Új hozzászólás Aktív témák
-
Rasiel
senior tag
Első körben, mikor a RAM-okat állítottam be, illetve teszteltem, akkor 1V-ról indítottam. 1,08V-al még fagyott. Egyelőre 1,16-ot adtam a VCCSA-nak, azzal minden teszt probléma nélkül lefutott. Általában 12 órát adok egy-egy tesztnek, tudom, sokak szerint ez "enyhe" túlzás, de nem akarok semmit a véletlenre bízni (igaz, így is lehetnek instabilitási problémák a későbbiekben), előző rendszeremnél is így jártam el.
Most is előfordult párszor, hogy Prime 7-8 óra után dobott hibát.Egyébként jól írjátok, a legtöbb feszültségi értéket, ha AUTO beállításon hagyom, akkor a lap előszeretettel "túlnyomja" azokat, néhány esetben nem is kevéssel.
Ha már itt tartunk, esetleg egy-két feszültségi érték beállításában kérhetnék segítséget? Csak mert, van egy pár olyan köztük, amivel még nem találkoztam vagy nem tudom, hogy micsoda, éppen ezért nem is nyúltam hozzá.
Az egyik ilyen a "CPU DDR OC1 Voltage", amelyből még ezen kívül van OC2 és OC3 véggel rendelkező. Ezeket AUTO-n hagytam, mert lövésem sincs micsodák, neten sem találtam ezekkel kapcsolatban semmi érdemlegeset, valamint sem a BIOS, sem pedig az AIDA64 nem írja, hogy adott beállításokon mennyire lövi be a lap.
A másik pedig a "CPU VCCU Voltage" lenne. Ennél írja, hogy 1V a default érték, viszont itt is az a para, hogy nem írja, hogy az általam eszközölt beállítások hatására mennyire állítja. Gyanítom az 1V kevés lenne neki.
Ha így jobban átláthatóbb, ezekről lenne szó. A képet nem én csináltam, a KitGuru-ról loptam.
Új hozzászólás Aktív témák
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Milyen egeret válasszak?
- AMD Catalyst™ driverek topikja
- Battlefield 6
- LG LCD és LED TV-k
- OFF TOPIC 44 - Te mondd, hogy offtopic, a te hangod mélyebb!
- Újra nekifeszül az asztali konzolok piacának a Valve
- Black Friday november 29. / Cyber Monday december 2.
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- Milyen TV-t vegyek?
- További aktív témák...
- Intel Core i7-8700 6-Core 3.2GHz LGA1151 Processzor!
- Eladó egy Intel i7 7800x
- Intel Core Ultra 9 285K - Új, Gari 2028.08.05. -ig - Eladó!
- Intel Core i7-10700 8-Core 2.9GHz LGA1200 (16M Cache, up to 4.80 GHz) Processzor!
- Intel Core Ultra 5 235 14-Core (24M Cache, up to 5.00 GHz) LGA1851 OEM PROCESSZOR!
- 3db apró szépséghibás DELL WD19S dokkolók (csak kábel résznél) (ELKELT)
- HATALMAS AKCIÓK! GARANCIA, SZÁMLA - Windows 10 11, Office 2016 2019 2021,2024, vírusírtók, VPN
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad L580 - i5-8350U I 8GB I 256GB SSD I 15,6" FHD I Cam I W11 I Garancia!
- Apple iPhone 14 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- HIBÁTLAN iPhone 15 Pro 128GB Blue Tianium -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3909, 100% Akkumulátor
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Most is előfordult párszor, hogy Prime 7-8 óra után dobott hibát.


