-
Fototrend
A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.
Új hozzászólás Aktív témák
-
Alg
veterán
1v1: worker rush
többvtöbb: kilépő (azaz rögtön kilép a meccsből, aztán ha a többiek megnyerik nélküle akkor megkapja a wint, így egy meccs max fél perc.)Szerk: az ilyenek szerintem egyébként nem teljesen egészségesek - normális ember nem bírná elviselni ezt a fajta monotonitást...
-
Alg
veterán
Ha mara is jön, akkor az lassítja vagy a hellion, vagy a Thor gyártást (nem árt hozzá legalább 2 barakk+tech lab) és akkor már akár lingekkel, akár mutákkal elég jól lehet védekezni. Ráadásul a baneling nem csak marine, hanem hellion ellen is nagyon jó tud lenni, ha nem figyel az ellen és nem viszi el őket.
Az elején volt még bőven banelingem is, szerintem azért hozta a tankokat.
Az a rámpás ultrás akció elég nagy hiba volt a részemről, nem szabad olyan helyeken támadni (nálad az első replayben is volt ilyen roach-okkal.) Inkább ott a mutákkal kellett volna valamelyik bázisára rászállni, és elcsalni onnan a rámpától.
Van egy replayem egy ilyen gyorsan expelős thor-ra techelős terran ellen, majd ha hazaértem feltöltöm azt is, most megyek A38-ra

-
Alg
veterán
20 percig néztem, a Nydus-ig...
Hááát az a Zerg... 3 hatchery és csak 1 queen, folyamatosan úszik a pénzben, az elején semmi scout (hellion), natural után exp sehol, pedig a main már kezd kifogyni, a nydus-os csata után 3K mineral 1200 gáz, de persze lárva alig - gyakorlatilag mindent elrontott amiről a zerg játék szól (scout+react, macro)Szerk: persze ezzel nem téged akarlak lehúzni, te jól csináltad amit kellett (elején a hellionokkal sokkal több droe-t le tudtál volna szedni, olyan szépen sorban vándoroltak körbe-körbe)

Mondjuk én ha ilyen gyorsan thor-ra tech-elős terran-t látok, szerintem nekiszaladnék 10 percnél 2 bázisról vagy 30 roach-al, csak hogy érezze a törődést
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
Alg
veterán
Ez a tipikus T mech play
Anyit még szoktak, hogy amíg a factory épül addig a barakkon építenek egy reactor-t, amit aztán át lehet pakolni a factoryra, és 4 hellionnal menni sütögetni. Közben a barakkon épül a tech lab, ha nincs több hellion harass akkor mehet a visszacsere.Thor egyébként elég durva unit, gyakorlatilag brood lordon és lingen kívül minden ellen nagyon jó. (Brood lord ->4-6 viking; ling->6-8 hellion) Talán a roach ellen nem az igazi, de mikor már több thor van és fejlesztések is, akkor már azokat is kegyetlenül gyilkolja.
-
Alg
veterán
Huhh... kezdek megint belejönni, ZvT Shakurason, 41 perc, mutaling baneling után váltás ultra+roach-ra, ellenfél expjeinek felszámolása, majd majdnem a meccs elvesztése az ellentámadás miatt, végül ellen-ellentámadás és győzelem. Megy is fel.
-
Alg
veterán
Mindjárt jétszok Ghoosty-val, de nincs kommentátorunk sajna, ha ő is beleegyezik kiteszem az én nézőpontomból streamre
-
Alg
veterán
Cool (FruitSeller/Dealer) - t azért hiányolom. - Jah hogy ő meg Boxer- el játszik kirakatmeccset

Sen-ről régen nem hallottam semmit, kíváncsi vagyok mit talált ki
-
Alg
veterán
válasz
Winner_hun
#12131
üzenetére
Nem tudta mire vállakozik

-
Alg
veterán
válasz
Winner_hun
#12126
üzenetére
Ökölszabály, hogy amire a user képes, azt előbb-utóbb valaki meg is fogja tenni - legyen az bármekkora ökörség
-
Alg
veterán
válasz
WayneGace
#12044
üzenetére
Match info-ra kell klikkelni
HuK hatalmas arc

Elődöntőben Select ellen, második meccsen - 1 vereségre a kieséstől:Elkezdte írogatni az elején, hogy a tömeg mögötte mothership-et szeretne látni, de nem jó, mert ha hozna, Select észrevenné az ovációból. Mikor pár perc múlva mindenki felkiáltott HuK mögött, csak ennyit írt be:
"That's halo, don't worry." (azaz a másik játékon történt valami)És lehozta a mothership-et, és kikapott. Ez az idézet szerintem szállóige lesz

-
Alg
veterán
válasz
Winner_hun
#12009
üzenetére
Figyeled, hogy az összes protoss csuklyában játszik?

-
Alg
veterán
válasz
iSonic
#11993
üzenetére
Pedig nem lenne olyan nagy megerőltetés kiírni annyit, hogy bocs srácok, IRL gondok/egyéb program miatt nem tudom belátható időn belül lecastolni, a replay-t felteszem.
Még az is lehet, hogy Kovsollal később a jobb replayeket streamelnénk, ha jó a meccs akár az eredmény tudatában is.
Győztes meghatározásához még csak végig sem kell nézni a replay-t 8X-os sebességen végigpörgetve, elég ha ránézel egy sc2gears-el
Szerk: szerintem senki sem sértődik meg azon, ha nem lesz castolva a meccse valamiért, viszont az általad mostanában használt hangnem miatt inkább...
Szerk2: az elején nem az volt, hogy "jövő hétig (pl.) játsszátok le a meccset valamikor amikor mindketten ráértek"?
-
Alg
veterán
válasz
iSonic
#11991
üzenetére
Csak annyit tennék hozzá, hogy amikor ezt az egészed elkezdted, magadra vállaltál dolgokat, amiket azután félig-meddig jogosan kérnek számon rajtad...
Persze nem kötelező minden meccset lekommentálni, de azért némi diplomáciai érzék (értsd: nyugodtan megbeszélni ahelyett hogy mindenkit elküldesz az anyjába) nem ártana

Szerk: IdrA a döntőben, megverte Kiwikaki-t és HuK-ot is
-
Alg
veterán
-
Alg
veterán
válasz
iSonic
#11962
üzenetére
Holnapra biztos nem...
Hétfőn megyek megbeszélni hogy lesz meló, és majd akkor tudok nyilatkozni... lehet már hétfő este is ráérek, de még nem biztos.Sith7: Igen, ha jól számoltam 3 vagy 4 hatchery-t és egy hive-ot vertek le... ha nem felejtek el banelinget is gyártani olcsóbban megúsztam volna azokat a támadásokat. A végén szerencsére még a harass ellenére is tudtam tartani a makró-előnyömet.
+ Xelnaga tower figyelés, meg pár spinecrawler a távoli expre nem ártott volna a hellionok ellen. -
Alg
veterán
Éjjeliőrőknek: lesz majd MLG is ma éjjel :[link]
-
Alg
veterán
Craft Cup viszont megy:stream
Szerk: MoMaN vs Dimaga lesz nemsokára

-
Alg
veterán
42 perces ZvT töltődik fel, iSonic kollégának ajánlom, mert roach-okat használok benne

Persze van pár muta is, de csak hogy muszáj legyen neki thor-ra költeni a pénzét és ne tudjon full MMM-et játszani.
Expemet vagy 4szer szedi ki,meg vagy 30 drone-t nyír ki hellionokkal, de végül sikerül lenyomni.
Ha nem felejtek el banelinget is gyártani a közepén talán hamarabb vége.
Köszi, javítva
-
Alg
veterán
Wow, nincs több insta death a corruptornak feedback-től
És van esélye a zergnek megbüntetni a forge FE-et roach-al...
Void ray-t meg könnyebb fogni queen-ekkel, még az is lehet 1:1 is elég, de 3:2 több mint valószínű.És elvileg a roach tud lőni az ultra háta mögül?
Kicsit talán elszálltak, az épület-buff viszont nagyon kellett a marák miatt. Reaper nerf szerintem tól sok, roach range önmagában elég ahhoz hogy a 3/5 racks reaper egész könnyen fogható legyen.
Medevac speed: kis teran könnyítés, hogy ne szaladjanak annyira a bioball elé.
Void ray-t sem igazán értem, mit akarnak vele... lehetne olcsóbb akkor már. Igazából ő kellene hogy legyen az ami a T-nál a viking a Z-nél a corruptor, de ahhoz kevés.
-
Alg
veterán
válasz
PowerBuldog
#11804
üzenetére
Ilyenkor kell a társadnak bemenni az ellenfél bázisára és szétverni mindent
-
Alg
veterán
parancsolj így veri meg BratOK a muta banelinget - érdemes mind a 4 meccsüket megnézni
Szerk: ja hogy te abból a négyből linkelted az egyiket, nos a másik hármat megnyerte a T
-
Alg
veterán
Haha, hatalmas

ZvP, Blistering Sands - tipikus példája a gondolkodni képtelen, "Láttam egy jó fogást egy VOD-ban, lenyúlom" játékosnak...Szokásos pylon+cannon block a rámpán, de annyi esze már nem volt hogy van egy hátsó ajtó ahol ki tudok sunnyogni... a bázisán 3 zealot és 1 stalker volt az összes védelme, kb.10 roach ellen - még arra sem vette a fáradtságot hogy canon-t rakjon... 1000 pontos diamond P
-
Alg
veterán
Huhh azért diamondban is van pár noob

ZvT, először épít egy barakkot meg egy bunkert az expemre - lingekkel először befutok a bázisára (scrap station - nagy rámpa - nincs fal) aztán leverem mind a 4 marine-t amit a proxyban csinált. Ami utána következett az vicc kategória, nekem volt vagy 30 mutám meg vagy 40 banelingem és 4 bázisom, mikor kirakta az expet, neki volt kb 20 marine 15 mara meg egy tank.. diamond 800 pontos

62 drone vs 23 scv... LOL
Jah, csinált egy kékhellion dropot is, megölt kemény 10 drone-t, így lett 43-23 helyett 33-23 a drone-scv arány

Kovsol: én legalább feljutottam
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
Alg
veterán
Így is lehet

-
Alg
veterán

-
Alg
veterán
válasz
LinogeOW
#11766
üzenetére
Dimaga jó, de néhány taktikája azért átlagos játékosnak nem való (pl csak queen-el védekezek és akkor megmarad a lárva a drone-nak)
Azt mondanám, fogj egy egyszerű build-et (ne mutalinget, inkább valami 14pool 15 hatch roach-hydra vagy valami ilyesmi kevésbé APM igényes változat) és csak azt az egyet használd, amíg bele nem jösz. Gold-platináig szinte csak a jó makró számít, larva, creep terjesztés, expek, drone-ok. Nincs szükség ilyen vicces dolgokra mint baneling drop meg muta harass meg társai, amíg nincsenek meg az alapok. Mikor már rutinból megy a makró rész, akkor kezdhetsz kísérletezni új taktikákkal, vagy akár saját buildeket kitalálni.
Mod: Föci Wall of Text
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
Alg
veterán
Nah akkor fellövöm a streamet, és tolok pár ladder meccset - jó lenne ha valaki tudna valami feedback-et tolni a minőségről
-
Alg
veterán
Holnapi meccsek is nálam lesznek majd közvetítve, viszont előtte szerintem lesz egy 1-2 órás ladder stream, csak hogy minden be legyen lőve rendesen. Akit esetleg érdekel a bénázásom szívesen várom. Lesz zene is

-
Alg
veterán
Mai replayek feltöltve a szokásos helyre
-
Alg
veterán
válasz
föccer
#11618
üzenetére
Nem talált

T ellen Mech/Biomech ((MMM+)thor, hellion, tank, esetleg viking) vs ling baneling muta (ultra, roach)
Z ellen bármi jöhet, roach vs ling, ling vs ling, roach vs roach, muta vs hydra, muta vs muta
P ellen bármi vs stalker colo (általában vagy túl kevés, vagy túl sok corruptor-t hozok) - HTvel még úgy-ahogy elbírok#11621: jó az, és főleg jó lesz ha megnövelik a range-et rajta - bye-bye forge Fast Exp, meg 3/5 racks reaper

-
Alg
veterán
Mióta diamondban vagyok T ellen 10-3 az arányom...
és abból a 3ból minimum 2 olyan, hogy valami új/szokatlan taktikával próbálkoztam. Egyre pedig tisztán emlékszem, hogy nagyon csúnyán elrontottam.Szóval jöhet a QQ hogy Zerg imba
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
Alg
veterán
-
Alg
veterán
Ha ezek bejönnek az szép nagy Z buff lesz ám

-
Alg
veterán
Sok szűk hely, rengeteg magaslat hová lehet droppolgatni - mondjuk nekem sem volt olyan nagyon sok bajom vele - az biztos hogy late game-ben, nagy seregeknél erősen zerg-ellenes map.(gyakorlatilag nincs olyan hely ahol egymás mellett 2 ultránál több elférne, viszont a colo/tank rengeteg helyre fel tud mászni)
Oasis meg egyik kedvencem volt
-
Alg
veterán
Desert Oasis and Kulas Ravine have been removed from the 1v1 ladder pool and replaced with Jungle Basin and Shakuras Plateau, respectively.
Vették volna ki inkább Delta Quadrant-ot, az még Kulas-nál is roszabb...
Mondjuk ez a Jungle Basin sem tetszik, ez is marha szűk...
-
Alg
veterán
Nálam megy az Arky vs AntiqueA meccs, cím az aláírásomban
-
Alg
veterán
El kellene már felejteni a bioball-t Zerg ellen - nem, nem néztem meg a replayt, de látatlanban kitalálom hogy 3 barakkból toltad a MM-t...
Azaz mégsem, hozzátok csak nyugodtan, jól elvagyok én a muta-banelingemmel (ami mellesleg diamondban egyre kevésbé működik)
-
Alg
veterán
válasz
iSonic
#11377
üzenetére
Ne csak arról szól ám a scout hogy tudd, mivel fog jönni... az expet még csak nem is láttad az egész meccs alatt.
De mégsem indultál el. Még egy kis egységet, még egy kis egységet... hoppá, nincs pénz, és honnan lett ennek ekkora serege vááá fááákjúúú imbaaaa.
Ne azon az 50 mineralon spórólj.
-
Alg
veterán
válasz
iSonic
#11361
üzenetére
Eddig csak az egyiket nézem meg: a caverns-eset.
Első 15 percben dőlt el a dolog szerintem. Részedről gyakorlatilag semmi scout nem volt, ha 8 perc körül kicsit benézel hozzá meglátod hogy expel. Ha akkor támadsz, akkor valószínűleg vagy kapásból megnyered, vagy elég nagy kárt okozol neki, hogy a saját exp után előnyben legyél. Stimmel semmibe nem kerül odavinni a sereget, megnézni mi a helyzet, aztán max. felstimmelni és hazafutni.
24 scv után leálltál az scv gyártással - néha eszedbe jutott akkot csináltál 2-3-at, utána megint elfelejtetted. 12-13 percnél kezd csúnyán elhúzni az ellenfél income-ban, főleg gáz terén. (exp miatt)
1. csata: vikingek szinte mind különböző colo-t lőttek, csak simán shift-click a 4 colo-ra szépen sorban nem kerül sokba de sokat számíthat.
Ő gyakorlatilag mindent hozott, ami a bio egységek ellen jó, te mégis maradtál a bio-nál... összesen talán 2 vagy 3 tank és ugyanennyi thor jött ki a factoryból.
A végén néztem csak, neki mennyi pénze volt felhalmozva, mikor lerakott egy valag gateway-t. Onnantól a charge zealot elintézte a bio seregedet.
A döntő faktor szerintem az volt, hogy ő expelt, te pedig ezt még csak észre sem vetted.
szerk: egyébként szerintem előbb-utóbb a terranoknak le kell állni ezzel a bioball játékkal, mert kezdenek rájönni az emberek mit kell csinálni ellene.
-
Alg
veterán
válasz
iSonic
#11355
üzenetére
Colo, HT ÉS Void Ray???
Hány bázison volt az a protoss, mert ez rengeteg gáz. És rengeteg tech, te mit csináltál addig amíg ő expelt és tech-elt?
Ilyenekre szokták írni SCArena-n hogy inkább a replay-t mutasd, mert biztos volt valami hiba amit elkövettél, és ide vezetett.
De nem csak nálad, úgy látom szinte mindenkinél jelen van ez a : "neki ez van most, megvert vele, nem tudtam mit kezdeni, imba" felfogás - miközben nem az adott csatát kell nézni hogy mi történt, hanem hogy mi vezetett odáig...
-
Alg
veterán
Felraktam mind az 5 replayt, a közvetítést az első - igen rövidre sikeredett - meccs kivételével megnézhetitek majd a stream-emnél, egyben van az egész, majdnem 2 óra.
-
Alg
veterán
válasz
PowerBuldog
#11268
üzenetére
Új hozzászólás Aktív témák

- Magga: PLEX: multimédia az egész lakásban
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Vezetékes FEJhallgatók
- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- Milyen légkondit a lakásba?
- NOTEBOOK / NETBOOK / Mac beárazás
- Arc Raiders
- Autós kamerák
- Sweet.tv - internetes TV
- Klaus Duran: RCS
- További aktív témák...
- HP ProBook 650 G5 512 GB / 12HÓ Garancia
- AZONNALI SZÁLLÍTÁSSAL Eladó Windows 8 / 8.1 Pro
- Bomba ár! HP EliteBook 8470P - i5-3G I 4GB I 500GB I DVDRW I 14" I DP I Cam I W10 I Garancia!
- ÚJ akksi! GigaAKCIÓ! Lenovo ThinkPad P15 Gen 2 Intel i7-11850H 32GB 512GB Nvidia RTX A3000 1 év gar
- BESZÁMÍTÁS! ASUS H310M i5 8500 16GB DDR4 240GB SSD GTX 1060 6GB Zalman T3 Plus CoolerMaster 500W
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest


![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)










