Új hozzászólás Aktív témák
-
oriic
HÁZIGAZDA
Resident Evi VII: Biohazard spoileres infók:
Megpróbálom nagy léptékben a lényeget elmondani. Úgy tűnik az elején, hogy a játék az őrült Baker család öldökléseiről szól, de igazából nem ez áll a háttérben. A sztori szerint 3 évvel az érkezésünk előtt volt egy tanker hajó baleset (ezt el is játszuk a játékban), ami azért volt érdekes, mert azon a hajón szállítottak egy kísérleti alanyt (egyfajta biofegyvernek szánták a kislányt, a felügyelője nem más volt mint a főszereplő felesége. Ezt persze ő titkolta a férje előtt.). A csaj (Eveline) elszabadult, megölt mindenkit a hajón, a hajó pedig félig meddig elpusztult de a csaj túlélte, a Baker család megtalálta őt. (játék második felében a hajón kell majd akciózni) Na most a csaj meg szisztematikus megfertőzte a családot azzal a fekete trutyival (extra gyorsan gyógyulnak szinte mindenből) de mellett előjött a mind control, vagyis távolról tudta irányítani a családot. Közben meg sztori szerint pár embert elkapott a család az évek során (3 évről van szó) belőlük csinálták a molded nevű szörnyeket, akikkel harcolnunk kell végig.
Ugye boss fight-ok révén apuka-anyuka meghal, a fiúk Lucas eltűnik (elvileg kiszivárogtatta az eseményt már korábban), mi meg miután a teljes családdal végeztünk és az időközben megszerzett komponensekből csináltak nekünk egy ellenszert, azt beadjuk a Evelinnek (aki valójában a játékban már korábban felbukkant kerekes székes nagyi volt, csak gyorsított öregedés volt nála tapasztalható), lesz vele egy könnyű boss fight, a végén meg megjelenik az Umbrella helikoptere rajta Redfielddel és elvisznek minket.
Két befejezés van. A játék egy pontján dönthetünk, hogy a feleségünknek adjuk az ellenszert vagy a Baker család lányának Zoe-nak. Ha utóbbi választjuk akkor meg kell ölni a feleségünket (Zoé-t megöli mind controllal Eveline), és a végén egyedül leszünk a helikpterben és gondterhelten hagyjuk el a területet. Ha feleségünket választjuk akkor ő is túléli és együtt visznek el minket az Umbrella emberei.
A kérdések persze jönne, hiszen elvileg pár évvel járunk Resi 6 után, mégis Redfield másképp néz ki mint a korábbi részekben így feljött hogy valaki csak eljátsza azt a szerepet. Emellett korábbi játékban már feltűnt Ethan neve is, valszeg ő meg egy umbrellás tudós.
Jelenleg itt vagyunk most, az érkező dlc-k mellék sztorikat mesélnek el, májusban meg jön egy free dlc, ami a játék végén feltűnt Redfield-hez kapcsolódik majd. Szerintem nagyon jó játék lett, én élveztem minden percét.
Nagyjából ennyi, remélem érthető.
De persze érdemes lenne játszani vele.oriic
Új hozzászólás Aktív témák
- iPhone topik
- Sony MILC fényképezőgépcsalád
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Villanyszerelés
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- Óra topik
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Samsung Galaxy A56 - megbízható középszerűség
- Akciófigyelő: Kedvezményes Poco telefonokkal is várhatók a locsolók
- További aktív témák...
- Apple iPhone 12 64GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 mini 128GB Blue -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3293
- iPhone 17 White 256 GB - Bontatlan !! www.stylebolt.hu - Apple eszközök és tartozékok - Számlás
- Lenovo Thinkpad L380,13.3" FHD,i3-8130U,8GB DDR4,128GB SSD, WIN11
- Eladó Samsung Galaxy A12 4/64GB fekete / 12 hónap jótállás
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
De persze érdemes lenne játszani vele.