Új hozzászólás Aktív témák
-
zolisx4
őstag
válasz
D1Rect
#11557
üzenetére
Hosszas tanulmányozás után ,amit adtál linket Szcientológia mint egyház nem tudom elképzelni ,ezt nem sértés
inkább életforma ,én úgy látom hogy nagyon sok dologban igazat írnak ,.
A zsidó-keresztény eredetű vallásoktól eltérően a Szcientológia Egyháznak nincsenek Istennel kapcsolatos dogmái, vagyis bizonyítás nélkül elfogadandó, kötelező hittételei, amelyek elfogadását az Egyház elvárná a tagjaitól.
Kapásból itt a másik ami megint teljesen igaz ,
A szcientológusok komolyan veszik a mondást: „Segíts magadon, Isten is megsegít.”
És még sorolhatnám amik igazak .
Na de de itt az ellentmondás .
Ugye azt írják hogy nincsenek kötelezően elfogadandó dogmáik ,ugye ez nem igaz mert a reinkarnációval kapcsolatban, ugyan nem hisznek a reinkarnációban ,ettő sokkal nagyobb butaságban hisznek .
A Szcientológiában az előző életek léte nem dogma (bizonyítás nélkül elfogadandó, kötelező hittétel) – a szcientológusok auditálás közben általában megtapasztalják az előző életeket, és ezután már saját maguk tudják, hogy éltek már jelenlegi életük előtt.
Ez a vallási része mivel egyháznak nevezik magukat ,ezt is be kellett építeni ,
A vallási részt kihagyva ,bármelyik hívő ember elolvassa nem fog hülyeséget olvasni .
Hozzátartozik az igazsághoz hogy én az egyszerű biológiában hiszek ,meghalunk és kész nincs tovább nem születünk újra meg hasonló ámítások .
Ha rosszul értelmeztem valamit majd kijavítasz
Elnézést kérek ha az írásommal megbántok valakit ,az nem szándékos csak ez a véleményem

-
zolisx4
őstag
válasz
D1Rect
#11360
üzenetére
A hit egy érdekes kérdés, mint korábban is írtam már, hogy gondolkodás nélkül dolgokat elfogadni mert más azt monda igen veszélyes lehet.
Ez teljesen igy van ahogy írtad .
Szcientológiával nem foglalkoztam de utána olvasok ,azt tudom hogy ,Tom Cruise és felesége is azt a nézetet osztja vagy hogy is írjam
-
zolisx4
őstag
Elég jó kis vita alakult ki ,ezért leírom a véleményem .
Azzal kezdem hogy mindenki hisz valamiben, én abban hiszek ,és tudom, hogy mindenki meghal ,ez egyszerű biológia ,onnan nem jött vissza senki akár milyen vallás akár mit mond .
Sajnos az egyházak legyen ez bármilyen, és akárminek is nevezik magukat, a kitalálói egyedül a pénz miatt csinálják .
Meg kell hogy mondjam jól csinálják .
Na de személyes tapasztalatom, kedves rokonom nem írom le hova valósi , ott a Karizmatikus vallás most a menő .Gyakorlatilag már Tv sincs nekik mert eladták nincs mikulás ezt a 2 gyerek végett írtam , és bizony a fizetésük nem tudom hány százalékát adják az egyháznak vagy minek nevezzem , ez ugyan az lehet mint a katolikus vallásnál a persely pénz ha csörög amit beledobsz kinéznek ,az ottani vezér ,gyönyörű BMW x5 autóval jár természetesen a fehér ruhájához illő fehér bőr belsővel ,egy Dallasi olajmágnás jutott eszembe ,..
Úgy látom hogy a mostani egyházak lassan minden héten jön 1 csak a pénzről szól és nem a hitről .Lehet vannak kivételek ,tehát tisztelet a kivételnek . -
zolisx4
őstag
Igen, ezek az érvelések jók, és meggyőzőek ,és igazak is .
Nem tudom kb 28 éve önszántamból nem voltam templomba csak ha muszáj volt, szülő meghal, gyónni kellett akkor mert ugye nálunk addig nem temeti el a pap ,hát én leírtam egy papírra és beküldtem a lányommal a papnak ,.
Hát nem voltam jóba vele, ezért is történt ez így .
Vissza térve a témára, még olvasgatok hátha megérint valami és érdekelni fog ,mert ugye a szikra az mindenkiben ott van, csak nem merik bevallani . -
zolisx4
őstag
Na ha már igy bele mentünk, gyakorlatilag nekem nem is a hittel van bajom ,katolikus családban nőttem fel nagyszüleim is azok voltak, és szüleim is még éltek ők minden vasárnap jártak templomba ,és én is .
Nekem azzal van a gondom aki Isten szolgájának és nem tudom kinek hirdeti magát ,konkrétan a papokkal van a bajom ,bort isznak vizet prédikálnak ,és a persejpénzel lelépnek szépen nálunk a faluban ez megy ,a templom meg már lassan összedől ,.
Gondolj bele az inkvizícióban ,annak idején mit műveltek a papok elevenen megégettek embereket mert boszorkányok ,stb stb ,.
Hidd el nekem ezt mai is megcsinálnák ha lehetőség lenne nekik rá.
Én azért szeretem olvasni a topikot mert jó emlékek jönnek elő bizonyos idézeteknél .
Gondolom érted mire gondolok
-
zolisx4
őstag
válasz
Dorien
#11160
üzenetére
Azért jó mert ők képesek hinni .Nekem nincs semmi bajom magával a vallással a hittel mindenki hisz valamiben.
Én sem vagyok gyerek,
Akik ebbe a topikba járnak ,a saját tapasztalataik miatt lettek vallásosak ,vagy abba a világba nőttek bele ,.
Én is hiszek valamiben ,és tudom is, hogy egyszer meghalunk ez biztos ,egyszerű biológia ,ebben nem játszik szerepet ,semmilyen vallás ,na de ezt én sem tapasztaltam meg ,és ezért lenézel ezt tőled idéztem ,pedig ez igy van és igy is lesz .Remélem nem sértettem meg senkit

-
zolisx4
őstag
válasz
csemberlen
#11150
üzenetére
Értem köszi a választ

-
zolisx4
őstag
Sziasztok.
Rég olvasgatom az írásaitokat ,és a bemásolt idézeteket.
Nem tudom mennyi idősek vagytok ,és igaz a kor nem kötött a valláshoz, meg hogy hiszek vagy sem .
Hozzá kell tennem hogy ,megkereszteltek ,igaz nem hiszek benne ,mert csak amire van bizonyíték az hihető számomra .
Tehát a kérdésem: Azt amit leírtok, másoltok ,ezt komolyan is gondoljátok? tehát hiszitek is hogy úgy van? ,mindig jártok templomba, vagy gyülekezetre ,vagy akárhova ,ez érdekelne engem .
Nem veszekedni jöttem távol áll tőlem ,minden vita nélkül és rossz indulat nélkül kérdeztem .

Új hozzászólás Aktív témák
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 9***(X) "Zen 5" (AM5)
- Anglia - élmények, tapasztalatok
- Az aktuális Xbox konzolokon is megfogja majd a játékos kezét a Copilot
- EAFC 26
- Kávé kezdőknek - amatőr koffeinisták anonim klubja
- Építő/felújító topik
- ASUS blog: 2K-tól a 4K-ig és tovább a Radeon RX 9000-es szériával
- Crimson Desert
- NVIDIA® driverek topikja
- Vezetékes FÜLhallgatók
- További aktív témák...
- Raktáron lévó 1851-es lapok! Garanciás termékek! Részletfizetésre is!!! ÉRDEKLŐDJ!!
- Samsung Galaxy S23 Ultra 8/256GB - Kártyafüggetlen, Fekete - 1 Év Garancia
- RÉSZLETRE .OPCIONÁLIS. G.SKILL Trident Z5 Neo RGB 96GB (2x48GB) DDR5 6000MHz
- Lenovo ThinkPad L13 Gen 3 13,3" - i5 1235U, 16GB RAM, SSD, jó akku, magyar bill. - számla, 6 hó gar
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 5 7500F 32/64GB RAM RX 9060 XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
inkább életforma ,én úgy látom hogy nagyon sok dologban igazat írnak ,.

