Aktív témák
-
Zolee11
senior tag
Sziasztok.
Tegnap a következő problémával találtam magam szemben (win7 64 bit, minden frissités telepítve): botolás után, látszólag minden rendben volt, majd megpróbáltam elindítani a Firefox-ot, de rövid töltés után semmi nem történt, a tálcán is látszott, hogy elindul a program, majd eltűnt az aktív jelzés a program ikonjáról... Nézem a feladatkezelőt ott van az csak 104k elfoglalt memóriamérettel. Megpróbáltam ismét, de ugyanez, majd többször is, de mindegyik folyamat 104k és áll. Majd Outlook és egyéb programok, mindegyik 104k-ig jutott... ami hajlandó volt elindulni az a messenger és a win media player. Majd lefagyott az explorer is (kezelőfelület, ez volt az egyetlen hibajelzés), újraindította, láttam, mivel hogy nagyobb baj van, újraindítom a gépet is, de a kijelentkezés végtelen ciklusba került. Látszott, hogy időközönként villog a hdd led, de ezen kívül 8 percig semmi. Reset.
Újraindítás után ugyanez... ismét reset.
3. bootolás után végre rendbe jött. Előkaptam a naplót, de semmi olyan bejegyzést nem találtam, ami eddig a hónapok folyamán ne került volna bele mint "apróbb" hiba, kivéve az explorer összeomlása, illetve a szabálytalan leállítás.
Nemrég telepítettem fel a Catalyst 11.4-et, ami ugye már nem Catalyst, de eddig semmi problémát nem tapasztaltam. (Illetve vagy egy AODDriver4.0 bejegyzés amit nem tud betölteni, mert még az elérési útvonal sem létezik, ügyesek ezek a fiuk az AMD-nél, de gondolom ez nem okozna ilyen összeomlást, főleg, hogy eddig nem okozott.)
A meghajtók titkosítva vannak BitLocker-el, de nem tapasztaltam, olyat, hogy nem működött volna valami fájlszinten, azaz nem lehetett volna elérni.
Találkozott már valaki ilyen hibajelenséggel?
Aktív témák
- MS SQL Server 2016, 2017, 2019
- Windows, Office licencek kedvező áron, egyenesen a Microsoft-tól - Automata kézbesítés utalással is!
- Kaspersky, BitDefender, Avast és egyéb vírusírtó licencek a legolcsóbban, egyenesen a gyártóktól!
- Vírusirtó, Antivirus, VPN kulcsok GARANCIÁVAL!
- PC Game Pass előfizetés
- Bontatlan Apple Pencil MU8F2ZM/A 2. generáció / 12 hónap jótállás
- ÚJ Lenovo LOQ Intel Core i5-13450HX, 32GB, 1TB, RTX 5060(8GB), FHD IPS 144Hz
- HP Zbook 17 G2 Workstation,17.3"FHD,i7-4810MQ,16GB,256GB SSD,K3100M 4GB VGA,DVD,WIN10
- TAVASZI AKCIÓK! GARANCIA, SZÁMLA - Windows 10 11, Office 2016 2019 2021,2024, vírusírtók, VPN
- BESZÁMÍTÁS! Asrock B450M R7 2700 16GB DDR4 512GB SSD GTX 1660 Super 6GB ZALMAN S4 FSP 500W
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
