Aktív témák
-
divot
veterán
Az a kérdés, hogy egy átlagmagyarnak átlagfizetésből megéri-e bármilyen internetelérést megfizetni?
Szerintem nem, mert a pénzéért alig kap szolgáltatást. Olyanokra gondolok, mint például digitális önkormányzat, APEH ügyintézés, stb. Majd ha ezek megvalósulnak, akkor igen. Addig mi ''fiatalok'' kattanunk rá a világhálóra. -
tr00p3r
addikt
na itt van valami, de ez most a mobilszolgáltatókra vontakozik:
[L]http://index.hu/tech/jog/akos1121/[/L]
nemtom a netre is vonatkozik-e majd. -
Protoss
senior tag
Hali!
Kicsit közelebb de baromi távol: egyre több helyről hallok híreszteléseket, de semmi konkrétum.
Viszont így már gyanús a dolog. Nem tünt fel senkinek, hogy idén ismét ingyenes belépést kezdtek hírdetni, tavalyhoz képest sokkal erősebb marketinggel (akár egy éves hűség szerződéssel!!!) és orrba szájba lökik az információs társadalom szlogent ?! Szinte az összes szolgáltató (igazából ez nem fontos, hiszen mindegyik a matávtól függ és a matáv akciója) előrukkolt sőt , egy már januárra is kinyújtotta a mentességet. Tehát ''valamiért'' azaz érzésem, hogy jövőre tényleg megszünik ez a ''hűséges'' játék és addig is próbálják minél több előfizető beszervezését.
A második dolog, hogy vannak szolgáltatók ahol, ha nem mondod fel a határozott időre szóló szerződésedet a lejárat előtt 1 hónappal akkor automatikusan határozott időre újra megkötik (:F ugyanolyan időtávra, kedvezmények nélkül; talán ez vezetett oda, hogy megszüntessék az ilyen szerződéseket). Ez azért érdekes mert telefontársaságoknál ez ugye úgynézett ki, hogy a szolgáltatás határozatlan idejüvé vált az alapfeltételekkel. De nincs kötelezve a szolgáltató az árak megtartására és az ügyfél sincs kötelezve arra, hogy az árváltozást követően ne mondja fel a szerződést.
Észtországban és Ukrajnában nem tudom mennyivel fejlettebb az infrastruktúra de olcsóbb a net. Ennek eredménye talán az is, hogy az észtek felfejlődtek bizony több gép van a háztartásokban mint egyes nyugati államokban.
Azért valami bűzlik kis hazánkban,
Szóval ha az észtek fejletlenebb gazdasággal megoldották akkor mi miért is nem tudjuk?
A fatáv mért is erőlteti az isdn-t ennyire? (pedig bizony elég lefutott technológia, tehát nem igazán akarja fejleszteni az infrastruktúrát)
Információ társadalom akarunk lenni, de igazából nem történik semmi.
Még mindig nem jöttek rá fent, hogy illene pár másik vezetékes szolgáltatónak is teret adni. Talán akkor sikerülne a matávot kényszerhelyzetbe hozni. -
tildy
nagyúr
Szerintem meg azért nem erről van szó.Egy modemes előfizetős netezés(nincs midnenhol ingyenes szolgáltató!!!) is eléggé necces némely vidéken.Nálunk tthon vidéken pl. 50-60 ezer forint az átlagfizetés.Ebből soha nem tud jóféle netet megfizetni, még a modemes 5-6 ezer forintját se nagyon tudja kinyögni...
-
salazol
őstag
Azt tudja valaki, hogy ha lejár az ADSL hűségszerződés, akkor mekkora havidíjra lehet számítani? Ezt sehol sem tüntetik fel, csak az akciós árakat, amik nem azonosak azzal, amit én most fizetek.
-
Jazzy
tag
Sziasztok,
A net ára szerintem is felháborító! Én is be akartam köttetni az adsl-t, de nem lehetett, mert a József krt. páros oldalán nem alkalmas!! Szerencsémre a b*ltáv elkezdte reklámozni a mikros netjét és bekötettem 1 hónapja nyomom és olyan 200-180k lefelé és 100-120 felfelé és mindezt csak 5000 Ft-ért!! Nem reklám, de aki nem akar ennyi pénzt adni a net-ért annak ajánlom!! -
Den
veterán
demagógia a külföldi fizetéseket és internet árakat hasonlítgatni.
Ki van ez számolva, mekkora áron mekkora kereslet van. Magyarországon még a számítógéppel rendelkező háztartások száma is alcsony, a szélessávú net iránti igény meg pláne. A mai árak azért ekkorák mert egyrészt az alacsonyabb ár nem növelné annyival a keresletet, ami kompenzálja a kisebb ár miatti veszteséget. A szolgáltatók meg ha tetszik ha nem nem jótékonysági intézmények hanem profit orientált vállalkozások. Ilyen a kapitalizmus.
Másrészt a kapacitás bővítés az elmaradott infrastruktúra miatt nagy befektetést igényel, amit szintén nem kompenzálna a jelentősen alacsonyabb ár miatt az előfizető szám növekedése. -
rdi
veterán
Csakhogy a mai világban az információk elérése sztem alapvető jog.
Ezért a hozzáférés is. Ezért a jogért fizetni lehet, de van azért tisztességes árképzés is.
Ugyanakkor eladói oldalról nem az a fontos, hogy minél olcsóbban adjon el, hanem , hogy a _lehető_ legdrágábban.
A vásárlói oldalnak kell önmagát megszerveznie, ha el akarja érni a jelentős árcsökkenést. -
Club
őstag
Nem!
Én azért vagyok kiakadva, mert látom hogy kik, hogy élnek!
Nem panaszkodom!
Ez van, remélem sikerül megváltoztatni.
Engem tudod mi bosszant?
A sok kamu, meg butaság..
Amivel ebben az országban etetik az embereket!
Ez idegesít engem!
De ez nagyon!
De a net is idegesít, mivel engem is érint!
De mivel nem a tej áráról indították a tipocot, ezért gondosltam azt nem viszem bele:DD -
tr00p3r
addikt
-
Protoss
senior tag
Senki? Nem tud semmit?
-
Protoss
senior tag
Engem is ez érdeke!
Mert félek, januárban jár le a szerződésem amit már most fel kell mondanom különben újabb egy évet raknak rám automatice (kedvezmények nélkül). Tehát februártól nincs net (saját tapasztalat akkor akciók sincsenek), gondoltam majd valaogy kihúzok pár hónapot és a tavaszi nyári akciókba belehúzok. De ha nem lesz hűség nyilatkozat (ami mondjuk tényleg egy csökevény), akkor tutira emelik az árakat! És kiépítési díj meg minden újra indul! :(((
Röviden: Ki mit tud a hűség nyilatkozatok megszűnéséről? -
b.bone
senior tag
Nálunk sincs se DSL se Cable se semmi. Csak mikró de ez sem olyan rossz.
Elősször én is nagyon ideges voltam ,hogy nekem gyors net kell stb ,milyen szemetek. De bele kell gondolni. Minden szolgáltató fejleszt ezerrel. Egyik sem ül a babérjain és várja hogy legyen mindehol net. Folyamatosan kötözgetik a kábeleiket mindeféle faluban/régióban. Bele telik egy jó időbe mire a lessz mindehol. Nemlehet egyszerre mindehova behúzni azt a netet. Házat is az alapjaival kezdünk. nem a tetővel.
A másik az ára. hm. Lehetne olcsóbb ez tény. De nem az. Majd talán lessz. Ebbe kell beletörődni. De pl szét lehet nézni a tőlünk keletebbre lévő régióban. Ott mit szóljanak az emberek? Soknak még kenyérre se futja.
Amugy szerintem ez a sok meg drága nem csak a netszolgáltatókra vonatkozik. Nézd meg ezt az országot. pl mit fizetsz a vízért?. Röhej ugyan annyi vizehez számolnak fel csatorna díjat mint amennyi befolyik a házba a csövön. Ez egy kertes háznál érdekes főleg hogy nemritka aki 100 köbméter elöntöz. Nem számít ki kell fizetni. De lehetne olcsóbb a kenyér a tej. lehetne kevesbb az adó STB és még sok van. De mégis. Ez egy ilyen ország. Ezt lehet szeretni vagy emigrálni nyugatra.
és végül.Meg élni meglehet. A legtöbb embernek van mit ennie és van hol laknia. Sőt sokaknak még netje is van. Igaz nem T3-as. De VAN! -
Szaky
tag
Mennyi a satelites net? Bekotes, havidij.... ???
-
tr00p3r
addikt
ha jól tudom és gondolom azért lesz ''minden'' drágább (net, mobil) mert megszünik a Hűség nyilatkozat tavasztól. de lehet,hogy tévedek. minden esetre én munkahelyről nyomom a netet ADSL 512/128 és most terveztem a bekötést otthonra. :( de akkor még várok vele. bár, ha a szerződésben meghatározott összeg van és meghatározott időre (hűség nyilatkozat) akkor szerintem nem változhat az előfizetés ára a szerződésben foglaltak miatt!
vagy tévedek? -
rog
addikt
ja de ez hülyeség és nem is a netszolgáltató tehet róla.
mondjuk hogy legyen 2 ennyi a benzin ára és a fizetések meg 4* ilyen magasak!
köze nincs a két dolognak egymáshoz.
lehet kívánni hármat a tündértől, de a valóság az, hogy a fizetések ugyan nem nőnek jelentősen, de az internet elérés ára folyamatosan csökken. -
Club
őstag
Őszintén szólva mindekettővel bajom van:DD
Merthát ugye, vagy legyen 2500 Ft egy norlátlan net, vagy keressen mindenki 5*ennyit!
Mert így lenne elfogadható!
De asszem, nemhiszem hogy az én ötletemnek nagy jelentősége lenne az ország, ill a nethozzáféréseket irányító emberkék szemében:DD -
Club
őstag
Lehet hogy igazad van, nemtudom, csak halottam erről!
Ezért nem is írtam konkrétumokat, mivel hülyeséget nem szeretnék mondani!
De akkormeg mikro..
Nemvagyok hajlandó kifizetni egy zsák pénz az adsl-ért..
Egyébkébnt egyirányút teszteltünk már, de ugye ahhoz kelett egy analóg vonal, amin elküldtük a kéréseket..
A megadtt időben 2mega/sec-el lőtte le!
Alíg bírta írni a vinyó:DD -
Club
őstag
válasz
TheVeryGuest #17 üzenetére
TUdod miért hordják ki Németországba a UPS direceteket?
Mert olcsóbb!
Namost nálunk ugyanez van, csak fordítva a nettel..
Tökmindegy honnan használod, a műholdat fogd be, fizesd ki, és kész!
De ezt még pontosan nemtudom, csak megelítettem, hogy esetleg van ilyen is:DD -
X-COM
nagyúr
kétirányú műholdas, 35 euróért nekem hihetetlennek tűnik
a kezdőcsomag meg van 750euro :)
meg azért mégsem olyan helyfüggetlen a dolog, mivel nem a kis PCI kártyád lőné fel az adatokat a műholdra :)
Illetve elég nagy a válaszideje, mert ugye kilövöd az adatot az űrbe, onnan meg vissza... max. downloadokra jó, de böngészni, játszani nem az igazi -
TheVeryGuest
senior tag
Ha jól emlékszem valahogy úgy szól a szerződés, hogy x évre vállalja az ember, hogy előfizet, cserébe ingyé' van a bekötés. Plussz valahol szerepel, hogy a jupici bármikor megváltoztathatja a szerződést, vagy valami hasonló. Na most aki ezt aláírta, az kösse fel magát. Én akkor fogok előfizetni maximum, ha 5 kiló lesz a szélessáv, ennyit szánok rá. Különben inkább netezek cégtől tűzfal mögül. Nem mintha a napi 10 óra irodai gépezés után még akarnék ;].
-
Club
őstag
Én csak egyet mondok..
Egyes helyeken halottam róla, hogy műholdas nettel próbáloztak, de drága volt..
De halottam valahonnan, hogy esetleg ósztriában lehet lesz lehetőség ara, hogy behozzunk onnan műholdas netet, ami kétirányú..
havi 35 euro körül..
namost mivel ez műholdas, tökmindegy honnan használod, megtalálod vele a műholdat, és kész!
Ha ez összejön, minden ismerősőmmel visszadatom az adsl.jét!
Mocskos szemétség amit művelnek!
Rohadt rablóbanda!
És akkor aztmondják ''sajnáljuk,de nekónk is ennyiből jön ki''
Egyébként meg a mercis dologra visszatérve..
Én aztgondolom, hogy el ''fejlett''társadalomban, egy online internethozzáférés, nemhiszem hogy oylan luxusnak számítana, mint a mercedes..
Mivel én otthonról analógról nyomom, a melóhelyemről meg kicsit jobbról, érzem a különbséget..
Sajna azért nincs onlány netem, mert nem engedhetek meg magamnak havi 12000 forintot erre a célra!
Szóval csak azt remélem, hogy te is analógról nyomod, nempedoig ADSL-ről!:((( -
Szaky
tag
Most nem akarok kocsogolni, de ha nincs lovem, akkor nem veszek Mercedes-t.... Ez ugyan olyan jatek....
Persze engem is zavar, hogy monopol helyzetukben azt csinalnak a szolgaltatok amit akarnak, de ha ennyi akkor ennyi. Vagy kifizeted, vagy nem. -
Club
őstag
Csak egy rövid kis dolog:
''Az európai régióra kivetítve, Magyarországon a legdrágább az internet -hozzáférések ára''
Ausztria mivel tőlem nincs messze, látom ott miylenek az árak:
20-30 euróig vannak az árak, az ADSL-nél..
20 euro:384/64
30 euro:512/128
vagy valahgy így..
Röviden szólva csak ennyit:k***a a***t a magyar internetszolgáltatóknak!
Bocsánat a csúnya kifejezésért, de ez a téma az én idegeimet nagyon fel tudja b****i!
Arról nem is beszélve, hogy Mo. nemtomhány%-án mégcsak telepíteni sem lehet!
Számoljunk csak:
Kinn ausztriában egy gyári munkás 5-7 eurot közötti órabérrel dolgozik,TEHÁT 4 ÓRA ALATT MEGKERESI A HAVI KORLÁTLAN NET HOZZÁFÁRS DÍJJÁT!
Most 2 lehetőség van:
1:Vagy havi 2500Ft-ért adnak korlátlan hozzáférést
2:5*-ennyit kellene keresnünk..
És akkor így európai színvonal meg úgy?
:((( -
Szaky
tag
Allitolag van egy modszer ahogy ki lehet kerulni a chellos korlatot. En meg nem piszkaltam bele....
-
Cefa
senior tag
válasz
Diolen Mobi #2 üzenetére
tehát igaz?
ja és rossz arányokat írtál.
beszéltem egy svéd emberrel chat-en és mondta hogy neki a net
2500Kbit/1024Kbit !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
30 euróba kerül.
tehát fele annyiért 5 ször gyorsabb net 10 szeres fizu mellett.
Vááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
ez 100 azaz száz szoros különbség. utálommmmmmmmmmmmmmmmmm -
Cefa
senior tag
Akkor bizony mérges leszek.
Sziasztok ne haragudjatok hogy e miatt új témát nyitottam de ha beszúrom valahova akkor lehet hogy nem veszitek észre.
szóval.
elvileg drágul a net jövőre.
most itt a chellóra gondolok.
most mindenki magához köti a sok júzert az ingyenes netjével aztán jövőre meg adjad neki.
ja chelló. Nem tudtok ötletet adni hogy hogy tudnám megbulizni hogy ne legyen korlát.
ha kell még fizetek is valakinek, csak ez már tarthatatlannnnnnnnnnnnnnnnn.
nem írom le hogy ezek mekkora igazságtalanságok mnert már megették előttem.
sziasztok
Aktív témák
- Metal topik
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Hardcore café
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 9***(X) "Zen 5" (AM5)
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Milyen routert?
- SSD kibeszélő
- CADA, Polymobil, és más építőkockák
- További aktív témák...
- Telefon felvásárlás!! Honor 90 Lite/Honor 90/Honor Magic5 Lite/Honor Magic6 Lite/Honor Magic5 Pro
- Samsung Galaxy S21 Ultra / 12GB RAM 256GB / Gyárifüggetlen / 12Hó Garancia
- Lenovo ThinkPad X270 (16) - i5-7300U, 16GB, 512GB SSD, 12" FULL HD (ELKELT)
- Beszámítás! Samsung Galaxy Tab S6 Lite 2020 64GB 4G tablet garanciával hibátlan működéssel
- Telefon felvásárlás!! iPhone X/iPhone Xs/iPhone XR/iPhone Xs Max
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest