Új hozzászólás Aktív témák
-
Robitrix
senior tag
Azért az AMD mát tavaly megmondta, hogy ő egyenlőre nem gondolkodik hibrid procikban, mert ő még képes ellátni mind árammal, mind hűtéssel a procikat. Főleg, hogy rohamosan közeledik náluk a 4-5 nm-re való átállás majd. Az AMD-t nem szorítja a cipő még. Főleg, hogy ők eleve lejebb járatják a hasonló procikat 300-400 Mhz-el, mint az intel. Náluk kisebb jéghegyet kell a CPU mellé adni, mint az intenél.
A notebook meg eleve más terület, hiszen az szarabbul hüthető és számít a áramfelvétel az aksik kapacítása miatt. Eg notebook esetében azért elvárás, hogy pár órát képes legyen müködni a gép aksiról. Olyan hordozható gépnek nincsen túl sok értelme, ami aksiról 20 percig üzemel csak.
-
Robitrix
senior tag
Igaziból szerintem egyfajta kényszerből vezette be az intel a koncepciót asztali gépeken. Fel kellett venni a versenyt az AMD 12/24 vagy 16/32 magos asztali procikkal. Amihez mag és szál számot kellett volna emelni. Igen ám de ha több, de nagy teljesítményű mag van a prociban az jelentősen nőveli az áramfelvételt és a melegedést ebből kifolyólag. Főleg, hogy az intel most is még a 10 nm -en küzd miközben a konkurencia már a 4-5 nm-re átváltást késziti elő javában. Szóval az intel nem baromira akar a kedvünkben járni, hanem kurva nagy szarban van, hogy teljesítményben, energia felvétel. és hűtés tekintetében tudja állni a versenyt az AMD-vel és lassan az ARM procikkal is. A hírek szerint a következő intel csúcs asztali procik áramfogyasztása valahol akár a 320-340 watt környékén is lehet. Már pedig egy nem egészen gyufásdoboznyi proci felületéről elvezetni ennyi hőt nem egyszerű. Lassan folyékony nitrogénben fognak ázni gépek.
Na ezért jöttek az E magok, hogy probáljék felvenni a versenyt sok magos AMD provikkal .
-
thedioda
tag
válasz
zsintai1987 #33 üzenetére
Hidd el nekem teljesen mindegy ki gyártja, viszont amig a két fél közőtt az egyik bizonyos feladatokban gyengébb viszont cserébe ez az árazáson nem látszik meg, akkor hülye lennék azt választani.
-
zsintai1987
tag
Uh ez valahonnan ismerős! Volt valami, hogy sokáig a cinnebenchben mert adatok a legfontosabbak! Aztán egy ideig nem volt fontos és számottevő, de valahogy most megint az lett...
Sőt egy ideig a csgoban mért fps volt a meghatározó szintén egyideig míg a konkurencia nem gurított egy 600fpst, de az már nem számít hisz 240hzs monitoron úgysem látod. De ahogy kijöttek az új processzorral és tudták hozni egy 606fpst, mindjárt annyira fontos lett és "mindenki" számára látható volt. Érdekes a világ -
Darmol
senior tag
Ahogy én értelmeztem nem big-little, pont ez a lényeg. Ugyanaz a chiplet, csak lesz 30W-ra konfigurált és 65W-ra konfigurált. Rosszabb magokat berakják alacsony teljesítményre, a jókat magasabbra. Én kb. a csillagozott magok továbbfejlesztésének érzem az irányt. Ha jók a feltételezéseim, akkor nekem tetszik az irány mert AMD megint adja magát olyan AMD-sen.
-
-
hokuszpk
nagyúr
nemlesz a Zen4 -ben Low TDP mag. Vagy legalabbis kb. ugyanazt fogja tudni, mint a normal mag.
---- legalabbis ha joldekodoltam a mai CES helyetti online streamet.
viszont az igaz, hogy kikapcsolhatjak.
szvsz ezt az AMD ra fogja bizni a felhasznalora es a biosban lesz ra lehetoseg oszt jonapot. -
ricsip
addikt
Eleve az avx512 nem 1 darab utasításszabvány. Hanem jó inteles módra egy kibaszott labirintus-dzsungel: van kb. 1 tucat utasítás ami avx512 sapkát hord. Ezekhez tartozik kb. egy tucat különféle xeon processzor, ami tud csak 1-1 utasítást ebből a tucatból. Aztán annak függvényében, hogy a programodban éppen melyik avx512 utasítást akarnád használni, ahhoz kell nézni megfelelő processzort a tucatnyi xeon közül. A wikipedia avx512 szócikke elég látványosan írja le ennek az utasításkészletnek az alapvető elbaszott állapotát. Csoda-e hát, hogy senki nem használja 1-2 speciális matematikai/mesterségesintelligencia szoftveren kívül?
-
Z_A_P
addikt
Jol megszivatta az intel az amd-t
Mire beepitik, addig kb meg is szunteti az intel -
Duck663
őstag
Ha már ilyen hosszan toltad, akkor én is hosszabban válaszolok.
"Az ami hasznalja mert a kompromisszumok ellenere is ugy gondoltak jo lesz oda nem lesz ervagas az hogy a konzumer lapok es CPU-k nem tamogatjak." Csak még mindig ott tartunk, hogy rengeteg tranzisztor pazarolták el rá feleslegesen.
Dehogynem tákoltak, nem a Golden Cove magokat, hanem mellé az Atomokat. Jó ezt lehet nem fogalmaztam egyértelműen.Összes tranzisztor alapján a túrót.
Több oldal is szokott csinálni összehasonlításokat, hogy 1-1 processzor esetében hogyan változtak önmagukban a magok méretei, csak önmagukban a magoké. Persze itt bejátszik a gyártástechnológia váltás is, ha van, de nem mindig kell azzal kalkulálni. És azzal ha összehasonlítjuk, egy ugyanúgy Inteles processzorral ami tartalmazza és ami nem akkor lehet következtetni hogy nagyjából mennyi lehet az a tranzisztor mennyiség, amit elköltöttek erre. Persze ez sem pontos, mert más dolgok is változnak, és fejlődnek egy processzoron belül, de azért némi támpontot ad az értékek hozzávetőleges meghatározásához. Valami oldalon találkoztam is a Zenekhez tartozó adatokkal, de késő van, már nem keresgélek.
De pontosan, hogy közröhej tárgyává teszik magukat, mert kardoskodnak valami mellett, hogy aztán letiltsák. Így nem lehet eladni sehol sem magát a technológiát. Miért használná bárki, ha utána kényük kedvük szerint tiltogatják lefelé azt, csak azért, hogy jobbnak láttassák magukat.
#21 ShiTmano: Ez még nem elégséges információ, de azért köszi!#22 thedioda: Nem aggódom, én is erre számítok! Felzárkóznak gyártástechnológiában és dobni is fogják a E-magokat.
-
Raymond
titán
"Hát pont erről van szó, kevés alkalmazás használja. De így még az a kevés sem fogja, senki nem is kezd rájuk építeni!"
Az ami hasznalja mert a kompromisszumok ellenere is ugy gondoltak jo lesz oda nem lesz ervagas az hogy a konzumer lapok es CPU-k nem tamogatjak. Ahogy eddig se azt hasznaltak oda."ment a vad tákolás, ahelyett hogy rendesen időt fordítottak volna a processzor megtervezésére, átgondolták volna az egészet. "
Nem takoltak semmit, epp ellenkezoleg, hozza sa nyultak, marad minden ahogy volt."Az nem igaz, hogy nem nyertek volna vele sok tranzisztort."
Ezt mire alapozod? Mennyit nyertek volna vele?"Pontosan megmondani nagyon nehéz, mert az utóbbi időben az Intel nem közöl tranzisztorszámokat, így azok változását nem lehet nyomon követni és nem lehet egy hozzávetőleges következtetést sem levonni."
Ha az ossztranzisztor szambol akarnad megmondani akkor ezt a temag hanyagoljuk is."De biztos vagyok benne, hogy 8 mag esetében ez minimum 2 magnyi területet jelent és ez a minimum. "
Tehat fogalmad sincs, de azert "biztos vagy benne""Technikailag lehet, hogy egyszerűbb letiltani"
Nem "lehet", hanem biztos."csak épp saját magukat teszik közröhej tárgyává ezzel. "Ott van benne, támogatjuk, hogy minél többen használják, de bocs, a magas fogyasztás, a piaci pozíciónk javítása, a kompatibilitási problémák miatt letiltjuk."
Nem teszik igazan, csak esetleg olyanoknal akiknek fogalmuk sincs rola ott meg mindegy. Ugyanugy ahogy mindegy hogy a konzumer termekeken le van tiltva vagy nincs, mert ahogy mar irtam pontosan meg kell gondolni es lemerni hogy van-e ertelme az AVX-512 hasznalatanak egy adott esetben vagy nincs. Az olyan teruleteken ahol ezzel foglalkoznak pedig csak az elso megbeszeles elso negyed oraja tobbe kerul egy cegnek mint egy lap+proci osszesen igy nem azzal fognak foglalkozni hogy mondjuk Gigabyte lap adott BIOS-al megy vagy nem hanem vesznek olyan platformot ahol tamogatott es kesz.Hosszabbra sikerult de remelem igy ertem mennyire mellette vagy a temanak.
-
Duck663
őstag
"az AVX-512, amit osszesen harom es fel alkalmazas hasznalt eddig" Hát pont erről van szó, kevés alkalmazás használja. De így még az a kevés sem fogja, senki nem is kezd rájuk építeni! Összességében elmondhatjuk, hogy az AVX-512 egy kifejezetten rossz fejlesztés.
#15 enyecz: Ezért írtam, hogy ment a vad tákolás, ahelyett hogy rendesen időt fordítottak volna a processzor megtervezésére, átgondolták volna az egészet. Az nem igaz, hogy nem nyertek volna vele sok tranzisztort. Pontosan megmondani nagyon nehéz, mert az utóbbi időben az Intel nem közöl tranzisztorszámokat, így azok változását nem lehet nyomon követni és nem lehet egy hozzávetőleges következtetést sem levonni. De biztos vagyok benne, hogy 8 mag esetében ez minimum 2 magnyi területet jelent és ez a minimum.
Technikailag lehet, hogy egyszerűbb letiltani, csak épp saját magukat teszik közröhej tárgyává ezzel. "Ott van benne, támogatjuk, hogy minél többen használják, de bocs, a magas fogyasztás, a piaci pozíciónk javítása, a kompatibilitási problémák miatt letiltjuk. Üdvözlettel: Intel" -
Victorio
aktív tag
Van desktop vonalon bármilyen program ami használja ezt?
Fáj ez gyakorlatban bárkinek? -
enyecz
újonc
Kivágni nem lett volna egyszerű, valószínűleg újra kellett volna tervezni az egész Golden Cove magot. Tranzisztort se nyertek volna sokat, ezek a végrehajtók tipikusan 128 bitesek (esetleg 256), és ha jön egy AVX512, akkor 4-et összekapcsolnak, ha meg csak 128 bites AVX, akkor igyekeznek egyszerre több utasítást végrehajtani (ha sikerül). Letiltani sokszor egyszerűbb.
Intelék természetesen a Xeonnak csinálják a helyet, azért tiltják le az AVX512-t, de hogy miért, arról csak találgatni tudok. Nekem a legjobb ötletem, hogy az AVX rengeteg hőt termel, és az Golden Cove magok egyébként is fűtenek, mint a disznó, azaz hiába lesz egy Sapphire Rapids -nak (Golden Cove Xeon) több magja, AVX512-ben nem lenne sokkal nagyobb a teljesítménye... Vagy az egy magos AVX512-re mennek? Nem tudom...
Mindenesetre elég értelmetlennek tűnik nekem ez a letiltás, aligha adnak el ezzel a húzással több Xeon-t. De ha valaki érti, hogy ezt most miért kellett, ne tartsa magában. -
Raymond
titán
"Eddig nyomták az AVX-et, most már nem kell? Hirtelen nem lett fontos? Pedig ott ahol működik, ot elég jó kis sebességelőnyt eredményez!"
AVX van most is, ami nincs (vagy nem lesz ezeknel) az AVX-512, amit osszesen harom es fel alkalmazas hasznalt eddig. Eltekintve az implementacios dzsungeltol a problema az elejetol fogva az volt hogy ahol kellett mert elonyt hozott volna annyira visszadobja az orajelent hogy tobb ertelme van az elodeit hasznalni az azokkal elerheto orajeleken. -
Darmol
senior tag
válasz
E.Kaufmann #4 üzenetére
Az AVX512 pont ugyanaz mint a hardveres AV1 támogatás. Csak bizonyos emberek szerint nem létezhet proci nélküle.
Nem is ez a lényeg, hanem az elv. Intelnél most lehettek volna jó fejek, de inkább Inteleztek egyet. -
Duck663
őstag
Egyszerűen nem értem az Intelt! Benne van a AVX 512 utasításkészlet támogatása, ami nagyon sok tranzisztort emészt fel, annak érdekében, hogy elmondhassák, hogy 16 magot beletuszakoltak egy processzorba és hogy visszaszerezzék a képzeletbeli sebesség trónt, összetákolták ezt a valamit, amiben aztán ezt a fejlett és egyébként sok tranzisztort igénylő utasításkészletet letiltják! Mégis mi a f... om értelme van ennek az egésznek? Eddig nyomták az AVX-et, most már nem kell? Hirtelen nem lett fontos? Pedig ott ahol működik, ot elég jó kis sebességelőnyt eredményez! De vajon nem lett volna kifizetődőbb valóban kivágni a processzorból? Merthogy akkor 16 egyforma mag is becsúszhatott volna a tok alá, és nem egy tákolt valamit kapnának a vásárlók. Arról nem beszélve ha 16 megnyirbált (AVX 512 nélküli) magot hajtunk meg 4.6-4.8GHz, környékén, akkor az egy igazán odab...ós válasz lett volna, az AMD felé, mert kb minden területen előnybe kerültek volna (fogyasztás kivételével).
Ez meg így, még mindig egy értelmezhetetlen, mi akar lenni tákolmány mindössze, amit nagy kapkodva kalapáltak össze.
-
E.Kaufmann
veterán
válasz
fatpingvin #9 üzenetére
Innen: [link]
-
hokuszpk
nagyúr
válasz
E.Kaufmann #8 üzenetére
valoszinuleg azert, mert mondjuk kernelszinten kb. semmire sem hasznalhato kiterjesztesrol van szo. Bar ha mondjuk ha Linuxkernel atterne a mesterseges intelligencia alapu feladatutemezore, na abban talan lenne haszna.
-
fatpingvin
addikt
válasz
E.Kaufmann #8 üzenetére
ezt most honnan hoztad ide? mi köze ehhez a témának?
-
E.Kaufmann
veterán
válasz
fatpingvin #5 üzenetére
Azért az uratok és parancsolótok, a Linus mester sincs nagyon elalélva ezektől a terjedelmes vektorutasításoktól.
-
Sanya
nagyúr
válasz
fatpingvin #5 üzenetére
De most ez kell nekik?
-
fatpingvin
addikt
válasz
E.Kaufmann #4 üzenetére
nem értem ezt az érvelést.
amit írtál az egy dolog. az meg egy másik hogy akkor most ismét kivették a júzerek kezéből a lehetőséget hogy eldöntsék kell-e ez nekik. -
E.Kaufmann
veterán
válasz
fatpingvin #3 üzenetére
De régebben nem az volt, hogy nem hoz olyan veszett nagy előnyt a 256 bites üzemmódhoz képest, mert több órajel várakozási időt emészt fel és/vagy épp nem lehet annyira megemelni a turbó frekvenciát (hiába tud dupla annyi adattal bűvészkedni), vagy már a 12. gen P magoknak jobban feksz(ene) az AVX-512?
-
fatpingvin
addikt
tipik intel
várom a bios hackeket.
-
Chaser
legenda
Új frissítéssel teszi elérhetetlennél az AVX-512-t az Intel
-
Az AVX-512 a 12. generáció BCLK OC-ja?
Új hozzászólás Aktív témák
- Egészséges evolúciót mutat a Sony Xperia 10 VII
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Geri Bátyó: Agglegénykonyha 3 – Paradicsomos káposzta (amit amúgy utálok)
- Milyen légkondit a lakásba?
- Horgász topik
- One mobilszolgáltatások
- OLED TV topic
- Gaming notebook topik
- Peugeot, Citroën topik
- Autós topik
- További aktív témák...
- Intel Core i7 - 12700 12Mag / 20Thread - LGA1700 - 3.6GHz - 4.90 GHz, 25M Cache
- AMD Ryzen 5 7600X BOX - Új, 3 év garancia - Eladó!
- Amd ryzen 5950x + Msi x570s carbon wifi + Team Group 8Pack Edition 32GB samsung b die .
- Intel Core i7-12700KF 12-Core 2.7GHz LGA1700 Box (25M Cache, up to 5.00 GHz) Processzor
- AMD Ryzen 7 5700X BOX - Új, 3 év garancia - Eladó!
- Gamer PC-Számítógép! Csere-Beszámítás! I5 14400F / RTX 3060Ti / 32GB DDR5 / 512GB SSD!
- Samsung Galaxy S21 FE 128GB // Ajándék // Számla // Garancia //
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 5 7600X 32/64GB RAM RTX 5060 Ti 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- Gamer egerek és billentyűzetek kitűnő árakon! Most extra 10% kedvezmény!
- Alkatrészt cserélnél vagy bővítenél? Nálunk van, ami kell! Enterprise alkatrészek ITT
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest