-
Fototrend
A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.
Új hozzászólás Aktív témák
-
kovsol
titán
-
Djuree
félisten
én is nyomom a 40k-t terepasztalon

ezerszer komolyabb univerzum mint az SC-é, de hát ez természetes. jöhetne valami hasonló rts mint az SC, csak warhammer 40k-s, elő sem venném soha az SC2-őt
....nem a dawn of war 1-2-re gondolok, az nem az igazi...mmo majd lesz belőle...na az lesz a végzetem 
-
albertboy
tag
Van, aki még SC2 alatt is unatkozik.
HoloDrone! -
Ptech
addikt
Hydra szerintem jobban mutatna, meg könnyebb is megcsinálni talán, mert a Mutának van az a lenyúló része, amivel együtt már nehezen fél bele egy itteni avatarba, a feje meg közel sem olyan felismerhető, mint a Hydra..
D1Rect: Nekem nem jön be, ennyi, inkább leülök és előkapok valami régebbit, mondjuk Ground Control, Warcraft 3, ilyesmi.
-
föccer
nagyúr
válasz
Winner_hun
#4476
üzenetére
Hát ja, lassan nekem is kellene néznem valami egyéni avatárt ...
Warhammer téma: Én meglehetősen sokat játszom vele. Igaz nem a gépen, hanem a tabletop változatával... Igaz egy picit drágább, meg időrablőbb, de tagadhatatlanul sokkal szórakoztatóbb is

Üdv, föccer
-
sith7
félisten
válasz
Winner_hun
#4481
üzenetére
Ühüm ...
-
sith7
félisten
válasz
Winner_hun
#4476
üzenetére
Ez most + vagy - ?

-
Thome
veterán
-
Ptech
addikt
Nekem is volt olyan, hogy bevittem a laptopom szervízbe, mondtam nekik hogy megrepedt a képernyő kerete, de ez még nem is olyan zavaró, a HDD-n viszont van 66 rossz szektor. Erre kicserélték a keretet, meg az alaplapot. minezt két hét alatt, a wincseszterhez hozzá sem nyúltak. Persze pont aznap kellett elutaznom, így nem is vettem rögtön észre..
ON: Tud valaki értelmes RTS-t mostanság, hiányom van
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
Alg
veterán
Nah megvan 1-2 alap buildem, már csak tesztelni/csiszolni kell majd őket kicsit...
viszont Lenovoék nem olyan rendesek mint hittem, visszadobták a gépet egy sima "test ok, belső tisztítás" jelszóval. Pedig mondtam a srácnak, hogy minden lehetséges módszerrel tisztítottam... Nem értem miért kell minden customert hülyének nézni

Jövő héten azt hiszem megeresztek feléjük egy erőteljesebb telefont. (Nem hittem, hogy pont a Lenovonál kell asztalt vernem garancia-ügyben
) -
Ghoosty
őstag
Mióta nincs béta, olvasgattam más magyar fórumokat, így számomra ez az "imbaság" friss élmény. Ráadásul nincs olyan patch megjelenés, amelyet ne követett volna "miért nem nerfelik már a marát" beszólás.
A cannon rush az ilyen mindent vagy semmit próbálkozás. Ha észreveszik, akkor veszítettél, ha nem, akkor nyertél. Mikor először találkoztam ilyennel SC1-ben, csak lestem, hogy de hülye, mi a szartért rak ide egy pilont, minjárt kész a barakk, azt le is szedem. Hát nem így történt.
A sírás meg bármilyen rush miatt megvan, pedig ez is a stratégia része, hogyan old meg, hogy ne legyél védtelen, de legyen megalapozott a termelés.Alg: A roach miatt először azért sírtak mert imba, aztán azért meg túlnerfelték. Te tény az is közkedvelt a rinyálók körében.

-
Thome
veterán
Úgy tűnik mégiscsak fogunk lanozni...

-
sith7
félisten
válasz
Ghoosty
#4452
üzenetére
Szerintem az inkább a béta elején volt, amikor még tényleg nem volt ellenszer, meg még nem jutottak el az emberek a saját tempójú gyors termelés/építkezés/gyártás - ig, addig az mmm - mel bezúzták őket, akkor volt sok sírás, de azóta , annyira nem jellemző.
Inkább a cannon rush, beleépítkezett a hátamba, oldalamba, feljáróm elé stb. beírások voltak, amik így szivatták a népet.
-
Ghoosty
őstag
Majd megnézem milyen (és mennyiért) lesz az új kieg és akkor eldől, hogy visszatérek-e. Amit eddig megtudtam az tetszik. Szóval tényleg csak szünettartásnak néz ki.
Én sose voltam kocka WoW-os, mert annyi szabadidőm sose volt, de azért a normál tartalmat végigcsináltam.Thome: A WOW is ugyanolyan játék, mint a többi, azt is lehet nolifer módon játszani és lehet ésszel is.
Ennyi off elég lesz.
D1Rect: Már a marine is imba? Eddig csak a mara volt az.
Azon mindig akkorákat röhögök, mikor valaki kikap és lenoobozza a győztest. Kaptam már ki én is nálam rosszabb játékostól, de akkor, abban a pillanatban ő volt a jobb, azzal a taktikával szemben nem bizonyultam elégnek. Ez akkor szokott előfordulni, ha nem derítek.sith7: Annyi sírást, mint amennyi az MMM miatt van, én még nem láttam. Én is buktam már be ezt a kombinációt, meg fogtam is meg, így sose találtam op-nak.
-
Ghoosty
őstag
-
Ghoosty
őstag
Hogy ti mit míveltek itten???
Büntiből, mikor újra lehet bétázni, megverek mindenkit egy jó nagy MMM gombóccal. Azért azzal, mert az miatt sír mindenki.

Sajnos, induláskor már nem tudok veletek tartani, de amint lemegy 12 alá az ára, akkor csatlakozom.
Jelenlegi állapotában ez a BattleNet 2.0 nekem se tetszik, főleg a ladder bugjai, de én optimistán tekintek a kész verzióra.
-
sith7
félisten
válasz
Winner_hun
#4435
üzenetére
Nem gyenge ...

Wolverine
Én azért bizakodom
-
Thome
veterán
válasz
Winner_hun
#4427
üzenetére
Ja cheaternoob!

![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
sith7
félisten
válasz
Winner_hun
#4426
üzenetére
Anyáááááám
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
És iwiw - en se üziztek többet ?

-
Thome
veterán
válasz
Winner_hun
#4424
üzenetére
Tudtam én hogy CHEATER vagy...

-
sith7
félisten
Ezért mondom, hogy ez a ligarendszer ami most van nem az igazi, tuti más lesz a teljes esetében
A béta ideje alatt nyertem meccset a létező összes ligából (bronze - diamond) játszó emberek ellen, meg ugyanígy vesztettem is el, most akkor én melyikbe is tartozom ?

A ti ligátokba biztos nem , mert én - veletek ellentétben - nem vagyok profi

-
Thome
veterán
válasz
Winner_hun
#4421
üzenetére
Továbbra is fenntartom, hogy neked nem osztottunk lapot, így kérlek szépen maradj csöndben!

Avagy KUSS!

-
Thome
veterán
5-ös lose streak után még diamond ligásat ad be, hátha legyőzöm, akkor nem tudom mit írkálod a winstreaket. Ne fárassz már, fáradt vagyok ehhez a bullshithez amit most írtál. Szar a rendszer, de lehet azóta meghegesztették.
Ne méregből írj, hanem gondolkozz józan ésszel. Hány órát öltem bele ebbe a játékba, csak a bétába? 50-100 órát 1 hónap alatt? Önkínzásból tettem? (Nem kell válaszolni)
Szerk: Nem azt írtam hogy losestreak, csak hogy gyengébbek után még erősebbeket adott. Szerinted az a rendszer okés, ha vagy 5-6-7-es lose streak után még diamond ligás ellenfeleket dobál be?
-
sith7
félisten
Itt senki nem profi - elnézést attól, akit megsértettem - , de értem mire gondolsz
Ez a ligarendszer is olyan dolog, hogy amikor az utolsó reset előtt diamond - ba voltam, ott volt olyan, hogy platinásat, goldosat vertem kettesével, de jött egy silveres valami 86 lejátszott meccsel, aminek a felét nyerte, és lenyomott , mint a bélyeget
Itt a placement meccseket 5-0 - ra nyertemReset után, bronze ligába tudtam csak bejutni , és nem bírtam még silverbe se menni
Amúgy igazad van érdekesen működött a rendszer, de szerintem a teljesben már jó lesz
Mondjuk 2v2 - ben is volt olyan, hogy 2bronzet kaptunk, de volt olyan is, hogy diamond+platinát ... mi meg goldok voltunk

-
Thome
veterán
Nem favored, hanem saját szemmel profil nézés, ahol bizony diamond + platinum liga volt írva.
Még nem döntöttem el véglegesen hogy megveszem-e vagy sem, amit írtam, az meg hirtelen felindulás volt. Valami akcióig viszont biztos várok, 12-nél nem szándékozok többet rááldozni. Ha pedig a CE lesz 20, akkor pedig azt veszem meg. Attól függ melyik éri el hamarabb a megfizethető árat.De télleg, mérnem csinálnak ultrabrutállow csoportot a Bronze alá?

-
Thome
veterán
Nem vagyok profi játékos, és sorra kikaptam, ezért nem értettem, hogy miután a gyengébbektől is kikaptam, még erősebbeket dobott be a rendszer...

Nem hogy nem vagyok profi, valamiért szar is vagyok ráadásul.
Általában én kezdem a legjobban a menetek, az én makróm a legjobb, de valahogy elszúrom az egészet.. -
Thome
veterán
Mondtam hogy nem fogok ezzel a szarral már többet játszani, de wazze rajtam van, jöjjön már a féz kettő...

Új hozzászólás Aktív témák

- Motoros topic
- Gaming notebook topik
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Google Pixel 10a – évismétlés
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Vicces képek
- Torrent meghívó kunyeráló
- Az aktuális Xbox konzolokon is megfogja majd a játékos kezét a Copilot
- QNAP hálózati adattárolók (NAS)
- További aktív témák...
- Szuper áron eladó dobozos Asus Vivobook 16 /Ryzen 5-7530U/16 GB RAM/256 GB SSD/FHD+/IPS/16"/Gari/
- 193 - Lenovo Legion 5 (15IRX10) - Intel Core i7-14700HX, RTX 5070 (ELKELT)
- iPhone 13 Pro 128GB Graphite -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4475
- Sony PS3/PS4/PS5 és kézikonzolok Okosítása és Szoftveres szintű javítása - MÁR 13.00-S PS4 IS!
- BESZÁMÍTÁS! ASUS TUF GeForce RTX 3080 Ti 12GB videokártya garanciával hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest


....nem a dawn of war 1-2-re gondolok, az nem az igazi...mmo majd lesz belőle...na az lesz a végzetem 









most meg eve online-ozok, az jobb 



