-
Fototrend
A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.
Új hozzászólás Aktív témák
-
AlyArkhon
őstag
B.U.É.K.

-
AlyArkhon
őstag
Ha már így állunk akkor én meg azt szeretném megköszönni, hogy egyáltalán ott lehettem és nézhettem a meccset
többet nem igazán tudtam tenni a győzelem érdekében. hiába no a vas az oka 
-
AlyArkhon
őstag
Néha jó az a cannon , csak én az ellenfél lejárata elé rakom hogy ne tudjon kiexpelni , közben meg gyártom a Phoenixeket . Van hogy meg se próbálja leverni a cannont de az meg egyértelmű muta powa >>ezért gyártom a Phoenixeket. Jah meg néha ugye Nydus is szokott érkezni , de Phoenixel azt is lehet védeni + ha masnem leverem a probeokkal. Igaz ez amit leírtam ez inkabb zergek ellen jött be nekem és az én SZINTEMEN mielőtt valaki megkövez, hogy ez hülyeség !
Csak az a fránya korai cannon jöjjön be , utánna már álltalában nincs gond .
-
AlyArkhon
őstag
Jó reggelt
arcok
Visszaolvasgatva látom zajlott itt az élet rendesen .
-
AlyArkhon
őstag
Boldog karácsonyt mindenkinek !

/ azért még toljunk pár meccset délelőtt /
-
AlyArkhon
őstag
Nem értem ezt a feldobós rendszert
Sorra verem el vereség nélkül az enemyt , bronze >> gold >>silver >> bronze >> silver stb... és mégsem . Na mind1 , a játék az játék . 
-
AlyArkhon
őstag
Nos vissza jött végre a Quick Search .
Lehet tolni rogyásig -
AlyArkhon
őstag
Reggel 3 óra és csak várok a serora
Éppenhogy lefejeztem egy ellent , meg ki is halt a Quick match .
Máskor is szokott ilyen lenni ?Jah igen , ha erre válaszol valaki a kövi 3 órában akkor nem én vagyok az egyedüli kocka

-
AlyArkhon
őstag
FUN-törpikus ellenfeleket kapok .
Az utóbbi 1 órában voltam már cheater, hacker meg mittuménmégmi .
A gyerek kb 3 probeal próbálta elkapni a probeomat aztán csatlakozott az üldöző táborához 1 stalker és még ugy is mentem 2 kört a bázisán
Erre mit lehet tenni, kiexpeltem goldra + csinaltam 7 Warpgate + Warp a bázisára -. Rombolom a bázisát ő közben bőszen támad , aztán fél percel később már nagyobb segerem van a mainen mint neki
. Erre bezzeg egyből " cheater " .... 
-
AlyArkhon
őstag
Látom hiányzik egy jó rész a topikból

-
AlyArkhon
őstag
Elvagytok .

-
AlyArkhon
őstag
Legyőztem egy csákót aki hasonlóan hozzám bronzliga 5.ik helyen rostokol. Nem bírta elviselni ezért mondta toljunk egyet multiba. Nem vagyok ellene semmilyen szintembelivel való versengéstől . 5/5-öt hoztam mind másik pályán
A gyerek már fckfckfckfck meg hasonlókat irogatott de nem nekem csak úgy káromkodott.
Ez így reggelről jól esett .
-
AlyArkhon
őstag
Én sem csak amikor a párom délelőttös kiviszem a buszhoz 4:30 kor és utánna már mit csinálhatnék ?

Marad sc2 estig .

-
AlyArkhon
őstag
Van ma valaki délelőtt ? ha igen ts pl...

-
AlyArkhon
őstag
Szép volt . Veszteni meg nem tud pár emberke , akiknek a nyelve helyett inkább valami mást látnék szivesen a szájában , Legutóbbi két divisionkbeli elsőhelyezettünk annyira nem bírta elviselni a 45 perces meccs vereségét, hogy mikor már közeledett a vég elkezdett pausolgatni beírkálni faxsagokat + hogy fel leszunk dobva a blizznek mert tuti csalunk stb..
És ha ez nem lett volna elég éppen miutan kiléptek még vissza írtak hogy mi vagyunk a kis köcsög xxxxxxx csíterek . Nah ezt már azért ne , ezért már eltolok egy reportot blizznek .
Ha akarnak foglalkoznak vele ha akarnak nem , de én nyugodtabb leszek tőle.Hátha kis sdőre lenyugtatjak a két barom tagot.

-
AlyArkhon
őstag
Még 55 perc és start

-
AlyArkhon
őstag
Akik fent voltak team speak en azokanak és akik fel szeretnének jönni azoknak is .
addres : dragston.hu port : 9987 Star Craft 2 szoba password : protosFent vagyok már várom hogy eljöjjön a 10 óra

-
AlyArkhon
őstag
Most éppen milyen ts en vagytok fent ?

-
AlyArkhon
őstag
válasz
iSonic
#13968
üzenetére
Holnap kiderül hogy mennyire is jó . Olvasgattam a chetet közvetítés alatt, és ott is voltak akik dícsérték aztán jött is a válasz rá " ..az ellenfél sokat rontott " stb.. olyasmiket is írtak hogy kár hogy oGsMC lesz az ellenfele mert állítólag ő a legesélyesebb. Így sajna még kevesebb az esélye újdonsült Eus Pro Gamerünknek , de azért szurkoljunk neki .
-
AlyArkhon
őstag
Holnap délelőtt 10-kor oGsMC vs. LiquidJinro remélem sokkal élvezetesebbek lesznek a meccsek.
Ezek a rusholgatások már még sc1 idejében is az agyamra tudtak menni , 1 bajnokságot majdnem 1 zerg rush miatt buktam el

-
AlyArkhon
őstag
válasz
föccer
#13961
üzenetére
Valóban. Nem bírnak lebonyolítani egy ilyen eseményt, tseppet égető érzés lehet., na pont ebben a pillanatban szólalt meg újra a zene , és yeeee vissza jött a két riporter is ..
Remélem elkezdik már végre . . .
" lost the internet " " change computer " azt a rohadt ...... ki sem mernék ilyet mondani egy ilyen eseményen

-
AlyArkhon
őstag
Yee baby ..
Vége is az első meccsnek . Jó lesz itt mind a 7 meccs -
AlyArkhon
őstag
[live] ha valaki szeretné nézni
van fent már pár emberke -
AlyArkhon
őstag
Már le is tolták a meccseket ?
itt [replay] szoktam megnézni és már nincs benne a mai eseménybe csak azért gondolom hogy hamarosan csak fellesz már töltve .
Valaki egy normalis stream elérhetőséget tud linkelni ?
-
AlyArkhon
őstag
válasz
Winner_hun
#13929
üzenetére
Szép súly az a 20 kiló pláne ha a testtípusod is a szerencsés kategóriába ( ektomorf << mezomorf >> endomorf ) tartozik . Pl jómagam inkább tartozom az utóbbi kategóriába "hízásra hajlamos és könnyen növel izomtömeget " viszont ez miatt 3 év alatt 115 kg-ról felcsúsztam 127 kg-ra tömegileg. És mivel elég intenzív volt az edzésünk így nem csak zsír vándorolt ránk a pár év alatt
Mondjuk az óriás pizza kettőnknek nem volt gond , igaz előtte már bemelegítettünk fejenként 2 db hamburgerrel . -
AlyArkhon
őstag
Otthonról írok mivel az utolsó két hónapra már szabadságoltam magam
Tudod aki mer, az nyer . Én mertem, külföldön melóztam és nyertem.
Vicc nélkül pedig szombat óta légcső-hurutom van + 38-39 fokos lázam van non-stop amikor a lázcsillapítók beszedése közti pihenő idő telik és majd fel borulok
Ebben az 1-2 órában amíg viszonylag magamnál vagyok megpróbálok replayeket nézni meg PH zni .Amúgy meg ha nem számítanának az anyagiak ( mai világban ez ugye lehetetlen
) a könyvtáros meló lenne a legjobb meló a világon . Volt egy netes haver akivel elég sokat wow-oztunk és miután akármilyen időpontban is mentünk instázni vagy questelni vagy akármi ő mindig fent volt, volt hogy nem válaszolt egy ideig de szinte non-stop gamer volt. Eltelt pár hét talán hónap is mire megtudtam valakitől hogy könyvtáros 
-
AlyArkhon
őstag
Most értem haza ha van valaki akkor tesztelhetnénk

team speak re gyertek fel csak jobb ha közben tudunk komunikálni.
team speak 3 Address : dragston.hu Port : 9987 Starcraft szoba jelszó protos
-
AlyArkhon
őstag
Jaja, akkor sem írom be hogy Vesztessz ha már 100%. Max egy gg amikor már tutira nincs semmije sem , de álltalában vagy megelőznek vagy már kilép mire írnék.

Holnap délelőtt lesz valaki 10-11-től ? Szeretném valakinek a segítségét kérni szeretnék kipróbálni pár dolgot zerg ellen protossal .
-
AlyArkhon
őstag
válasz
föccer
#13783
üzenetére
Te nagyon fanatikusan tolod ezt az arcsi pont gyűjtést
Gondolom nem elsőre sikerült megcsinalni a küldik nagy részét brutálon ? én még csak a chalenget toltam ki goldra mindet, abban is volt pl a pajzsos ( sentry+HT) aminél már azt hittem ki sül az agyam mire gold lett . Egyébként meg tök hasznos mert magamtól sosem gondoltam volna hogy 10-12 db sentry simán szétszed 4-5 db Mutát. Csak hát kinek van annyi sentryje . 
-
AlyArkhon
őstag
Este poénja ( nekem legalábbis az ) . Ellenfelem protos eltelik kb annyi idő amíg megépítek 3 gatewayt és legyártok egyből kb 6-9 db zaelotot . Furáltam is hogy favored enemy és nem jön deríteni
körbe jártam gyorsan a bázist és láttam fél szememmel ahogy rakja le a pylonokat
már amikor elkezdte akkor volt pár db zelam nem tudom hogy gondolta de nem zavartattam magam toltam tovabbra is kifelé a zelakat, Kb 12-14 db zaelotom volt amikor írja hogy "You will Loose
" Erre odasétáltam a cannonjaihoz és levertem neki az összeset. Ezek után nem igen kellett sokat gondolkodni hogy mit is kell csinalni . Warp + DT . hamar kilőttem a csávót 
Kár hogy nemvolt időm írni neki , miután kiléptem akkor meg már disconnectid volt
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
AlyArkhon
őstag
Np . gondoltam hogy valami ilyesmi miatt tüntél el oly hirtelen .
Toltam ma is párat de mind win lett. Arra jöttem rá , hogy a szintemen ha nem keveredek bele az early gamebe és legyártom a szokott mennyiséget, akkor már az sem gond ha támadás közben betámad az ellenfél
+ ugye álltalában observerrel megn ézem mire készül az ellen és az alapján lépek én is
Most még bejön a teknikám , ha pl terrán elfalazza magát mert miért ne tenné ugye akkor szépen hátulról kinyitom a bázisát . 
-
AlyArkhon
őstag
Bocsesz az előző hsz-ért, jó bő lére szaladt.
Ilyen sorozatok kellenének nekem mint ami ma este szaladt le . sorozatba nyertem a +30 pontokat slightly favore es favoredek elllen
0 vereség . pedig voltak izzasztó 20-30 perces meccsek is . Nem tudom mi volt most velem . A párom felidegesített, lehet megjátszom ezt minden este 
-
AlyArkhon
őstag
Azért raktam le ugy a 2 db gatewayt hogy zaelottal közé állva ne tudjon atfutni . Aztan persze 1 Z-m volt így hamar leverte es probaltam falazni egy készülő pylonnal , közbe megnéztem hogy mennyi a sebzese a lingnek meg a probe nak és gondoltam mivel probom volt 18 db akkor megolom azokkal a készülő zaelotok meg fogjak a kovi hullamot. Egyszer csak lesz annyi zealotom amit mar nem bir attorni es onnan mar en vagyok előnyben .
De szerintem most is ez történt , kiköltekezte magat a rushra 6pool aztan meg csak pislogott amikor megérkeztem a Zaelot+Stalker+Immortalokkal .

A hold parancs is biztos jo de akkor nem igen értem volna vele sokat , 1 db zelot ugy is meghal .

A plyonos teknikat meg mi sem természetesebb hogy hasznalom vagy warp formajaban . Mondjuk egyre gyakrabban hasznalom mar a stalker bindjet + colossussal párost , főleg terran elkezd falazgatni meg a tankjait is a lejáró oldalára rakja , aztan amikor megérkezek a masik oldalról 20-25 db stalkerrel + 3-6 db colossussal akkor meg van pislogás

-
AlyArkhon
őstag
Akkor igazából lényegtelen. A makrózással kapcsolatban annyit, hogy ez a kis gyakorlás az utóbbi 2 napban gép ellen úgy néz ki igen jót tett + az a pár jó tipp. Most toltam 3 1v1-et és mindet hoztam könnyebben is mint gondoltam. Visszanéztem mind a 3 meccset ( 2 ellenfél favored volt (igaz azt nem is néztem hogy hanyadikak a sajat listajukon mind 1 )) és már az első pár percben is volt külömbség . Income szintjén egységek szintjén fejlesztésben is .
Szépen lassan haladok felfelé , már csak 4 kiadó hely van felettem 
-
AlyArkhon
őstag
válasz
Ghoosty
#13741
üzenetére
Mennyinek kéne lennie az APM-nek vagy mennyi szokott lenni azoknak akik profin tolják ? Átlag nekem 35 körül mozog, gondolom ez nagyon kevés bár nem is igazán értem mi tolja fel az átlagot . Azt megfigyeltem hogy van hogy majdnem 150-ig is felmegy de aztán hirtelen le is esik

-
AlyArkhon
őstag
válasz
kovsol
#13734
üzenetére
A meccs végén amikor már csak hülyülésből kóboroltam a dronnal akkor láttam csak hogy te meg mar kitelepültél hegyre-völgyre

P vs. Z
Kaptam a ling rusht és már gondolkodtam is rajta, hogy lépek is kifelé amikor megnéztem hogy mennyi a sebzése a lingenek és mennyi a drone omnak
Fogtam a dronjaimat es lírtottam a lingeket. Aztán megint jött megint jött de előbb útóbb már több lett a zaelotom mint amennyit le bírt volna ölni . Útólag visszanézve láttam hogy 6 hatcheryvel kezdett 
Itt a videó erre kíváncsi lennék mit mondotok [PvsZ]
-
AlyArkhon
őstag
Nem tudom ki írta hogy Immortal kell nagyon mert erős unit de
igaza volt
. amióta 2 gateway után megy a robotic és jönnek az immortalok azóta elpicsázgatom az enemiket . Biztosan hozzátesz a jó pár meccsnyi botozgatás is, amikor a makrozgatást tanulgattam, game eleje már egész jól megy de ha sor kerül olyan meccsekre mint Kovsol + mid gép vs Kisleki + én akkor ott még széthullás van .Öcsém annyi egységgel jönni

-
AlyArkhon
őstag
Az elmult 4 ellenfelem zttt mind rusholtak és mindent meg is nyerték . Nem értem már megint nem tudok megfoni egy rusht
Mit kéne csinálnom hogy tudjam tartani a sok sok rusht ? Csinaltam dark templart , addig jo is volt meg jott a nagy rush hullam , mert allandoan nem tud deríteni a terran sem, de amikor megyek tamadni mar ott var a légvédelem amivel el is uszott a dark templaros tamadas . Warpolni nincs idő mert jön az áradat , ha folyamatosan , falazni hiaba falazok elobb utobb attorik azt is .. 
-
AlyArkhon
őstag
Egyébként hasonlóan gondolom én is " (de jo nekem itt...igy legalabb izgi meccseim vannak, es van sikerelmenyem is)" , egyre többször sikerül jó meccseket tolni erősebb playerekkel is mégha meg is vernek . Viszont sokkal kevesebb rush érkezik az erősebb mezőnyből mint a velem egyszintűektől , lehet azért mert mindenki vadul hajszolja a feljebb jutást ? Holott ha játszol >> fejlődsz >> alap hogy előbb utóbb ugyis feljebb jutsz .

-
AlyArkhon
őstag
Szerintem értelmetlen ezt a témát tovább fejtegetni leírtam privátban is de leírhatom ide is . Valószínűleg igen én értettelek félre és éreztem személyesebbnek a hsz ed tartalmát mint kellett volna. Galibát csináltam belőle magamnak rendben sry . De mostmár tényleg hadjuk ezt. Pláne hogy tényleg segítettél is tanácsok game stb...
Rossz pillanatban rossz helyen esetem... Sry

-
AlyArkhon
őstag
Némiképpen azért túlzásba estél az előbbi hsz-eddel úgy érzem . Gondolom azért kérdem tőletek mert ti már tapasztaltátok amit kérdeztem. Nem azért kérdem amúgy mert annyira nagy szám lenne , pont nem érdekel hogy lépek-e egy ligával feljebb vagy nem, leszek e valaha is gyémánt ligás vagy nem , csak érdekelt ... jah és bocsmánhogy kérdeztem valamit .

-
AlyArkhon
őstag
válasz
Winner_hun
#13648
üzenetére
oks. Köszönöm .

Amugy is jobb érzés leverni azt akinek Favored vagy Slightly Favored van a neve felett

-
AlyArkhon
őstag
válasz
Winner_hun
#13646
üzenetére
Értelek de nem én választom az ellent. Vagy ezek szerint teljesen automatikus a rendszer ?
-
AlyArkhon
őstag
A szint váltás ( bronze-ból pl ezüstbe ) az hogy működik ? Van egy alap feltétel vagy valami más ? pl benne kell lenned egy ideig az első 5 be vagy valami hasonló ?
-
AlyArkhon
őstag
Offline a server .
pedig éppen készültem letámadni már a zerget 
-
AlyArkhon
őstag
Annyira élvezem, hogy azért néha kapok velem egyszintű ellenfelet is
ilyenkor már no para van és zsír a játék, álltalában meg is nyerem a gamét. Most bronz 7. Azt írta valaki, hogy ugy kb 50 game után áll be a normális helyezás alapján történő ellenfél keresés . Ezt az összes gaméra kell érteni ( 1v1,2v2...5v5) vagy külön mindeggyiknél min 50 game ? -
AlyArkhon
őstag
Este volt egy terrran ellenfelem akivel egész jó meccset toltunk , kb egyforma szintünk miatt egész kiegyenlített volt a játék . Én romboltam az ő bázisát ő az enyémet de az a 3 db Thorr amit legyártott szinte magába nem sok mindent ért a közel 25 db Stalker ellen . Nem maradt semmije csak 1 command center 1 barrack 1 factory amiket 50 percen keresztül reptetett össze vissza. Az volt a gondom hogy pont nem volt annyi nyersanyagom, hogy ujra tudjak gyartani , így a maradék 10 stalkerrel kellett vadászgatnom a 3 épületét.
Hogy az elmebeteg mit élvezett ezen az endgame-en nem vágom , kérdeztem tőle hogy mi az édes anyja baja van erre vissza írja hogy " miért ? "
-
AlyArkhon
őstag
Kovsol privát ment és amugy meg thx a rengeteg infót.

-
AlyArkhon
őstag
lesz ma este körmérkőzés ? ph war

-
AlyArkhon
őstag
A makrókat ti hogyan használjátok ? 1-9 q-p a-l y-m szóval ezzel azt szeretném kérdezni hogy érdemesebb erőltetni azt hogy megszokja az ember a csapatok és egységek mozgatását irányítását billentyűről ? Vagy bronz ezüst csapatoknál még elmegy az egerezgetés , inkább ismerje meg az ember az egységeket mind a 3 fajnál ?
-
AlyArkhon
őstag
válasz
Tuco Ramirez
#13440
üzenetére
Á már nem vagyok elkeseredve , az reggel volt mert piszokul mérges voltam
Már alig várom, hogy hazaérjen haverom aztán toljuik tovább a 2v2.Tényleg , amugy ha nincs elegendő enemy a saját kategóriádon belül akkor random akárhonnan dob be ellenfelet pl akar diamond osat is ?
-
AlyArkhon
őstag
válasz
Ghoosty
#13439
üzenetére
Szerintem ahogy indult a game egyből küldte is hozzám az scv-t , aztan mire oda értem hozza mar indult neki a forge, közbe kitelepültem oldalra és nem figyeltem mi van a bázisom előtt ."szerintem itt hibaztam " Amikor elindultam távolabb EXP elnil akkor már a bizisom előtti placc szélén pakolgatta a canonokat . Mire elkezdtem volna gyartani az egysegeket ( volt mar 2 gateway em is ) addigra a canon ok mar a cybernetic coreomat lőtték.
Szal én toltam el , ebből is tanultam .

-
AlyArkhon
őstag
Nah ez az 1v1 ez így fél 5 kor eléggé odabasz . Azon gondolkodom lassan, hogy mit vágjak már a falhoz
nem létezik hogy csak ilyen atom über monitor-szemű életre nem való starcraft lények ülnek a gép előtt. Olyan zakókat kaptam, hogy lassan elmegy a gamétól is a kedvem 
Azért hozzáteszem , hogy akinek nem inge az nem veszi magára .
-
AlyArkhon
őstag
Meg van az első besorolásunk haverommal, miután 1-szer sikeresen kiléptünk pont amikor megtalálta az ellent , 1 szer meg atom bebuktuk egyből az első percekben a taktikunkat , így 10 game ebből 4 winnel Bronze liga 29.ik helyezése jutott .
Sok sok dolog van amit nem látunk még át ok , de valamit azert jo lenne tudni pl game elején hogyan lehet kideríteni azt, hogy mire lehet szamitani az ellentől ? Vagy ez így túl nagy kérdés ? Kigondoltunk egy olyan dolgot, hogy én cannonozok mint gép haverom Kisleki meg tolja a ceriereket szal ő fejlődik amíg én fedezek eleinte , persze közben én is fejlődök ahogy csak a nyersanyagom engedi. ( Colossus, esetleg void ha kell ) , Tök jó, hogy néha jön az ellen és csak pislog hogy mi ez a sok cannon
. Mire rájön hogy fejlődni kéne addigra meg mar késő , mert jöhet Thor okkal + akármivel haveromnak mar kész szinte a fullos cerrier csapat .A legjobb meccsünk az volt (és a leghosszabb is 43 perc kb)amikor szintén ez a cannonos /cerrieres technika ment részünkről , az ellen tp meg mivel látta hogy nem támadjuk kitelepült ahova csak tudott. Gondoltam mivel nem zaklatott agresszíven az ellen ezért inkább jobban a fejlődésre figyelek , igen ekkor jött a fekete leves jött a támadás és először engem radíroztak 0 ra , aztan meg haveromat majdnem . 2 cerrierje maradt nekem építő emberem ,és ami utánna jött az volt a szép. Kis apró egységekkel ott csipkedtük őket ahol csak tudtuk és bár már dark templárokkal is jött a protos mégis sikerült felállni a földről sőt meg is nyertük a csatát .

-
-
AlyArkhon
őstag
Yes ... Az apró öröm is öröm .
Végre kaptam egy velem egyszintű játékost aki hozzám hasonlóan épphogy tolt pár partit és nem volt pro. PvT én voltam protossal és bár sokszor azt hittem már eldőlt a meccs a végén mégiscsak legyőztem ., 
És igen én már ennek is örülök .
Az előtte lévő ellenfelem végig írta az első 2 percet + 1 db építő egységgel rohangált a bázisomon én meg próbáltam elkapni
Mégis ahogy vissza néztem a replayt azt láttam hogy a csávó írkálás közben teljes gőzerővel fejlesztett és épített. pffff Az esélytelenek esélyével indultam ellene .
Emlékszem hogy írt valamit meccs elején " 40/0 " meg kérdezte hogy pro vagyok-e
Ezek szerint már akkor nyugodtan fel is adhattam volna , csak ugye én félre értettem azt hittem mar 40 szer kikapott és 0 szor nyert. 
-
AlyArkhon
őstag
SZiasztok. 2 napja kezdtem el a starcraft 2-őt , eggyel sokat toltam így nem csoda megtetszett ez is , meg is vettem haveromnak is , csak az a bajom hogy ő napközben alszik.
Ha van valaki aki szintén kezdő és van ideje gamelni az küldjön egy privit és felveszem friendsnek vagy elküldöm neki a mail címemet ,.
-
AlyArkhon
őstag
válasz
Armando_19
#506
üzenetére
Na az jól sikerült ...

Igaz hogy nem Starcraft , hanem még a jó öreg redalert ( első rész ) amiről mesélni akarok , de a verseny tisztaságához kapcsolódóan .
A suliba ahova jártam , rendeztek egy versenyt . Starcraft , Doom 2 vagy 3 ( nem emlékszem már ) , es Redalert .. Álltalában még órák helyett is a számtech teremben lógtam , főleg technikumban , és nyomtam még annó a redalertet , és a starcraftot . Eljött a verseny napja , szoltam haveroknak , ők is lejöttek , beirattam őket mint odavalósíakat , aztan elindult a verseny .. Nevezéseknél sokan azért nem neveztek , mert két nevet figyeltek hogy fel van-e irva .. Doomnál haveromat keresték , Redalertnél meg az enyémet ..
.. És mi ott voltunk ...
Haver aki Doomban alázott mindenkit , ő volt igazából az eggyetlen nagy ellenfelem ..Mit adott a szerencse ( no meg a tudas
(vicc)) , sikerült egészen könnyen megvernem ..
Ez 1v1v1v1 verseny volt mar az elodontő , a másig agon unokatesóm jutott tovább , de hozzá kell tennem azert , mert mákja volt , valahogy egymast tamadtak a tobbiek ( figyeltem mikozben jatszott ) , ő meg a végén lenyirt mindekit mamutokkal ... Nem nagy kunszt ..
Így kerültem vele össze az utolsó 1v1-ben . Igazából ő is meg én is tudtam , hogy nincs esélye ellenem , kb egy héttel előtte kezdett el a gameval jatszani amikor szltam neki hogy verseny lesz jöjjenek le jo buli lesz . És mit adott az isten , amiko levertem a bázisát betámadott egy szervezett sereggel , és lenyomott-.. ... Kurva ideges voltam , mivel egy ember aki egy hete játszik egy gaméval annak fogalma sincsen arról hogy kell összeállítani egy csapatot .. Erre látom felállni mellőle de sunnyogósan , a nagy ellenfelemet ..

Azt hittem megverem a helyszínen .. Természetesen mint utóbb kiderült jó pár tanácscal ellátta , méghozzá aljas módon , mert sokan körbe álltak ( nézősereg ) , először engem figyelt , utanna ment oda hozzá ...

Van ilyen is ..
-
AlyArkhon
őstag
válasz
Armando_19
#501
üzenetére
Régi szép idők bizony bizony ...
Mi heteket toltunk le a Starcraft előtt , azok voltak ám a szép idők ...
Egy nagy meccset nem fogok soha elfelejteni , unokatesómmal meg haverommal nyomtunk egy full méretű térképen 1v1v1-et szal egymás ellen , de raktunk be egy zerget is meg egy terrant is ellennek ... Én lekerültem a jobb alsó sarokba , haverok meg fent voltak a bal felsőbe kb ... Átcsusszantam mihelyest lehetett egy zerg építőemberé , s elloptam . s elkezdtem felépítkezni az egységeiből .. Nem szoltam haveroknak , mert ugyeggyeztünk meg a game elején , hogy allisok leszünk amíg a két ellent ki nem nyirjuk ..
,, igen ám , csak közben unokatesóm odasúgott havernak , hogy kössenek szövetséget , ( amit én csak az első támadásuknál vettem észre , hogy miért kétszinűek a carrierek
)..
. Jöttek is szinte egymás után támadni , de addigra akkora seregem volt protos zerg kompozicióból , hogy a támadásból mind a ketten menekülésre váltottak ..
És a meccs vége az lett , hogy eggyöntetűen kijelentették , hogy : '' ez nem igaz , egyedül levert kettőnket ''

Ja egyébként bajnokságot is majdnem nyertem Starcraftba , de rohadtul ideges lettem , amikor az első helyért játszottam egy muksóval .. .Bakker zergekkel betámadott az elején és végem .. csak lestem ....sokáig csak járt az agyam , hogy lehettem ilyen mafla , ilyen miatt veszíteni el egy versenyt ...
-
AlyArkhon
őstag
válasz
Armando_19
#499
üzenetére
Az tuti hogy lesz benne annyi tactikai lehetőség , hogy csak győzzünk kiokoskodni valamit ....

Egyébként meg a Carrier az tényleg nem volt egy nagy durranas , márcsak azért sem , mert álltalában az ellenfél nem élte meg , hogy megpillanthassa a versenyeken
Bár mi haverokkal nyomtunk olyan csatákat is ( időkitöltés gyanánt ) , hogy fél órig senki sem támadhatott , vagy pl először lenyomtunk két gépet felszedtük a technológiáját , utanna meg 15 perc fejlesztés , és csak utánna csata .. Néha szerintem az is kell , de teljesen más tactika .. Taktika ?? A hosszú gamékban nincs is taktika , csak gyartas halomra ..

-
AlyArkhon
őstag
remélem ebben mar az összes fajjal lehet majd átállítani egységet a saját oldalunkra ..
mert ugye én a brutál hosszú gamékat szeretem , és akkor is ha már az összes faj technológiájával rendelkezem

-
AlyArkhon
őstag
Jó lenne már tolni a gamét , haverjaimmal már iszoyat vártuk a második részt , szerintem a StarCraft 1-el toltuk a legtöbb lan partyt ..

-
-
AlyArkhon
őstag
valaki vmi ujabb infóval nem tud szólgálni ??
( időpont vagy valami ... /megjelenés/ vagy ilyesmi )
addig meg zuzom ...........
Új hozzászólás Aktív témák

- Elektromos autók - motorok
- Gyúrósok ide!
- BestBuy ruhás topik
- Okosóra és okoskiegészítő topik
- Trollok komolyan
- Négymagos Xeon(!) CPU LGA775-ös deszkában
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Vivo X300 Pro – messzebbre lát, mint ameddig bírja
- Allegro vélemények - tapasztalatok
- Anglia - élmények, tapasztalatok
- További aktív témák...
- Lenovo ThinkPad T15 G1 laptop i7, 16GB RAM, 512GB SSD, 1 év garancia Magyar billentyűzet
- Playstation 4 VR V2 eladó!
- Dell Pro 14 PC14250 14" FHD+ IPS érintő Ultra 5 235U 16GB 256GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- ELADÓ Radtel RT-920 (10W, CB sáv) többsávos kézi amatőr adóvevő
- PALIT RTX 5070 White OC 12GB - 36 hónap garancia
- Apple iPhone 16 Pro Max 256GB Black Titanium használt, szép állapot 96% akku (247 ciklus) 6 hó
- BESZÁMÍTÁS! 1TB Samsung 870 EVO 2,5" SATA SSD meghajtó garanciával hibátlan működéssel
- Hp Zbook 15 G5 15,6" FHD/ i7-8850H, 32GB, 512GB SSD, Quadro P2000- HUN / számla-garancia
- BESZÁMÍTÁS! Nintendo Switch V2 32GB játékkonzol garanciával hibátlan működéssel
- REFURBISHED - HP USB-C Universal Dock G1 (DisplayLink)
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
többet nem igazán tudtam tenni a győzelem érdekében. hiába no a vas az oka 
![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)

Sky




Vége is az első meccsnek . Jó lesz itt mind a 7 meccs
Ebben az 1-2 órában amíg viszonylag magamnál vagyok megpróbálok replayeket nézni meg PH zni .
Gondolom nem elsőre sikerült megcsinalni a küldik nagy részét brutálon ? én még csak a chalenget toltam ki goldra mindet, abban is volt pl a pajzsos ( sentry+HT) aminél már azt hittem ki sül az agyam mire gold lett . Egyébként meg tök hasznos mert magamtól sosem gondoltam volna hogy 10-12 db sentry simán szétszed 4-5 db Mutát. Csak hát kinek van annyi sentryje .
már amikor elkezdte akkor volt pár db zelam nem tudom hogy gondolta de nem zavartattam magam toltam tovabbra is kifelé a zelakat, Kb 12-14 db zaelotom volt amikor írja hogy "You will Loose 

