-
Fototrend
A Sony 2010. május 11-én bejelentette a MILC (tükörnélküli cserélhető lencsés) fényképezőgépcsaládjának első két tagját, a NEX-3, és NEX-5 gépeket, APS-C méretű szenzorral. A piaci várakozásnak megfelelően az APS-C vázak rövid, de gyors evolúciója után 2013.október 13-án megjelent az első full frame méretű érzékelővel szerelt Sony MILC ILCE-A7 néven. Az összefoglaló a rendszert átlátni próbál segítséget nyújtani.
Új hozzászólás Aktív témák
-
.mf
veterán
válasz mikrofon #18283 üzenetére
Látom megtartották a jó szokásukat, hogy amikor kijön egy új verzió, a kifutó régit ingyen adják. 11 volt már korábban is a Lab 1.0 megjelenésekor (most az 1.2 jelent meg, azért az akció), de akkor nagy hátránya volt a korábbi akciókkal szemben, hogy a Viewpoint és a Filmpack nem voltak részei - ezért én maradtam is a 9-esnél. (10-es valahogy eddig kimaradt az akciókból, pedig már abban is benne van a dehaze, ami azért jól jönne). Ha valaki letölti, megnézné, hogy most benne vannak?
Samyang 24 f2.8 teszt
Hú, tetszik. Kicsi, könnyű, és nyitott rekesztől egyenletes élesség sarkokig - rekeszelni csak a bődületes vignettálás miatt kell, ez már nem is peremsötétedés, annyira kemény nyitva És 279 GBP, annyi, amennyin a 35 f2.8 is nyitott... Kéne még egy kompakt, olcsó, rekeszelve sarkig éles 50-es (igen, van a Sonynál 55, de az drága, az 50 f1.8 rekeszelve is lágy a sarokban, az 50 f2.8-as ugyan penge, de nagyobb, nehezebb, drágább, lassabb), remélem a Samyang folytatja a sorozatot és kihoz egy hasonló minőségű kompakt olcsó 50 f2-est is. Meg a sor többi elemét, 18 f2.8, 85~100 f2~f2.4Fotóim és kalandjaim a világ körül: https://www.facebook.com/fmartinphoto/
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen