Új hozzászólás Aktív témák
-
Vakegérke
félisten
Én, mint az általad kinevezett Fő Topicmester megtört lélekkel tudatom, hogy bár ma lett volna sora, mégsem nem vágtam le a karmaim.
Indokom a következő.
Mivel ma lesz a NyalóVilág című kultúrmocsok hatodik sorozatának első kiszavazó adása, valamit rágnom kell izgalmamban. Ropi nincs, a fűtéscső kemény, így gyermekkorom rossz szokását elővéve nem maradt más, mint a körmöm. Húsz kiszemelt áldozatom retteg az estétől. -
Vakegérke
félisten
No kérem, jelentenivalóm van.
Az egy dolog, hogy levágtam a körmöm, a hogyan a probléma.
Fürdés után szoktam, de ma hirtelen felindulásból elővettem a körömcsipeszt. Mivel nem voltak kiáztatva a szarulemezkék, kész tortúra volt.Mindegy, már túl vagyok rajta, csak panaszkodtam egy kicsit.
-
Vakegérke
félisten
Nem figyelsz, ejnye-bejnye. A mutatóujjam fáj.
Ha már műköröm, akkor meg kéne adni a módját. Karácsonyfás lenne célszerű, hiszen közelegnek az ünnepek. Netán spéci gumisütögetős, még segítenék is megtervezni a műkörmösnek. Bár ha azt nézem, hogy beosztásomat illetőleg köszörűs volnék, akkor elbizonytalanodom.
Megjegyzendő a válogató(so)k közt vagyok a bérlistán. Titulus: végkikészítő. A válogató(so)k dobozolják készre a gyártott izéket. Én meg jó dolgomban készre köszörülöm azokat a cuccokat, amelyeket a Volkswagen csoport Skoda részlege épít be az autóikba.Tény, hogy fáj az ujjacskám, és holnap újabb tortúra vár rá.
Látod, én szívemen viselem topicodat. No persze nem önzetlenül, hiszen épp most panaszkodtam, és jól esett, hogy elmondhattam ujjacskám fájdalmát.
-
Vakegérke
félisten
Egy kicsit OFF, hiszen tegnap vágtam le a körmöm. Vasárnap szoktam, csak egyéb dolgaim szólítottak, utána pedig egyszerűen a lustaság volt a domináns.
Szóval tegnap levágtam a karmaim, ma pedig szívás volt miatta. Egy picurka fémbe sütök gumit a dolgozóban, és a gumi picit több a kelleténél, így a hő hatására túlfolyik az őt megillető helyen, lecsurog a fémecske oldalára, és szépen rá is sül. Nincs ez rendjén, és minden további feladat gátlója. Le kell vakargatni a fölösleget, és ezt úgy hívják, hogy sorjázás.
Ha lett volna körmöm, akkor segond, de tövig szoktam vágni. Nem maradt más hátra, mint a hüvelykujjam körömmaradékát rászorítottam a sorja egyik felére, a másik felét pedig a mutatóujjam támasztotta meg, csak így boldogultam.Csak azért meséltem el mindezt, mert nagyon fáj a mutatóujjam!
-
Vakegérke
félisten
Na, megtörtént. Csak azért jelzem, mert beígértem a mai kaszabolást.
-
Vakegérke
félisten
-
Csemike
aktív tag
-
Vakegérke
félisten
Tudom, hogy nem mai keletű a dolog, csak mivel hosszúak a karmaim, beugrott a téma.
Az már más tészta, hogy a jelek szerint a PH! zöme nem vág körmöt, vagy ha vág is, szemérmesen hallgat róla.Holnap vágok körmöt, és fancsali pofát.
Nálam ez úgy működik, hogy fürdés, és miután úgy gondoltam, hogy tiszta vagyok, elfekszem a kádban.
A tisztaság a gondolataimra nem vonatkozik, mert ugye kishíján forró a víz, és felér egy zeller vágygerjesztő erejével.
Dagonyázom, mert az jó, mert az megnyugtat. Idő múltán viszont zaklatottá válok. A víz elhidegült tőlem! Vagyis rám hidegült, vagy mi a csuda. Tény, hogy fázni kezdek, és akkor muszáj habtestemet kiemelni a kádból. Az viszont tény, hogy körmeim kiáztak a sziesztázás közben.
Körömvágó elő, csattintgatok, közben szidom a jó eget, hogy miért nem másom nő, a körmeim meg maradnának beállított méreten. Utána kisolló, lábujjaim, vigyázz, igazodj!Holnap.
-
Vakegérke
félisten
Megvallom, egy kicsit csalódtam. Négyen tartottuk be a történelmi időpontot. Hol marad az együvé tartozás? Ejnye...
-
Csemike
aktív tag
Voltak itt mindenféle fennforgások, ezért csak most vágtam meg lakkoztam.
De legalább szépen néz ki a piros köröm.
[link]
-
Vakegérke
félisten
Túl vagyok a procedúrán.
-
Vakegérke
félisten
Öten? Ne légy kishitű.
Gondolj bele. Hányan is olvassák sorainkat? Közülük sokan nem szólalnak meg, de szürke eminenciásként, és a közösség érdekében hányan nyírják holnap körmeiket?
Nem mindenki teszi szóvá közösséghez tartozását, de ha úgy adódik, akkor a gáton lapátol, vagy éppen körmöt nyír.
Hiszem, hogy sokszor öten nyírunk holnap körmöt délután egy órakor.
-
Vakegérke
félisten
Legalább imitáld a vágást, jó?
Szerintem ragaszd vissza azt, amit levágtál, vagy ha az babrás, akkor holnap lesütött szemmel csinálj úgy, mintha lelkesen vágnád a körmöd. Majd nem szólunk senkinek se róla.Már hogy estél volna ki a buliból? Nélküled nem lenne cél számunkra, és egyre több hívő számára a körömvágás.
Szóval holnap imitálás, lakkozás, élvezkedés.
-
Csemike
aktív tag
ELkövettem azt az óriási hibát, hogy nem vettem észre ezt a felhívást, így levágtam ma.
Viszont lakkozni is szerettem volna, akkor azt mindenképpen eltolom holnapra, és holnap 13 órakor ti vágtok, én lakkozok szorgalmatosan!
Így jó lesz, vagy most már kiestem a buliból?
-
Vakegérke
félisten
válasz
Fecogame #140 üzenetére
Tizenhárom óra nulla-nulla perckor indul a PH! tagság egy emberként történő körömvágása.
Jelenleg szabadon választott, lehet kéz, avagy láb.
Ha bejön a dolog, majd szigorítunk, kategorizáljuk a dolgot.Ha mi példát mutatunk, csatlakozni fog hozzánk az ország lakossága, később Európa is beszáll, majd pedig az egész világ lesi majd ezt a topicot, hogy mikor vágjon körmöt.
Körömpörkölt-örömkörpölt.
Vágd, ki tudja meddig vághatod...Van még egy ilyen lökött, mint én?
-
Vágod? Vágom...
-
Csemike
aktív tag
Arra a következtetésre jutottam, hogy ma is levágom a körmömet...
-
ABE
őstag
válasz
kovacsroli #131 üzenetére
Vonat...
-
kovacsroli
senior tag
Mit tudtok tanácsolni annak aki még kezdő ebben a témában? Lábamról lenne szó
-
shadeofme
tag
Kívánságod számomra parancs:
Hello kitty scissors meet Nocturnal Mortum -
ABE
őstag
Holnap le fogom vágni, rá kell készülnöm lelkileg.
-
szablya
aktív tag
Ma levágom. A lábamról is. Szurkoljatok!
-
Vakegérke
félisten
Jelenleg karmolok, harapok, de hétvégén elő a gyilok, karmaim körömmé szelidítem.
Bizonyára belefér, nem tagadom meg önmagam, jár a szám.
Soha nem fogom megérteni, hogy mi a csudáért fontos sokak számára a körömépítés.
Eleve onnan indulok ki, hogy aki dolgozik, annak a körme folyamatosan veszélyben van. Tehát dolgozik az, aki sok pénzt ad ki (szerintem) fölöslegesen?
Második tétel. Nézünk egymás szemébe, és egyáltalán nem az érdekel, hogy a kedves körmei drágakövekkel vannak ékesítve, avagy merev pillangók díszítik.
Csak annyi érdekel, hogy ne legyen koszos a köröm. Pont. -
BP60
csendes tag
Én nem vágom le, inkább teszek a végére sárga-fekete szalagot, hogy elkerüljék a járókelők.
-
Csemike
aktív tag
válasz
Vakegérke #118 üzenetére
Ennyire nem vagyok egy vadállat-típus. Nyáron kötöztem leszakadt körmű ujjacskát (3 éves kislány), és jó képet kellett vágnom az ömlő vérhez, és kedveseket, szépeket kell mondanom közben, hogy az amúgy is sikoltozó kisgyerek ne ijedjen meg mégjobban.
Úgyhogy azt köszi nem, a körömleszakadást nem, akkor inkább már reszelő, csipesz és olló!
-
Vakegérke
félisten
Egyszerűbb, és nagyon gyors megoldás is van, ha már önagressziót említettél.
Kell hozzá ugye az ujj, amelynek végén az eltávolítandó szaruréteg van.
Kell egy jó adag bátorság, és hit a körömvágás nélküli időszakban.
Kell egy kézreálló nyelű kalapács.A tevékenység nem időigényes. Puff, és már kész is. Azonnali körömleválás.
Nem mondom, utána fáj, meg macerás dokihoz menni, kötést elviselni. -
Csemike
aktív tag
Nem csipeszelek, ollózok. Reszelni nem szoktam. Rövid körmeim vannak, amiket nem kell annyira formázgatni, lenyisszantani és kész. Már ha nem rágom le előbb , hajlamos vagyok az önagresszió ilyen megnyilvánulására.
-
hejesírásó
senior tag
válasz
Vakegérke #114 üzenetére
na pont a négykézláb keresgélés miatt nem szeretem a hörcsögöt->harap ha sokat nyomogatod a fejét.
inkább az egymás mellé helyezett fémlapkákat szeretem amik hurokban végződnek, és nem oldható kötőelemmel egymáshoz rögzítve vannak. Ott ha ügyes vagy nem kell keresgélni.
-
Vakegérke
félisten
Ne játsszon klasszikust. Más egyébre meg ott a pengető. Vagy térjen át basszgitárra, azt ujjheggyel macerálja a művész.
hejesírásó: Ha nekem szól a kérdés, akkor válaszolok. Az a rugós izé, aminek az eleje ívelt, gondolván felveszi a kívánt formáját a körömnek. Beleillesztjük a körmöt, és egy határozott nyomással csattintunk egyet, majd négykézláb keresgéljük az elrepült végterméket.
-
hejesírásó
senior tag
gratulálok a körömvágáshoz, le is reszelted?
csipesz vagy olló volt?
-
Vakegérke
félisten
Két napja vágtam le a körmeim, megbántam! Ma szükség lett volna rájuk.
Oly korban éltem... Ja, nem is. Olyan helyen dolgozom, ahol gumit sütögetnek hol magában, hol fémre. Így készülnek a tömítések, kávéfőző gumik is.
Szóval olyan vastag a delikvens, mint egy (régifajta vékony) golyóstoll betét, hossza nem éri el a centit. Az egyik végébe van belesütve a gumi. Az anyag persze kicsit több a kelleténél, így lefolyik a "tüske" oldalán, amit le kell onnan varázsolni. A fém nem bírja a sértődést, vagyis nem eshet benne kár. Tű, csipesz, piszkavas, kalapács, körfűrész használata tilos. Marad a köröm.
Fognám én, és lerántanám, de kicsúszik a körmöm alól.
Hogy az anyááád...
Hüvelykujjal betámasztom, mutatóujjam körmével megcsípem. Na, így megy. Letépem a rohadékot, jöhet a következő.
Idővel fájni kezd a hüvelykujjam, szerepcsere. Az ő körme lesz a főszereplő, mutatóujjam a szenvedő alany. Szó szerint. Aztán a középső is sorra kerül.Mindezt miért?
