Új hozzászólás Aktív témák
-
Vakegérke
félisten
válasz
babacsillag
#36
üzenetére
Mivel érdemi hozzászólás nincs már a meséhez, nem teszem OFF-ba szavaimat.
Minden egészséges érzelmű, felelősség teljes ember életre szólóan választ társat magának. Én őt választottam, ő engem. Kéz a kézben élhettük volna le életünket, és fejcsóválva, elnézően mosolyogva néztünk volna azokra, akik sportból váltogatják partnereiket. Isten nem adta meg ezt a kegyet.
Bár az örök ranglistán a szeretet sokadlagos, nálam az első, párban a hűséggel.
Köszönöm véleményed.
-
Vakegérke
félisten
Így már értelek. Pejkó ugyan nem lett a tulajdona, de Pisti tényleg szeretett volna másnap, harmadnap, meg ki tudja meddig találkozni vele. Ilyen értelemben tényleg birtokba vette. Azonban úgy vélem, hogy Pisti önzősége még mindíg kívánatosabb, mint a részeges kocsis ostorozása.
Műelemzés kérhető, de nem tudok szolgálni vele. Írtam, amire gondoltam, amit át akart élni Pejkó és Pisti. Ennyi tellett tőlem.
Viszont semmi akadálya, hogy beszélgessünk. Tedd fel kérdéseid, én pedig megpróbálok válaszolni. Természetesen annak sincs akadálya, hogy elmondjad, miként írnád meg Te a párbeszédet, vagy akár az egész mesét.
Marad ahogy van, nem változtatok rajta egy sort sem. De attól még beszélgethetünk egy jót. -
Vakegérke
félisten
Nézd, nem akarok a hiúság vásárán sem eladó, sem vevő lenni. Okultam már életem során, és jól tudom, hogy a büszkeség (legalábbis nálam) párosul az önelégültséggel, mi több, önteltséggel.
Azt persze nem állítom, hogy reakcióitok, dícséreteitek nem esnek jól. Azonban bárhogy is melldöngethetnékem támad, leküzdöm az ingert.Megnyugtató lenne a tudat, hogy jobbá tettem a világot. Kiskutya fülét. Nem tettem én jobbá semmit. Mesélgettem, és néhányatoknak szereztem néhány kellemes, avagy katarzissal teljes szomorú percet. Ha tényleg "maradandót", lángbetűkkel égbe írtat alkottam volna, sokkal többen jelezték volna tetszésüket. Na most vagy kevesen olvasták, (jelenleg 1410-en,) vagy kevesen ítélték meg úgy, hogy megérdemel írásom pár jó szót.
Csak mesélgetni szeretnék a továbbiakban is. Elétek rakom amim van. Minden történetben benne lesz szívem, lelkem, benne leszek én. Ennél többet nem nyújthatok.
Ha lesz még "Jani", vagy "Ilon", aki megszólít, szívesen megírom az ő történetüket is. Mert nem zárkózom el azoktól sem, akik világgá kiáltanák fájdalmukat, csak nem merik, vagy nem tudják betűkbe önteni panaszos szavaikat.Priviben mondta valaki, hogy játszom az érzelmekkel. Biztos igaza van, bár nem szándékosan teszem. Én csak mesélgetni szeretnék, megmutatni sorsokat, helyzetek fonákját, igazságtalanságot, emberi butaságot, az irodalmi mesék kegyetlenségét. Biztos van még, pillanatnyilag ezek jutottak eszembe.
Ahogy a mesémet bevezettem, egyértelmű, hogy valakinek könnyes mosolyt csaltam az arcára. Van ennél nagyobb jutalom? Itt persze nem a könnyekre gondolok. Maga a tudat, hogy érzelmeket váltottam ki, és nem negatívakat. Erről van szó. Kizökkenteni az olvasókat az érzéktelen, prózai világból, akár egyetlen percecskére is.
Ennyi, és többet nem is akarok.Köszönöm szépen szavaid.
-
Vakegérke
félisten
Érdekes amit mondasz. Nem is figyeltem fel rá. Vagyis gondoltam olyanra, hogy Pisti saját "nagyszerűségét" kidomborítom, aztán mégsem tettem. Az ok egyszerű. Ha saját tetteit sorolta volna, amelyeket a szeretet diktál, dicsekvésként hatott volna.
Én a következő részmondatban látom az arany kulcsocskát:
"...ahogy haza megyek, máris hiányozni fogsz. Jó veled, ennyi elég. Holnap vissza jövök, és örülni fogok, mert megint együtt leszünk." -
Vakegérke
félisten
Ismét csak annyit mondhatok mindenkinek: köszönöm.
Úgy tűnik, erős érzelmeket mozgattam meg. Jól is van ez így. Hit és érzelmek nélkül lehet ugyan élni, csak nem érdemes.
Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy Te figyu, három mondat után tudom, hogy tiéd az írás. Annyira benne vagy, hogy még a szagodat is érzem.
Remélem, hogy szagom nincs, de jól estek szavai. Önmagam adom, és így elkerülhetetlen, hogy pillanatnyi hangulatom érződjék írásaim hangulatában. Akik figyelemmel kísérik itteni tevékenységem, azok valószínűleg rájöttek már erre.24 címlapos írásom van, ebből öt kiemelt, mint például Pejkó története. Hiú emberből vagyok én is, tehát örülök az újabb sikernek. Azonban jobban örülök annak, hogy elhúnyt feleségem büszkén tekinthet le rám a menyországból.
Aki csak ezt az írásomat olvasta, és tetszik neki, fussa át a többit is. Mondom ezt azért, mert elhangzott egy kérdés Zewa barátunktól: Lesz még?
Igen, lesz. Fogalmam sincs mennyi, de lesz még.
Ha kedd, akkor Vakegérke.Szóval illő tisztelettel köszönök mindenkinek mindent.
-
Vakegérke
félisten
Kis ideje töprengek már, miként válaszolhatnék a bejegyzésekre. Azt hiszem, a legegyszerűbb módot választom.
Mindenkinek mindent köszönök.Igen, kicsit másként írok mostanában. Érthetően öreg paraszt is hallgat. Nézegetem régebbi írásaimat, és szeretnék valami vidámat publikálni, de a feleségem nem engedi. Úgy vélem azt szeretné, hogy prüszköljem ki magamból a bánatot.
Az élet megy tovább. Meg fogom én még nevettetni az olvasókat.Játékos: Külön köszönet a többesszámért.
-
Vakegérke
félisten
yetike: "Nem írtam sose egyedül. Szeretett feleségem elvállalta a múzsa szerepét, és ez új erőt, mondhatnám reményt adott, ad, hogy nem hiába, nem potyára írok. Bár már nem él, lélekben velem van. Ez elég ahhoz, hogy folytassam azt az utat, amelyhez egy csetes vígasz-mese adta meg a kezdő lökést."
Eredetileg nem állt szándékomban ezt a mesét publikálni. Szép emlékek fűznek hozzá, és mint olvasható, intimitása is van a dolognak. Csakhogy a sors volt olyan kegyetlen, hogy december elején megfosszon életem párjától.
Ezen mese kapcsán csókolt feleségem homlokon, és huncutul közölte, hogy rajta kívül más múzsám pedig nem lesz. Tényleg nem lesz. Nem is tudom, talán elhúnyt feleségemnek akartam kedvezni ezzel a mesével.Gorombilla: Őszintén örülök, hogy olvasóim táborában üdvözölhetlek. Én köszönöm, hogy figyelemre méltatod írásaimat, és remélem, hogy találsz olyant köztük, amely elvarázsol. Mert ez a cél. Kirángatni az olvasót a hétköznapok szürkeségéből, valami olyan élményt adni, amely kihozza belőle a mindenre rácsodálkozni tudó gyermeket.
Új hozzászólás Aktív témák
- Építő/felújító topik
- LEGO klub
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Hosszú premier előzetest kapott az Arknights: Endfield
- Xiaomi 17 Ultra - jó az optikája
- Kijelzőjén alig látható gyűrődéssel mutatkozott be az Oppo Find N6
- Google Pixel topik
- Samsung Galaxy Felhasználók OFF topicja
- Formula-1
- Kés topik
- További aktív témák...
- Xiaomi Redmi Note 11 Pro 5G 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- OPPO Find X9 Pro Titanium Charcoal 512GB használt karcmentes 6 hónap garancia
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone i5 10400F 16/32GB/64GB RAM RTX 5050 8GB GAMER PC termékbeszámítással
- Apple iPhone 12 Mini 64GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Bialetti kézi kávéőrlő
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
