-
Fototrend
Motoros topik

Hirdetni a Hardveraprón lehet, nem a topikban!
Országos motoros rendezvények
Új hozzászólás Aktív témák
-
.mf
veterán
válasz
zsoltee10
#4122
üzenetére
"Összességében nem értem, hogy miért jó bárkinek az, hogy unalom űzésből össze vereti magát. Az izületek nem arra vannak kitalálva, hogy üssék, rúgják. A túlzásba vitt sport nyilvánvalóan kinyírja az izületeket."
Régebben én is így gondoltam, de nemrég be kellett látnom, hogy nem teljesen így van. Na persze nem a túlzásba vitt sport esetén, hanem hogy "az ilyen harcművészet / küzdősportok, benne ütések-rúgások-esések, tönkreteszik az ízületeket" dolog.
Nemrég kezdtem judo-edzésre járni. Az edzőt először Apám-korabelinek, kb hatvanasnak néztem, de valójában -- kapaszkodj meg -- 72 éves. Mantrája, hogy a sport és a mozgás tartja kondícióban. S ám kondícióban is van, nem is akármilyenben, múltkor két másik 30-as éveiben járó kezdővel csinált egy izom- és állóképesség-erősítő gyakorlatot, harántugrást. 100-nál azt hittem, hogy abbahagyják, erre azt mondta, hogy "na most még száz!" A 200 után a két tanuló úgy omlott a földre, mint a rongybabák, és mozdulni sem tudtak. Az edző pedig, mintha mi sem történt volna, ment kilazítani az izmaikat, majd utána a többieknek mutatni a következő feladatot. Iszonyatos erőben is van, engem fél kézzel arrébbtesz (oké, engem könnyű). -
.mf
veterán
válasz
Integra
#4099
üzenetére
Na hát akkor ne sírjon a szád, ha céges vacsora volt, és még piát is kaptál

Én tegnap is ledolgoztam a napi 11 órám, s mivel este elmentem edzésre, ezért utána még éjfélig dolgoztam. Legalább már nem hajnal 1-ig, mint előző nap... természetesen túlórát nem fizetnek. Faszkivan.
-
.mf
veterán
válasz
Topiccsendőr
#4079
üzenetére
Kösz a felajánlást, de inkább maradok a judoedzés-úszás-reggeliésestisúlyzóstorna kombónál

Vazze, mind gyúrunk?

-
-
.mf
veterán
Talán ezért küldik x év fölött 2-, ill. 1-évente alkalmassági vizsgálatra őket, nemde?
Azt pedig, hogy ki milyen szarul vezet, evvel nem feltétlenül függ össze. A szűrődből nem esnek ki azok, amikor kőgazdag apuci szeme fényének megveszik a legújabb luxusdzsippet (természetesen szlovák rendszám és mozgássérült-matrica alapfelszereltség), meg mellé a jogosítványt is megvásárolják, nehogy már meg kelljen tanulni vezetni. Vagy a bambulók, akik mereven néznek előre a sávban, és még sportdobbal is úgy húzzák rám a kormányt, hogy észre sem veszik, hogy végig ott voltam mellettük -- ezek között is sok a 30-40-es. Stb. -
.mf
veterán
Nem igazán az én stílusom a café racer, de ez egészen-kifejezetten korrekt, főleg egy indiai sorozatgyártású darabtól.
-
.mf
veterán
"biztos van"
hehe... erről az jut eszembe, amikor tavaly szeptember első napjaiban (akkor még bőven jó idő volt, tele volt a parkoló motorokkal) voltam Mátraházán, kaptam az üdülőbe beutalót. Első nap megérkeztem, egész nap motoroztam a környéken, elfáradtam, visszaértem kb 6-ra, lefeküdtem egy kicsit pihenni. F8-kor arra ébredtem, hogy éhes vagyok, kéne vacsorázni, de gyorsan. Kinézek: környéken éjsötét, mintha áramszünet lenne. Sehol senki, minden ház, szálló, étterem üres és zárva. Mintha a világvége jött volna el, míg aludtam. Úgyhogy utána motorra fel, le a töksötét-kivilágítatlan Mátrán, aztán örültem, hogy talán Mátrafüreden, háromnegyed úton Gyöngyös felé találtam pár kis kajásbódét...

-
.mf
veterán
válasz
yodamastah
#3706
üzenetére
Azért valamivel kevesebb kátyút, útbordát, nyomvályút, felmart útszélt, felhordott sarat láttam, mint szoktam
Még ha tapadósságra nem is lenne sokkal jobb (amit azért kétlek, én nem úgy éreztem), a fentiek miatt szerintem mégis jobb./ igaz, tegyük hozzá, nagyrészt Bp-en és környékén, ill. 1-2-és 3-számjegyű utakon szoktam motorozni, autópályán szinte soha; amilyen utakat látni szoktam, azokhoz képest tényleg megváltás.
-
.mf
veterán
"szeretném majd kipróbálni, de saját motort féltem. még lelki erőt kell gyűjtenem. meg nagyon lassan mennék eleinte, tuti valaki belémjönne hátulról."
Ugyan már... én is lassan mentem, engem is kikerültek. Gyere estire (18-19:30 vagy 20), az úgyis akciósabb, s akkor már inkább csak a gurulni vágyók vannak, a versenyzők nappal mennek. Euroringen is fényévekkel jobb az aszfalt, mint közúton. Én sem amiatt ejtettem el a gépet egyszer, hanem mert egy óra után lejöttem inni-arcot mosni, s az alatt az 5 perc alatt kihűlt a gumi (ami eleve régi keményebb túrasport gumi volt, 3-4 éves bt020), s egy nagyobb fékezésnél kicsúsztam a pályáról. De hideg fejjel talán még azt is meg lehetett volna menteni. Károm 0 lett, pár karc az idomon és az indexen (még be se repedt).
-
.mf
veterán
válasz
Topiccsendőr
#3534
üzenetére
Bocs, hogy belevau, pont én, aki hozzátok képest töredékét tudja, de:
én úgy tudom / tanultam / hallottam / tapasztaltam, hogy a nagyfékhez is jól jön egy kis hátsófék az elején. Ha a fékezést tizedmásodperccel előbb egy hátsófékkel kezded, a hátsó kerék húz vissza, a hátsó rugóstag összeül, a súlypont lejjebb és hátrébb kerül; így amikor utána rámarkolsz az első fékre is, mivel hátrébb és lejjebb a súlypont, elsővel nagyobbat tudsz fékezni anélkül, később ágaskodik a hátulja. A hátsót utána fel lehet engedni, amikor bemész a kanyarba, akkor már csak egy kicsi motorfék van a hátsón. -
.mf
veterán
válasz
Daywalker
#3479
üzenetére
A 10W-40-es sem rossz, meg a könyv szerint is azt kéri. Szerintem nekünk, csak alkalmanként és csak lájtosan pályázóknak, az is bőven elég.
A Repsol 10W-50 nekem jó volt, sőt, avval simábban váltott, mint most a Motul 5100-zal. Igaz azóta a léptetővilla cserélve lett, de eleinte a Motullal jóval keményebb és darabosabb volt a váltó; most, 3-4ekm után kezd olyan sima lenni, mint volt. -
.mf
veterán
válasz
Daywalker
#3463
üzenetére
Ha jól látom (nem nyálaztam végig), Dyn 4T-ből csak 10W-50 kapható 2550-ért, tehát ez sajnos már nem olyan extra-akciós (1k/l), mint nyáron-ősszel volt -- hasonló viszkozitású Repsolt olcsóbban, illetve hasonló áron vagy nem sokkal drágábban már Motul 5100-ast is kapni... meg hát, a benzinhez képest az olajár már lassan a leszarom kategória. Tavaly 82k-nyi benzint (215l) motoroztam el 4100 km-rel - s egyik tankolásomon sem érte még el a 400-at a benzinár, most bezzeg...
-
.mf
veterán
válasz
boogie84
#3391
üzenetére
Estem (csúsztam) már pályán is (közúton sokkal többször), mégse törtek még szét az idomjaim. A pálya szerintem fontos, hogy megtanuld kezelni a motort, kiismerni magad rajta, hogy mi az, amit még tud. Nem a másodperceket hajkurászni járok ki, hanem tanulni, és élvezni a döntögetést, dinamikát. Emellett biztonságosabb is, itt úgy döntheted be a motort, hogy nem kell azon aggódni, hogy a kanyarban milyen kátyúk és egyéb úthibák, olajfolt, homok, sárfelhordás, vagy a sávodba átcsúszó szembejövő autós vár rád; s ha kicsúsznál, nem szembesáv, korlát, árok vagy fa fogad, hanem üres bukótér, utána pedig gumifal.
Szívesen járok ki pályára, közúton mégis sokkal nyugodtabban megyek, mint a nagyátlag (autós-motoros együttvéve). Tehát nem feltétlenül igaz, hogy aki pályázik, az vadabbul közlekedik.Amúgy nem olyan drága a pályázás, már ha eleve motorozol. Kecso 3k fél nap, Euroring 6k az esti (1,5-2h, bőven kifáradsz alatta). Gumi kicsit jobban kopik, de egyáltalán nem vészes, a mi amatőr szintünkön minimális a fogyásbeli különbség. Szvsz.
-
.mf
veterán
válasz
predakon
#3278
üzenetére
"Ráadásul engem több dologért is lehetne:
led index
xenon
ledes hátsólámpa integrált indexel
leo dob és k&n légszűrő"Led indexért és ledes hátsó lámpába integrált indexért miért kéne? E-betűs, nem?
Légszűrőt se fogják ott röntgenszemekkel megmondani, vagy darabokra szedni, hogy milyen.
A dob, hogyha kulturált, nem ordít, akkor abba sem szoktak belekötni.
Viszont a xeont már több helyről is hallottam, hogy nem kifejezetten csípik. Vagy lehet, hogy csak a vezetőjét nem, mert mondjuk vadbarom módjára vezet, és akkor ez az ürügy. -
.mf
veterán
Hidd el, a lájtos pályázás is nagyon poén
A kanyaroktól-nem-megijedéshez pedig az, vagy tréningek, és sok gyakorlás kell. Javaslom a Safety-Hungary-s képzést, úgy tudom, hogy idén is lesz OBB által támogatott kedvezményes fedettpályás tanfolyam, ott a motorod sem kell sajnálnod, mert helyi felbukócsövezettet kapsz (választhatsz VTR250-est is, az közelebb áll a motorodhoz V2 lévén és teljesítményben, igaz súlypont meg kanyarodás kicsit más). -
.mf
veterán
Hehe... egy fél órája láttam egy motorost végigvágtatni a Váci úton, fekete talán R1, teljes Berik bőrruhában... valahol irígylem is meg nem is

-
.mf
veterán
válasz
zsoltee10
#3037
üzenetére
Ejj, amióta eladtad a Kawád és megvetted a második Hordát, egyre inkább hasonlítasz Intire

Persu: külsőre nekem továbbra is a fekete-arany festésű Bandi tetszik jobban, de belsőre tényleg érdekesebb gép... anno képes voltam végignézni és vadul szótárazni a japán promo / technikai bemutató videóját
nemrég láttam is egyet apróban, olcsón, van is tippem, hogy miért... ![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
Amúgy ja, elmennek a fenébe. Értemén, hogy otthonra az ottani szabályok és korlátozások miatt kihoznak csúcstechnikás 250 és 400-asokat, de ha már ezek megvannak, miért nem árulják itt is? Nálunk már az 500-asok is kihaltak/nak (GS, CB, ER), s már 600 a "legkisebb", pedig itt is lenne igény közepes motorokra. -
.mf
veterán
Bandit ZM, retrós idomzattal... még szerintem is egész jól néz ki

-
.mf
veterán
válasz
dewil666
#2873
üzenetére
"És tudjuk hogy kisebb fordulat hosszabb élet és kevesebb benya."
Vagy nem

Sportosabb sor4-eknél 3000 alatt nem megfelelő az olajnyomás, nem elég a kenés --> erősen rövidebb élet. Na jó, ez extrém példa
Valaki valahol kimérte, fokozattal és fordulatszámmal játszadozva, hogy adott konstans sebesség mellett szinte mindegy, hogy 4 vagy 8000-e a fordulat, minimális (szinte hibahatár) volt a fogyasztásbeli eltérés. Szerintem az többet számít, hogy hogyan indulsz vagy hogyan lassítasz: nagy gázzal vagy nyugisan, illetve nagy fékkel vagy szépen visszaengedve a gázt, motorfékkel odacsorogva (és lámpánál lehetőleg nem is teljesen megállva, hanem még gurulva kivárni a zöldet), ha már nagyon benyát akarunk spórolni. De majd jön Alvaro és ad még tippeket
Bár mondjuk a 3.8-4.5l egész kellemes, nekem a legjobb volt eddig 4.2l (lassú, nyugis-tájnézős szerpentinezés), a mindent (város, autóút, vidék, ringezés) tartalmazó nagyátlag 5.25 körül van. -
.mf
veterán
válasz
dewil666
#2871
üzenetére
Sportmotor.hu (és egyéb) fórumról keresd meg Kutyát, azt mondják, hogy nála vannak a legjobb áron a lánckerekek. S ahogy Daywalker is mondta, nézd meg a lánckerék-gyártóknál a listát, gyártanak ők mindenfélét. Az enyémre is jó volt x darab.
Btw. miért növelnéd az elsőt? Én pont ellenkezőleg, csökkenteném, hogy így alacsonyabb sebességnél nagyobb legyen a nyomaték, jobb a gyorsulás. Ha növeled az áttételt, akkor ugyan a végsebesség nagyobb lesz (amit úgyis kétlem, hogy ki tudnád használni), viszont alul gyengébb lesz.
-
.mf
veterán
Három csapás elve minimális közlekedési vétségekre, és egyéb nyalánkságok
Na ez már nekem is kicsit sok, lassan én is a külföldi munkára kényszerülök, ha ez így megy tovább... -
.mf
veterán
válasz
runner 125
#2749
üzenetére
"250-et bezárólag már kapni nagyon jót, épp' most küldtem párat privátban Manitou-nak, ő is ilyen projekten dolgozik."
Ha ez nekem szólt: ez engem is érdekelne, mert sajnos nem nagyon találok jót. SM-ban vannak az 50-esek 200k-ig, majd utána egy tátongó lyuk, s a következő árszint már 400-500k fölött -- annyi pedig nekem gyakorlásra sok. Enduróban ugyan már vannak, de inkább régebbiek, és alaposan terepen használt, viszont kevésbé takarított darabok, így itt-ott rozsdát találni, amint az ember közelebbről is megnézi.
-
.mf
veterán
válasz
runner 125
#2735
üzenetére
A 125-tel csak az a gond, hogy a legtöbbnek nincs papírja -- 50-esnél ez még kevésbé gond, mert ott nincs is rá szükség, de egy 125-nél már igen. Nekik lehet, hogy van képük 50-esnek mondani, nekem már nincs. Szívem szerint 250-est vennék, de az errefelé ritka, és árban is egy jóval nagyobb ugrás.
Meg azért az 50-esnek is megvan még az a néhány előnye, hogy se papírok, se rendszám, se biztosítás nem kell.Próbát természetesen próbálok majd intézni, csak az előzetes vélemény érdekel, hogy érdemes-e evvel egyáltalán foglalkozni, vagy inkább felejtsem el.
-
-
.mf
veterán
Áá, már megint rámjött

Kéne egy jó pár fokkal jobban megtanulnom motorozni. Még ha nem is az előző oldalon linkelt moto-khana szint, de a kis-közepes sebességű kanyargásra és döntögetésre rá kéne gyúrnom, mert érzem, hogy ebben elég gyenge vagyok. Legalább évi egy képzésre továbbra is fogok járni, (meg ki pályára is), de sokkal többet kéne gyakorolni, azt pedig saját motorral kicsit költséghatékonyabb
A ZX6R-t viszont sajnálom dobálni.Mennyire erős / gyenge egy 50 (-70) ccm 2T supermoto-jellegű gép erre? Döntésből kihúzásnál nem fogy el könnyen az ereje? Aprón egész elfogadható áron (150-200k) vannak fiatalabbak is (5-6-8 éves Derbi Senda Xtreme, Yamaha DT). Esetleg városban mászkálós motornak is jó lehetne, keskenyebb és jobban viseli az útegyenetlenségeket; s talán aszfalton kívül is, ahova a ZXR-rel nem szívesen szoktam merészkedni. Az 50 másik előnye, hogy nem kell kgfb és súlyadó.
-
.mf
veterán
válasz
Topiccsendőr
#2723
üzenetére
"A jó magyar hozzáállás

Csak az A jogsisoknak a privilégiuma "nagymotor"
a többi hajjon meg, ha ennyi lóvét adtam érte."Szerintem pont amellett érvelek, hogy a többi ne haljon meg

Abszolút 0 tudásról (nem mindenki 50-esről fog váltani, sőt) 2 óra alatt nem fogja megtanulni még az alapvető motor-, kuplung- és váltókezelést sem, s közben még a vizsga tanpályáját is begyakorolja. Ez egyszerűen nem reális.
Persze, én is örülök neki, hogy több motoros lesz, s egy motoros és annak rokonai ezután autóban is jobban figyel, jobban vigyáz a motorosokra; viszont ilyen kevés órával szerintem csak feleslegesen sok baleset lesz. Egyik oldalon a balesetek elkerülése érdekében így mérik szigorúbban a sebességet, úgy zéró tolerancia, amúgy ilyen-olyan biztonsági előírások; másik oldalon viszont 0 technikai, motorkezelési tapasztalattal engednek forgalomba embereket? Saját érdekükben tartom kevésnek ezt az időt. -
.mf
veterán
válasz
NINJA_V
#2709
üzenetére
Én viszont azért tartom rendkívül nagy felelőtlenségnek, mert a különbözeti vizsga 3 óra elmélet és csak 2 óra gyakorlat, ami lesz nettó 1.25-1.5 óra. Ennyi idő alatt egy váltó nélküli robogó viselkedését sem ismeri meg egy autós, egy váltós motort pedig főleg nem. S ezt az időt nem is evvel, hanem a rutinvizsga pályájának betanulásával fogják tölteni, tehát gyakorlatilag 0 tapasztalattal fogják a forgalomba engedni őket... Én váltó nélkülihez min. 3, váltós motorhoz min. 7,5 óra gyakorlást írnék elő.
-
.mf
veterán
Vicces módon pont tegnap láttam először, kicsit más kontextusban: tavaly már linkelte valaki a japán motoros gymkhanásokat, azt az arcot is, aki 07 CBR600RR-rel tolja. Na most van olyan is, aki egy ilyen kis behemótot használ azokra a szűk fordulókkal tarkított pályákra. S ha ez még nem lenne elég, nő...
[link] -
.mf
veterán
válasz
(ÉN)közPONT
#2648
üzenetére
Szerencsére Kutyának volt pont a napokban egy cikke a motor fenntartási költségéről, lusta lennék leírni és számokkal alátámasztani
A benzin egy apróság a többihez képest, főleg, ha a gép és a felszerelés amortizációját is beleszámoljuk.
Ha nagyon spórolás a cél, akkor valami injektoros robogó városba: olcsó (kisebb amortizáció, szerelés) és fogyasztása is alacsonyabb. -
.mf
veterán
S ha a K&H oldalán kötöd, akkor lehet, hogy még kevesebb. Nekem legalábbis a netrisknél olcsóbb volt, mert van valami kedvezmény arra is, ha közvetlenül náluk kötöd.
A túramotor kedvezményt nem tudom, ZXR-rel nem volt képem beírni
de valami megkötés rémlik, hogy chopper vagy ilyen-olyan típusú túramotor. -
.mf
veterán
válasz
zsoltee10
#2585
üzenetére
Erről az a vicc jut eszembe, hogy
Férj: nem találom a cukrot, hol van?
Feleség: nemigaz, menthetetlen eset vagy. Hogy lehet valaki ilyen béna? Ott van balról a harmadik felső szekrény legfelső polcán, a gyógyszerek mögött, a tartalék-fűszerek között egy dobozban, amire az van írva, hogy liszt... -
.mf
veterán
válasz
Topiccsendőr
#2381
üzenetére
Igazad van, megjegyzésem inkább általános volt, az tény, hogy itt azért tényleg vannak extrák, és a korábbiakkal szemben árazásban kevésbé elszállt. De amint fellendülne kicsit jobban a verseny, egyből esni kezdenek majd az árak. Biztos benne van az is, hogy most elég különleges kisszériás alkatrészeket kell hozzá használni (nagyteljesítményű bldc motorok, nagy kapacitású de könnyű LiPo akkuk), ami a tömeggyártással egyből javulni fog, de még így is sokan (oké, nem elsősorban ennél) sokkal többet elkérnek érte, mint amennyit ezek az alkatrészek indokolnának. S ez a saját versenyképességüket is rontja.
Szvsz. -
.mf
veterán
válasz
runner 125
#2372
üzenetére
Nem azt mondtam, hogy rohannék kínai motort venni, hanem azt, hogyha ők is beszállnak, akkor nyugati cégek is kénytelenek lesznek árakat csökkenteni -- és akkor azokat is olcsóbban meg lehet majd kapni.
A Hyo amúgy nem koreai?
-
.mf
veterán
válasz
Daywalker
#2362
üzenetére
Nem írták azt el: €15000 (kb. 4,5m HUF), amiből már most előre (mivel még csak prototípus fázisban van) le kell szurkolni 1500-at.
Amúgy vicc ez az egész. Várom már, hogy beinduljon a verseny és a kínaiak lenyomják az árakat. Egy benzines motor összetettségéhez képest sehol sincs, mégis aranyár.
-
.mf
veterán
Mindjárt sajnállak
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
Amúgy csak nekem tűnik úgy, hogy mióta egyre rosszabb idő van, egyre több motorosrendőrt látok? Nyáron alig láttam egyet-kettőt, most pedig tényleg naponta, legfeljebb kétnaponta botlok beléjük... Kíváncsi vagyok, hogy ők még meddig tolják, és hogy viselik ezt az időt.
-
.mf
veterán
válasz
Topiccsendőr
#2275
üzenetére
Aszondod jól mutatna uvfényben? Esetleg egy uv-s fénycsövet az aljára téve pimpelnéd?
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
Amúgy határozottan nem rossz
De a fehér nekem kicsit túl homogén-egyszínű. -
.mf
veterán
válasz
Topiccsendőr
#2199
üzenetére
Nem tudom, nem vagyok vegyész, de:
- több helyről is ezt hallottam, olvastam
- a nyáron szüleimnél egyik szekrényem kipakolva előkerült egy régi bringás sisakom, az is van bő 10 éves, talán kicsit több is. Az ütéselnyelő hab, amely eredetileg kemény-puha, rugalmas volt, most rideg, morzsolódós lett. Lehet, hogy nem ugyanaz az anyag, lehet még ezernyi más tényező is (pl. abban a szekrényben, amiben volt, egy fűtéscső megy mellette, amitől télen kap elég meleget; viszont uv nem érte), de ha egy motoros sisakkal is ez történik, akkor az már legfeljebb csak dísznek jó. -
.mf
veterán
válasz
runner 125
#1879
üzenetére
Akkor bocs... munkahelyen nem minden kép töltődik be...
-
.mf
veterán
válasz
Daywalker
#1877
üzenetére
Ez lehet annyi is, hogy mivel forgalmi szerint smkp, ezért nyitott sisak volt rajta, amit még be se kapcsolt, az pedig könnyen lejön. Képeket nem láttam a sisakról, de az, hogy nem volt bekapcsolva, tuti.
A döntő momentum szerintem pedig az volt, hogy a beton csatornaelemnek ütközött mellkassal ill. csapódva fejjel. Feltételezem, pánik (nem húzta be a kuplungot) és fixáció (a beton csatornaelem), na meg a hülyeség (nem bekapcsolt sisak). -
.mf
veterán
válasz
boogie84
#1856
üzenetére
Én is motoroztam volna még sokkal többet, időm nem sok volt idén gurulni:
- májusban előszedés és szerviz között 2 hét
- júliusban szerviz és baleset között 1.5 hét
- legközelebb csak augusztus végefelé ülhettem motorra
- szeptemberben sok munka
- s most október 15.-én már el is raktuk télire.Azaz nettó 2.5 hónap munka mellett, így csak 4200-4300km ment bele. Vannak, akik ezt egy hét alatt beletekerik

-
.mf
veterán
válasz
yodamastah
#1809
üzenetére
Nemrég érkeztem haza, viszont már 404

Szerk: most látom, épp az előbb írtad. Kár, majd megpróbálom megtalálni a neten

-
.mf
veterán
Én már múlt héten is éreztem, de van rá megoldás: óvatosabban kell menni

Nekem is néha úgy csúszkál a segge, mintha taknyon mennék.Reggel láttam egy balesetet, illetve már csak a nyomát: Bajcsy-Zsilinszky-n Bazilikánál külső szembe-sávban egy punto minimális bal/első sérüléssel, a mi oldalunkon pedig három sávval arrébb egy szürke sv vagy fazer. A motoron nem tűnt nagyon sérültnek, rendőr és mentő is csak egy volt, remélem a motoros viszonylag könnyen megúszta; meg a híradóban sem sorolták a halálos balesetek között. Tippem van, hogy mi történhetett (punto nem adott elsőbbséget, épp súrolta és fellökte a motorost), biztosra persze nem tudom.
Még egy ok, hogy óvatosan közlekedjünk. -
.mf
veterán
válasz
DigitXT
#1351
üzenetére
Nekem nem a kezem fázott (ill kicsit igen, de az gyalog, meg irodában is), sokkal inkább a nyakam, pedig van rajtam maszk.
Úgy érzem nekem ez már az utolsó hét lesz idén, a következő hetekre még rosszabb időt mondanak. Legalább eddig jó időnk volt, tavaly már a szeptember is ergya volt, a végén már fagyok voltak.
Szóval akkor Kakucs vagy Kecskemét hétvégén?
-
.mf
veterán
válasz
runner 125
#1349
üzenetére
"olyan bszott hideg van, h nekem már a gondolathoz sincs kedvem."
Hjah, reggel nekem sem volt olyan őszinte a mosolyom, főleg, hogy nyári cuccaim vannak; de még ki lehet bírni. Pár hete hajnalban, alvás nélkül, 4-5 fokban jöttem haza, na az már nem volt az igazi, csípett a szél.
-
.mf
veterán
válasz
Topiccsendőr
#1328
üzenetére
Abban hol a műszaki, tervezési kihívás?

Igen, az is egy alternatíva, mely könnyen lehet, hogy olcsóbb is, és hatótávolsága jóval nagyobb. Csak a magyar utakon és a fővárosi közlekedésben nem tudom, hogy állna helyt... előbbire egy enduro jobb, szerintem. Meg valahogy a motorok közelebb állnak hozzám, mint a robogók, ezzel sajnos nem lehet mit kezdeni.
-
.mf
veterán
"nem hiszem, hogy nagy kedved lesz jövőre 450 hufos benyát tankolni, szóval több okból is megéri kivonatni
"Úgyis fogunk tankolni, bármennyi is lesz.
Bár... régóta gondolkozok egy elektromos / hibrid (egy kis léghűtéses talán modell benzines motor egy generátorral összekötve, ami az akku merülésekor még utántölt) motor építésén, 4kW-os villanymotor, hogy L1e-be beleférjek (50cm / 4kW alatti SMKP), pár mélykisülés-tűrő akku (vagy csak simák), egy régi enduro váz, esetleg supermotósítva, aztán városi közlekedésre, munkahelyre rövid távolságokra elég. A kérdés csak a vezérlés, meg a megvalósításához az idő...
-
.mf
veterán
válasz
Topiccsendőr
#1249
üzenetére
Hjah, én is reggel felébredtem, kinéztem, megláttam a fos időt és visszafeküdtem

Inti / Persu: a doboz-kinyílós az esés után volt (tudom, vágásilag nem, de írta valamelyik oldalon), s mint láthattátok, mikor felállította, nem csukta vissza rendesen.
Nem rossz gép, elfogadnám -- ezt is
Boxi: asszem ha x (5?) évnél nem régebbi, akkor igen.
-
.mf
veterán
-
.mf
veterán
válasz
Topiccsendőr
#1204
üzenetére
Na, akkor lesz? Melyik? Laza delutani napkozis gurulos csoportot erositenem

-
.mf
veterán
válasz
Topiccsendőr
#1204
üzenetére
Melyik legyen?
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
Ahhoz képest, hogy milyen idő volt tegnap, ma -- ugyan hűvös volt, de -- egész tűrhető volt az idő. -
.mf
veterán
Hamisítatlan Dodor, vigyorikkal így foglalnám össze:

De még a végén is van néhány annyira jellemző beszólása:
"Ha annyira tehetségesek vagytok (s domborítja a mellét), mint Eszti"
"Ott az mekkora, hány köbcenti (s a melleire mutat)?"
"Te hogy bírod itt ezekkel az óriási kannákkal a hideget?"
... és a csaj még válaszolt is rá, mintha a világ legtermészetesebb kérdései lennének
Most komolyan, ezek direkt vadásszák a buta, de bugyit villantó nőket?
-
.mf
veterán
válasz
Topiccsendőr
#913
üzenetére
Nincs időm rá sajnos...
múlt szombat-vasárnap is dolgoztam, hétköznap is reggeltől estig, így pedig nehezen. Főleg, hogy egyben ez is a közlekedési eszközöm. Az, hogy naponta 2 perccel tovább tart az indulás, még belefér, viszont fél napra eltűnni, hogy elvigyem Esztergomba a gépet, az már nem. Ha egyáltalán fogadnak, és nincs megint több hetes várósor. -
.mf
veterán
válasz
Daywalker
#903
üzenetére
Miután egy hónapja a szívatóm kiakadt a végállásban és 4200-4400 lett az alapjáratom, azóta valahogy nem nagyon volt kedvem munkába induláskor kísérletezgetni vele
Mostanában kicsit melegebb az idő, ma reggel pl. csak 2x kellett újraindítózni, utána szépen bemelegedett.Boxi: ja igen, már a 650-nek is elég erős motorféke van, ha nem kezeled finoman a gázt és kuplungot, az is simán beblokkolja a hátsó kereket. Az ezres pedig gondolom még inkább...
-
.mf
veterán
válasz
Boxer001
#900
üzenetére
Hidd el, a 650 sem kevés

A sor4-esek magasabb lószáma csak magas fordulat mellett jelentkezik, ellenben a v2-esek már alulról tolnak, így a gyakorlatban akár ezt erősebbnek is érezheted.Ellenben én már javíthatatlan sor4-es párti vagyok. Ez az alul nem tol dolog nekem nem bug, hanem fícsör: ha nem akarom, hogy menjen, akkor nem pörgetem, és tudok vele akár lépésben is nyugisan menni; míg egy v2 akkor már köhög-dadog-rángat, sokkal nehezebb kezelni.
Ez az egész érvek-ellenérvek és személyes preferenciák halmaza. -
.mf
veterán
Mitől praktikusabb? A fehér-fekete ruhám sem takarítom gyakran
viszont láthatóbb. Meg felnicsík is, az még akár jól is nézhet ki, ha illeszkedik a motor festéséhez.Néha éjszaka láttam már teljesen kivilágítatlan biciklit az úton csalinkázni -- közelről, mivel távolról még nem látod... ott is kötelezővé tenném elől-hátul-oldalt valamilyen fényvisszaverőt, ha már a kukásmellényt lusták felvenni. Ha egy motor is ilyen oldalról (nincs rajta világos / fényvisszaverő ruha, felnicsík, stb), akkor a keresztforgalomnak sem lehet könnyű észrevenni.
-
.mf
veterán
Milyen értelemben? Rakás közveszélyes barom, közúton, forgalomban és néha forgalommal szemben, át piroson; stb. Zárt pályán hajrá, de így? Sőt, döntően pólóban, néhányon még rendes sisak sincs... A zene pedig ízlések és pofonok, nekem nem üt, inkább én ütném

A másik videó mellette, na ez már inkább. Szép és érdekes motorok, néhány jó beállítás és jó vágás, plusz a zene, sokkal inkább van az egésznek hangulata.
-
.mf
veterán
Nem rossz, határozottan nem rossz...
S ahogy benéztem egy másik web-magazinhoz is, ennek is elég ütős a reklámja. Nekem mondjuk inkább a sportmotor eredetije kéne, városban annyira nem szeretek motorozni, városon kívülre pedig kellene a plekó szélvédelemnek. Meg különben is, külalakilag jobban bejönnek a sportmotorok

-
.mf
veterán
Amiben pénz van, ahhoz sajnos nincsen

De még ha lenne is, én akkor se látnék belőle sokat -- kétlem, hogy ezért a hétvégi túlóráért is akár egy fityinget kapni fogok
Ha összeadnám, év végére kijönne, hogy egy bő hónapnyi túlórám volt az évben -- van, akinek 13. havi bér jut, van, akinek 13. havi munka
Ezért is keresek új állást, ill. gondolkozom pár év külföldi munkán... -
.mf
veterán
Végre itthon... nabasszus, ha nem a sáv közepére húzódnék, ha van mellettem autó, s szabályosan sávon belül jobbratartva mennék, lehet, hogy nem értem volna haza. Múzeum-körúton Deák felől Astoria kereszteződése, megyek belső sávban, épp egy kombi mellett haladok el, már a hátsóajtó magasságában vagyok, amikor az a szőke tehén izomból rámrántja a kormányt. Nem volt semmi és senki az úton. Fék, majd rádudálok, visszaelőzök és mutogatom neki, hogy tükör, meg nem látsz a szemedtől, de ő csak mered maga elé, mintha még most se látna... Az ilyeneket hogy engedhetik forgalomba? Agyam eldobom, az ilyet helyben fejbe kéne lőni, mielőtt megöl valakit. Alaposan felhúzott ez a liba.
-
.mf
veterán
Én ma csak egy gyors Csobánka kiruccanást tettem, mert mennem kellett dolgozni ma is (és még most is ott vagyok, még fél-egy órát... persze a túlóráért nem akarnak fizetni...), de ma kevés vadállat motorost láttam, a legtöbben utas-asszonypajtással mentek nyugis-túrázós tempót. Lehet a vadállatok ma mind a Mátrába mentek

-
.mf
veterán
Lassan kezdek hozzászokni a reggeli +2-3 perchez, de azért megkérdezném.
Szóval mint korábban írtam, mostanában kicsit nehezebben indul reggel a motor. Jelenleg így néz ki: első önindítózásnál egy rövid ideig jó a hangja, 1100, de ezután fokozatosan süllyed, 900-800-700-600-leáll. Kis szünet, következő indítózásnál már dadogósabb a hangja, s csak 950-1000-ig megy fel, de amint elveszem az önindítót, lassan süllyed. Ha ilyenkor gázt adok, dadog-pöfög, alig megy feljebb a fordulatszám, s hirtelen leáll. Hőmérséklet függvényében még 1-4 indítózás és alapjáraton hagyás kell, hogy már ne álljon le. Füst nincs, benzinszag van.Gondolom, karbi? Túl benzindús, beköpi valamelyik gyertyát, innen a benzinszag?
Karbi legutóbb szerintem májusban volt tisztítva-állítva (júliusban a váltót javították, gondolom ehhez nem nyúltak).Ha nem nagy a baj, megvárnám vele a jövő tavaszi nagyszervizt, de ha azt mondjátok, akkor viszem.
Ja és még egy másik. Mostanában hétköznap városban munkába is motorral járok, s nem csak dugós tötyögésben, hanem a városi lámpás tempóval is gyorsan felmegy a vízhő 95-100C-ra, pedig nem pörgetem nagyon a motort; aztán 107-nél bekapcsol a ventilátor. Víz van benne. A radi lamella réseit tűvel vagy kiscsavarhúzóval a nyáron takarítgattam (elég kicsi a hely köztük), a felület 10-15%-án a lamellák el vannak hajolva, ezeket több-kevesebb sikerrel kézzel hajlítgattam vissza.
Lehet, hogy a radi belül is el van koszolódva? Vagy az elhajlott lamellák miatt a radit is cserélnem kéne? -
.mf
veterán
"az gondolom fuggetlen a kabat anyagatol"
Nem
A bőrön nagyobb, erősebb zipzár van, legalábbis úgy láttam, amikor vettem az enyémet (voltak kirakva akciós cordura kabátok, 20 vagy 25k-ért, szemre is kisebb volt). Az enyém egy éves, ugyan az év elején szervizben volt a motor, így ritkábban használtam, de augusztus óta napi közlekedési eszközöm, s még semmi baja nem volt a zipzárnak. -
.mf
veterán
Tudom, de szabi kikérése ügyében bezzeg betartják a munka törvénykönyvét (mintha annak csak kötelezettségei lennének felénk, és csak felénk, rájuk már semmi sem érvényes...), miszerint két héttel előre kell jelezni a szabadság-igényt...
A másik pedig, hogy annyi munkám van, hogy tegnap is este 8-kor csak azért indultam el haza, mert az iroda zárt be, s hajnalig itthonról dolgoztam tovább.
A legrosszabb így dolgozni, eleged van belőle, szíved szerint már rég a rendkívüli felmondást dörgölnéd a képükbe azok után, amit eddig műveltek, de nem teheted, amíg nem találsz új munkát -- egyszer már megszívtam ezt, hogy előbb mondtam fel, mint lett volna új hely, s egy évig kereshettem állást.../rant
-
.mf
veterán
Udvarban elfektetéstől eltört két idomod?
Ezt hogy csináltad -- vagy ilyen törékenyek a Hondák? Én idén estem 3× a motorommal, egyszer 50-70 között, egyszer 10-20, és most meg 30-40 körül, de az idomzat még bírja... igaz indexek, fékpedál és váltótartókonzol letört, meg a generátordekli bordázata is kicsit hiányosabb lett... de távolról ránézve senki meg nem mondja, hogy estem vele...
Új hozzászólás Aktív témák
Rokon topikok:
• Robogó, kismotor
• Nagyrobogósok baráti topikja
• Elektromos autók - motorok
- Azonnali alaplapos kérdések órája
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Vicces képek
- Diablo IV
- Asztrofotózás
- Kész rémálom lesz Linuxot használni jövőre az USA egyes államaiban
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Parkside szerszám kibeszélő
- További aktív témák...
- Dell Latitude 7280,12.5",FHD,i7-6600U,8GB DDR4, 128GB SSD,WIN11, 2 KAMERA
- Kuriózum: Ozark Trail (amerikai) fejlámpa 600 lumen
- Dell Precision 7760 i7-11850H 64 GB RAM NVIDIA RTX A4000 FHD IPS Garancia
- Licencek + laptopok + dokkolók
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 5 7500F 32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

(én is ezért kezdtem el). Tegnap gáncsokat gyakoroltunk, ma színes a bokám




![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)


a többi hajjon meg, ha ennyi lóvét adtam érte."

A bőrön nagyobb, erősebb zipzár van, legalábbis úgy láttam, amikor vettem az enyémet (voltak kirakva akciós cordura kabátok, 20 vagy 25k-ért, szemre is kisebb volt). Az enyém egy éves, ugyan az év elején szervizben volt a motor, így ritkábban használtam, de augusztus óta napi közlekedési eszközöm, s még semmi baja nem volt a zipzárnak.
Ezt hogy csináltad -- vagy ilyen törékenyek a Hondák? Én idén estem 3× a motorommal, egyszer 50-70 között, egyszer 10-20, és most meg 30-40 körül, de az idomzat még bírja... igaz indexek, fékpedál és váltótartókonzol letört, meg a generátordekli bordázata is kicsit hiányosabb lett... de távolról ránézve senki meg nem mondja, hogy estem vele...