Köszörűs vagyok, csókolom. Sorakoznak a kis huncutok a szerszámban, és ha valamelyiknek az oldalán ott röhög a gumi, már nem párhuzamos a többi, és szemetet gyártok.Szeretném megállapítani, hogy a körömvágás lehet akár munkavégzést gátló cselekvés is.
-
#19617792
törölt tag
Én asztali körfűrésszel vágom a körmeimet.
-
Vakegérke
félisten
Ezúton szeretném tudatni, hogy túl vagyok a tortúrán.
Köntösben ülük, fejemen turbánt formál a törölköző, körülöttem Brut illat lengedez, körmeim megrövidítettem.
Tisztább, szárazabb érzés. Még a billentyűket kopácsolni is könnyebb. -
Gondoltam ma levágom, erre nem találom a kisollót, előveszem a flexet, nincs mese
-
Taknyoshal
tag
válasz
Taknyoshal #88 üzenetére
Sajnálattal vettem észre, hogy senki sem segített, pedig küldtem jelzést. Hát kössz. Túlságosan is levágtam pedig a körmöm.
-
Vakegérke
félisten
Szombaton is melózunk. Ja, ez nem is fontos, na mindegy. Vasárnap fürdés után jön a káromkodás a borotvagél mennyiségének kiszámíthatatlansága miatt, aztán mikor olyan lesz az állam, mint a tükörponty, jöhetnek a kínzóeszközök.
Ezt a nyomorult borotvagélt pedig elajándékozom, és soha többé nem veszek.
-
Vakegérke
félisten
Ilyen nincs!
Nem létezik, hogy ilyen hálás témát figyelmen kívül hagynak a fórumtársak.Körömvágás, rágás, egyéb hiszti. Reszelni, riszálni is lehet.
Dobjuk fel!Tessék, csak tessék! Itt az ingyenes téma, tessék szépen ráharapni!
Biztos butaság, de engem érdekel a téma. Csak ezért eresztem el ezt a hozzászólást.
-
Vakegérke
félisten
Értsem úgy, hogy megfeleltem követelményeidnek?
Ami pedig a lányokra, nőkre vonatkozik, egyetértek, de ki is egészítenélek.
A harisnyájuk egy dolog, az csak saját káruk.
Ne szórakozzanak körömvágás után szeretett alfa hímjük sérülékeny ruhadarabjai taperolásával. Ártalmas a zoknira, mi több, még az alsógatyóra is. -
Csemike
aktív tag
válasz
Vakegérke #89 üzenetére
Nagyon megindító és érzékletes leírás volt! Ajánlom mindenkinek tanulmányozásra! És gondolkodjatok el, vajon a ti körmötök is bele-beleakad valamibe? És vajon mit tesztek ti azért, hogy ez ne forduljon elő???
A lányoknak körömvágás után kifejezetten ellenjavallt harisnyával szórakozni... -
ABE
őstag
Jelentem, én 5 perce vágtam le a körmöm megint, iszonyat gyorsan megnőtt.
Lehet, hogy múltkor nem elég alaposan vágtam le? Ki tudja. De most egy darab megint elveszett belőlem.
-
szablya
aktív tag
-
Ice!?
őstag
És nagyon fájt?
-
Vakegérke
félisten
Az egér is azért rágcsál folyton, mert ha nem tenné, a metszőfogai nagyon hosszúra megnőnének.
Ez fájt. Méginkább fáj, hogy ez a megállapítás rám nem igaz."Játsszuk azt, hogy ilyen terápiás csoport vagyunk, és mindenki elmeséli, hogy mikor vágott körmöt, és ez milyen érzéseket okozott benne."
Jó.Nő, csak nő a körmöm, és egyre inkább takargatnom kell. Alá rakódik a köszörűpor, meg egyéb mocsok. Hüvelykujjamra markolok, kézfejem előtérben, így körmeim láthatatlanná válnak. Beválik a dolgozóban, de ha vásárolnom kell, akkor bibi van. Indulás előtt körömkefe elő, szappan, sikamika.
Muszáj lesz levágni.
Megadóan bólintok, és már fürdés közben fanyalgok. Mi a fenének nő? Kiszámolta valaha valaki, hogy hány métert, kilométert vágott már le életében?
Fürdés vége, borotválkozás is megvolt, semmi értelme halogatni. Én viszont lusta vagyok, és undorodva nézem a körömvágót, meg a kisollót.
Életem megkeserítői, mi a fene örömötök van abban, ha kézbe veszlek titeket?
Szenvtelenül csillognak, mondhatnám közömbösen. Érződik az érdektelenségük. Törődnek is az érzelmeimmel...
Gyere körömvágó, csattogj csak. Nyissz balról, aztán jobbról. Hopp, kicsit hegyes lett, korrigálunk. Na most jó. Még kilencszer, és vége.
Ha belegondolok, legalább van miről levágni. Minden ujjam megvan, és ez némi vígaszt nyújt.
Le is kéne reszelni. Régebben meg is tettem, de mostanság győz a lustaságom. Lustaság fél egészség, és én abszolút egészséges szeretnék lenni. Párszor beakad majd ide-oda, de sebaj, majd lerágom a sorját.
Jöhet a lábam. Gyere kisolló, én szeretlek, de ne okozz fájdalmat, mert akkor véged. Jobbkezes lévén jobbról balra vágok, minél közelebb az élő húshoz. Meg is van az ív, a sarkokat még kipiszkálom, közben szidom azt, aki a körömvágást kitalálta.
Aztán túl vagyok az egészen, és büszke vagyok magamra. Igen, én, "első" Vakegérke megtettem azt, amit megkövetelt a haza, a higiénia, a közértes néni, a társadalom. Emelt fővel mehetek emberek közé, és bár a lábam nem látható a cipőmben, de a kezem ápolt, és ez látható.Két hét. Két hetente vágom káromkodva a körmeim. Kivétel is van, például pont most. Lassacskán már karom a köröm, bár nem akarok megragadni vele kisemlőst.
Két hét múlva megyünk anyámhoz, és ha szombaton levágom szaru fölöslegem, akkor egy hét múlva könnyedén tisztává tehetem.Na, ez jó terápiás írás?
-
Taknyoshal
tag
. . . _ _ _ . . . . . . _ _ _ . . .
-
tkazmer
addikt
...én meg az ujjamat. majdnem. és mosr alif tudok rendesen gépelni, és étkezni egyszerre
-
Csemike
aktív tag
válasz
Crystalheart #76 üzenetére
Akkor te egy igaz szívű ember vagy, hiszen azért vágsz körmöt, hogy ne okozz fájdalmat egy másik teremtménynek. Nem holmi önös érdekből...
nesa: köszönöm szépen, du biszt zer kedves.
Janoska26: a körömvágáshoz lábat kell mosni? Amúgy minden nap megmosom... Mivel majd' mindennap úszom, így ki is ázik magától. Hát nem fantasztikus???
siti: már ne is haragudj, de a reszelés lassú és fájdalmas halálnem a körömnek... Nem hiszem el, hogy vannak még ilyen emberek, akik ilyet képesek tenni a körmükkel.
BITBOYS: erre a szintre még nem jutottam el... Te igen?
És ízlett? Add meg a receptet! Köszike!
Racecam: pedig neked is könnyebb lenne, ha vágnád...
Egyébként ma brownie-t sütöttem nektek.
-
BITBOYS
addikt
..és lett belőle körömpöri?
-
nem szabad a körmöt vágni! az teljesen természet ellenes! kis körömreszelővel kell folyamatosan koptatni!
-
Ez jó. De nyugtass meg, ugye lábmosás után vágtad le?
-
Crystalheart
őstag
Én akkor vágom le a kezemen a körmeimet, amikor már fájna a kecskének, ha azzal fejném. (Erre nem lehet parasztosabbat licitálni, pedig így van.
)
-
nesa
veterán
Jo az adatlapod is (:
Pedigrés, törzskönyvezett, huszonéves emberszabású nőstény. Felszúrni, ütögetni, sugárzó hő hatásának kitenni, tűzbe dobni veszélyes és tilos! A napfényes környezetet kedveli, közepes vízigényű. Extrém téli időjárás esetén a szobában áttelel, de nem igényel különösebb óvintézkedést.
-
Racecam
nagyúr
Én ezt most nem vágom...
-
mephi666
nagyúr
eljött a nagy nap... ma le kell vágnom a körmeim... még fel kell készülnöm rá délutánig, de bízok a sikerben...
-
Metalfan
senior tag
Nekem most rövidek a körmeim, de úgy általában is... az indokot már ellőtték előttem páran. Gitár, mégpedig villanybalalajka, ezért a jobb kezemen sem hagyom túlfejlődni a körmömet
-
<NewL>
addikt
nincs vaj
-
Tim82
félisten
"- Ki tudja, mi lehetett volna belőlük - morfondírozott.
- Az egyikük talán egy második Einstein lehetett volna. A másik mondjuk egy pápa, egy igazi szent, valaki, akit az egész világ tisztel és szeret. Na persze, ha fiúk...A lépcsők vészesen fogytak lefelé, mert ez olyan civilizált ház volt, ami a természetes szelekciót figyelembe véve volt megtervezve - vagyis úgy, hogy a negyediken lakó öregek lift és szemétledobó hiányában a földszintről visszatérve a célegyenesben roskadjanak össze végelgyengülésben.
- Ha lány, vagy lányok lennének... Esetleg nagy polgárjogi aktivista. Vagy költőnő. Vagy orvos. Nem tudom, végül is mindegy.
- De persze benne van a pakliban, hogy tömeggyilkos, szadista, pederaszta, diktátor, vagy akár olyan valaki, aki sose kapcsolja ki a színházban a mobilját lett volna belőlük. Már sosem fog kiderülni... - sóhajtotta, majd átlendítette a szemeteszacskót a kuka peremén, miközben fél szemmel arra figyelt, hogy a zacskó tetején lévő használt kondom - amely orvul készült a kiugrásra, kihasználva egy pillanatnyi koncentrációzavart - nehogy a szemetes mellé hulljon." -
szablya
aktív tag
Hamár ilyen jó közösséggé kovácsolódtunk össze, meghívlak titeket, gyertek hozzám kommentelni!
Imádom a kommenteket
Puszi lányok
Majd holnap még talcsizunk
-
Lenry
félisten
nekem is le kéne, beleakad a zoknimba
-
Gergő_
őstag
Sajnálom. A volt férjeddel már találkoztam, rokonszenves ember és a fórumon téged is annak ismerlek. Persze ez a ti dolgotok.
nem akarok off lenni de egyéni véleményem szerint is létezik barátság fiú és lány között de ideig-óráig.Tea jó volt eszek egy pogácsát O
@Daweee
gitár?
reklám on: van egy az aláírásomban ha kell -
szablya
aktív tag
Szerintem írjunk róla dalt. Az annyira meghatót lenne. És mindenki meghatótna rajta. De főleg mi, akik át tudjuk érezni ennek az egésznek a fájdalmát
-
Daweee
őstag
Hosszú idő után ma én is megváltam tőle
Hihetetlen mennyi áldozattal jár ez a tetves gitár
Megkönnyeztem... aztán pedig összegyűjtöttem a könnyemet, mert az is az ÉN részem. Life suxxxx
-
Gergő_
őstag
jól elvagytok/vagyunk
ABE: elég leleményes feleséged van
mindenesetre köszönöm a teját c(_)
-
szablya
aktív tag
Nekem ez nem jó. Mármint a hellókitti. Nekem halálfejes akasztós erőszakolós blackmetálos Nokturnal Mortumos kell. Olyat nem láttatok valahol? Rózsaszínben is jöhet
Esetleg megteszi tökfekete öngyilkolós is, mélysugár depresszíós kiadásban. Úgy is menne a rituálé hangulatához.Egyébként nekem már tényleg nagyon sokat segítettetek, kösz mindenkinek!
-
szablya
aktív tag
Igen bizony. Te már erős vagy. Sőt! Mind erősek vagyunk. Bár én már hallottam olyat, hogy valaki egy olló miatt halt meg
Például ha az embernek véletlenül lecsúszik a torkán, az máris balesetveszélyes.
Ez rémes! És a legtöbb ember ennek nincs is tudatában! Hogy lehet így élni?
Én viszont felkészülök a NAGYBETŰS életre! Gyermekollót veszek, vagy olyat, amelyiknek le van kerekítve a hegye. De még jobb a körömvágó. Azzal sokkal kisebb a halálozási arány.Manitou: Légy erős, mi átérezzük a fájdalmadat!
-
Csemike
aktív tag
válasz
Taknyoshal #40 üzenetére
Ezt én sütöttem délután. Készültem ám a körömbulira.
-
Manitou
veterán
Én is ma vágtam le
-
Csemike
aktív tag
válasz
Taknyoshal #36 üzenetére
Anyukádat ideje szabadságra küldeni. Gondolj arra, hogy erős vagy, nagyon erős, az olló meg csak egy fémdarab, hát mit árthat neked?! Élménybeszámolót kérhetünk az első alkalomról?
Apropó: hoztam a kiccsaládomnak pogit, meg teát.
Hogy igazán bensőségesnek érezzétek ezt a kis közösséget...
c(_) c(_) c(_) c(_) c(_) c(_) c(_) c(_) c(_) c(_) c(_) c(_) c(_) c(_) c(_) c(_) c(_) c(_) c(_) c(_)
O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O
-
Taknyoshal
tag
gyermekkoromban az anutam vagta a kormom. mindig is ereztem valami kulonos erzest ekkor.en is ki akartam probalni de azt mondta hogy az ollo gyerekek kezebe nem valo. az ota szorongok
-
Csemike
aktív tag
Mielőtt felveszed, vezess be magadnak szélcsövet, és akkor egy darabig nem fog kínozni a gondolat, hogy mi lesz levételkor... Olyan csodás az élet, nem? Mindenre van megoldás.
BP60: A gond az, hogy ehhez lassan nő az ember lábkörme. Bár - mint írtam - mindenre van megoldás. Növeszd egy évig, s utána biztosan jó ideig tudod reggelente flexelni.
-
BP60
csendes tag
Reggelente nem szoktátok nyomatni a szentháromságot? tudjátok... kávé-cigi-kábel. Csak mert gondoltam egészségesebb életet élek ezentúl és hogy kellőképpen igényes legyek, cigi helyett lenyesem a lábkörmeimet. Ennyit csak megérdemlek már, nem?
-
Csemike
aktív tag
Meg kell tanulnod elengedni... Hidd el, hogy a gyász folyamata fájdalmas, de KELL! Ezt értsed meg! A mellszőröd kinő újra... És abból, amit elvitt a víz helyes kis csikóhalak fészket tudnak rakni a korallszigeten a kicsinyeiknek. Ez olyan, mintha vért adnál.
Sirasd meg és engedd el! A természet elrendezi a dolgokat...
-
BP60
csendes tag
Én próbálom gyűjteni a kihullot mellszőrömet is. Azért nem járok strandra sem, hogy teljes legyen a gyűjteményem. Most az milyen lenne már, hogy belemégy a vízbe és valami őrült belekap és így kitépi... aztán meg elúszik...
-
mephi666
nagyúr
jajj, mutatnom kell egy képet... még 1.5éve fociztunk és valaki a 120kilójával a lábamra lépett... aztán elvesztettem a körmömet
nagyon "megsirattam" akkor, de már kinőtt... mielőtt leesett volna a lábamról, csak egy kis darab tartotta és egyszer beleakadt valamibe és leszakadt... ez egy 18+-os kép... csak saját felelősségre nézze mindenki...
off: 2 fogam is elveszítettem az utóbbi években, azokat pedig megtartottam, mert a részemet képezték... itt őrizgetem a fiókban... nagy megrázkódtatás volt azoknak is az elvesztése
jajj: 1.5hete pedig a hajamat veszítettem el, mert 3-4hónap után elmentem fodrászhoz
nem is tudnék gyakrabban járni, mert akkora trauma a haj elveszítése... idő kell, hogy felkészüljek rá... sok van belőle és minden egyes szálnál fáj... kibírhatatlan
...a borotválkozásról akkor nem is beszélek...
-
Csemike
aktív tag
válasz
Taknyoshal #17 üzenetére
Sírj csak... Engedj utat a könnyeidnek, ne tartsd vissza. Mi meghallgatunk.
BP60: Igen... Mindennap egy kicsit meghalunk reggelente a vécén...
szablya: az ivarsejtekkel kapcsolatban csak megértően tudok hallgatni.
ABE viszont biztos tud mondani valami bíztatót, ugye??
-
szablya
aktív tag
A kaki az még egy dolog. De amikor az ivarsejtjeidet veszíted el
Nincs annál rosszabb
Lehúzni a wcn, vagy elégetni... brrr... Bele se merek gondolni, milyen lehet egy másik személy testében hagyni, esetleg abban a tudatban élni, hogy azok valaki gyomornedvében emésztődnekBorzasztó lehet.
-
BP60
csendes tag
Olyan ez, mintha egy közeli hozzátartozót veszítenél el. Én a kakimat is megsiratom néha. És köszönöm, hogy megoszthattam veletek mindezt. Nagy terhet vettetek le a vállamról...
-
mephi666
nagyúr
hát igen... lelki válságban is vagyok kicsit, mert nem szoktam félmunkát végezni és megint neki akarok állni (most már hatalmas kitartással) gitározni tanulni... ehhez pedig jó lenne meghagyni a jobb kezemen a körmöket
jól jönnek... a balon viszont könyörtelenül le kell vágni, mert nehéz hosszú körömmel lefogni a húrokat
-
Csemike
aktív tag
válasz
Cthulhu Dawn #8 üzenetére
Oké, rendben.
Mephi: de mindenképpen oszd meg a csoporttal, ha levágtad! tudod, feldolgozni könnyebb együtt... Könnyebb a teher, ha megoszthatod...
Eastman: akkor te egy nagyon ápolt valaki lehetsz. Neked nincs is szükséged a mi kis csoportunkra, hiszen akinek ez napi rutin, annak nem okoz semmilyen problémát. Ettől függetlenül természetesen szívesen látunk, pláne, mint tapasztalt embert. Oszd meg velünk a titkaid! Hogy sikerül ezt napról napra feldolgozni?
-
Eastman
addikt
Vágom. ...minden nap. Szakmai ártalom.
-
mephi666
nagyúr
nekem is hosszú kezd lenni a körmöm, de nincs kedvem levágni... majd talán holnap
-
eastsider
nagyúr
kép?
-
szablya
aktív tag
Jújjjj, én asszem ma fogom levágni. Annyira izgis, minden alkalommal más és más! Vajon ma milyen lesz
Jujj, ugye ti is izgultok velem? Léccilécci!szerk.: jobb mint a szex
-
ABE
őstag
Ne tudd meg, én 2 napja vágtam le. Nekem is elég hosszú volt már, azért vágtam le. De korábban, van annak már vagy 3 hete, a hajam is hosszú volt. És amikor már nagyon hosszú volt, levágtam azt is. Igaz, az nem sikerült olyan jól, mint a körömlevágás, de levágtam, és ez a lényeg. Köszönöm, hogy megoszthattam az élményeimet.
Új hozzászólás Aktív témák
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- One mobilszolgáltatások
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Milyen légkondit a lakásba?
- Mikrotik routerek
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Gaming notebook topik
- Autós topik
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- További aktív témák...
- Dell Latitude Precision Üzleti gépek, 2-in-1 gépek, Vostro 8-12. gen szinte minden, garancia.
- GYÖNYÖRŰ iPhone 12 mini 64GB Green -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3054, 96% Akkumulátor
- Wacom Cintiq DTK-2260 digitális rajztábla
- 3DKRAFT.HU - 3D NYOMTATÁS - AZONNALI ÁRAJÁNLAT - GYORS KIVITELEZÉS - 490+ POZITÍV ÉRTÉKELÉS
- Új Lenovo 16 Ideapad Slim3 WUXGA IPS Ryzen5 7530U 4.5Ghz 16GB 512GB Radeon RX Vega7 Win11 Garancia
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest