Új hozzászólás Aktív témák
-
kaliber
aktív tag
Hihetetlen, hogy ennyi kiderült hazugság után még mindig benyelik a zemberek (ráadásul tömegével) a polititkai vezetők hazugságait, kiváncsi vagyok mikor ébrednek fel? Majd ha két szelet zsíros kenyérért kell dolgozni a "munkavilágában"?
-
Tudod, mit? Akkor legyen igazad abban, hogy nincs pártsemleges közgazdász. Ettől függetlenül az utóbbi időkben (amióta a Fidesz kormányon van) a Fideszes közgazdászok 'kitalációja' és ("unortodox") tervei nem jöttek be; viszont az általad MSZP és LMP pártokhoz kötött közgazdászok figyelmeztetései, számításai meg tökéletesen beváltak. Innentől mindenki annak hisz, akinek akar - én azoknak, akiknek a számításai eddig is bejöttek (akármilyen pártokhoz kötöd is őket - tőlem lehetnek kommunisták is, ha megbízhatóak a számításaik); és nem azoknak, akik eddig jóval többet hazudtak, és eddig jóval több kárt okoztak az országnak, mint akár az "elmútnyócév", akár az elmúlt 22 év bármelyik időszaka (pedig Gyurcsány aztán 'hazudott éjjel, hazudott nappal').
-
Hát ez az egész már ott megbukott, hogy "Orbán mondta".
Annyi mindent mondtak már, hogy az kész röhej; de még egy nem jött be belőle. Azt mondták, hogy az egykulcsos adó felpörgeti a gazdaságot - aztán mégsem. Azt mondták, hogy megvédik a nyugdíjakat - aztán mégsem. Azt mondták, hogy mindenkinek jobb lesz - aztán mégsem. Azt mondták, hogy csökkentik az államadósságot - aztán meg a több ezer milliárdos magánnyugdíj-pénzek lenyúlása mellett is tavaly rekord szintre emelkedett. Azt mondták, hogy a multik nem hárítják tovább a szektoriális különadókat a fogyasztókra - aztán mégis megtették. Azt mondták, hogy nem kell az IMF - aztán meg azt is, hogy kinyalják a feneküket is, hogy visszajöjjenek - most megint úgy tűnik, hogy nem kell (egészen addig, amíg a piac is rá nem jön, hogy nem lesz IMF megállapodás, mert akkor megint elszabadul a forint árfolyama - de ennek előjeleit már nagyon jól látni, hiszen az állampapírokra csak magas kamat mellett van kereslet; ami már középtávon sem finanszírozható). És még sorolhatnám. Vagyis inkább hiszek egy 'pártsemleges' közgazdásznak, és a számításainak (amit az adóbevétel terveinek és a várható tranzakciók számának alapján számol); mint Viktornak és az 'elkötelezett' közgazdászainak (akik most 'minimális' adóról beszélnek, de amikor odakerülünk, akkor meg ki tudja hányszorosa lesz is ennek a 'kicsi'-nek). -
Eastman
addikt
...mt meg nem kínoz már, mert ahogy lehetett dobtam őket.
-
Eastman
addikt
...alapból ott van a hiteles bizonyíték a kezedben.
Köszönöm, ez itt a lényeg! Ugyan ez a helyzet a személyesen bankkártyával befizetett számlákkal is. Van a csekken / számlán egy dátum. A határidőig odaadod valaki kezébe a pénzed (posta vagy ügyfélszolgálat) amiről kapsz egy sárga feladóvevényt vagy kinyomtatott "nyugtát", nevezzük most nyugtának, mert nyugodt lehetsz, hogy elintézted. Bárki ugrál, hivatkozhatsz a kezedben lévő bizonyítékra. nem kell senkitől semmilyen hiteles vagy hitelesített igazolást kérni. Ez utóbbi idő és pénz. Kevesebb idő és pénz a postán állni (okosan időzítve).
Nagy vonalakban egyetértek Timmel és lujóval.
A dijnetes verzió is három szereplős, de ott csak a számokat látod, illetve minden oldalról nagyobb a hibalehetőség. A banki csoportos befizetési megbízásnál meg nagyobb f@szságot elképzelni sem tudok. Más (vagy egy szerver) dönt arról, hogy mikor mennyit vesz le a számlámról? Aztán vagy a korrekt összeget veszi le, vagy nem, vagy időben vagy nem. ...és még én járjak az ő hibáik után? Küldjék nekem nyugodtan a hiteles számláikat és csekkeiket (kéthavonta 3 db), én bizony fizetek 150 Ft-ot azért, hogy én kézben tartsam a dolgaim. Aztán ha kell reklamálok a beérkezés és a befizetési hat. közötti napokon ha elß@sztak valamit, én vagyok a vevő, én kérdezek, ők válaszolnak. A szolgáltató szolgáltasson és ne a pénzemmel játszon!
Jöhet a csekk. ...a bankoknak, közüzemi szolgáltatóknak, droidjaiknak és bűntársaiknak meg nyasgem!
"Egyoldalú szerződésmódosítás." El lehet kicsit gondolkodni ezen a kifejezésen.
-
A hírhez: lehet, hogy nem fizet többet, aki csekken fizet. Ugyanis úgy néz ki, hogy aki átutalással fog fizetni, kp-t vesz fel, vagy akiknek a bankszámlájára utalják a fizetést azoknak meg majd az állam felé kell adót fizetni. Éljen!
-
azbest
félisten
Mint minden manapság, a gyümölcsök és zöldségek is a külsőségekről szólnak. Csak az a lényeg, hogy néz ki és milyen a csomagolás. A természetes körülmények közt érett termék nem eukonform, mert nem tökletes a kinézete. Elég csak beleolvasni, hogy régebben is milyen idióta szabályok voltak: [link]
-
kaliber
aktív tag
Elnézést, hogy beleszólok, de télen a piacon kapható paradicsomot ugyanonnan hozzák mint a hipermarketbe amit lehet kapni, kell neki a napfény pl: Görögországban nyáron amit lehet kapni paradicsomot öklömnyi méretű nem éppen szabályos formájú, itthon max. lecsónak vennék meg, de mikor kint megkóstoltam összehasonlíthatatlanul finomabb mint amit itt nyáron lehet kapni, mert megkapta kint a nagy adag napfényt
-
M_AND_Ms
veterán
"..etilént nyomnak bele, hogy a paradicsom megpirosodjon, valamennyire megérjen"
De nem azért rossz mert etilént nyomnak rá, hanem azért mert maga az érési folyamat nem természetes, nem napfényen kellő ideig történik és nem alakulnak ki azok az aromák, amiktől jónak mondjuk.Az etilén ízét nem érezheted, mert nincs neki.
Szóval értem én a problémádat, de rossz felől közelítesz Csak mondogatod a 'hívó szavakat', amiket a média sulykol. Inkább járj utána, hogy tényleg tudd mi ártalmas és mi nem. Ne ijedj meg a kémiai elnevezésektől!
Pl.: adalékanyag: fúj, rossz, méreg. Amikor otthon anyu egy kis rántást készít a leveshez akkor az adalékanyag. Ha megcitromozod a teádat, az már adalékanyag.
E-szám: no, az meg egyenesen maga a halál! E300: aszkorbinsav lánykori nevén C-vitamin.
Ízfokozó: ááá, förtelem! A konyhasó a legelterjedtebb ízfokozó. De ide sorolható a fahéj és sok-sok fűszer.Nem azt mondom, hogy korunk táplálkozása annyira egészséges, de nem rosszabb, mint 30 éve (amikor még rá se írták, mi van az ételben)
A piacon meg a legtöbb árus ugyan onnét hozza az árut, ahonnét a multi (pl.: Metróból), mert nehogy már elhidd, hogy a banán és a mandarin a zöldségeshez a Dél-Alföldi banánföldekről érkezik. Persze a kofa Marika néni lehet, hogy a kiskertjéből hozta az almát, de megvizsgálva az is lehet, hogy ott ficeg rajta a hétvégén kiszólt gombaölő szer, míg a nagyüzemben talán tudják, hogy mikor telik le a kötelező várakozási idő.És egy link a legutóbb feltűnt szörnyűségről: Dihidrogén-monoxid röviden DHMO
-
villamos
őstag
Nos...
