Új hozzászólás Aktív témák
-
bunfi
őstag
Ez a dolog nem ilyen fekete-fehér, hogy vagy az erőforrás követelményeket növeled vagy optimalizálsz. Főleg nem a játékok esetében, ahol a futásteljesítmény kritikus (értsd. egy videorenderelésnél holt mindegy, hogy a feldolgozásban, kódolásban vannak tüskék vagy épp 10 perccel tovább tart).
Elkezdődött az átmenet, mint anno a 2 mag - 4 mag között és néhány év múlva a minimum 4, de inkább 8 mag lesz a standard. De az nem egyik napról a másikra lesz. A 2500K-val még vidáman elleszel addig, mint ahogy pl. én is elleszek a 4690-el. De addig ki kell hozni ezeket a procikat és a fejlesztők is számolni fognak azzal, hogy kérhetnek többet. Erre persze tekinthetünk úgy is, hogy kib@szás, meg úgy is, hogy kikényszerítik, hogy növekedjen a 8 szálas processzorral szerelt gépek aránya.
szerk: Eddig sem volt opció a fejlesztésre, mert az első i5-nél még i7-et sem tehettél a lapba, aztán pedig tik-tak és foglalatváltás. ÉS nem volt nagy differencia a Sandy-Ivy, Haswell-Broadwell vagy épp Skylake-Kaby Lake procik között. De most még pofátlanabbak, mert már foglalatváltás sincs, mégsem lehet majd a Z270-es lapba Coffee Laket rakni, pedig alapvetően a hozzá való Z370-es chipset csak egy minimálisan kozmetikázott Z270.
Új hozzászólás Aktív témák
- BestBuy topik
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Tőzsde és gazdaság
- OLED monitor topik
- Goddess of Victory:Nikke
- Okosóra és okoskiegészítő topik
- Ez már a középkategória: teszten a GeForce RTX 5070
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- Google Pixel 9 Pro XL - hét szűk esztendő
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- További aktív témák...
- BESZÁMÍTÁS! Intel Core i7 8700K 6 mag 12 szál processzor garanciával hibátlan működéssel
- Intel Core i7-12700KF Fox az árban!
- Intel Core i9-11900KF 3.5GHz LGA1200 (16M Cache, up to 5.30 GHz) Processzor!
- AMD Ryzen 5 5600G 4,4GHz 19MB 65W AM4 Integrált Radeon Graphics 1 év gari
- AMD Ryzen 5 8400F - Új, 3 év garancia - Eladó!
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 5700X3D 32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- Csere-Beszámítás! Asus Rog Strix RTX 3070Ti 8GB GDDR6X Videokártya!
- Kaspersky, McAfee, Norton, Avast és egyéb vírusírtó licencek a legolcsóbban, egyenesen a gyártóktól!
- Samsung Galaxy A12 64GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- LG 65C3 - 65" OLED evo - 4K 120Hz 1ms - NVIDIA G-Sync - FreeSync Premium - HDMI 2.1 - PS5 és Xbox!
Állásajánlatok
Cég: PC Trade Systems Kft.
Város: Szeged
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft
Város: Budapest