képes e a saját élőhelye megóvása mellett fejlődni, növekedni vagy a tevékenységével kiirtja magát.
A következő 100-200 évben kiderül , hogy megírjuk vagy lesz a lécet.
Egyébként egyetértek, elég nagy már a baj, csak még nem érte el a kritikus tömeget. -
-
Chaser
legenda
válasz
erer1000 #101 üzenetére
ez kicsit erős valóban
már csak azért is, mert a többi élőlény is megsínylené, valószínűleg kicsit kiszakadt belőle az indulat
mindenesetre ha a bolygó szempontját és élővilágát nézzük _kívülállóként_, akkor abban egyetértünk, h kifejezetten előnyös lenne, ha az emberi fajtól megszabadulna, nyilván az emberiségnek már kevésbé lenne előnyösEclipseGT
kedves uram, sztem azon nagyon kevesek közül vagyok itt, akiknek az elmúlt 15 évben 3db mobilja volt összesen...
klímával kapcsolatban is tévedésben vagy, egy mai modern klíma nagyon keveset fogyaszt, nálam az volt a fő fűtés, mikor kinn +8-10 fok volt, 100 légm3/37nm önálló fűtéséhez +22-4 fokra 2-300w között evett valahol óránként, -20-nál érte el az 1kw körüli értéket, ugyanez gáz cirkós fűtéssel kicsit jobban terheli a környezetet
hűtésnél is minimálisat eszik, mivel kifejezetten nem bírom a meleget, így ha tudom használom, amivel tisztában vagyok h tovább gerjeszti a folyamatot, és egy szóval nem mondtam h szép lenne
tv-m egyáltalán nincs
jelenleg egy 5-6 éves notebookról írok, 8-10 év pc-zés kihagyása után tervezek most venni egyet, szigoran minél kevesebbet fogyasztó alkatrészekkel - én pl nem veszem meg az rx580-at és egyéb amd vga-kat, hiába húúúúdefaszamegolcsó', mert zabál mint a disznó, inkább megveszem drágább az nv-s alternatívát, és tápegységből is minél jobb hatásfokút veszek, és kezdetektől alulfeszelek minden komponenst amit lehetséges -
90-95%-ban bkv-val járok és gyalog, maradékban autóval
és igen, egészen biztos vagyok benne, h az átlagnál sokkal jobban figyelek arra, h minél kevesbé terheljem a környezetet, nem állok be azok sorába akik legyintenek és elintézik annyival h " más se figyel rá" -
erer1000
őstag
válasz
TheBikerider #108 üzenetére
Rám speciel nem érvényes a mondókád 😋 én nem szarok a kornyezetre úgy ahogy felfested, ahova csak tudok, városon belül biciklivel járok, most pénteken Szedd magad keretében a mások álltál eldobott sok szart szedtük fel rengetegen (pedig csak egyetem mellett hidd el , elég könnyen találhattam volna kifogást hogy egy pénteken ami szabad nap lett volna, ehelyett, miért ne bármi mást csináljak. De nem kerestem kifogást, hoztam ismerőst is, csináljuk többen . Nem pazarlóan élek, stb stb
De olyan jó hogy te "különb" vagy, és mégis úgy ítélsz embereket hogy nem tudsz róluk semmit se.
Nem személyeskedés amit csinálok. Csak az általad leírt dolgokba kötök bele hogy ez a kollektív bunosseg élve amit gondolsz , nem oke
#107
Nem cáfolta még meg , hogy nem hirtelen felindulas volt , pedig volt alkalma -
#89309696
törölt tag
Néhány ember itt gyógyszeres kezelésre szorulna sürgősen. És még büszkék is rá.
A lapcsalád meg süllyed a Gyakorikérdések szintjére, pont azok mocskolják össze akik elméletben védenék a bolygót.
Lassútaps. -
janeszgol
félisten
válasz
TheBikerider #109 üzenetére
Igaz. Erre nagyon jó film az Auqaman. Csak az a baj, hogy sokan odáig jutnak, hogy "tyű de igaza van", aztán nem csinálnak semmit, nem változtatnak semmin.
-
+1
De már katasztrófális a helyzet...globàlisan...
Minek kell történnie ahhoz,hogy megváltozzon az EMBER?Még ha a műanyag palackos hulladékos óceán bekopogtatna az ajtaján esetleg,ahol éli a tyúkszaros életét,akkor sem tenne semmit. Egyszerűen nem érdekli.Tudatlan.Genetikailag így vagyunk kódolva,hogy önpusztítás.
Ez most nem neked szól
Hanem:
Akik hőbörögnek,hogy mé’,meg hű,meg hóóó....ezek nem hiszik el a klímaváltozást sem,hogy miattunk EMBEREK miatt van legfőképp.(TRUMP)
Nem hiszik el,hogy egy parazita faj. Még azt sem akarja meglátni,hogy olajjal szennyezik az óceánokat...dél-amerikai országokban a lakosság által termelt szemetet a folyókba öntik teherautóról,ami aztán az óceánba kerül...ez mi,ha nem pusztítás?
Nálunk elássák a földbe a szemetet.Egy részét elégetik,egy részét újrahasznosítják.Kicsit jobbak vagyunk.
De...
Pár éve ég a szemét alja...
Öngyulladás,vagy villámcsapás,mindenki csak találgat!
Ja...és nem lehet eloltani... vagyis el lehetne,de költséges,így hagyják égni ott lenn a mélyben! Csak a felszínt oltják a Tűzoltók....elalszik,de a mélyben izzik tovább és fel-fel gyullad.Ördögi kör...de nem tudják ,mi lesz a folyamat vége,de azt tudják,hogy ez nem jó és hogy Költsèges!Értitek? Költséges!Felfogtátok?
Ott alul mi kerül be a talajba?
Na? Kicsi proli..ez nektek szól. Tudtad,hogy van ilyen Magyarországon? Láttad a TV-ben,vagy bárhol?Írnak róla?Inkább ég a szemét,mint hogy átrakják a több millió tonna szemetet egy másik biztonságos helyre...a pénz fontosabb,mint az EMBER élete.
Miről is dumcsizunk tulajdonképpen?
(És ez az én városomban van.Az egyik legnagyobb szeméttelep itt van. Több város,település szemete ide kerül.) -
válasz
janeszgol #107 üzenetére
Azoktól biztosan különbnek tartom magam,akik személyeskednek most itt velem például. Mást nem tudnak,másra nem képesek. Magukra ismertek szerintem,hogy Ők azok,akik szarnak a környezetükre.Lehet szó szerint teszik.
Fogalmuk nincs miről beszélek,de szerencsére vagytok/vagyunk egy páran,akik értik. -
janeszgol
félisten
Fidel és Erer, gondolom hirtelen felindulásból írta. Erről a témáról nekem is nehéz nyugodtan beszélni, mert totál felbsz agyilag, aztán könnyen sorolom, kiket kén kilőni az űrbe. Tudnék válogatni.
De nem! Lehet nem lenne egyszerűbb, de az embert kéne megnevelni. Viszont a halálbüntetést visszaállítanám és kiterjeszteném az állatkínzókra is! Ez fontos! -
Tian66
senior tag
válasz
TheBikerider #76 üzenetére
Megértem hogy rossz a helyzet és együtt érzek. Amiről viszont beszéltem az ennél jóval messzebbre mutat. Világszintű, tarthatatlan állapot kell ahhoz, hogy érdemben változzon valami. Amíg csak kicsiben rossz egyeseknek, addig a világ nem mozdul meg. Ez a fajtánk tulajdonsága...
-
<Lacy85>
addikt
Én inkább csak azt látom, hogy PreikeStoleN fórumtárssal egyetemben szép kis fotelforradalmárok vagytok, közben meg semmivel nem vagytok különbek, mint mások.
Mekkora k@csög, aki nem nézi a VGA fogyasztását, de azért a tízszer annyi áramot fogyasztó klíma az nem gond, mert hát kényelem, stb.
Ugyanúgy megveszitek pár évente az új telefont, új tv-t, új számítógépet, stb. Ezek előállításáért a kici kínaiak meg elég masszívan szennyezik a környezetet, és ugyanúgy elektronikai hulladékként végzik valahol afrika partjainál.
Ezek energiaellátásáért meg ugyanúgy füstöl Pakson az erőmű.
Pont úgy éltek a modern kor környezetszennyező kényelmével, mint bárki más, csak valamiért abban a hitben vagytok, hogy Ti óvjátok a környezetet, mert takarékos VGA-t vesztek, meg gázos autóval jártok. -
Masooo
aktív tag
válasz
-Skylake- #102 üzenetére
Amiket írtok, amikről beszélgettek, érdekes és a látásmódok is sok hasznos és persze kevéssé fontos dolgot tükröznek, de nem látom a komplexitást (persze lehet, hogy feltételeztek némi értelmet, hisz több hozzászólásból lehetne következtetni.)
A föld szennyezése komoly dolog és ezért legnagyobb %-ban persze az ember felelős. Nem lehet elmenni az mellett, hogy a lehetőséget is magunknak teremtettük meg erre. Létre engedtük hozni a politikát, utat engedtünk a nagytőkének, közben vágytunk a kényelemre is, mint egyik motiváció és lehetne folytatni a sort.
A tőke és az azt szolgáló emberek nem fognak sosem foglalkozni a környezettel, mert számukra a pénz ami fontos és a hatalom amit ezzel nyernek. A politika, ami megteremthetné a környezetet arra, hogy a tőke fékezve legyen, már régen azt szolgálja, hisz ott adott a hatalom és azon keresztül is korlátlan tőke szerezhető (vi--or is házi perselynek nézi az országunk pénzét). A kettő dolog így összefonódva kölcsönösen kiszolgálja egymást. A politika felel azért is, hogy milyen az ember, mint egyén oktatása, az azzal átadott értékek. Nyugaton némileg jobb a helyzet, sőt keleten is. Nálunk pl az átadott érték egy része fölös, a másik pedig kevés és van ami hiányzik teljesen. Szomorú, hogy a környezetvédelem, az újrahasznosítás, nem számít átadandó értéknek. Persze ez is közös érdek, a tőkés érdeke, hogy pár évente vegyél újat mindenből, mert ez pénz, sokszor a legnagyobbnak nevezett márkák a legsilányabb kivitelezésűek, tele időzített meghibásodásokkal, szép köntösbe bújtatva, mert a márkanév megvan, a vevőkör emiatt adott, így pedig a kivehető haszon maximalizálható, ha silányítjuk az árut (pl samsung note7 ugye amiből kihagytak egy 0,1 centes bizbaszt mert ugye az 30 milliószor már jó megtakarítás és tessék....). Az, hogy ezzel mit okoz a bolygónak és a rajta élőknek, nem szempont. A politika nem avatkozik be, mert a fogyasztás utáni adó is pénz, amiből sok mellékesre is tellik zsebre a vezetőinknek, így már nincs érdek a beéptett fékre.
Az egész mocskot pedig kiszolgálja a média és a marketing is, ami megint komoly gond, mert sokan elhiszik, hogy egy bmw egy iphone sokkal elitebb, mint más (az én kocsim hangvezérelhető, felolvas neked smst vagy twitter üzit is, benne van szinte minden fontos biztonsági funkció és mégsem volt 7 milla sem, és nem is német (meg nem is francia)), és törekednek, vágynak ezekre a termékekre mert a feltűnés, a ránk való irigykedés fontosabb már, mint az, hogy reálisan nézzünk valamit és ne hagyjuk, hogy hülyére vegyen a tőke/marketingesek.Rettentően bonyolult a környezetszennyezést okozó dolgok számbavétele, a felszínt karcolgattuk csak és az ezek mögött lévő dolgok feltérképezése sem egyszerű.
A lényeg, hogy az embernek, mint egyénnek kellene okosnak, és értelmesnek, nomeg belátónak lennie, keresni a tudást, a lehetőséget. Tény, hogy nem tudjuk egyénileg megfékezni a bolygó pusztítását, de ha belegondolnánk akkor rájöhetnénk, hogy egy egyén nem, de sok egyén már igen. Azaz ha mindenki felfogná, és nekiállna akkor menne, tőke/politika/mögöttes gépezet ide vagy oda. El kell csak kezdeni. Viszont erről ország / világszinten kéne számotadni, buzdítani, szerveződni. Aminek gátja a rengeteg nyelv, szokás, a fent felsoroltak és egyéb további dolgok. Meg kéne érteni, hogy jó dolog a luxus, de a marketing mondja meg neked, hogy mi a luxus és közben jót röhögnek mikor megveszed amire mutatnak, közben semmivel sem extrább, max kinézetben (ami izlés kérdése) és a közvetített életérzésben mint egy másik termék.
Én nem vagyok szent, de nem égetek avart, belátható, hogy ezzel felszabadítom a megkötött szennyező gázokat, így a bolygó öntisztító mehanizmusát teszem semmissé.
Nem veszek autót azért, mert sikk, olyat vettem ami tetszik is, nem mostanában, azt óvom, garázs stb és nem is használom sokat, pedig bármikor vehetnék újat. Vizont nekem a kocsi arra jó, hogy elvigyen innen, oda. Sem több de nem is kevesebb. Ahová tudok, gyalog, vagy két keréken megyek (ehhe persze életforma is kell, hisz otthonról dolgozom magamnak, így eső vagy hó nem gátol semmiben, ez nem mindenkinek adott, igaz a tömegközlekedés segít egy rétegnek de sokaknak nem. Én pl pesttől szerencsére messze élek). Nem veszek felindulásból tárgyakat, megfontolom jó e, mire jó stb. Nem érdekel az, hogy vmit húúú de máááárkaként fognak e fel emberek vagy nem, mindenre rákeresek és olyat igyekszem venni ami kiváló arra amire kell, de nem túlsztárolt, mert ezzel a világ vagyon eloszlására is jó hatással tudok lenni, fenntartva egy versenyt, ami jó lehet pl nekem is.Szezonálisan főzök, igyekszem helyi alapanyagokat választani és nem boltokból, hanem a termelőktől, mert ha szántok rá időt, rá fogtok jönni, kb minden fontos beszerezhető jó minőségben kistermelőtől is, ezen felül magam is termesztek zöldségeket csak saját részre de vegyszerek nélkül. Nem használok légkondit(jó ennek azért oka az is, hogy kb megfázom tőle mindig), a ház okosan lett megterveztetve.Élek a lehetőségekkel, hogy a természet termeljen nekem meleg vizet és áramot, mert a szél a nap és a geo is munkára fogható. Sok ember hiszi, hogy neki nem futja erre vagy arra és minek törekedjen a tisztább életre, de odafigyeléssel, fölös dolgok nem megvételével, gyors kaják mellőzésével sokan hozzá tudnának jutni ezekhez a dolgokhoz és lehetnének tudatosabbak. Fontos lenne, hogy a szülő értelmes legyen, és oktassa is a gyerekét, de a ránk kényszerített életmód, a stressz és egyéb miatt a természet sokadlagos. Viszont emberek vagyunk, kit érdekel a holnap, a takarékoskodás, a jövőbe fektetés, hisz nem támogatja ezt kb semmi, akkor mi semez a szomorú.
Számomra is elfogadott a nagy számok törvénye, a bolygók, galaxisok és létező élhető bolygók elmélete. Viszont nem elég ezeket felfedezni. el kellene érni, egy föld szerű bolyót, ami közel van hozzánk és hivatalosan is földnek minősített 16 év lenne elérni, fénysebességgel, hol is tartunk ettől? Tehát ez nem opció sem most, sem a közeli jövőben. Amikor pedig megvalósítható lenne, addigra létező technológia lehetne a megvalósított hidegfúzió pl az elemlámpámba, mobilomba, kocsimba, az antigravitáció és a kiváló hatákonyságú napelem ami pl nem csak a nap energiáját tudja hasznostani kimagasló %ban, de nyomésérzékeny felületként pl energiát állíthat elő a ráeső esőcseppekből vagy madárszarból is. Avagy akár a tesla féle ingyen energia tornyokból sugározva is elterjed stb. Ez pedig azt is jelenti, hogy elérünk egy olyan szintre, amikor az ember (akár az egyének nyomására akár az egyénekből alakult csoportok nyomására, vagy a föld unszolására) átlépi a politikát és a tőkét is részben és elér arra a szintre amikor a környezettel jobban tud együtt lélegezni, megvan a technológiája is, hogy kímélje a világot. Ekkor pedig már nem feltétlen kell új szétcseszhető világot keresnie. Nos a föld jelen állapota szerint, ide már aligha jutunk el.
Ahhoz, hogy mégis, már csak komoly árat fizetve lehetne. Viszont mi alapján szelektálod le a föld lakosságát pl 2 milliárdra vagy inkább 800 millióra, ki marad és ki megy, és megvalósítható lenne e háború v lázadások nélkül? Melyik népből mennyi marad? Kik, az értelmesek v a tőkések? Kivitelezhetetlen. Születések szabályozása? Mi alapján kéne elfogadni egy kínainak v indiainak hogy ne legyen gyereke, ha neked pl folyó nemzet tagjaként lehet? -
erer1000
őstag
#7
Sajnos azt kell mondjam,az egyik legundorítóbb faj a miénk.[...]
Egy kurva meteor kell ide és kész! De akkora,hogy az összes biblia,tóra tekercs,meg faszom tudja iratok elégjenek a picsába.A kutya nem fogja tudni,hogy valaha léteztünk.
Na ez az egyetlen megoldás szegény bolygónak.Nyugodj meg,100% nak pusztulnia kell sajnos.
egy meteor kívánata ami a teljes emberiséget nyomtalanul eltűntetné, majd kijelenteni hogy 100%nak pusztulnia kell, nekem eléggé úgy tűnik hogy úgy 7,5mrd ember kvázi halálának kívánása
Új hozzászólás Aktív témák
- VR topik (Oculus Rift, stb.)
- A Battlefield 6-tal tenné vonzóbbá Core CPU-it és Arc GPU-it az Intel
- OLED TV topic
- Eredeti játékok OFF topik
- Futás, futópályák
- Gitáros topic
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- Háztartási gépek
- Amazfit Balance - ár-érték egyensúly
- AI modernizálja Brazília áramhálózatát
- További aktív témák...
- Bezámítás! Lenovo ThinkPad X13 Gen 5 üzleti notebook - Ultra 5 135U 16GB DDR5 512GB SSD Intel Win11
- Xiaomi Redmi Note 9 Pro 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Bomba ár! HP EliteBook 845 G7 - Ryzen 5 4650U I 16GB I 512SSD I 14" FHD Touch I Cam I W11 I Gari!
- BESZÁMÍTÁS! MSI B450M R7 1700X 16GB DDR4 128GB SSD 1TB HDD GTX 1650 Super 4GB Zalman T7 Chieftec 400
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 Pro 128GB Graphite -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3083
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest