-
Fototrend
Itt csak hivatalos forrásból származó információkat olvashatsz. Rajongói teóriák, egyebek ezen összefoglaló tárgyát nem képezik. Az összefoglalóval kapcsolatban bármilyen észrevételt, javaslatot szívesen látunk!
Új hozzászólás Aktív témák
-
Vistaboy
veterán
válasz
#58450688
#933
üzenetére
Van benne pár érdekes momentum, de összességében nekem az jön le ebből, hogy az EA/BioWare szeretné átvinni a Dragon Age: Inquisition játékelemeit az új Mass Effect részbe. Csak ezúttal inkvizíció helyett a kolonizáció lesz a dolgunk.
Ez így, elsőre jó ötletnek tűnik. Pláne, hogy visszatér a MAKO is, remélhetőleg nem kell sokat szkennelni a bolygókat, hanem be lehet majd járni a felszínüket. Legalábbis úgy, mint az első részben, a jetpack ilyen helyzetekben lehetne nagyon hasznos, ha a járművel nem tudunk valahová feljutni, akkor az felvinne. Bár szerintem megint csak a harc és a multi színesítése miatt kerül bele, de remélem, nem lesz igazam.
A rombolható környezet, valamint, hogy megint csak két társunk lehet, azt bizonyítja, hogy ismét az akció fog előtérbe kerülni. Nem mintha baj lenne vele, de legalább a társaink személyiségét és a velük való interakciót normálisan oldják meg, ne legyen megint az, hogy van egy pozitív, egy semleges és egy negatív válaszlehetőség, oszt csókolom. A végeredmény meg mindig ugyanaz, mindegy, mit választasz, csak jó és rossz pontokat gyűjtesz, viszont a csapat hozzád való viszonya nem változik.
Igenis, legyen több lehetőség, vagy legalábbis annak függvényében legyenek benne extra jelenetek és küldetések, hogy melyik helyszínre kit viszünk magunkkal. Meg ha összeveszünk valakivel, az igenis hagyjon ott, vagy legalábbis ne kapjuk meg az extra küldetéseit. Így többször végig tudjuk játszani. Mert ha megint az lesz, hogy a végén mindenképp a piros, kék és zöld között kell választani, akkor lehúzhatják magukat a WC-n a játékukkal együtt.
Az űrhajó irányíthatósága jó is lehet, de mivel alapvetően egy kolonizáló (terraformáló) hajóról van szó - másképp hogy lehetne lakhatóvá tenni egy bolygó felszínét -, akkor az alapból feltételezi, hogy nem egy Normandia osztályú hajóról beszélünk, hanem jóval nagyobbról. Márpedig egy olyannal nem lehet csak úgy egyszerűen le- és felszállni a bolygókra.
Szerintem a bolygók és naprendszerek közötti utazásra fogjuk majd a kolonizáló hajót használni, mégpedig úgy - ahogy a videón is látni -, hogy szimplán rábökünk a célra, egy animáció keretén belül megérkezünk, majd átszállunk a leszállóegységbe, amit szabadon vezetve landolunk a felszínen. Onnan pedig a szokásos TPS nézetbe vált a kamera. Ez így nagyon jónak hangzik, remélhetőleg nem cseszik el.
Ami az ellenfeleket illeti, igazán lehetnének már közöttük egzotikus idegen fajok is, mert azt sehogy sem tudom elképzelni, hogy minden űrlény humanoid lenne. Ez megint azért van, hogy ne kelljen sok karaktermodell, valamint, hogy multiban egyenlőek legyen az erőviszonyok - pedig egy Alien vs. Predator szerű küzdelem lenne a legjobb -, ha lennének olyan ellenfelek, akiket csak bizonyos felszereléssel és/vagy taktikával lehetne legyőzni.
Egyelőre még várós a dolog, remélhetőleg a végleges forma hasonló lesz az itt felvázoltakhoz, akkor eléggé év játéka gyanús lesz az Andromeda. Csak ne az EA lenne a kiadó... akkor nem félne az ember, így viszont csak reménykedhetünk, hogy nem egy újabb DLC-központú pénznyelőt kalapáltatnak össze a BioWare embereivel.
Új hozzászólás Aktív témák
- LEGO klub
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Xiaomi 14T - nem baj, hogy nem Pro
- Crimson Desert
- Graphics: Telefonvásárlási kálváriám....avagy clickbait cím: Horror a hardveraprón
- Samsung Galaxy S26 Ultra - fontossági sorrend
- Autós topik
- Milyen TV-t vegyek?
- BestBuy topik
- hcl: Olympus E-PL1 nyomozás
- További aktív témák...
- Asus 15.6,core i3 5005(4x2,0Ghz)IntelHD VGA,8-16GB RAM,SSD,,Win.11,Jó akku
- Roborock Q5 PRO robotporszivó (garis)
- G.SKILL Trident Z5 RGB 2x24GB DDR5 6400MHz CL32 - Gari 2034.09.08. -ig - Eladó!
- Philips Shaver Series 7000 (elektromos 3 fejű borotva)
- MacBook Pro 15 A1707 (2017) asztroszürke és Apple Magic Mouse A1296 Olvasd el figyelmesen kérlek
- Motorola Edge 40 / 8/256GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia
- AKCIÓ! 4TB Seagate Skyhawk ST4000 SATA HDD meghajtó garanciával hibátlan működéssel
- 27% PNY GeForce RTX 5070 EPIC-X RGB OC 12GB GDDR7 192bit (VCG507012TFXXPB1-O) Videokártya
- iPhone 17 Mist Blue 256 GB - Bontatlan !! www.stylebolt.hu - Számlás
- Samsung 870 QVO 8TB Sata 2.5 SSD
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
