-
Fototrend
OLED Televíziók - témaösszefoglaló
Új hozzászólás Aktív témák
-
válasz
daneel_hu
#48618
üzenetére
Némi fogalmam van a dolgról, alapszakmám informatikus. És bár Clay szerint romantikus álom, hogy valami közel hibamentesen működjön a mai világban, én mégis mindig találok ilyen dolgot. Pedig a hibahatárom, ahogy már írtam, viszonylag alacsony.
Pl a aPanákra kétszer jött frissítés, de már az első firmware-vel is jól működtek a tv-k. Azt amit papíron tudniuk kellett, tudták is. Tehát máris cáfolom az romantikus álmokat. De tudnék még példát mondani a környezetemből, amivel elértem azt, hogy valamiből hibamentesen működőt sikerült venni.
Nem értem, miért kellene természetesnek venni, hogy valami amit megveszek, az alapból hibás legyen. Hangsúlyozom, nálam sem minden fekete és fehér, csak a szürke az esetemben fehérebb, mint nálatok pl.Az a baj szerintem, hogy ilyen a mai felfogás. Úgysem lehet közel hibamenteset csinálni, inkább adjuk ki úgy ahogy van, aztán majd javítjuk. Ehhez hozzájön a kényszer, hogy mostmár évente hozzunk ki valamit, amit eddig 3-4 évente hoztunk ki. Pedig pl oled fronton is simán beleférne a minimum 2 év az új termékek, típusok között. Bonyolultabb a szoftver, a hardver, alig van idő fejleszteni és még a felfogás is olyan amilyen. Nem én vagyok álmodozó.
-
Strezi
őstag
válasz
daneel_hu
#48618
üzenetére
+1, valamint:
Én a méret mellett a szoftver szerkezetében is jelentős hibaforrást látok, hiszen sok helyről jön az a kód, kód könyvtárak formájában. Pl. a DV tartalom magas szintű kezelésére a DolbyLabs-tól, a Netflixhex stb. Ezek a "beszállítók" is mind javítanak, fejlesztenek szinte folyamatosan.
Ha csak ezekkel a frissítésekkel fordítják újra adott készülék 900MB-ját kitevő kódot, akkor az is szinte heti(napi?) frissítéseket jelentene... Minden szoftverben van hiba, ahogy mondtad, mért számontartott. Csak a hiba mértéke és a gyártó forgalomba helyezés utáni támogatása a kérdés...
Új hozzászólás Aktív témák
- 5.1, 7.1 és gamer fejhallgatók
- A nagy Szóda, Szódakészítés topic - legyen egy kis fröccs is! :-)
- OTP Bank topic
- Házi barkács, gányolás, tákolás, megdöbbentő gépek!
- Szeged és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- Konteó topic
- Steam topic
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 / 3 5***(X) "Zen 3" (AM4)
- Automata kávégépek
- További aktív témák...
- ÚJ Samsung OLED 4K 55S95F Vision AI Smart TV (2025) 65S95F 77S95F 83S95F 3év ÁRGARANCIA
- SAMSUNG (QE65S90CAT 165CM 4K Q-OLED SMART PRÉMIUM ! AKCIÓ
- LG OLED EVO 55 G1 GALERY design
- Hisense 65A85H 4K Ultra HD Smart Dolby Vision IQ , Dolby Atmos 120Hz Gaming OLED TV
- Samsung QE55S90DAEXXH 55" S90D 4K UHD Smart AI 144Hz OLED Gaming TV
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 7800X3D 32/64GB RAM RTX 5080 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- JBL Quantum400 gamer fejhallgató
- Lenovo ThinkPad T14S Gen1 Intel i5-10310U Refurbished - Garancia
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 Pro 256GB Graphite -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3074
- Keresünk Galaxy S23/S23+/S23 Ultra/S23 FE
Állásajánlatok
Cég: BroadBit Hungary Kft.
Város: Budakeszi
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest
Vhiktor
