Új hozzászólás Aktív témák
-
Petykemano
veterán
válasz
S_x96x_S #1902 üzenetére
Az SMT4 pletyka bizonyulhatott kacsának. Az Végülis csak egy chiphelles bejegyzésből Indult ki:
Zen3: smt4
Zen4: avx512A 6 feldolgozóegység is csak egy szűk körben és csak amiatt kapott szárnyra, hogy az amd kiadta a 17h család dokumentációját, ami azt jelenti, hogy 17h családba már nem jön olyan, ami változást hozna. Meg elvikeg a zen3 19h családba tartozik.
Erre építkezett az smt4 és mellé a 6 feldolgozós elképzelés. A L3 méretének megváltozása ugyan nem, de de persze az egy ccx-be tartozó magok száma talán indokolhat családváltást.
A másik ami a 6 feldolgozó mellett szólt az az smt4, illetve hogy az apple már megcsinálta. Jim keller volt az amdnél is és most az intelnél van és a napokban egy előadásban azt mondta, a willow cove brutálisan nagyobb lesz, mint elődje, a sunny cove (ami így is +18% IPC a skylakehez mérve)Tehát a félelem, hogy az intel is előáll pár éven belül 6 feldolgozós cpuval, indokolja azt a reményt, hogy az amdnek is muszáj.
Az is látszik, hogy a frekvencia nem fog feljebb menni és hogy nincs más út, mint a kisebb nodokon brutális tranzisztorokat elkölteni IPC növelésre.
Ettől még persze lehetett kacsa
Charlie 15 lapkájára rákérdeztem
Nekem egy kicsit úgy tűnik, mintha átütemezték volna a dolgokat. Mintha ez a zen3 nem az volna,.amit még 2 éve terveztek .olyan mintha a komolyabb terveket eltolták volna és ez egy zen3 néven futtatott zen2+Azt esetleg fel lehet vetni kérdésként, hogy lehet-e, hogy divergálja az amd a procikat és ez a verzió a konzumer piacra szánt továnbfejlesztés és valóban létezik az smt4+6wide verzió, de az csak a Frontierbe megy.
Új hozzászólás Aktív témák
- Samsung Galaxy Z Fold7 - ezt vártuk, de…
- A Chrome egyeduralmára tör a ChatGPT böngészője
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Lakáshitel, lakásvásárlás
- Mikrotik routerek
- Milyen házat vegyek?
- Autós topik
- Androidos tablet topic
- Veszprém és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Fájlformátumok a gyakorlatban: ProRes, H.265, AV1
- További aktív témák...
- 2014 Opel Adam 1.4Benzin GLAM White 87Le 175.000km Megkímélt Eladó-Cserélhető
- 2008 Fiat 500 1.2 8V 69Le Sport 139.000Km Hibakódmentes Eladó-Cserélhető
- ASUS Vivobook16X Multimédiás laptop 16" -30% AMD Ryzen 5 5600H 8Mag 16/512 FHD+
- Asus ROG FLOW X13 x360 Érintős MINI Gamer laptop -50% Ryzen 9 6900HS 16GB/1TB RTX 3050Ti 4GB FHD+
- DJI FPV Fly More Combo drón szett - CARBON
- Samsung Galaxy S22 Ultra 512GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Asus ROG Zephyrus G15 - 15.6" 4K 120Hz - Ryzen 7 6800HS - 24GB - 512GB - RTX 3060 - 2 hó garancia -
- Lenovo ThinkCentre mini pc i5/16/512
- Részletre elviheted akár 365 napra Bankmentes , azonnal elérhető Dell GAMER laptop G15 5511
- HIBÁTLAN iPhone 15 Pro 256GB Blue - 1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen ,MS3725
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: NetGo.hu Kft.
Város: Gödöllő