Új hozzászólás Aktív témák
-
bela-x
csendes tag
Engem is kerestek, hívogattak, sms-t írtak hogy lejárt a hűségidőm (egyébként már régen lejárt), nem ragáltam, nem is fogok.
Aztán ez a fenyegető email jött aug 26-án, hogy két nap múlva (tehát ma) "havidíja a határozatlan szerződésnek megfelelő havidíjon folytatódik tovább" - ebből én azt vonom le, hogy ugyanúgy megy tovább, mint eddig, hiszen eddig is határozatlan volt már a szerződésem május óta. Igazából újdonságot nem írtak.
De az egységsugarú előfizetőt gondolom be lehet ezzel ijeszteni.Semmi konkrét szám, csak általános fenyegetés.
"hűségidőszak lejártával a hűségnyilatkozatra tekintettel a Szolgáltató által adott kedvezmény megszűnik" - nyilván, hiszen a határozott idejű szerződés (ez a hűség) is megszűnik, "lejár a hűség", hiszen azért határozott idejű, akkor azzal együtt az adott kedvezmény is megszűnik a szerződéssel együtt.
Ahogy már korábban is idézték a jogszabályt, ami az előfizetők védelmében született, helyébe automatikusan határozatlan idejű szerződés lép, és ha betartják a jogszabályt, akkor ugyanolyan vagy kedvezőbb feltételekkel. Ahogy történt is, nálam ugyanolyan áron megy tovább a határozatlan, mint a hűségidős (márciusi inflációs emelést magában foglalja).Meglátjuk ezután emelnek-e és ha igen mennyit, mikor. Ma még nem emeltek. (Akkor rögtön lelépek máshova, mert a mobilnet nálam is kaki, sokszor 1MBit alatti, az ígért hálózatfejlesztések reményében maradtam idáig, mintha kicsit jobb lenne már nyár közepe óta.)
Majd riportolok."Kedves Ügyfelünk!
Többször kerestük telefonon, mert lejárt a hűségideje a mobil szolgáltatásra vonatkozóan és szerettük volna tájékoztatni a lehetőségekről. Sajnos egyelőre nem sikerült egyeztetni és SMS valamint e-mailben történő megkeresésünkre sem reagált, a következőkről szeretnénk tájékoztatni. A Netfone Telecom Kft. ÁSZF Törzs 7.1.6.2 pontja alapján a hűségidőszak lejártával a hűségnyilatkozatra tekintettel a Szolgáltató által adott kedvezmény megszűnik, ennek értelmében a szerződése továbbra is határozatlan marad, a havidíja azonban határozatlan szerződésnek megfelelő díjszabással folytatódik tovább. Természetesen van lehetősége kedvezményes feltételek mellett igénybe venni újabb 10 hónap hűségvállalással a jelenlegi csomagot. Amennyiben élni kíván ezzel a lehetőséggel kérjük, hogy azt jelezze felénk 2024.08.27. napjáig. Felhívjuk a figyelmét, hogy amennyiben nem érkezik visszajelzés a megadott határidőn belül, úgy abban az esetben a havidíja a határozatlan szerződésnek megfelelő havidíjon folytatódik tovább.
Várjuk a visszajelzését.
Üdvözlettel:
Netfone Telecom Kft."
Új hozzászólás Aktív témák
- Formula-1
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Sorozatok
- Linux Mint
- LEGO klub
- Google Pixel topik
- Torrent meghívó kunyeráló
- Sub-ZeRo: Euro Truck Simulator 2 & American Truck Simulator 1 (esetleg 2 majd, ha lesz) :)
- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- További aktív témák...
- BESZÁMÍTÁS! Gigabyte Gaming OC RTX 4080 Super 16GB videokártya garanciával hibátlan működéssel
- Hp USB-C/Thunderbolt 3 dokkolók: USB-C Universal, G2, G4, G5, Hp Elite/Zbook- Thunderbolt 4 G4
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 5 7500F 32/64GB DDR5 RTX 5060 8GB GAMER PC termékbeszámítással
- Targus DOCK423A - USB-C Dual HDMI 4K HUB - 2 x HDMI (120Hz)
- Nvidia Quadro P400/ P620/ P1000/ T400/ T600/ T1000 - Low profile (LP) + RTX A2000 6/12Gb
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