Megkaptam eme giga környezetvédő vállalat csodálatos küldeményét. A nagy környezetvédelem szellemében, magával a számlával együtt három darab papíros is landolt a bűvös borítékban, és ezen kívül természetesen a szép színes promóciós papíros is megérkezett velük együtt. Nem baj éljen a környezetvédelem!Viszont ha márc1 és máj.31 között regisztrálsz a távszámlára, akkor egyszeri 1000Ft -os kedvezményt kapsz. Ezt is írja az egyik papíros...
Mondjuk ez még csak a márciusi számla, a nagy környezetvédelem gondolom, májustól indul be majd, kíváncsi leszek, hogy kevesebb lesz e a papírtömeg, vagy sem.
-
bambano
titán
válasz
M_AND_Ms #254 üzenetére
tisztánlátás végett:
azt a paradicsomot, amit nagy távolságra szállítanak, teljesen zölden, éretlenül szedik le. ezután vagy szállítás közben, vagy más, alkalmas időpontban olyan helyen tárolják, ami légmentesen zárt és etilént nyomnak bele, hogy a paradicsom megpirosodjon, valamennyire megérjen."Az etilén nem érés-szabályozó, hanem érés serkentő.": ok, hasogassunk szőrszálat.
íze: bemész a tecsóba, veszel egy adag zöldtalpas paradicsomot, megeszed. na olyan az íze.
fenti kijelentésben a nagy távolság már egy Szentes-Miskolc vagy Szeged-Miskolc távolságot is jelölhet.
-
M_AND_Ms
veterán
"...etilén íze van (érés-szabályozó),"
Csak a tisztánlátás végett, hogy ne csak a valahonnét felkapkodott szavakat hajigáld!
Az etilén nem érés-szabályozó, hanem érés serkentő. (a kettő nem ugyanaz). Az etilént maguk a zöldségek és gyümölcsök fejlesztik. Mértéke annál nagyobb, minél érettebb a szüretelendő termék, minél nagyobb a terméket körülvevő légtér hőmérséklete, de növekszik akkor is,ha a gyümölcs megsérül.
Egyik legerősebb etilén kibocsátó gyümölcsök az alma, barack, kiwi, szilva.Amúgy, mihez hasonlít az etilén íze, ha már megemlítetted?
-
smog86
senior tag
Nem tudom te milyen piacra jársz, de ahova én Bp-n, ott nem láttam még egy árusnál sem terminált.
Miről beszélsz? Tescoban a paradicsomnak nincs is íze...olyan mintha füvet ennék, csak folyik ki belőle valami...
És a itt a fővárosban a fodrászoknál sem láttam még kártyás terminált... persze nem a plázákban lévőkhöz járok. -
Vukmir
aktív tag
Lehet fizetni a piacon is kártyával.. És itt nem rózsika nénire gondolok.. Mellesleg annyira bírom ezt a hipermarketes baromságot..
Hidd el közel sem olyan mint amennyire hiszed.. Ugyan az mint a Tesco-s dolgok.. Mindenki szidja őket, de mégis olyan jó chipset nem tudnak csinálni mint a tecsó.. Olyan olcsó és jó energia italt sem... És had ne soroljam... Pl a tescoban árult újkrumpli kicsit jobb mint a "szar de legalább piros fehér zöld".
A jobb fodrászatok 90%-ban is lehet kártyával. .( és mivan ha otthon nyírja valakije?) sok kocsmában is lehet
-
Hintalow
senior tag
Nekem a posta nagyon életképtelen (ehhez még hozzájön az is, hogy bankban dolgozom, nem ritka az olyan, hogy akár hónapokig nincs nálam készpénz, mert nincs rá szükségem)
Meg az sem kellemes (édsanyám postás) hogy már szombatonként is dolgozniuk kell néha, mert 5-10 ember folyamatosan panaszt adott meg, hogy miféle dolog, hogy hétvégén nem tudja befizetni a csekket
Amúgy meg ott ülnek feleslegesen, mert forgalom olyankor alig... -
balpis
őstag
válasz
Brutális eb #232 üzenetére
egyszerűen maradi vagyok és biztosabban éreztem magam kezemben a befizetett csekkel.
Illetve mindig elfelejtem az átutalásokat, a csoportosban meg nem bízom. A csekket meg nem felejtem el, mert mikor megjön, kiteszem a polcra és mindig szem előt van, legfeljebb kések vele pár napot.
Főleg, hogy a most kérdéses számlán 12 hónapból 10-szer az alapp 2500Ft a díj. A másik 2 hónap viszont kiszáníthatatlan, hogy 3500 vagy 13500 Ft lesz-e, így nehéz beszedési korlátot megadni.(#235) Hintalow: posta és időpont kérdése. Nekem van a közelben olyan posta, ami este 8-ig nyitva van és 7 után szinte pang az ürességtől, jó ha 4-5 ügyfél akad, s legalaább 3-4 ablak nyitva van.
-
bambano
titán
azoknál az isp-knél, akiket ismerek, a biztonság miatt aggódnak (előfordulhat, hogy volt jogszabályi változás is a téren, nem tudom). tehát azon, hogy a készpénzkezelés a romló gazdasági helyzet miatt egyre veszélyesebb, a biztonságos őrzés pedig drágul. mindez párosulhat a szigorodó ellenőrzéssel.
tehát ami ügyvitel-szervezés elment 1-2 évvel ezelőtt, az ma már nem jó és büntethetnek érte. ennek a költségeit akarják a fogyasztókra terhelni.
a környezetvédelem azért kamu szerintem, mert minden további nélkül megcsinálhatnák, hogy alapértelmezetten emailben jön a számla és aki el akarja számolni, az kér papirost. vagy megtehetnék azt is, hogy aki megadta az adószámát és ráírják a számlára, az kap papíron, mert annak valószínűleg kell, aki meg nem adta meg, annak meg nem kell.
-
galocza
aktív tag
környezetvédelemmel kapcsolatos, átlátszó, hazug indoklásról ennyit:
bementem egy t-pontba, érdeklődni, hogy akkor milyen lehetőségek vannak fizetésre.
a magenta munkatárs elmondta, hogy nem kell átraknom magamat csekkesről átutalásosra, csak az érkező csekkes számlán szereplő összeget utaljam - függetlenül attól, hogy ezzel a megoldással uannyi papír termelődik mint eddig. mert nekik két dolog fáj: ha postán feladom a csekket, illetve ha bemegyek és náluk fizetek be - gondolom első esetben a posta fizettet kezelési költséget, a másodikban lefoglalom a t-munkatársak idejét.
félreértés ne essék, én megértem a dolgot (valamennyire): ha a t-ügyfél olyan fizetési módot választ ami neki kényelmes, de a szolgáltatónak plusz költsége van vele, fizesse azt az ügyfél. ez olyan, mint amikor interneten rendelek, és nem személyesen veszem át, hanem elküldetem az ország (kontinens/világ) másik felére - nem reklamálhatok, ha a szállítási költséget velem fizettetik ki (más téma, hogy van kereskedő, akinek az árképzésében benne van az x összeg feletti vásárlás szállítási költségeinek átvállalása - az sem "ingyen" van).
viszont ez a környezetvédelemmel való takarózás gyomorforgató. -
Drenadar
veterán
-
Hintalow
senior tag
Egyszer befizettem egy csekket postán valamikor 2006-ban (már nem emlékszem mi kényszerített erre) jó félórát álltam sorban, hallgattam ahogy valami kettő ikújú vitázik az alkalmazottal, közben pedig az előttem álló öreg néni (jó büdös is volt szegénykém) folyamatosan el akarta mesélni az életét.
Azóta nem voltam postán.
Én az utalásra esküszöm (ingyenes)
Problémám soha nem volt szolgáltatóval. -
Cyberpunk
félisten
Pofátlanság.
-
remington2
senior tag
Nekem akkor se tetszik ez, mert ez egy egyszerű lehúzás, külön pénzt kérni azért, hogy befizethessék a pénzed (a szolgáltató oldaláról nézve).
Van egy húsboltom, vannak költségeim (áram, hús, alkalmazott), így kijön, hogy 1000 fabatka nálam egy kiló comb. Ez nagyjából ennyi mindenütt, sőt, nálam még kicsit olcsó is, mert jó haver a húsbeszállítóm, kedvezményesen kapom. Holnaptól is 1000 fabatka marad, de még 100-at elkérek, mert áramköltségeim vannak. Meg még 100-at, mert az alkalmazottat is fizetnem kell. És még 200-at, mert az üzlethelyiség sincs ingyen. Hát mit gondol az a rohadék vevő, én ingyen élek, hogy ő húst kaphasson?
