Aktív témák
-
L3zl13
nagyúr
És te csak összeadogatod a szavak jelentését, vagy értelmezni is próbálod?
Nem tudom miért (és mit???) veszed magadra.
A hozzászólásom arra utalt, hogy ezek a tesztprogik már úgyis azoknak készülnek, akiknek nem az ''érzet'' számít, hanem a pontszám. És mint mondtam életük értelme az a plusz-mínusz egy pont.
Ez a bug őket érinti igazán, mivel a cikk szerint a használhatóságot (és így az érzetet) nem befolyásolja. -
Power
senior tag
''Ez már most is így van. Mert melyik órajelet nézed?''
A mai processzoroknak van egy központi órajele erre történik az ütemezés. Ettől eltérő órajelek lehetnek a prociban, de azt kivülről nem tudod és senki nem is érdekel.
''Ha ügyesen írod meg a programot, akkor mind a 4 végrehajtó-egységnek egyszerre tud munkát adni. Ha béna vagy, akkor a függések miatt csak 1 végrehajtó-egység tud dolgozni, a többi meg vár ennek az eredményére. Máris egy négyszeres szorzó a sebességben.''
Ez csak elméleti dolog hagyományos kódoknál kizárt a teljes kihasználtság.
''De azért az elgondolkoztató, hogy az Intel jelenlegi 64 bites csúcs szerverprocija milyen órajelen megy ehhez az Opteronhoz képest (pedig ugye hagyományosan az Intel szokott nagyobb órajelen pörögni kisebb fajlagos teljesítménnyel).''
Eltérő architektúrákat összehasonlítani órajel fényében ugyancsak nem ajánlott. -
joghurt
addikt
Ez már most is így van. Mert melyik órajelet nézed? Különböző procikban más az egyes végrehajtó-egységek száma. Most akkor azzal is fel kellene szorozni? Stb.
Viszont ''Cyrix 5x86 (yes, really!), PowerNow! from AMD (from K6-2+ onward), Intel's Speedstep, VIA/Centaur LongHaul and Transmeta LongRun ...
... they ALL shift the multiplier around.''
[L]http://www.sandpile.org/post/msgs/20004619.htm[/L]
Meg aztán:
''For example, which number would you present for a P4 running on
a 100 MHz bus, that is quad-pumped, connected to a North Bridge
running at 133 MHz, connected to DDR266 memory and a 33 MHz PCI
bus, connected to a 66 MHz South Bridge, etc. etc.? :-o''
[L]http://www.sandpile.org/post/msgs/20004614.htm[/L]
Ha ügyesen írod meg a programot, akkor mind a 4 végrehajtó-egységnek egyszerre tud munkát adni. Ha béna vagy, akkor a függések miatt csak 1 végrehajtó-egység tud dolgozni, a többi meg vár ennek az eredményére. Máris egy négyszeres szorzó a sebességben.
De azért az elgondolkoztató, hogy az Intel jelenlegi 64 bites csúcs szerverprocija milyen órajelen megy ehhez az Opteronhoz képest (pedig ugye hagyományosan az Intel szokott nagyobb órajelen pörögni kisebb fajlagos teljesítménnyel). -
Power
senior tag
Egyébként elég perverz dolog bármely programnál az órajel függvényében sebességet számolni.
Mi lesz veletek, ha nem lesz órajele a CPU-nak emberek? :) -
-
Xmas
tag
Néhány 486-os és az összes Pentium komp. proci rendelkezik egy TSC (Time Stamp Counter) regiszterrel. Ez számlálja a bekapcsolás óta eltelt órajel ciklusok számát. A legtöbb frekvencia mérő program ezt használja ki. Adott időegység alatt hány cilkusjel megy le...
A Cool'n'Quiet pedig másodpercenként 30x vizsgálja felül, hogy a processzor milyen terhelésnek van kitéve és változtatja meg az órajel frekvenciát a mag feszültséget meg amit még lehetséges. Alacsonyabb órajel frekvencián pedig lassabban növekszik a TSC ezért egy korábbi megterhelés mellett számított mintavételezés eltérhet egy későbbihez képest.
Szóval a Cool'n'Quiet nem sebesség mérésre van kitalálva. Mint ahogy nem lehet korrrektül FPS-eket mérni, ha be van kapcsolva a vertikális szinkronizáció.
Örömmel láttam, hogy a ''bűnöst leltünk'' hangulatú cikk megváltozott. Nem kell minden bokorban csalót szimatolni... Ez egy igen barátságos technikai probléma a PROGRAMOZÓK számára. -
hunluigi
senior tag
Szerintem ne találgassunk! Ide vele és nekiállok tesztelni :D Szerintem röpke 2 év kérdése és kész is leszek... :U
-
shtml
őstag
Az eredeti német cikk helyes fordítása:
Az Athlon 64 energiatakarékos technológiája, a Cool'n'Quiet esetenként szokatlanul rossz benchmark-eredményeket idéz elő. A PC ugyan a lehetséges maximális teljesítménnyel működik, ám a program ezt tévesen értelmezi és ezáltal hibás eredményt ad.
A Cachemem memóriateszt mellett (amely a CPU alacsony órajele miatt ténylegesen gyenge eredményt ad) az Unreal Tournament 2003-ról ismert, hogy a tesztprogram normális lefutása ellenére a tényleges értéknél jó 70%-kal gyengébb eredményeket jelez. A demóból való kilépéskor is feltűnik, hogy a 15-ről lassan nulláig visszaszámoló időzítő ilyenkor túl gyorsan pörög. Noha a Windows XP mind az 5 órajel-számlálója a CPU pontos órajelét mutatja, úgy látszik, hogy a Cool'n'Quiet befolyásolja néhány program időmérését, amelyek ekkor abnormális eredményeket adnak. Egy ilyen eredmény tehát éppen az aktivált Cool'n'Quiet esetén nem jelent feltétlenül rossz teljesítményt. A Cool'n'Quiet deaktiválása (az energiagazdálkodási séma visszaállítása asztali PC-re) ilyenkor tiszta helyzetet teremthet. -
joghurt
addikt
Ha esetleg valaki be tudja tenni a kezét egy A64-re, akkor kipróbálhatjuk. (Van rá egy pár soros programocskám.)
Én alapvetően két féle (ilyen célokra használható) időmérőről tudok. Az egyik a Windows alatti performance counter, ami oprendszertől függően 1 (9x/Me) vagy 4,xxx (NT/2k/XP) MHz-en ketyeg. Ez fix érték. A másik módszer magának a procinak a belső számlálója, amit az RDTSC utasítással lehet kiolvasni. Ez a proci órajelének megfelelően kerül növelgetésre (tehát 1 mp. alatt pontosan annyit nő, mint ahány hertzes a proci). Ez szép és jó, de a különböző power saving és CPU-hűtő vajákolások épp az órajelet csökkentik le, így az RDTSC is kisebb értéket fog visszaadni, amikor a proci épp pihen.
Amúgy ezt csinálja a P4-M illetve a Centrino is, bár notebookon valószínűleg kevesebben futtatnak UT2003-at. :) Különböző tesztprogramok a kolléga P4-es notebookján szintén az aktuális pihenő üzemmódtól függő órajelet mondtak.
Talán erről van szó ebben a cikkben; hogy az A64 is ezt csinálja. -
Surranó
aktív tag
A CnQ-t nem az A64-hez adták ki?
Én a buta fejemmel úgy értelmeztem, h a gond nem a hamis benchmark-eredmény, hanem az, h megy-megy a 3d-s ótó, oszt mongyuk amikor hirtelen a kanyarban sokat köll renderelni, akkor felpörög a cpu, de a progi nem értesül róla időben, és a hirtelen 40-ről 80-ra ugró fps odacsapja az ótót a korlátnak, jól befejezve a versenyt.
És ugyanez lehet visszafelé is, ha asziszi, h 2G-n megy, oszt csak 800M-n (ilyenkor előbb veszi a kanyart a versenyző, nagy svunggal, és kipörög, fűbeharap, stb).
Ez így hihető? -
Az a baj, hogy ezuttal nem Kentaur gabalyta ossze a cikket, hanem eredetileg ilyen (bar, vegulis nem feltetlenul baj az, ha K. jol forditja a cikkeket :) ), a nemet eredeti pont ugyanazt mondja, mint a PH!-s cikk. Mas forrasbol meg nem sikerult eloasnom semmit a jelensegrol...
-
nap
addikt
-
Power
senior tag
Nem is értem az egészet. :)
Aki tesztelni akarok, akkor full-on használja a rendszert.
Ha meg használni akarom, akkor sz*rok arra, hogy hány fps, mhz vagy miegymást mutat valamely program, ha úgy érzem megfelelő sebességgel fut. -
Chapell
aktív tag
Na nekem ez lenne a legkisebb gondom, ha lenne nálam egy Athlon 64 :)
-
L3zl13
nagyúr
Magasabb órajelen futó proci magasabb értéket is ér el nem? :))
Ha viszont eltérő típusú processzorokra gondoltál, ahol nem csak az órajelben van különbség, akkor megfeledkezel arról, hogy a más proci egy órajel (vagy n órajel) alatt eltérő mennyiségű feladatot tud elvégezni. Mivel ez lenne a szorzat másik összetevője ezért a dolog normális esetben kiegyenlítődne. -
L3zl13
nagyúr
Olyasmire tippelek, hogy ezek a progik belül órajellel számolnak majd azt a proci órajelével beszorozva kapnak időegység alapú értéket.
Mivel azonban hibásan 800MHz-nek detektálják a procit a CnQ miatt, ezért alacsonyabb lesz a számított érték is. -
hbbalint
aktív tag
A régi sw egyszerűen nem kompatibilis az új vassal.
Volt már ilyen a történelemben. Majd kijavítják vagy kiadnak egy peccset. -
sebela
aktív tag
''UT2003 Resultate falsch durch Cool'n'Quiet [Drucken]
von Jan-Frederik Timm am 10.11.2003 11:00 Uhr
Cool'n'Quiet, AMDs Stromspar-Technologie im Athlon 64, sorgt unter Umständen für ungewöhnliche schlechte Benchmarkwerte. Dabei arbeitet der PC zwar mit der ihm maximal möglichen Leistung, das Programm interpretiert diese jedoch falsch und gibt somit ein fehlerhaftes Ergebnis aus.
Neben dem Speicherbenchmark Cachemem, der wohl tatsächlich durch den niedrigeren Takt der CPU einbricht, ist uns Unreal Tournament 2003 bekannt, das trotz normalem Benchmarkverlauf Ergebnisse ausspuckt, die gut 70% unter dem realen Wert liegen. Auch beim Verlassen der Demo fällt auf, dass der Timer, der langsam von fünfzehn auf null herunter zählt, herab rast. Obwohl alle fünf Taktzähler in Windows XP den exakten CPU-Clock ausgeben, scheinen einige Programme in ihrer Zeitmessung durch Cool'n'Quiet beeinflusst zu werden und anormale Resultate zu liefern. Gerade auf PCs mit aktiviertem Cool'n'Quiet muss ein solches Ergebnis also nicht zwangsläufig eine schlechte Leistung bedeuten. Deaktivieren von C'n'Q (im Powermanagement das Schema wieder auf Desktop PC stellen) dürfte in diesem Fall für Aufklärung sorgen.''
aki tud németül az szűrje le plíz a lényeget...(majd én is próbálkozok) :U -
L3zl13
nagyúr
A cikk alapján pedig én úgy vettem ki. Hogy a Cool'n'Quiet ugyan ad kakaót a tesztproginak. Az azonban úgy érzékeli mintha még mindig 800-on futna. Miközben a rendszer (XP) helyesen felismeri az órajelet.
Hogy ez pontosan hogyan hamisítja meg a teszteredményt azt viszont nem, tudom én sem... -
steveetm
őstag
Ha jól éretm ez a funkció leveszi az órajelet, ha nem kell lóerő(én névből, képből erre tippelek, meg amugy ennek van értelme sztem). Na mármost, néha nem érzékeli hogy most kéne kakó, nem lassú üzemmódban kéne menni, és úgy fut le a teszt mintha lasabb cpu lenne. Ez viszont max rosszul működő cnq, de nem hamisít meg semmit sztem...
Üdv.: steveetm -
freya
aktív tag
Annyit sikerült kivennem hogy AMD 64-ben van valami Cool-n-Quiet :))
-
Tegye fel a kezet, aki erti, hogy mit akar mondani ez a cikk.
Aktív témák
- Battlefield 6
- Azonnali VGA-s kérdések órája
- bitblueduck: RTX 50-es széria PhysX támogatás nélkül. Tényleg akkora probléma?
- Autós topik
- Hobby elektronika
- Intel Core Ultra 3, Core Ultra 5, Ultra 7, Ultra 9 "Arrow Lake" LGA 1851
- LEGO klub
- Telekom mobilszolgáltatások
- AMD Navi Radeon™ RX 9xxx sorozat
- iRacing.com - a legélethűbb -online- autós szimulátor bajnokság
- További aktív témák...
- Jo Nesbo: LEOPÁRD (nem olvasott)
- GYÖNYÖRŰ iPhone 15 Plus 128GB Pink -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3353
- Clevo 1060 6GB Mxm 3.1 laptop videó kártya ingyen házhoz szálitással
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 mini 128GB Red -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3325
- BESZÁMÍTÁS! ASUS ROG STRIX SCAR 15 Gamer notebook - i9 12900H 16GB DDR5 1TB SSD RTX 3070Ti 8GB WIN11
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest