Aktív témák
-
sellerbuyer
őstag
válasz
#92942848
#48431
üzenetére
Nem tudom, nekem igazából ez a felhasználók, mappák, fájlok, estébé, mindent én szedjek össze backup nem annyira szimpatikus, mint a húzzuk le a vinyót szektorról szektorra (csak a használtak természetesen) és gyűrjük be egy image-be, majd elképesztően rövid idő alatt túrjuk vissza akár teljesen szűz gépre, amikor kell. Lehet, hogy ez a kevés Linux hozzáértésemnek köszönhető, de én ettől a módszertől pl. az Acronis esetében Win-en totálisan el vagyok ájulva, mert az a rendszer, amit mondjuk másfél-két óra alatt bekonfigolok, mindösszesen alig 10 perc alatt fent tud lenni egy szűz gépen. Sőt Acronis új verziója már azt is tudja, hogy nem is kell ugyanolyan gépnek lennie, de ezt csak nagyon lábjegyzetben.

Ezért kerestem olyan megoldást, ami az image-t (vagy hát akkor tömörített állományt, ezek szerint mindegy) lementi az egész vinyóról úgy, ahogy van és akkor nincs kérdés, hogy most akkor abban mi van benne, mi nincs, mert minden benne van cakk-pakk tutira kompaktul, néhány mozdulattal visszaállítható módon. Számomra ez jelenti a tökéletes backup-ot. Van így is elég gondom, minek tetézni még a backup-al való vacakolással is ugye...én így vagyok vele. Ha egyszerűen le lehet tudni, akkor minek vesződni vele címszóval, hogy még én válogassam össze mit tegyen bele, mit ne, estébé... Számodra tehát limitációt jelent a "csak image"-be mentés, ahol nem lehet kiválogatni, mit is mentsem, számomra ez a megváltás.

Na most a lényeg: szerver működés közben image-et gyártani egy "akármilyen" vinyóra, aztán összeomlás esetén piszok gyorsan helyreállítani a mentett állományból. Erre nekem úgy tűnt az eddigi tanácsok alapján, hogy a dd a legmegfelelőbb megoldás. Valahogy én jobban bízom a "komplett" hdd image-be mentésében, mint a mappák-fájlok tömörítésében. Ez olyan, mint a gépfagyi, van akinek az jön be, van aki utálja és esküszik a gombócosra, pedig hát tök ugyan úgy víz meg por az is.

Természetesen meghajlok a szakmai hozzáértésetek előtt, stb., de nekem most a dd egyelőre könnyen használható, jó megoldásnak tűnik és hát ezt fel is fogom ugye, ez sem mellékes.
Csak cron-ba kéne bejátszanom vhogy és máris öröm és boldogság töltené meg pici szívemet. 
Logika szerint végigvezetve: a fentiek figyelembe vételével tömörítők kihullanak, incremental egyelőre nekem magas, bacula meg valóban egy komoly ágyú-veréb kombináció lenne. Szóval csak marad az a "fránya" dd, úgy érzem, hacsak erről is ki nem derül vmi furfang, amiért nem lesz megfelelő, de egyelőre jónak tűnik.

Minden esetre nagyon köszi a helpet neked is és mindenkinek!

Aktív témák
- Kamionok, fuvarozás, logisztika topik
- Nem indul és mi a baja a gépemnek topik
- Milyen légkondit a lakásba?
- Projektor topic
- Házimozi belépő szinten
- Digitális Állampolgárság Program DÁP
- Autós topik
- Diablo IV
- Győr és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- További aktív témák...
- PC Game Pass előfizetés
- Game Pass Ultimate előfizetések 3 - 36 hónapig azonnali kézbesítéssel! 13 hónap ultimate - 50.000 ft
- Vírusirtó, Antivirus, VPN kulcsok GARANCIÁVAL!
- MEGA AKCIÓ! - Jogtiszta Windows - Office & Autodesk & CorelDRAW - Azonnal - Számlával - Garanciával
- Számlás!Steam,EA,Epic és egyébb játékok Pc-re vagy XBox!
- Lenovo V14 i5-1035G1 számlával és garanciával
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 9800X3D 32/64GB RAM RTX 5070Ti 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 5700X 32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- 243 - Lenovo Legion Pro 7 (16IAX10H) - Intel Core U9 275HX, RTX 5080 (ELKELT)
- Samsung Galaxy S21+ / 8/128GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest




