Aktív témák
-
meba
tag
Nem olvastam végig teljesen az összes hozzászólást, csak az utolsó néhányat. Normális melót NEM lehet találni protekció nélkül. Az álláspályázatokat, pedig egy adott ''személyre'' írják ki, nyugodtan be lehet adni a pályázatot, de már úgyis megvan akit ''felvettek''.
Egyébként a felsőoktatásról annyit hogy az ott tanulók számának növelésével (ami sok helyen a minőség romlásával jár/jért együtt) munkajogilag sok olyan kerül a ''körből'', aki valszínű munkanélküli lenne a középiskola befejezése után. MO.-n is egyébként olyan munkanélküliségi mutatószámok lennének mint Lengyelo.-ban . -
Dr.Momo
tag
Igaz a mondás, hogy tök 8, hogy mit tudsz, vagyhogy milyen végzettséged van, ha nincs ismerősöd nagyon nehéz bekerülni valahová... Amit a legnagyobb f*szságnak tartok, az az, hogy az állás meghirdetésekor kiirt követelményeknek szinte senki sem felel meg, az állásintejúk meg kész megalázók, és szadisták.
Amikor viszont befutó leszel, felvesznek, kiderül, hogy tök felesleges követelményeket irnak ki, és tök piti a meló ahhoz képest, hogy milyen igényeket támasztanak felé. Ráadásul semmi kihivást nem talál benne az ember.
Pár hónapja én is ilyen cipőben jártam: melót kerestem (végzettségem: Villamosmérnök BSc., angol, német középfokú, tárgyalóképes, és meg is tudok szólalni, 3 év gyak. IT és Internet (UNIX, IP, LAN, távközlés) referenciák tönkelege (egyetemi tanitás, jegyzet irás, kutatási munkák, internet szolgáltatás elinditás és support, még sorolhatnám...).
Vagy 100 helyre jelentkeztem, 30 állásinterjú és az embert még emberszámba sem veszik. Ráadásul a második mondattól kezdve végig idegen nyelven kell beszélned a saját országodban. Felháboritó, hogy idestexelnek a külföldiek, és a aját hazánkban majmot csinálnak belőlünk! A kapitalizmus és a privatizáció átkát hordozzuk a hátunkon!
Egy megoldás van: keménynek kell lenni, rá kell csapni az asztalra és nem szabad feladni! Nekem is sikerült, nektek is fog! Igaz nem európai fizetésért, de legalább szeretem amit csinálok, és nem halok éhen! -
Azert ennyire nem rossz a helyzet.
Az utobbi egy-masfel evben meglodult a piac, azota novekedes van.
A tulkinalat meg csak felig igaz: tulkinalat van azokbol, akiket az ember amugy se nagyon venne fel, viszont hozzaerto, ertelemes embereket (akar palyakezdoket) alig lehet talalni.
Ami viszont nem emlitettel, de problema: a munkalehetosegek az orszagban meglehetosen egyenetlenul vannak, minel hitechebb, annal inkabb csak Bp-n van lehetoseg.
Ha vki jo abban, amit csinal, akkor el fog tudni helyezkedni. Ha nem, akkor keressen vmi mas szakmat. -
karyo
senior tag
válasz
Kosh Naranek #104 üzenetére
''Az érem másik oldala, hogy vannak olyan (nem IT) ágazatok, ahol vadászni kell a diplomás munkaerőre.''
Pontosan így van. Nagyon sok olyan szakág van, ahol hiány van. Csak sajnos oda is egy bizonyos terület feletti szakértelem kell. Pl a biztonságtechnikai cégek most nagyon felfutóágban vannak. A logisztika szintén. Egy jó logisztikus tapasztalattal biztos hamar el tud helyezkedni.
''Bizonyos szakok túltengésében elsősorban az iskola rendszer a felelős.''
Rátapintottál a lényegre. De túlmegyek ezen, az állam a felelős. Nem szabadna ennyi helyet biztosítani a felsőoktatásban, mert
1, a diploma annyit ér mint 12 éve egy érettségi
2, rengeteg kontár illetve nem odavaló ember kerül ki a sulikból, ez csökkenő bizalmat eredményez az adott iskolával szemben a munkaerőpiacon.
Summa: szemét egy világot hozott nekünk ez a vadkapitalizmus. Ny-on ezért ez nem így van. Nálunk viszont csak az ex-komcsi ''még egyenlőbb'' családok és sarjaik nyertek sokat, a többiek viszont egyre inkább lecsúsznak. -
Kosh Naranek
tag
Részben igazad van. Az informatika ágazat tényleg telített ebből a szempontból.
Az érem másik oldala, hogy vannak olyan (nem IT) ágazatok, ahol vadászni kell a diplomás munkaerőre.
Én pl. eredeti szakmám szerint vegyészmérnök vagyok (katona műszaki főiskolát végeztem egyébként). Jelenleg a BM igazságügyi szakértőjeként dolgozom, van B,C jogsim (bár évek óta nem vezettem, az ember vagy autóra költi a fizetését vagy a számítógépére, a kettő együtt nem megy). A munkámnak köze sincs a honvédelemhez vagy a vegyiparhoz. Viszont jelenleg nem is fenyeget a munkanélküliség réme (pedig most laza 1 hónapot voltam távol a munkahelytől kórházi műtét és táppénz miatt és a főnököm örült, hogy végre visszajöttem), lévén a munkahelyemen így is van egy évek óta betöltetlen státusz (valamiért a szakértő aspiránsok nem szakítják be az ajtót). A fizum nem túl sok (bruttó 210.000 körül), viszont van éves BKV bérletem és étkezési hozzájárulás.
Oda akarok eljutni, hogy nem kell mindenáron az eredti szakmában elhelyezkedni, kis keresgéléssel és műszaki diplomával mindíg lehet találni más lehetőségeket is találni, csak keresni kell.
Bizonyos szakok túltengésében elsősorban az iskola rendszer a felelős. Mert az még rendben van, hogy vannak sláger szakmák. Viszont az, hogy a tovább tanulásra jelentkezőket nem igazítják el, hogy ''Fiam, ne menj oda, mert ha végzel nem kellesz majd senkinek! Viszont gondolkozz el a ...-n, mert ezen a területen már régóta munkaerő hiány van.'', ez viszont már nagyon gáz.
Sajna ez van akkor, ha az oktatást is pénz orientálttá válik. Nem érdekli az intézményt a végzős boldogulása, csak az éves támogatás mértéke. -
rog
addikt
''Eleinte mindenki nagy mellénnyel jön ki, mondván ő biza diplomás, meg majd nem fogok melözni 300 bruttó alatt, aztán majd örülsz ha kapsz 150-et.''
na a gondolkodásmód a fő baj. mert kezdő informatikusi állás az van rengeteg.
csak épp a cégek sem hülyék. nem fognak olyan embernek sok pénz fizetni, akiből naponta bejön az ajtón 20. egy kezdőnek el kell vállalni minden melót, és meg kell tanulni dolgozni. ez az amit iskolában nem lehet.
(nekem az első fizum 30k volt. most meg már olyan munkát el sem vállalok ahol nem adják meg ennek minimum a tízszeresét...) -
#32577792
törölt tag
10 évet lehúztam a honvédségnél, havi 60 brtuttyóért, most ''házalok'', illetve közben is. Nem kell finnyásnak lenni, ezt is el kell valakinek végezni és elég jól lehet keresni, Ez van ma Mo-on, ha van termelés van pénz, ''állásra'' vártok sok sikert! Nekem ez bejött.
-
karyo
senior tag
Én elmondom mi az ábra, de fájni fog.
Ma valójában nincs frissdiplomás informatikusokra szükség. Az ágazat leszállóágban van, az összes cég a költségeket nyirbálja.
De a legfontosabb, a piac telített. Ha te kezdő, 0 gyakorlattal rendelkezel, nem tudsz beszállni a mókuskerékbe, mert a beszállás feltétele 3 év szakmában eltöltött gyakorlat.
és nem mindegy mit tudsz. Ha a diploma mellé nincs meg a megfelelő gyakorlati tudás +
problémamegoldó készség, esélyed sincs.
Észre kell venni, hogy ez az ország nem tud mit kezdeni az évente kitermelt x ezer uj informatikussal. Amit a fősulin/egyetemen megtanulsz, az majdnem a 0-val egyenlő.
Eleinte mindenki nagy mellénnyel jön ki, mondván ő biza diplomás, meg majd nem fogok melözni 300 bruttó alatt, aztán majd örülsz ha kapsz 150-et.
Egyetlen lehetőség működik mindössze, de általában az a legbiztosabb:
ismerős révén melóhoz jutni. A mai beteg világban, ez az egyetlen esély számotokra.
De leginkább leendő miniszterelnökünk utolsó mondatával zárnám e gondolatmenetet:
'' - Ma stabil és nagy a jólét Magyarországon'' ( melyik országban él ez??? mert hogy nem Magyarországon,az tuti!!!! ) -
uzsz
senior tag
válasz
szasza_xp #99 üzenetére
''A főnök unokaöccsére''
Ezek azok a tipikus pályázatok, amik a kiírás utáni napon már nem aktuálisak.
Bács-Kiskun minden szempontból halott környék. Régebben legalább schaftelni lehetett,, most már azt sem, mert mindenhol ott vannak a fináncok.
Most lenne egy helyem Tatabánya mellett, ahol éhbérért dolgozhatnék mint fordító+rendszergazda, viszont semmi garancia nincs arra, hogy most nem 2hétig üzemel a cég mint legutóbb. Mielőtt beéeegyeznék lehet hogy teszek egy próbát külföldön. Most lenne helyem romániában egy német cégnél, csak a feltételeh, hááát:
MAximum juttatások: 200euro+szállás+kaja.
Tuti kilátások.
Lassan feladom. Már vagy 3hónapja munkát keresek, idegileg kezdek kikészülni.
NNa mindegy -
szasza_xp
senior tag
Sajnos ez a mai Mo!
Ha diplomád van azért, ha nincsen azért nem vesznek fel!
uzsz Ne aggódj én is Bács-Kiskun megyei vagyok!
Diplomával sem kellek sehova!
A legédesebb, az egészben, hogy olyan pályázatokról küldenek el, amit szinte rám írtak! (illetve a főnök unokaöcsére :( ) -
Zitalein
csendes tag
De jó még neked!
Tudod, engem a 2 diplomám miatt rengeteg helyről tanácsolnak el. Legutóbb iskolatitkári pozíció esetében mondták, hogy arra a posztra biza kizárólag középfokú végzettségű ember kell. Ilyenkor kedvem lenne fölvilágosítani a népet arról, hogy (talán meglepő módon) középfokú végzettséggel is rendelkezem. Másrészt pedig igazán kegyetlen, hogy ezt épp egy iskolában mondják: ha diplomád van, kisanyám, akkor mosmá hajjál éhen. Pedig épp az iskola az, ami a felsőfokú intézményben történő továbbtanulás felé nyomja a fiatalokat. De vajon minek? Azért, hogy a munkáltatónak ne sokat kelljen gondolkodnia az elutasítás indokán: azt hiszik, kevésbé durván hangzik, ha az én nagyszerű, de más irányú elhivatottságomra hivatkoznak, amikor visszadobnak az utcára.
[Szerkesztve] -
uzsz
senior tag
Én is hasonló cipőben járok mint a topic nyitója az első hozászólásban.
Annyi difivel, hogy nekem nincs és belátható időn bellül nem is lesz diplomám.
Egy felsőfoku rendszerinformatikai végzettségem van, zéró gyakorlattal és csak winowshoz értek. linux/unix hálózatokról gőzöm sincs. Jól beszélem a németet, lévén, hogy mutterom ott él, és itthon német tanár volt. Angolt csak gagyogom. Nem kellek sehová, mert:
-nincs gyakorlatom
-nem értek a linux rendszerekhez
-nem az angolt művelem magasabb szinten
-nincs protekcióm
-stb
és a leglényegesebb: Az isten hátamögött lakom Bács-Kiskun megyében.
A magyar cégek 70%-a még csak nem is referál a pályázataimra, a németek legalább elküldenek a picsába.
Kérdem én, hogy akkro mi az istent csináljak?
u.i.
TAnultam 2főiskolán is, anyagi okok miatt mind2-t abbahagytam. 2évet tanultam térinformatikát, személyes okok miatt szakmai vizsgára nem jutottam el. -
XPA
tag
válasz
szasza_xp #93 üzenetére
van még 13 vizsgám diplomavédéssel együtt. csak a gáz az, hogy lehetetlen időpontban vannak a vizsgák és munka mellett szinte lehetetlen összeegyeztetni. az is vicces, hogy úgy van kitalálva hogy meló mellett lehessen csinálni, de a vizsgaidőpontok délelőtt vagy délután 2kor vannak többségben. ritkán van este 6-7 körül. nemtod milyen útonmódon lehet sexárdon letenni a maradék vizsgákat?
ott lakozik a barátném, és ott asszem hétvégén vannak a vizsgák. -
szasza_xp
senior tag
Megkaptam a mailt!
Men úgy, ahogy te gondolod, csak el tudta intézni, hogy foglalkozzanak velünk.
Hogy ne pesten kelljen vizsgáznunk egy olyan tárgyból amit itt lent is el lehetett intézni!
Ja a vidéki vizsgaközpontok sokkal rugalmasabbak és inkább a diákok hasznát nézik, nem azt hogy mikor lesz vége a munkaidőnek!
Több pesti GDF-es nek javasoltam, hogy ha nincsen vizsgaidőpont akkor vizsgázzon vidéken! -
XPA
tag
válasz
szasza_xp #87 üzenetére
Hja GDF rulez. legszivesebben ledozertolnám. végiszívtam 5 évet miatta és most nem hogy előnyömre válik, de egyenesen hátránnyal indulok mindenhol ezmiatt, sőt le is néznek ha meghalják, hogy gdf. Pedig az egyetlen ok amiért odamentem az az, hogy lehetett mellette dolgozni is (és dolgoztam is)
tipp: GDF-et kerüljétek el nagy ívben, sőt aki most kezdi vagy elsős az menjen át valami nevesebb suliba... -
g@bo
nagyúr
ipar..... az eredeti szakmám gépi forgácsoló, 5 évet nyomtam le egy getvás gyárban, majd adódott egy lehetőség és elmentem irodapatkánynak ( és elkezdtem tanulni... ) nettó 2 ronggyal kerestem többet a f...veréssel, mint termelőmunkával. és, jó szakember voltam. :D
kamuzásról annyit, ha programozór keresnek, a HR-es liba nem fog érteni hozzá, az tuti, neki vetítessz.
nyelvet kell tanulni, szakmát, és húzni a ratyiba. aki megteheti. -
SeF
tag
válasz
szasza_xp #83 üzenetére
Meséljek arról a haverról is aki kb 10év alatt végezte el a 8 osztályt és most huszonakárhányévesen nem dolgozik, mert annyi pénze van, hogy elkölteni se tudja?:) Nem volt lusta 10évig dolgozott, lehetőség jött, kis sütnivalója volt:) és ez lett:)
Én is fősulira mentem, nem bánom, mert jó buli, kapcsolatokat nagyon jól lehet szerezni!:) és ha elvégezted van egy hely ahol taníthatod azt amit te is tanultál:) biztos munka, persze jónak kell lenni hozzá.
Hát igen, túlképzettek vagyunk és mindenki csak a pénz nézi, igazuk is van pusziért nem adnak kenyeret még a T@sc@-ban sem:) (bár van egy ilyen foglalkozás,ill ''szakma''...:)) -
XPA
tag
nagyjából összefoglaltad a lényeget, amivel egyet is értek. viszont. ha én elvégzek egy főiskolát+van néhány év gyakorlatom az IT területén , és fel is vesznek valahová, akkor sorry, de ne annyit keressek má mint egy érettségizett (vagy még az se) csemegepultos valaki könyörgöm... :O
lásd korábbi hozzászolások, érdemes elolvasni tanulságos történet :)
üdv
[Szerkesztve] -
SeF
tag
Szia!
Nem olvastam végig a hozzászólásokat , lehet hogy már elhangzott.
A mire van szükség a munkaerőpiacon? c. kérdésedre válaszolnék.
Szakemberekre! Magyarul lefordítva: pl: heggesztő, lakatos, ilyenek. Ügyvédből és közgaszdászból Dunát lehet rekeszteni, (helyzet a programozóknál és IT-s-eknél ua) nagyon jónak kell lenni, ha olyan állást akar az ember és kapcsolat sem árt. Általánosságban igaz, hogy az állásokat 90%-ban ismerettség alapján töltik be.
Pl: egyik ismerősöm 1eurót kap Németországban egy heggesztésért igaz egy óra alatt 6-8nál többet nem tud megcsinálni, és innentől lehet számolni. Igen 1500-2000Ft/óra nettó...+szállást biztosítják, havi 20napot dolgozik(2x10es-ben)
Erre van szükség, most Mo. az ipar területén erősít nagyon, a szolgáltatás is jön fel, de nem annyira mint az ipar.
Üdv: SeF -
XPA
tag
:))
Az a baj, hogy az én ''szakterületemen'' (programfejlesztés, adatbázisok) nem nagyon lehet hazudni, mert az ember 1 perc alatt lebukik, hogy nem tud hozzászolni az adott témában, az adott szinten a dologhoz. De mondom én is beleírtam a cv-be minden xart, ha valaki elolvassa azt hiszi én vagyok a yoisten (na jó ez túlzás :DD ), szoval sokmindent beírtam. lehet h az interjú gyenge pontom, monnyuk lehet hogy az is a baj, hogy több olyan dolog is van ami miatt nem én vagyok az ideális jelölt.
pl: előző melóhelyemről kirugtak miután csődbe ment. nem az én hibám de a munkáltató szemszögéből ki akar felvenni egy olyan embert akit egy éppen összemomló cégből rugnak ki. szal ez már alapban bukta uh ha valaki hasonló cipőben járt akkor ki kell találni valami kevésbé terhelő dumát. aztán vagy utánanéznek vagy nem.
másik, hogy 5. éves GDF-es vagyok. ha valaki meghallja hogy gdf már át is húzta a cv-t, csak megvárja hogy kimenjek... szal ezt sem feszegetem neki az internyún.
G@bonak: az egyik cég július 27.-én küldött választ, hogy nem kellek... ma pedig felhívtak, hogy ha aktuális még akkor menjek be pofavizitre hlnap 10re..
A kivétel erősíti a szabályt :) -
Zitalein
csendes tag
Az önéletrajz-szórásról jut eszembe:
Nem tudja valaki, hogy nincs-e valamilyen nyilvános (netes) adatbázis, ahol az önkormányzatok (és azok hivatalainak) netes elérhetőségét gyűjtenék össze? Nem evidens, hogy ilyesmi publikus legyen? Már egy éve is kerestem... Szóljon valaki, ha tud ilyen gyűjteményről! -
g@bo
nagyúr
cv ---> módjával, kozmetikázva, talajon -----> hazudni mint a disznó!!
a 3 hónap próbaidő alatt derül ki ki mit tud, előtte az a nyerő, aki a legmeggyőzőbb kamubajnok.
az elküldött önéletrajzokat cégek ( változatzok ) szerint tegyétek el, nehogy bukta legyen...
a HR-es a szakmájához ért :DD nem/ritkán ahhoz amire embert keres, tehát az ostoba betanult hülyeségei alapján dönt. Majd a 20. interjú után rájön az ember, mindenhol ugyanazt kérdezik ( miért ezt a céget válaszotta -->mert ez hirdetett... / mit szeretne elérni 3-4 éven belül --- > az EU minimálbért / milyen konfliktus helyzet fordult elő Önnel, és hogy oldotta meg --- > mérges volt a kutyám, adtam neki enni / mit vár el a kollegáitól, főnőkétől ---- > a kollegáktól azt, hogy hagyjanak odaférni a főnök seggéhez, a főnöktől ugyanezt, csak más szemszögből / miért vált munkahelyet -->mert kirúgtak vazze, Ön hogy érzi, mivel járulhat hozzá munkahelyének ''felemelkedéséhez'' ---- > takarítót kerestek agy, majd szaporán sepregetek /
van nyugatabra élő fejvadász ismerősöm... eszméletlen amiket mesél. bár szerintem ez a k....ott ország már eltanulta.
1 tipp. egy cég hiába írja le ( nagytöbbség ) hogy az önéletzajzod az adatbázisban eltette, x ideig őrzi, és ha alkalmas poziciót talál, megkeres. EZ nem igaz!!, ha egyazon céghez ( pl 1-2 hónap eltéréssel ) szeretnétek menni mondjuk másik munkakörre, újra el kell küldeni az önéletrajzot. Aki nem válaszol, 2-3 hét után ismét meg kell szórni önéletrajzzal.... :))
[Szerkesztve] -
XPA
tag
mit kellett volna átírni benne?
(szerk, közben válaszoltál.)
Szóval szvsz az inkább a baj, hogy minden benne van még az is amit csak 2 percre láttam valaha, uh azzal tuti nincs gond, hogy ''udvarlás'' :)
csak ebből a kedves HR-es ''kolléga'' azt a következtetést vonta le, hogy minden máshoz jobban értek mint ami nekik kellett volna, csak azért mert mennyiségileg több sor egyéb dolog volt felsorolva a cv-ben. Ezt még meg is érteném, bár a motiv levélben leírrtam, hopgy mivel mennyit foglalkoztam uh ha azt elolvasta (volna), látta (volna), hogy mi a valós helyzet. csak hát szerintem B@SZT@ elolvasni...
konklúzió. mindig csak az adott állással szorosan kapcsolatos ismereteket szabad beleírni a cv-be. abból pedig 2x annyit mint amihez penge vagy (ahogy mondtad :) ) és akkor talán behívnak cv alapján...
[Szerkesztve] -
rog
addikt
:) dehogy...
inkább azt írja bele, hogy mindenhez 2x annyira ért..
az önéletrajz az még az udvarlás része. te tudod, hogy működne kettőtők közt a dolog, de a csaj meg nem. hát le kell venni a lábáról. aztán már ha házon belül vagy, be is bizonyíthatod, hogy valóban te vagy az igazi. -
htibor
tag
Én történetem:
1993-1997 Műszaki Szakközépsuli infoszak.
1997-2000 Győr SZIF közlekedésmérnöki szak.
Utána 1,5 év próba másoddiplomára, de nem jött össze...
Utána fél év sereg, majd 2002 októbertől álláskeresés, tartott 2003 Július 1.-ig.
Diploma+angol középfok+B kat jogsi, de csupasz segg...
Ezalatt minden reggel 3-4 óra a netes álláskeresőkön, portálokon, újságok átnézése, és okosodás hogy mit hogyan merre meddig...
A többszáz szétküldött papírhegyek+emailek után 4! értesítés érkezett...
2 ''Köszönjük, de bla bla bla...''
1 Voltam interjún pár kérdés, teszt stb, de nem én kerültem be
1 Háromfelvonásos teszt+beszélgetéses felvételi, és 24 emberből végülis én kerültem be...
Most 1 év után nettó 120e a fizum, de napi inga Fehérvárról Bpest-Budaörsre busszal. (Fárasztó, de mikor bírjam ha nem 25 évesen?)
Tanácsom: Ne adja fel senki, előbb utóbb sikerülni fog. -
XPA
tag
tehát...
sok mindent lenyelek, meg lenyeltem korábban, de ezt már csak kiváncsiságból sem hagytam annyiban. visszaírtam a csajnak, hogy ''ugyan miért nem?''
Erre az a válasz jött, hogy mert ön inkább ebben és ebben szerzett nagyobb tapasztalatot. LOOOOOOL. a HR-es csaj megmondta, hogy én miben szereztem nagyobb tapasztalatot :DD :D :)) :DDD. ezt nem hiszem el komolyan. :(((
Visszaírtam neki, és elmagyaráztam röviden, hogy miről szól egy önéletrajz, és a motivációs levél, ha már HR-es létére fingja nincs róla, és persze felvilágosítottam, hogy marhaságokat beszél. szívem szerint ezt nem olyan finoman tálaltam volna mint ahogy tettem...
na mind1 ilyen is van, és megint olyan ember dönt akinek fingja nincs a szakmáról és a cv-m fejlécén kívűl semmit nem ért az egészből, azt se tudja, hogy mi van oda leírva...
I love HR girls with no brain, no IQ :C -
XPA
tag
Hali!
A ''legjobbat'' még nem is meséltem:
Múlt héten történt meg velem a következő: :(((
mint mindig böngészem az álláskereső lapok ezreit, egyszercsak meglátok egy olyan hirdetést amit mintha nekem találtak volna ki. a céget szivesen beírnám ide, de nem emléxem rá és most csak azért nem fogom megkeresni. szoval, a lényeg, hogy az elvárásokban, előnyökben megjelőlt pontok mindegyikének megfelelek, ezt csináltam előző cégemnél.A feladatleírás alapján is teljesen ideális lett volna és én is a cégnek. Be is küldtem a motivelevelemet, angol/magyar cv-met, külön ki is emeltem azokat a részeket ami a lényeges lehet a munkáltatónak. elküldtem a pályázati anyagot, kis idő mulva a csaj visszaír (gondolom a HR-es pi#&@), hogy sajnos önéletrajza alapján nem tudjuk behívni személyes interjúra :Y :(( :((( :( :O MMMMIIIIIVVVAAAAANNNNNN????!!!??!?!?í?
Azt hittem hanyadtb@szom magam mikor ezt megláttam.
folyt köv. -
sandoval
csendes tag
próba, cseresznye :
[L]http://www.cetelem.hu/cetelem/csatlakozzon/adossagkezelo.php[/L] -
szasza_xp
senior tag
Ja meg a ''kedves'' munkaadó, úgy hirdeti meg az állást, hogy ahhoz elég a középfokú végzettség. Aztán kiderül, hogy kemény mérnöki meló, max egy kicsivel többért mint a minimálbérér. Aztán én mint diplomás vagy elvállalom , vagy éhen döglök :(
De szerintem az eddigi ''kormányok'' a felelősek a helyzetért. Rájöttek, hogy a nyugdíjasokat, nem tudják majd ellátni, ezért felvitték a nyugdíj korhatárt 62 évre! Azzal a szöveggel, hogy az Eu meg minden, csak egy német 10 év alatt nem dolgozik annyit, mint mi itt 1 év alatt! Szóval inkább megdöglesztik a szüleinket, rokonainkat, nehogy már fizetni kelljen. A fiatalokat (minket) meg ellehetetlenítenek, aztán kénytelenek vagyunk ügyeskedni, vagy végső kétségbeesésünkben kivándorolni, oda ahol megbecsülik a tudásunkat.
Sajnos igaz a mai Mo-ra, hogy tékozló koldus, mert, majd éhen döglik a problémáktól, de eltékozolja azt a keveset is ami van; az itt élő emberek tudását!
:((
[Szerkesztve] -
Zitalein
csendes tag
válasz
bLaCkDoGoNe #61 üzenetére
Egyetértek bLaCkDoGoNe-nal, hogy talán tényleg nincs értelme negatív tapasztalatokat előadni, de hát mit csináljak, ha nekem is csak olyan van? Pl. volt olyan, hogy a mélyen tisztelt munkáltató csak a horoszkópjaimat elemezte ki az állásinterjún (amelyre az utazás nekem 5 rugóba került). Kell ennél több? Mert van még bőven. Soxor veti a szememre pl. a tisztelt munkáltató, hogy látja, én már megtaláltam a hivatásomat másban. Akkor mégis miért kerestem meg őkelmét? Unalmamban?... Szóval nekem sincs másom, csak a kilátástalanságom... Pedig pályakezdőknek azt szokták tanácsolni, hogy említsük meg, pl. a tanulmányok alatt folytatott kutatási tevékenységet, hogy lássa a munkaadó a buzgómócsingságot: nos ez a fönt említett okokból eddig nem vált be...
Sajnálom, ha valakit elkedvetlenítettem. -
Gorneck
legenda
g@bo gyönyörű szép gondolatmenet, ennél szebben én sem írhattam volna! Gratula!:C Nekem lenne egy-két plusz kiegészítésem, de nem akarok senkit megsérteni...
-
g@bo
nagyúr
válasz
anyonyimus #58 üzenetére
Te egy igaz ember vagy, csak balek. - és ezért ne haragudj - De pl. mutass ezek közül a mocskos politikusok közül egyet, aki nem a zsebét tömi hanem az ország, a nép előrehaladásán fáradozik, elhivatotságból, minimálbérért.
Sok sikert a munkádhoz, és reméljük ha majd megnősülsz, lesz 2-3 szép gyermeked ( O.V.-nak 5 van ), akkor is ezt fogod mondani, pl hó végén... :B -
g@bo
nagyúr
ez gyönyörő... :C szép hosszú lett, és azt fogalmaztad meg újra, amit felháborodva papolok a topikokban. jár a pofám, tudom, és nem érek el vele semmit, de legalább kibeszélem.
Én is jártam 1-2 új helyen, ahol korombeli nyikhajon múlott/ik a ''megélhetésem'', aszonta 2 hete, majd hívnak. Nos, azóta is. És megyek újabb interjúkra... egyre pofátlanabbul nyomom, és egyre dörzsöltebben, az önéletrajzom folyamatosan szerkesztem ( tanulva a tapasztalatokból ) ha bekerülök, onnan már megállom a helyem, de addig... a milliónyi kamus, és csókos között kell fuldokolni.
semmin nem csodálkozom ebben a szutyok országban --- ahol nincs ipar csak tolvajok, ahol ez a barom k...mány nézi a felsőoktatási túlképzést szakmunkások helyett, ahol aki nem ügyeskedik felkopik az állad, ahol vagy szerencséd van vagy kapcsolatod, különben a fene megette.... Ha fiatal az ember és agilis ( merni kell....) nyelvet/ket kell tanulni ( nem diplomát, az másodlagos ) valami jó szakma ( nem gimnázium ) és pucolni innen.
Az igazat megvallva, nem azok vagyunk akiket a cégek megkeresnek és munkát ajánlanak, hanem azok, akiknek ''nyalni'' kell... ez nagyon genyó munka, mondhatni megalázó...
Röhej, hogy egy 70-80 nettós állásért is 3-4 körös ''felvételi eljárás'' van
, ostoba tirpák frissenvégzett beképzerlt HR-es arcokkal ( már röhögök, mikor a 20. helyen ugyanazt kérdezik...) holott ebből a léből ha nem a szülők nyakán elősködödik az ember, simán éhendöglik. :)) -
bLaCkDoGoNe
veterán
Én is csak negatív tapasztalatokat tudok mondani... De inkább nem mesélek, mert szar kedvetek lesz...
Mod: ennek a HSZ-nek így semmi értelme...
[Szerkesztve] -
salgado
tag
az a helyzet szerintem,hogy a mai világban sokkal könnyebb helyzetbe van akinek pl. csak 1 szakmunkás vizsgája van,mert az többnyire eltud helyezkedni a szakmájában.de persze a kapcsolatok...
-
anyonyimus
tag
Látjátok gyermekeim...Nekem nincs diplomám,nyelvviszgám,a számgépekhez nemigazán értek...Viszont van egy egy B kategóriás jogsim és PÁV 1-em.
Ezekkel felvett az OMSZ (Országos Mentő SZolgálat),mint gépészt(sofört).
Keveset keresek úgymond,nem kapok manageri fizetést...
De én nem munkát kaptam hanem HIVATÁST!
Én nem úgy megyek műszakba hogy jajj megint rabmunka...Hanem azzal a tudattal hogy valamit teszek az emberekért,és az nem a kizsákmányolás.Nekem ez többet ér mint havi 200.000 ft nettó...És csak 24 évet éltem eddig.. -
XPA
tag
Szia!
Jelentem én is hasonló helyzetben vagyok, bár most van munkám, de messze nem az amit szeretnék csinálni, és persze a bér sem az...
első dolog Nimrodnak szól elsősorban:
sajnos, a cégek ill. munkaadók kb 75%-a meglátja a cv-dben, hogy GDF, a legrövidebb úton ba#@&k bele a kukába az egészet. Erről sokat lehetne vitatkozni, hogy miért, meg hogy ''ááá nem így van..'', de az a helyzet hogy ez IGY VAN. Az amúgy sem népszerű GDF-es végzettség, az utobbi idők botrányai miatt nem hogy nem keresett, de egyenesen kizáró ok lett. (Múlt heti interjum során a főnök meg is jegyezte, hogy miért pont gdf, merthogy az annyira xar, meg nincs jó híre meg stbstb. mondom mert csak az mellett lehetett dolgozni, ha megnézi a 4 év munkaviszonyomat, stb...). Szal szvsz ne írd bele a cv-be hogy GDF, max annyir, hogy ''Felsőfokú Mérnök Informatikus képzés'' vagy amilyen szakon Te vagy.
bérdolog:
Asszem G@bo mondta, hogy akinek nem 53 brutto azigénye azt fel sem veszik. Én is így látom. Mult héten voltam egy másik interjún is. fejlesztői állás 1200 táblás oracle adatbázist piszkáló összetett rendszer továbbfejlesztés a feladat, egy 202 referenciát felsoroló cégnél kérdezte az illető, hogy mennyit szeretnék keresni, korábbi tapasztalataim alapján nem mertem többet mondani, mondom 120 nettó kezdő. Csóka -> szeme kikerekedik, mosoly lefagy az arcáról, ''jójó jövő hét elején értesítjük, viszlát...'' (most kéne majd hívniuk)
Egy ilyen feladatért sok a 120 nettó????? 4 év gyakszival?!
kb 20-25 interjún voltam az utobbi fél évben, és a tapasztalat az, hogy egy sima fejlesztői , vagy üzemeletetői állásért nettó 130-nál nem nagyon adnak többet, sőt inkább kevesebbet. Persze a penge c++ programozók, oracle, SUN, SAP és egyéb specialisták kurva sokat tudnak keresni, de az ''átlag'' infósok nem nagyon számíthatnak ennél többre, max ha ismerettség is van a dologban.
szakmai interjú:
A 25 intejú során ha jól emléxem 4 olyan cég volt ahol azt is megnézték, hogy mit tudok mielőtt közölték volna hogy nem kellek. A többi cégnél csak pofavizit, és persze a fizetési igény.
pl:
CEU -> 50 kérdéses szakmai teszt, nettó 110e igény, duma: ''annak ellenére, hogy tesztje nagyon jól sikerült, blabla...''
EDS Hungary -> informatikai teszt, és angol teszt+telefonos interjú(angolul). ''Sajnos angol tudása nem megfelelő az állás betöltéséhez...'' (elfelejtettek szolni, hogy anyanyelvi szinten kell az angolt használni...)
Egy bankinformatikai cég -> 1,5 hónapja voltam, a főnök biztosított róla hogy benne vagyok a 3. fordulóban, azóta semmi hír róluk...
UPC -> 4 fordulós felvételi, bért előre megmondták, hogy mennyi, jéé ide felvettek...
egy kis poén a végére: :DD
szintén a mult héten interjúidőpont egyeztetve, majd a csóka 3x hívott, hogy módosítsuk mert nem jó neki. mindezt úgy, hogy menjek be dolgozni a jelenlegi melóba, és egyeztessem össze a másik 2 db intrejú időponttal, persze mindezt 2 napba belesűrítva. Na mind1, negyedszerre felhív fél órával a megbeszélt időpont előtt, hogy ne menjek, mert valszeg ez nekem úgy sem fog megfelelni. kérdem miért? ''azért mert a nettó bér olyan 70-80ezer és 3 műszakos munkarendbe, hétvégi ügyelettel... - ön egy látnok, nekem ez tényleg nem felel meg, viszlát...:((( '' Előzménykről annyit kell tudni, hogy a jelentkezésnél már meg kellett adni fizetési igényt: 110e-et írtam be. ennek ellenére behívott volna, és közölte volna hogy 70-80. LOOL :DDD.
Na srácok ez ami itt Mo-n folyik, az egész egy nagy VICC...
:((
szerk:
összehasonlításképpen: haverom a hervis-ben dolgozik eladóként, gimi 2.-ig jutott, aztán vett egy érettségit. más végzettsége nincs. 80nettót kap.
Elektrovörld infóim szerint az eladók asszem olyan 85 nettót kapnak.
Osán eladó a zöldség osztályon 80nettó körül. elvárás: talán érettségi...
szumma: 25 évesen gimi+2 év szakképzés+4 év fősuli és közben 4 év infos munkaviszonnyal annyit kereshetek mint egy zöldségpultos érettségivel, de lehet hogy 10-20 ezerrel többet is kapok jó esetben... :DD
és ez csak töredéke a negatív tapasztalataimnak az utobbi 5 hónapból..
sikeres munkakeresést :)
[Szerkesztve] -
Zitalein
csendes tag
A dokumentumok elrejtését viszont nem látom szükségesnek. Én se érek velük semmit, ugyan kinek lenne ilyenekre szüksége? :F
-
Zitalein
csendes tag
válasz
kretenallat #54 üzenetére
Ja, bocs, közben én is rájöttem, hogy mások keresője nem ismeri föl okvetlenül a Balthazar betűtípust...
Most nézd meg: -
Biaggio
őstag
-
Nimrod
addikt
''...Más. Én nem tenném ki a dokumentumaimat ebben a zűrüs világban, legalább a sorszámokat retusáld ki...''
Én sem, noha nekem is kinn van, de az alapján a kutya sem keres meg.
Szerintetek egy olyan szituációs kérdésre, hogy ''mit tennék ha a főnököm előállna egy olyan ötlettel, ami számomra teljesen kedvezőtlen'' mit lehet helyesen válaszolni? -
g@bo
nagyúr
''Praktikus infó: Budapesten számomra 90 ezer HUF nettó összegnél kezdődik a minimálbér ( vidéken az ingatlanárak szabják az alsó határt )
Preferenciák: alkalmazotti jogviszony vagy megbízási szerződéssel történő foglalkoztatás'' :C
Korrek!! ezt mondom. az a cég aki 90 nettót nem képes ( vagy akar ) Budapesten megfizetni, ill. minimálbérrel vagy vállalkozói jogviszonnyal trükközik, azzal talán nem is érdemes foglalkozni.
Alkalomadtán kibővitheti az ember: saját gk, és mobiltelefonhasználat nincs.
Ezt azér mondom mert egy bunkó ( annak ellenére hogy a telefonon az interjú előtt közöltem hogy nincs saját gk ) csakarértis behívott, jópofizott, majd később visszahívott, és azzal az ürüggyel ''tanácsolt'' el hogy nincs saját gk, és az kellett volna az álláshoz. Mondtam neki valami kacifántosat... :(((
saját gk-t soha nem használnék egyik sóher javára sem, mert a benzinpénz és a kicsinyes kilóméterpénz amit adnának, épp fedezi a költségeket ( eseti javitások, olajcsere etc ) inkább probléma az embernek a fenntartás hosszútávon, akkor korrekt a dolog ha 2 év alatt kifizetik a verdát... persze nem trabiról van szó.
ja, Zita. a honlapod nagyon katonás, ez igen. És ahogy nézem az életútját.. :Y
a 90 nettós igényed egyáltalán nem túlzás, sőt.
Más. Én nem tenném ki a dokumentumaimat ebben a zűrüs világban, legalább a sorszámokat retusáld ki...
[Szerkesztve] -
Zitalein
csendes tag
A honlapra inkább nem tennék föl negatívumokat, viszont az est.hu-n közölt, negatívumokkal is megtűzdelt hirdetésem alapján szinte azonnal megkerestek. [L]http://est.hu/apro/list.cfm?d_item_num=15&d_time_ival=-1&d_id_aprotype=4&d_id_region=-1&d_kereskinal=-1&d_price_min=-1&d_price_max=-1&d_page_num=2[/L]
Nem hittem volna. -
g@bo
nagyúr
az önéletrajzod aljára írd oda a bruttó bérigényed, vastag betűvel. ezzel ~ 50% -át lefaragod a felesleges utaknak.
továbbá azokat a dolgokat is ird bele, melyeken megitélésed szerint elcsúsztál:
- nincs saját gépkocsid ( főleg minimálbéres bejelentés mellet, nem használod a cégnek. )
- főállású, bejelentett munkakör érdekel, nem vagy számlaképes ( vállalkozó )
- nem vállalsz kifizetetlen , hétvégi túlórát ( lecsúsztatás )
- a próbaidőre is a kialkudott bért kérted, nem - 30000.
- nyelved beszélsz, de nem leszel tolmács ( az + 20000 )
érdemes az oroszlán bajszát meghúzni már a motivációs levélben, ha nem hívnak be annyi baj legyen, azzal nem vagy előrébb ha szerénykedsz és napi 2 interjuhra mész, aztán később senki nem válaszol. -
Picimaci
tag
Így még uppolni sem tudok, de azért írhatna valaki.:)
-
Picimaci
tag
Én is hasonló cipőben járok és sokat bosszankodom emiatt.
De, ha belegondolsz az ő helyzetükbe...Ők minnél több embert szeretnének ''megnézni'', hogy a tutit választhassák. És nekik ez mibe kerül? Egy telefon és te meg utazhatsz órákat, hogy 15 percet beszélgess velük, aztán jó esetben küldenek egy mail, hogy bocsi de nem te.. :(((
Ez van, nem lehet mit tenni. -
Zitalein
csendes tag
Kérdés vidéki fórumozókhoz: Tud-e valaki jó módszert arra, hogy minél több infót facsarjunk ki levélben a munkaadóból?
Indoklás: A hirdetésekben alig árulnak el a munkakörről valamit (pedig online hirdetés ingyenes), hiába van emilcímük, mégis csak telefonszámot tűntetnek föl, de ha meg is szerzem a levélcímet és érdeklődök, hogy van-e valami speciális követelmény, amiről tudnom kellene, akkor is csak max másfél sornyi infókat írnak le, mivel lusták gépelni.
Háttér: Nekem minden egyes bp-i állásinterjú 5000 HUF-omba kerül, jövedelmem meg - ugye - nincs. Sajnos, aki visszahív, az mindig ragaszkodik a személyes találkához, annak ellenére, hogy az említett másfél soroknál többet nem tudok, amikor elindulok az egész napos utazásra. Aztán ott árulják el mindazt, amit a hirdetésből kihagytak: ezek publikus infók, csak lusták voltak odaírni. Pl.: nekik számlaképes kellett volna (ezt telefonon keresztül max. 36 HUF-ért megtudhattam volna, személyesen 5000-be került); nekik 3 év könyvelői gyakorlat kellett volna (azt meg láthatták volna már az önéletrajzomból, hogy nekem nincs olyan - csak lusták voltak végigolvasni, ez szintén 5 rugómba került). Aztán vannak a kedvenceim, akik érdekesnek tartják, hgoy két dipivel irodai kisegítő munkára jelentkeztem, és egy kis kedélyes beszélgetés keretében szeretnék közölni, hgoy erre túlképzett vagyok - újabb 5 rugó elköltése árán.
Tehát ennek az önkénynek a megfékezésére szeretnék valami jó módszert: egyfelől szeretném biztosítani a munkáltatót arról, hogy elég mobil vagyok, tehát, bíztatnám, hogy hívjon csak interjúra bátran. (Mert szeretnék is az Isten háta mögül kiköltözni). Másfelől viszont nem szívesen költöm el a maradék pénzemet mások hülyeségére, tehát azt szeretném elérni, hogy ne rögtön személyesen akarjanak látni, hanem előbb a lényeget lelevelezzük. Azt gondolom, hgoy a munkaadó számára is gyorsabb és kényelmesebb lehetne ez, de lehet, hogy tévedek. Hasonló helyzetűek véleményére nagyon kíváncsi lennék. -
Nem, az az adatbazist menedzseli:
''What is OEM (Oracle Enterprise Manager)?
OEM is a set of systems management tools provided by Oracle Corporation for managing the Oracle environment. It provides tools to monitor the Oracle environment and automate tasks (both one-time and repetitive in nature) to take database administration a step closer to ''Lights Out'' management.''
([L]http://www.orafaq.com/faqoem.htm[/L])
szerk: ez off :)
[Szerkesztve] -
faster
nagyúr
Igazi aranybánya a SAP tudás. Rendkívül jól megfizetik az olyan SAP szakembert, aki egy vállalat részére fel tud építeni egy ügyviteli rendszert, a SAP pont erre van kitalálva. Különféle modulokból áll, és annyira összetett az egész, hogy sokan specializálják magukat bizonyos moduljaira, valamit saját programnyelve van, az ABAP.
[Szerkesztve] -
Nimrod
addikt
Vagy pl. a suliban hírdetett egy pénzintézet. Akkor még kezdő voltam álláskeresés ügyben. Mail megy, hogy mi lenne az állás. 3 hónappal később jön a válasz, hogy küldjek cv-t. OK. Válasz azóta se jött. :)
-
tildy
nagyúr
Jah hát helpdeskre nagyjából reális.
Nimrod: ugyanez a problémám másik oldalról is:nőként baromi nehéz informatikusi munkára felvetetnie az embernek magát, nekem az IWnél és Pannonnál is az volt a szerencsém, hogy jól el tudtam adni magam....
Mellesleg bekerült az egyikhez egy olyan srácc, hogy kb. egy szinten , max kicsivel volt tudásban felettem, és adatbázisbuherára 160 nettót kap.(én meg akkor kaptam kooposként 45t:()
Jut eszembe ma a fotexnél voltam interjún, olybá tűnik Sap-t is megkéne ott idővel tanulnom.Azt mondjátok ez ennyire jól fizet?
[Szerkesztve] -
-
Biaggio
őstag
Azért volt túlzott bérigény, mert a keret eközben 200-250 ezer Ft volt, ami megítélésem szerint reális erre a pozícióra (ha jól emlékszem, helpdesk munkatársat kerestek:F )
Sajnos rengeteg diplomás van, és jönnek egyre többen, sőt, állam bácsi és a szülők is ''nyomják'' a gyerekeket a felsőoktatásba. Ezért is van az, hogy jelenleg a pályakezdők és a fiatalok között nagyarányú a munkanélküliség. -
g@bo
nagyúr
Tildy, most Bp-en a bruttó 50 a menő, és belegebednek a nettó 90k-ba. pedig abból albértletet, törlesztőrészletet, bérletet, ruhát, kaját fizetni.... és mégse. EU. :C
ez a kedvencem:
''Az önéletrajzokat fényképpel és fizetési igény megjelölésével a..''
''Amennyiben önéletrajza felkeltette érdelkődésünket, a megjelölt elérhetőségek egyikén megkeressük! ''
[Szerkesztve] -
Kraptor
őstag
Nekem volt egy-pátr érdekes meghallgatásom. A legjobb tán a Proctol & Gamble-nél volt. Ott egy tesztet kellett kitölteni, nem volt semmi az a teszt öregem és persze csak azt hívták be elbeszélgetésre akinek a legjobban sikerült a teszt. :)
Earnst & Youngnál a HR-es csaj rámrakta a kagylót ikor hívogattam, hogy érdeklődnék, hogy megkapták e a resumémat.
Varta is érdekes volt. Miután beküldtem 3 hónapra hívtak fel meghallgatásra. Azt se tudtam, hogy ki az aki keres, mert már elfelejtettem, hogy egyáltalán beadtam oda a papírjaimat. Az elég érdekes meló lett volna, nem nagyon tudtam belőni, hogy mennyit kérjek. Elég biztatónak tünt, de lehet, hogy solat kértem és tettem egy megjegyzést, amit lehet, hogy nem kellett volna.:) Ők is monták, hogy majd értesítenek, de semmi. Meg is kérdeztem, hogy mindenféleképpen értesítenek vagy csak akkor, ha megkaptam az állást. Mondták, hogy mindenféleképpen, na ebböl nem lett semmi értesítés. -
g@bo
nagyúr
hmmm.. pl. töbször beküldtem az önéletrajzom a c....em bankhoz. havonta cserélgetik az álláshirdetést, de mindig 2 poziciót hirdetgetnek. nincs semmilyen extra elvárás ( érettségi, word ismeret, hosszú nyelv ) a beküldés után 2 héttel a HR-es csaj visszadobja az önéletrajzot ( interjú nélkül ) hogy már nem aktuális, megtalálták az embert. A honlapon automatice cserélik a hirdetés. Naaa, arra is beküldtem, az eljárás ugyanaz. 2 hét, formalevél ---> köszönjük blablabla.... Honlapon megint csere.. :D hát röhej. Lassan itt az idő újra elküldöm, addig míg be nem hívnak, akkor vagy nem megyek és levágom a nagy dumát hogy találtam jobbat, vagy goto: be, és szétszedem bent azt a ...... ot.
egyébként egyre kevésbé érdekel a dolog, elhúzok az interjuhra ( ahova egyáltalán hívnak ) és hótlazán leadom ami van, aztán kapják be. Rákaparok az ismerősökre, ott nagyobb a sansz.
hja, győkér csak .....ex**ess, ügyfélszolgálatos meló. Aszongya a liba, rongyoljak be kedden 14 órára pofavizitre, mondom aztak..va.. az nem jó, épp vizsgázom. Erre a megértő bunkója: '' rendben, nincs másik időpont, ha holnap nem találunk alkalmas ember, akkor visszahivom. klikk...'' :Y -
tildy
nagyúr
Attól függ mi az pár év.Meg a másika bruttó 400 mennyi is?200 nettó?vagy 250?Ez szerinted elszállt bérigény?
Talán kérjen 140-160 bruttót, mint egy sarki fűszeres bp-en?
Tudod én most szembesülök azzal, hogy míg diploma nélkül simán megvolt 3-4 éve 90 ezrem, most összetehetem majd a két kezem , ha 2 év tapasztalattal , de frissdiplomásként 130at ad valaki.
Mellesleg nem mindenhova kell középfokú, nálunk az alapfok is elég volt a diplomához. -
Biaggio
őstag
Sokan tényleg elszállt bérigényekkel ülnek be egy interjúra. Informatikus, pár év tapasztalattal, szemrebbenés nélkül közölte, hogy bruttó 400 ezer :Y :Y :Y
Úgy gondolom, egy cégről nagyon jó képet lehet kapni egy állásinterjú után. Ha rossz, negatív élményeid maradnak, akkor talán jobb is, hogy nem vesznek fel. Hibás elgondolás bárkit egy önéletrajz alapján megítélni, ezért van szükség a személyes találkozóra.
A nyelvvizsga (középfokú) általában a diplomához szükséges, tehát ezért mondtam, hogy fontosabb, mennyire beszéled a nyelvet. Egy adott álláshoz vagy szakirányú végzettséged, vagy szakirányú tapasztalatod van, jó esetben mindkettő:) És a szakmai tapasztalat sokkal fontosabb a papírnál:D -
Nimrod
addikt
Én már vagy egy tucat Expressz-t vettem. Telefon elő - minimálbér, ügynöki munka, regisztrációs díj, stb.
Ez az Expressz - vagy: elküldöm aznap megjelent hírdetésre az önéletrajzom. Héttel később jön, hogy későn küldtem (de a válaszban még a nevem sem tudták rendesen leírni). Aznap nézem neten, még mindig kint van ugyanaz a hírdetés.
Döbbb... -
tildy
nagyúr
Jó kis topic bár minimálisan off leszek:komárom vasútállomástól kéne holnap eljutnom az ipari parkba, a nokiához.Épp állásinterjúra megyek...Tud valaki segíteni?
[Szerkesztve] -
g@bo
nagyúr
ó jess. te is szivattyúzol. állitólag ha már behívnak az is valami, mert az önéletrajzok 25%-a esik ebbe, a tubbi kuka ( adatbázis... a frászt )
nem 1 helyen voltam ahol unduritó jopofizás ment, és vagy kaptam egy kommersz formalevelet, vagy azt se hogy pusztulj meg.
ami felviszi a cukrom amikor turkálnak a magánéletedben ( van e kutyád, autód, házad, mit csinálsz a szabadidődben ), erre ugye az ember elküldené az anyukájába, de nem, jópofizni kell és elmagyarázni, hogy van 1 23 éves vizsla kankutyám akit 2 éve műtöttek heresérvvel, ja van lakásom a nyóckerbe, 22 négyzetméter és én újítottam fel 2kezűleg --> menedzseltem magam.. ( zuppergalériás ) ott lakik 2 család, annyira jó emberek vagyunk... szabadidőmben meg olvasok, és sörözgetek a haverokkal mert én vagyok a legfaszább társasági ember ( csapatjátékos a kocsmában ) és a közelben nincs nagyobb és tanultabb kúltúrbarom. és mit sem ér a 10-es fokozatú bájcsevegés álá seggnyalás, mikor a bruttó bérigény szóbakerül, sajna az ember többet igényel mint bruttó 53, abban a minutumban kárbavész minden erőfeszités. a végeredmény: majd visszahivjuk. etc etc etc.
ismerős kell, mert jó állás képtelenség ( de előfordulhat azé... ) expressből, metróbol kihalászni. -
faster
nagyúr
Azért kérdezem, mert sokan mondják, hogy a papír nem számít, hanem a tapasztalat stb, de igenis számít a papír, számít a nyelvvizsgapapír és számít a gyakorlat. Műszaki-gazdasági pályán ez a három a legfontosabb, és persze mindenhol jól jön az ismerettség, amire adott esetben akár a főiskolán is szert lehet tenni.
-
Nimrod
addikt
Na itt egy gond, mivel ez akkreditált szak, amit egy főiskola akkreditál (jelen esetben ez a GDF) a cégek többsége azt se tudja, mi ez.
Informatikai statisztikus és gazdasági tervező (informatikus, statisztikus, gazdasági tervező) a szak neve.
És hogy mikor lesz vége? Amikor leteszem statisztika és számvitel vizsgáim (üzleti tervem elfogadták, szóval szakvizsgára mehetnék már).
De beadtam a jelentkezésem GDF-re műszinfóra, hátha. Azt majd 20.-án tudom meg. -
Biaggio
őstag
3 dolog jutott hirtelen eszembe:
1. jelenleg a leginkább hiányszakmák a középfokú szakképesítések (pl. bérszámfejtő stb.), tehát nem elég, hogy tudsz valamit, olyasvalamit kell tudni, amire kereslet van
2. a legtöbb helyen nem a papír számít, hanem a tudás. Ha van egy papírod, hogy ECDL, de leültetnek a gép elé és a Power gombot keresed:( Angol nyelvvizsga sem kell, ha jól beszélsz angolul, ezt általában az interjún tesztelik.
3. Kapcsolatok. Mint már valahol írtam, ha nincsenek kapcsolataid, akkor is küldd be a cégek HR osztályára az önéletrajzodat, hogy szeretnél bekerülni az adatbázisba, és ha neked alkalmas pozíciót tudnak ajánlani, értesítsenek. Fontos, hogy jelöld meg, milyen területen szeretnél dolgozni. -
bemész egy gyárba, és szinte tuti kapsz melót. ha szerencséd van nem betanitott munkás leszel.
nekem jövőhéten talán összejön egy melóm, egy kisebb jol menő cégnél. nagyon nagyon messziről ismertem az egyik csajt. eddig ez volt a mákom.
ha mégse jön össze akkor irány valamelyik gyár. rágondolni is szörnyű, de ez van. talán felvesznek a technikusi papirommal, de lehet, hogy 3 müszakban betanitott leszek :( -
zsamiatt
őstag
ja egy fontoss tény a végére.A kapitalizmus nem arol szol hogy te megélj hanem hogy mások éljenek belöled......
-
zsamiatt
őstag
a problémád nem egyedi.... ha megnézed az álttalam inditott témát ,a mit ér ez a tudás szerintetek a munka erő piacon? rájöhetsz hogy nem te vagy az egyetlen akivel állandoan kiszurnak.
-
Goose-T
veterán
Kapcsolatok, ember, kapcsolatok! Házalással nem sokra mész a munkaerőpiacon. Te se veszel szívesen olyanoktól bármit is, akik járják a házakat és mindenhova becsöngetnek. Keress valami ismerőst, aki olyan munkahelyen dolgozik, ahol te is szívesen dolgoznál. Mondd neki, hogy ajánljon be valahogy.
-
Nimrod
addikt
Nemtom, ki hogy van vele, de már kezd elegem lenni ebből az álláskeresési jópofizásból. Már elég régóta keresek állást, hiába. Sok esetben még az önéletrajzomra is tojnak válaszolni, pedig nincsenek benne formai hibák (elég sok cv-írási útmutatót átrágtam). Az tetszik a legjobban, amikor behívnak első interjúra (ergo: mutasd a képed, megmondom kellesz e), megy a halandzsa a semmiről, majd visszahívunk, és nem. Mi alapján? Amikor még azt sem tudja, hogy valójában mit tudok?
Mim van? Van egy érettségim, ECDl vizsgám (magyarul semmim), tudok angolul középszinten, nyelvvizsgám nincs, tudok még teletextet szerkeszteni (szakmai gyakorlattal) és van egy még be nem fejezett GDF-es felsőfokú képzésem.
Én meg még egy bolti eladónak, adatrögzítőnek, semminek sem kellek.
Mi kell a munkaerőpiacon? Ügynöki lóti-fúti (kizárva), regisztrációs (fizetős) állásközvetítők, és társaik. Be vagyok reggelve már két online álláskeresőbe + diákkarriermittudomain, de semmi épeszű meló nem jön (amihez mondjuk nem kell napi szinten 5 órát utazni).
Szóval tök tanácstalan vagyok, lassan már ott tartok, hogy elkezdek szórólapozni, vagy koldulni.
Ciki, de ez van.
És TI?
Aktív témák
- Bontatlan egérpad Razer Sphex V3 (RZ02-03820100-R3M1
- ASUS ROG Strix G15 Gamer Laptop újszerű állapotban, dobozával.
- Asus TUF Gaming FX505GT 15" notebook makulátlan eladó
- DJI Mini 4 Pro Fly More Combo RC2 Új + 2év Care Refresh 2017.06.20-ig gyári garancia
- PlayStation 5 Digital Edition Slim - majd 2 év garancia
- Ikea Eilif Paraván, asztali elválasztó
- iPhone 13 mini 128GB Midnight -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3314, 94% Akkumulátor
- ELADVA. Részletre elviheted akár 365 napra Bankmentes , azonnal elérhető ASUS ROG Strix G18 G814JIR
- Honor X8 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- HP 14 Elitebook 830 G5 FHD IPS i5-8350U 3.6Ghz 16GB 256GB SSD Intel UHD Win11 Pro Dokkoló Garancia
Állásajánlatok
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest