Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Petykemano

    veterán

    válasz Z10N #36470 üzenetére

    Én tartok tőle, hogy sajnos az AMD kínálata kevéssé fog függni attól, hogy mivel készül az nvidia.
    Nézőpont kérdése, de én úgy látom, abból eddig kevés jó született, hogy az AMD performance target alapján konfigurált. Talán ezért következett be a 480 túlfogyasztása és ezért lett a vega is túlfogyasztásos, hogy elérjék rendre a 970 és az 1080 teljesítményszintjét.
    Tehát lehet hogy akkor járnánk jobban, ha bármi, amit az AMD kiad azt ahhoz igazítja, amit a termék tud és nem ahhoz, hogy mit kéne elérnie a konkurenciával szemben - ha azt csak valamilyen komoly trade-off mellett tudja elérni. Pl, hogy eléri ugyan azt a teljesítményszintet, de utolsó 50-100-150Mhz már mondjuk másfélszer-kétszer nagyobb fogyasztást eredményez - mint azt láttuk a vega10 esetében.

    Ezzel együtt persze egyetértek, hogy a labdába rúgáshoz kell a tempó. Olyan termékkel kár volna kijönni, ami nem javít a perf/$ és/vagy perf/W mutatókon - vagyis X összegért ugyanahhoz már korábban is hozzá lehetett jutni.

    Abban, hogy ez a fenghuang az 1070 szintjét hozná én is kételkedem. Azt még hajlandó lennék elhinni, hogy 24CU vega architektúrával bőven elláítva sávszélességgel, frontenddel, stb előzheti az RX 580-at. Illetve hát esetleg Rapid packed math segítségével esetleg idővel esetleg benyaldoshatja az 1070-et.

    Mindenesetre én azt hiszem, hogy a desktop vonalra az AMD most nem készül nagy dobással.
    Feltételezésim szerint mobilba jön a vega12. Ha ezt sikerül termékbe betolni, az nagy siker lehet számukra.
    Aztán ott a fenghuang (Zhongshan Subor), amivel elsősorban kínában fedik a piacot. Hiszen egy ez PC is. Hogy vajon ezt a termék, vagy ugyanez a lapka más gyártó termékében nyugati piacon meg fog-e jelenni, az kérdéses. Lehet, hogy nem.
    A másik kérdőjel, hogy a vega12 húzott frekvenciával megjelenik-e desktop gpu formájában. Erre van némi esély, hiszen korábban is volt már, hogy a desktop és mobil verzió lényegében csak TDP limitben különbözött. De ennek csak akkor lenne értelme, ha valami pluszt hozna a polarissal szemben.

    A turing szerintem nyers erő tekinetében nem akkora csapás az AMD-nek. Nem véletlen, hogy az nvidia 4K HDR opciókkal demózza és mutatja ki az 50-100%-os előrelépést. Ezek persze fontos szempontok, de ekezet eddig ponthogy hanyagolták a tesztelők. Komparatív megítélésben eddig mindig az volt a fontos, hogy 1080p-ben legyen 144Hz és nem pedig 4K+HDR-ben - ahol a differencia a Radeon és a Geforce között mindig csökkent.
    A csapás mértéke attól függ, hogy mennyire tudja beleerőltetni az nvidia rövidtávon az RT és tensor magok használatát, és/vagy a ray tracinget élvezhetetlen raszterizációs fallback mellett. Azonban ha a mainstream kártyák (<=2060) nem fognak ilyen segédeszközöket tartalmazni, akkor igencsak kérdéses, hogy lehet-e butítani elhagyni a raszterizációs megoldásokat - annak mi értelme lenne, hogy a felhasználók 90%-ának a korábbi évekhez képest rondább a játék és csak 10%-nak szebb?

Új hozzászólás Aktív témák