-
Brutális eb
addikt
"Ügyfélként mérgelődöm, mert én vagyok az, aki szeretett postára járni (havi 5 perc a séta és a befizetés együtt), "
Ne már.....
Könyörgöm most ki akadályoz meg a posta fetisedben?Mehetsz most is max veszel egy üres postai boritékot és szaggolgathatod otthon ha éppen elvonásod van. -
balpis
őstag
Most csináltam egy gyors fejszámolást. Van a T-nek durván 3-4 millio előfizetéses ügyfele (mobil, vezetékes). Tegyük fel, hogy a fele csekken fizetett. Eszerint a csekk 142Ft/hó/előfiztő volt.
Ha csak 1,5 millió ügyfélről van szó, akor is ez most elvileg havi 213 millió megtakarítást hoz. Éves szinten ez kb. 2,5 milliárt Ft. Ez harmada a tavalyi netto veszteségnek. Azaz elindult a legújabb költségcsökkentési hullám.
Ügyfélként mérgelődöm, mert én vagyok az, aki szeretett postára járni (havi 5 perc a séta és a befizetés együtt), de kisrészvényesként örülhetek, mert hátha megint nyereséges lesz és lesz osztalék -
Vukmir
aktív tag
fain
-
-
bambano
titán
jesszus... tehát szivassa meg a telekom az összes ügyfelét, akinél jól működik a szolgáltatás, cserébe adjon kedvezményt azoknak, akiknek nem? ezt te nem gondoltad végig.
a telekomos reklamációkhoz nem kell elektronikus aláírás. legalábbis tőlem nem kértek soha, pedig volt reklamációm. és mivel tudom, hogy hogyan kell megírni egy reklamációt, nemcsak kivizsgálták, meg is oldották gyorsan.
-
zoli62
addikt
Látomm milyen éles vitát generált az elindított téma.
Nézzök meg egy másik oldalról is. Rendben, vezessen be az MT negatívan diszkrimináló tranzakciós díjat. De akkor csökkentse a reklamációk kivizsgálásának 30 napos határídejét, fogadja el az elektronikus aláírást. Ilyenkor mindig el szoktam mesélni a McAfee-vel megtörtént esetemet. Vettem tőlük liszenszet. A support weboldal nem volt elérhető, ellenőríztem, csak Magyarországról nem, kintről igen. Irtam a Gold Supportnak egy hibabejelntő ticketet. Másnap telefonon, és mailben is udvariasan érdeklődtek, hogy már működnek az oldalak? Hol tart még ettől a gyorsaságtól és kiszolgálási színvonaltól a Magyar Telekom?
-
Apika
addikt
Nekem szimpatikusabb megoldás, hogy a Digi és Vodafone kedvezményt ad a havi díjból azoknak, akik áttérnek az utalásos fizetésre...
-
KevinMulder
tag
7.2.1. Fizetési módok
Az előfizető számláját készpénzben vagy hitelintézeten keresztül rendezheti az alábbiak szerint:
Készpénzes fizetési mód választásakor a Szolgáltató által kiküldött számla a befizetést szolgáló postai készpénz-átutalási megbízást is tartalmazza. Amennyiben az Előfizető a számláját nem a szolgáltató által kiküldött postai készpénzátutalási megbízással rendezi, az esetlegesen felmerülő bankköltség és egyéb járulékos költségek az Előfizetőt terhelik."Igen, ezen gondolkodom én is. Ezzel az a problémám, hogy ebbe azért bele lehet kötni, hogy az első mondat szerint adnak csekket. A második szerint, ha nem az adott csekket használja az ügyfél, akkor annak költségét fizeti. Viszont nem tartom egyértelműnek, hogy az adott csekknek ingyenesnek kell lennie. Csak azt állítják, hogy van.
Az ÁSZF-nek eme része simán módosítható úgy, hogy az ügyfélt ne érje kár: maradjon ingyenes, de kényelmesebb legyen. Ekkor nem nagyon lehet belekötni a módosításba.
szerk: tegyük még hozzá, hogy ez a 2012. január 1. időpontban hatályos ászf, amiben még nincs benne ez a posztban emlegetett díjváltozás.
Pedig ez lesz itt a fontos rész, hogy az ÁSZF mennyiben változott.
"*1000 Ft <- ennyi az önköltségi ára (ennyit ér a szolgáltatás valójában) - szolgáltatás": ez meg egy vaskos tévedés.
Mivel példa volt, talán elnézhető
-
bambano
titán
válasz
KevinMulder #181 üzenetére
szerintem teljesen felesleges álmodozni arról, hogy ki mire fizet elő, miközben az általános szerződési feltételek, amit a telekom alkalmaz, pontosan leírja, hogy mire:
tkom ászf törzsrész, 7.2-es paragrafus.
"7.2. Díjfizetési módok, a különböző fizetési módokból adódó, előfizetőt érintő
eltérések
7.2.1. Fizetési módok
Az előfizető számláját készpénzben vagy hitelintézeten keresztül rendezheti az alábbiak szerint:
Készpénzes fizetési mód választásakor a Szolgáltató által kiküldött számla a befizetést szolgáló postai készpénz-átutalási megbízást is tartalmazza. Amennyiben az Előfizető a számláját nem a szolgáltató által kiküldött postai készpénzátutalási megbízással rendezi, az esetlegesen felmerülő bankköltség és egyéb járulékos költségek az Előfizetőt terhelik."Kiemelném az utolsó mondatot. benne van az ászf-ben. tehát eddig sem arról volt szó, hogy két szép szemünkért a tkom lenyelte a díjat, hanem arról, hogy világosan benne volt a szerződésben, hogy melyik díjtétel kit terhel.
"*1000 Ft <- ennyi az önköltségi ára (ennyit ér a szolgáltatás valójában) - szolgáltatás": ez meg egy vaskos tévedés.
szerk: tegyük még hozzá, hogy ez a 2012. január 1. időpontban hatályos ászf, amiben még nincs benne ez a posztban emlegetett díjváltozás.
-
villamos
őstag
-
hackeeeee
Jómunkásember
válasz
KevinMulder #216 üzenetére
Nekem van, arra épp elég volt, hogy eldöntsem azt, hogy semmikor sem fog kelleni a Digitől semmiféle szolgáltatás..
-
hackeeeee
Jómunkásember
válasz
villamos #211 üzenetére
Tehát akkor a postán kiküldöttel is bebattyogsz, h bélyegezzék le? Vagy hogy megy ez? Csak mert Nekem nem rémlik h lett volna bármi bélyegző, pecsét a postai úton kiküldött számlán.
(#213) aram01: Mert tán pl. a Digi többet ér? Ugyanmár.
Az sem jobb semmivel... Vagy melyik távközlési szolgáltató ér sokkal többet, ha a magyar telekon ennyire szar? Most őket szokás szapulni, mert ők meglépték azt, amit már évek óta terveznek országos szinten..
-
aram01
nagyúr
a magyar telekom szart sem ér,ezt mindenki tudja,csak az nem ismeri el aki kénytelen használni
-
-
Lenry
félisten
válasz
KevinMulder #203 üzenetére
Te tankolni mész, a szélvédő egy, a tankolástól teljesen külön ügylet.
de a számla nem külön ügylet. anélkül nem tudom adott esetben kifizetni a szolgáltatást. (feltételezve, hogy nincs lehetőségem elektronikus úton fizetni)
akkor lenne a helyes a példád, ha azt mondod, hogy tankolsz, aztán a biztonsági őr elállja a shopba vezetőt ajtót, hogy "200 Ft-ért bemehetsz kifizetni a benzint" -
KevinMulder
tag
válasz
mukibuci #200 üzenetére
Tisztában vagyok, hogy abból a pénzből veszik, amit én utalok per hó.
De ügyfélként - nem részvényesként - csak azt kérhetem számon, ami a szerződésben benne van. Ha a abban csak annyi van, hogy "internet szolgáltatás" X Ft, akkor nem kérhetem azt, hogy az X Ft-ból költsön a csekkem befizetésére.Ha tételesen annyi lenne, hogy:
Internet szolgáltatás
Fix IP cím
router firware frissítés
havi csekk feladási költségés ez adná ki a szolgáltatás díját, ami X Ft, akkor lenne 2x fizettetve ugyanez.
Ameddig csak az "internet szolgálatatás"-ért fizetek, addig postai dolgokat nem lehet számonkérni ...
-
hackeeeee
Jómunkásember
válasz
villamos #202 üzenetére
Jahogyúgy, aham.. Akkor így már oké. Ezt a részt nem értettem, így már oké.
Namármost, amikor a T-nél bevezetésre került a távszámla, elég jó kedvezményeket adtak rá, több hónapig 50%-os havidíj kedvezmény, stb, stb...
Mellesleg, gondolom, hogy Ők fizetnek a postának azért, hogy kézbesítsék a számlákat, mint szinte minden szolgáltató, szerintem... Mint linkeltem korábban, le is van ez vezetve, h ez az egész csekkes mizéria mennyibe kerül, és, hogy már volt erről szó, h szépen lassan meg akarnák szüntetni a csekket.
Többször ezért próbálják már rávenni a szolgáltatók az ügyfeleket, h akik tehetik, váltsanak.. Néha van rá akció, kedvezmény, h megérje. Ahogy pl. mukibuci is linkelte korábban a Vodafone e-számláért járó kedvezményt.
-
KevinMulder
tag
válasz
villamos #199 üzenetére
Tudod, egyrészt van ilyen: termék vagy bolt bevezetés (MediaMarkt nyitások féláras tévékkel, stb).
Másrészt pedig ahogy mondtam, a csekk eddig gazdaságosabb volt, mint a díjbeszedés.
Most jutott el a cég arra a pontra, hogy ha már van ilyen szolgáltatásuk (teledíj vagy mi), akkor inkább abból látnának plusz pénzt mint a postára költenék. -
KevinMulder
tag
válasz
villamos #193 üzenetére
Elmész tankolni. Veszel benzint. A kutas grátisz lemossa a szélvédőd.
Megint elmész tankolni. A kutast megkéred, hogy mossa le a szélvédőd.
Azt mondja, hogy 200-ért lemossa. Ettől nem lesz a benzin olcsóbb.
Te tankolni mész, a szélvédő egy, a tankolástól teljesen külön ügylet.
A szélvédő lemosása nincs benne a szerződésben (x liter benzin y forintért y/x egységáron) Ugyanannyi lesz a benzin ha Te mosod le (ingyen), meg ha lemossák Neked (200)
Új hozzászólás Aktív témák
- Okos Otthon / Smart Home
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Elektromos autók - motorok
- Google Pixel topik
- Először égett le egy újságnál a GeForce RTX 5090
- Projektor topic
- Kerékpárosok, bringások ide!
- E-roller topik
- sziku69: Szólánc.
- További aktív témák...
- HP 840 G3 Laptop 14" FHD/i5-6Gen/DDR4 8Gb/256GB SSD M2/Bluetooth/CAM 6hó Gari
- HP 840 G3 Laptop 14" HD/i5-6Gen/DDR4 16Gb/256GB SSD M2/Bluetooth/CAM 6hó Gari
- Dell 7390 Slim Laptop 13,3" FHD/i5-8Gen/DDR4 8Gb/256GB SSD M2/HDMI/BT/USB-C/CAM 6hó Gari
- Western Digital 3,5-es 3TB HDD-k
- Seagate Enterprise NAS HDD 3TB 7.2K 128MB SATA III 3.5''
- Dell Optiplex MT/SFF 3040, 3050, 3060, 3070, 5070, 7060/ Hp ProDesk /SZÁMLA- GARANCIA
- Surface Laptop 7 Business edition - Intel Core ultra 5 236V energiahatékonyabb az intelnél! -olvass
- HIBÁTLAN iPhone 12 128GB Purple -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3028
- Tablet felvásárlás!! Samsung Galaxy Tab A8, Samsung Galaxy Tab A9, Samsung Galaxy Tab S6 Lite
- Bomba ár! HP EliteBook 840 G2 - i5-5GEN I 8GB I 256GB SSD I 14" HD+ I Cam I W10 I Garancia!
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest