Aktív témák
-
toeri
aktív tag
1, Van olyan, hogy a sündisznót hasonlítjuk a vakondokhoz, nincs ezzel semmi baj.
2, Érvelés hiányában -mert ez ugye nem volt az- nehéz bármivel is vitatkozni.
De azért kifejtem...
A süni is állat, a szesz is drog. A vakondok is megél a kertedben, a fű is. Az egyiknek hálás vagy, mert írtja a kártevőket, a másikra meg mérges, mert kitúrja a veteményt. Csakhogy ettől még mindkettőnek vannak olyan tulajdonságai ami miatt összevethetők. Én pl. jobban szeretem a kertben a süniket, bár mezítláb rájuk lépni sem nagy élvezet. (Viszont nem töröd ki a bokádat.)
Amiről pedig valójában szó volt az az, hogy az alkoholbeteg NEM TUDJA megállni, hogy ne fogyasszon bizonyos időközönként alkoholt, mert a rászokott szervezete erre kényszeríti rá. Tehát ha engedélyeznék az autóvezetést alkoholos befolyásoltság alatt, akkor azzal élnének is az emberek, hiszen a kifejezett tiltás ellenére is fogyasztanak alkoholt számosan. (Úgymond a dolog benne van a köztudatban.) Azonban ha a füves cigit nézzük, az nem okoz olyan elváltozást a szervezetben mai tudásunk szerint ami kikényszerítené a fogyasztást, ezt csupán a kívánatosnak tűnő tudati állapot elérése miatt fogyasztják rendszeresen. Amiből viszont következik, hogy ha nincs kényszerítő erő, akkor fogyaszthatja amikor épp ráér, ellentétben sok más droggal. (Pl. reggeli felkeléshez a KV.)
Ergo az alkohol engedélyezése sokkal veszélyesebb a társadalomra mint a fűé, csak már soxor bebizonyosodott, hogy 1xűen NEM LEHET betiltani. Ezért -félmegoldáskén- csak a legveszélyesebb helyekről (munkahelyek, közlekedés) próbáljuk meg távoltartani. Ennyi.
Aktív témák
- Azonnali készpénzes nVidia RTX 5000 sorozat videokártya felvásárlás személyesen / csomagküldéssel
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i7 14700KF 32/64GB RAM RTX 5070 Ti 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 5 7600X 32/64GB RAM RX 9060XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- Gombászkönyvek egyben
- Apple iPhone 14 / 128GB / Kártyafüggetlen / 12HÓ Garancia / Akku: 85%
Állásajánlatok
Cég: Central PC számítógép és laptop szerviz - Pécs
Város: Pécs
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest


