-
Fototrend
TRÓNOK HARCA
Új hozzászólás Aktív témák
-
S e t h
nagyúr
Azok után ami eddig ebben a sorozatban történt, hát nagyon meglepő lenne egy happy end.
Sőt, szerintem sok szereplő fog elbúcsúzni és ez így van jól, durva lenne ha kézenfogva sétálnának el a naplementébe. -
Razermazer
őstag
Én csak beleolvastam az első kiszivárgásba ebbe meg nem is fogok. Véleményem az, hogy ha igaz is akkor kb 100 másik forgatókönyvet fognak írni, majd gondoljátok hogy ezek után e szerint fognak haladni
ugyan már.
Rengeteg idejük van, a 7-ik évadnál nem tehették meg a változtatást, mivel már le volt forgatva vagy éppen a forgatás közben jártak, itt mindenre van idő.
Ütős lesz az biztos, ha ezek után még martinnal is többet fognak beszélni, a könyvekből átvenni dolgokat akkor lesz csavar, méghozzá totál más. Elvileg a 7-ik évad a tél szeleiből íródott hozzávetőlegesen, csak egy részéből, szóval!!!!.Ez idő alatt míg várjuk a sorozatot, úgyis megkapjuk a könyvet, aztán lehet majd összehasonlítani, a sorozattal, totál más lesz már biztos. Még egy könyv hiányzik is, mi is a címe a tavasz ébredése, valami ilyet olvastam az meg még csak gondolatban van a mester fejében az zár le mindent.
A sorozat meg rég véget ér ezért elképzelhető, hogy félbevágva ér véget, hogy mikor megjelenik az utolsó könyv visszatérjen, de az legalább 5-év, már mindenki elfelejti mi is történt valójában. -
csababarca
őstag
Nekem nagyon nem tetszene, ha ez lenne az utolsó évad.
Első percétől fogva a mások elleni küzdelemre volt felhúzva a dolog, erre itt meg a fő ellenség a semmiből előkapott Euron lett. wtf.
jó a könyvben kicsit jobban meg van alapozva, de onnan is a semmiből bukkan fel.maguk a történések okék, kivéve a Királyváras futótüzes jelenet, az önismétlés, remélem nem így lesy. szóval nekem a halálokkal sincs akkora bajom, hogy mindenki meghal, csak Jonhoz az dukálna, hogy az Éjkirályék ellen vesszen oda, neki tényleg ez volt az egész élete (mióta a sorozatból ismerjük) hogy a mások ellen harcoljon. Akkor ne már ilyen noname euron játsza ki. meglátjuk mi lesz.
ja meg a legvége is zavarna, hogy igazából ugyan ott lennénk mint ahol elindultunk. lehet akarnak cliffhangert a végére, hogy egyszer lehessen folytatni a sztorit, de ez akkor is fura lenne nekem.
legyen kerek egész inkább. -
BoneDragon
veterán
válasz
[CS]Blade2 #17295 üzenetére
Tök jók ezek az elméletek, de én simán el tudom képzelni, hogy nem derül ki, ki is valójában a NK és mi a célja...
-
raider21
aktív tag
válasz
S e t h #17294 üzenetére
Ha ez lesz...!
Hajlok arra, hogy a HBO elkezdte szondázni a Redit -es közösségen keresztül a rajongókat, mert a 7. évad is totál fan service volt. Hivatalosan még az internetet sem nézik a GOT alkotói, de ugye még is. Ezt egyfajta "közvélemény kutatásnak" tekintem, szerintem ezzel mérik a reakciókat, és fog még finomodni a forgatókönyv, mert valami nagyot akarnak dobni a befejező évaddal, nem véletlenül van az a pletyka, hogy leht csak '19 -ben jön a premier.
Vagy ahogy itt is írják, egy
ez is lazán benne van.rajongó trollkodása, aki most jót röhög azon, hogy az ő fanfiction irományán pörög épp a fél internet De abból kell kiindulni, hogy egy forgatókönyv író szivárogtat, pont úgy mint a 7. évados forgatókönyvet tavaly ősszel. Az sem véletlen volt, ebben biztos vagyok; és az 90% -ban hiteles lett, amit így utólag már tudunk.
-
[CS]Blade2
addikt
válasz
Gyuri27 #17288 üzenetére
Szerintem csak egyféleképpen lehet az éjkirály is, ha vargolja a csávót. Hogy miért jó ez neki, az kérdés marad. NK-ként saját magát is ki akarja nyírni.
Nekem két teóriám van rá:
Van a Bran aki mondjuk 12 éves, és az ö szemszögéből látjuk a történetet. A most-hoz képest eltelik kb 15 év,
és 27 évesen őt kapják el az erdő gyermekei és nyomják bele a sárkányüveget, de ettől még megmarad a 27 éves Bran a saját idejében. Utána még él éldegél, és csomószor visszamegy a múltba, és annak a 15 Bran Starknak, akiket megemlít az előzmény, a nagy része ő. Tehát pl. a fal építője. A 12 éves változat, aki a kezdete a történetének úgy alakul ki, hogy a 70 éves változata mutatja neki a falon túlról a látomásokat, hogy menjen oda. A jelenlegi Bran-nek így 70 éves korára valahogy oda kellene jutnia ahhoz a fához a barlangba.
A másik variáció, hogy a fás csávó Targi, és mezei varg és látó, és a Bran is csak egy ilyen tag. Az éjkirály pedig valami ős Stark vagy Targi és csak véletlen műve, hogy őt buzerálták az erdő gyermekei, és ő is egy varg és látó csóka volt. -
raider21
aktív tag
Kihívás elfogadva.
[link] -
raider21
aktív tag
Akkor a giga spoiler
magyarul:kiszivárgott forgatókönyv második felvonása Ha csak a fele igaz annak, ami kiszivárgott a 8. évadból, ez lesz a tévétörténelem legütősebb sorozatfináléja.
Alig ért véget ért a Trónok harca 7. évada (itt elemeztük ki a finálét), máris elkezdett terjedni a rajongói fórumokon egy szinopszis, ami állítólag az HBO-tól került ki valahogyan, és 8. évad teljes sztoriját elspoilerezni. Maga az anyag egyébként már augusztus elején felbukkant a Redditen, de azóta sem tudja senki biztosra megmondani, hogy tényleg ez az HBO írógárdájának hivatalos történetvázlata (amit akár a 6 millió dollárt követelő hekkerek is ellophattak a szerverről), vagy az egész csak egy élénk fantáziájú rajongó trollkodása, aki most jót röhög azon, hogy az ő fanfiction irományán pörög épp a fél internet.
A 8. évad sztorivázlata amúgy akár még valódi is lehet, hiszen tavaly ősszel is kikerült a Redditre egy szinopszis a 7. évadról. Amiről utóbb beigazolódott, hogy 90%-ban tényleg stimmeltek a benne írt események, úgyhogy nagyon érdekes lesz 2019-ben előszedni, mi bizonyult igaznak a mostani anyagból. Terjedelmi okokból a 6 epizódos 8. évad első három részének részletes leírását ebben a hosszú Port.hu-cikkben mutattuk be, a 4-5-6. epizódot padig alant tárgyaljuk ki.Bőgni és szentségelni fogunk a Trónok harca legvégén!
Link:[link] -
raider21
aktív tag
válasz
Aventador91 #17290 üzenetére
Rajongói videó.
Mi lenne, ha a XXI. században zajlana a Trónok Harca. Csináltak egy kamu trailert egy kamu sorozathoz. -
gghrtz
őstag
-
Gyuri27
félisten
válasz
gyuromoj #17287 üzenetére
Most tekintsünk el attól, hogy a tinta meg van száradva és nem változtathatunk a múlton.
Ha Bran az NK. Mert bele vargolt. Aztán bent ragadt a testében. Akkor ő irányitja (ha nem csak szemlélődő bentről, de akkor meg nem Bran az NK. Hanem valaki az NK akiben bran albérlő).
Akkor mire ez a paláver? Mert ugye Bran nem akar ártani az embereknek a családjának. Most mégis ezt teszi.
Kérdezhetnénk, hogy mi a zsákot akar.Ugye arról is volt szó, hogy az NK nem végig egy személy. Hanem volt több is. Akkor ez a teória kuka.
De ok legyen egy NK. Miért abba mászott bele Bran? Mert ugye azt tudjuk, hogy az NK nem akart az lenni.
Az erdő gyermekei kényszerítették. Azaz nem célszerübb lett volna mást vargolni tehát?Ha az NK megszületését akarta megakadályozni. Ami mint látjuk nem sikerült. Akkor az elmúlt 8-10 (vagy akár 12k évben mi a bánatós lófingot csinált)?
Szóval azért van itt baj nem kevés.
-
gyuromoj
veterán
-
[CS]Blade2
addikt
Kicsit azért vicces, hogy ahhoz képest, hogy mennyit b.odunk itt a spoiler gombbal, a topic 90%-a elolvasta, hogy mi lesz a 8. évadban - függetlenül attól, hogy igaz vagy fake.
Én is elolvastam már annó a 7-est is, és most ezt is, de szerintem ez a 8-as még jobb is. Már amikor a 7-est elolvastam - szerintem leírtam itt is - nem tetszett, hogy csak ez lesz benne, és azt gondoltam fake-nek vagy valami viccnek a HBO-tól, hogy kitettek egy kamu leírást, hogy eltereljék a figyelmet a valódi forgatókönyvről. Nem akartam elhinni, hogy ez lesz a 7. évad. Aztán a 4. rész körül összeállt, hogy az egész szóról szóra igaz, csak annyi volt, hogy valami más részben történt meg, mint ahova leírták.
Most viszont abban kell reménykednem, hogy végül igaz lesz ez a 8-as leírás, mert nem bízok a forgatókönyv írókban, és félő, hogy ettől sokkal gyengébbet csinálnak, és akkor megint ott lesz egy hiányérzet, hogy valami fan ilyen részletesen leírva rittyentett egy jobbat pár nap alatt.
Egyébként a spoilerekre visszatérve szerintem legalább részben igaz, hogy nem vesz el a showból, ha előre tudjuk, hogy mi fog történni. Legalább is ezzel az egyszerű forgatókönyvvel szerintem senkinek nem okoztak meglepetést, ha csak azt nem, hogy sokan az istenért nem tudtak meghalni az évadban.
-
GODx
tag
-
batai15
félisten
Ki került elvileg mi lesz a 8 évadban.mit ne mondjak fickós lesz
-
raider21
aktív tag
válasz
jonnyjoker01 #17276 üzenetére
Oksa, vágom már a problémát. Pedig direkt külön spoiler mezőbe raktam a címet.
-
updog
őstag
Ahogy
valamiért ez jutott eszembevonultak be a sárkányverembe, és nézett mindenki egymásra, Jaimeről (nagyon rossz, figyelmeztetek mindenkit) [kép]
-
raider21
aktív tag
A Brant alakító Isaac Hempstead Wright hosszú interjút adott a Varietynek, és, bár a Trónok harca színészei mindig extra óvatosan adhatnak csak interjút, és nem nyilatkozhatnak az igazán fontos dolgokról – de az azért kiderül, hogy felvettek egy egészen fontos jelenetet, ami aztán nem került adásba.
Fontos jelenetet vágtak ki a Trónok harca évadzáróból -
raider21
aktív tag
Targaryenek: Tényleg hasonlít a két színész akik Rhaegar Targaryen -t és Viserys III Targaryen -t játszották.
[link] -
raider21
aktív tag
válasz
Laraxior #17269 üzenetére
Gondolom holnap v. holnapután, esetleg egy hét múlva (ki tudja?)
a többi rész tartalma is felkerül lefordítva. Ha ez tényleg egy szivárgás v. tudatos szivárogtatás, hogy szondázzanak a Redites közösségen keresztül. Kinézem a HBO -s csapatból, főleg, hogy lehet csak '19 -ben jön a záróévad. Persze lehet egy önjelölt író v. MI kreálta forgatókönyv kivonat is.
Ami biztos, a forgatókönyv idén augusztus közepére teljes egészében elkészült, a forgatási előmunkálatok már javában zajlanak kb. 3-4 hete, a kamerák októberben pedig elkezdenek forogni. -
raider21
aktív tag
válasz
Aventador91 #17264 üzenetére
Magyarul is?
-
raider21
aktív tag
Állítólag..., hatalmas spoiler veszély!
Persze az is lehet, hogy csak egy grafomán rajongó trollkodásán pörög a fél internet. Vigyázat, extrém spoilerveszély! Kiszivárgott a Trónok harca 8. évadának teljes sztorija! -
csababarca
őstag
válasz
DaveNo1 #17195 üzenetére
nem mondtak rossz dolgokat, de nem annyira tudom őket komolyan venni, amikor fél perces vitákba bocsájtkoznak, hogy most Melisandre vagy Missandei a boszi vagy a tolmács.
azért ha leülök "szakértőként" podcastet csinálni bármilyen témában, akkor felkészülten ülök oda.na mindegy, de elég zavaró volt sok esetben hogy össze vissza beszélnek, és nem mindig tudják a neveket, pl Tormundnál is elgondolkoztak hogy az most ki is...no comment.
-
S e t h
nagyúr
-
Razermazer
őstag
válasz
gghrtz #17257 üzenetére
Azért nem látott havat mert születése óta csak nyár és tavasz volt westeroson, most jött el a tél igazán. Ő lent bolhavégen született a királyvárban egy szajhától Robert királytól, életében nem járt északon.
Vagyis ez úgy igaz hogy északon azért volt tél, de nem 10-évig tartó, mint a nagy sötétség idején, kb olyan mint nálunk az évszakok váltása.
De délen sose esett a hó, mostanáig, ő 7/6-ban a falon túl látott először havat, nincs logikai bukfenc, 7/7-ben már nincsen királyvárban hanem a falon Tortmundal, Dondarionnal( azt nem tudom a fal leomlásakor hol volt, tuti nem halt meg kulcsszereplő lehet, mint utolsó Baratheon nem írják ki még egyelőre. Arról nem is beszélve hogy benne is csörgedezik Targaryen vér, nem tiszta vérű de van benne. Hódító Aegon első hűbérura aki támogatta azon kevés házak közül, amikor partra szálltak, az egyik a Baratheon család volt, az ükapja. Házasság révén kerültek be a Targaryen vérvonalba később.)Az elgondolás jó, hogy a WW-k miatt kezdett el esni a hó királyvárban is, hiszen erősen köthető, a tél a NK-hoz ő maga a tél, fal leomlott, tehát ahogy közeleg úgy jár előtte a tél is. Szerintem a mágián kívül ez az egyik legnagyobb fegyvere, bár ez is mágia
-
gghrtz
őstag
Lehet egyébként ez az évad azért volt ilyen, mert ez volt a vég kezdete, és most vagyunk egy átmenetben az uralkodók csatározása, és a WW-erek elleni harc miatt. Valószínű ezért is nem haltak meg fontos karakterek, mert akkor ki maradni az s08-ra?
Másnak is feltűnt? Gendry azt mondja, sose látott még havat, de a 7. részben elkezd esni a hó Királyvárban. Ez most vagy logikai baki, vagy a WW-ek miatt van.
-
S e t h
nagyúr
válasz
DaveNo1 #17255 üzenetére
Ezek szerint te komolyan vetted amit írtam.
Mármint a szimpátia alapú öldöklést.
Hát nem.
De a jók hullanak. Nagyon.
És hullani is fognak.
Mert ez egy ilyen sorozat.
Egyébként Jon már meghalt, de sajnos feltámasztották. Kiért lehetett volna még szurkolni ha az ő bociszemei sincsenek már?
Plusz ha jól emlékszem ez a sorozat pont nem arról híres, hogy a mellékszereplőket darálná csak le. -
GODx
tag
-
Laraxior
titán
8. évad. Saját felelősségre.
Most komolyan meg akarják "öletni" Daenerys-t? -
S e t h
nagyúr
válasz
BoneDragon #17243 üzenetére
Sixx a bulvárírás alja, ennyi megy neki.
-
Laraxior
titán
válasz
[CS]Blade2 #17213 üzenetére
Hol lehet ezt fellelni?
-
oxox
addikt
sansa honnan tudott annyit, spoilers annak aki még nem látta az évadzárót
[link] -
csabulaxi
senior tag
-
raider21
aktív tag
A nagy esküvő:
[link] -
raider21
aktív tag
-
raider21
aktív tag
Jon Snow | The Targaryen Wolf (magyar feliratos)
[link] -
Gretel
tag
válasz
Attila2011 #17232 üzenetére
Már a legelső jelenet hülyeséggel indít. Hogy a bánatban került volna Edd hirtelen Eastwatchba?
-
Attila2011
aktív tag
A korábban linkelt 8. évad leírásához...
Ha valaki ránéz az 1. epizód 5. jelenetére, sejtheti, hogy az egész fake. Amikor kitalálták, még nem volt ismert az évadzáró, csak a leakelt 7. évados scriptből tudtak fantáziálni.
-
Kotomicuki
senior tag
válasz
DaveNo1 #17195 üzenetére
Hát, nagyon érződik, hogy még a rövidített műsoridőbe alig tudott értelmeset beletenni a szerzőpáros - anyagilag lehet, hogy az hbo jobban jött ki a kevesebb résszel, de, hogy a franchise-nak nagyon betett, az is biztos; ill. érződött is, hogy kínlódnak még az alig vmi rendesen való tálalásával is - , így azok a párbeszédek, amiknek ütniük kellett volna, csak két mondatossá váltak, a történések/csatajelenetek felvezetésére sem maradt elég idő és a karakterhullás sem volt az "igazi", megszokott got-os. De annyi baromság volt ebben a szezonban, mint az eddigiekben együttvéve sem...
Ha ebben stílusban nyomják le a torkunkon a 8. évadot is, akkor AZ nagyon fog fájni! -
S e t h
nagyúr
Ami viszont nem tetszett.
Tegyük fel hogy az igaz és nem kamu.
Akkor viszont kapják be, mert megint nem a walkerek lesznek a középpontban, hanem a frakciók közötti harc, hiába is fejezik be az egészet egy hatásvadász jelenettel.
Ok, az nem meglepő, hogy szinte mindenki meghal, Martin könyvei és a sorozat eddigi évadai alapján mire is számíthatnánk?
De ha hogy már megint egymás között vannak a konfliktusok, de "mellékesen" itt van a tél is meg a Mások, na jól van, ez így gyenge. Ebben nincs semmi epikus, a korábbi nagy teóriák mind mennek a levesbe, van egy átlagos háború és szevasz, egy fantasy regénytől azért többet várnék el. -
Gyuri27
félisten
Erős bonyolult lore (ezért nem nagyon látsz ősi görög, egyiptomi, sumér eposzokat a vásznon, ami van meg ehh kategória).
Nem mindenki értené.
Ezt kicsibe nem lehet megcsinálni.
Hiszem, hogy jópárszor többe kerülni mint a got.
Nyilván a lotr is szépen meg lett csinálva. A technika adott.Mondjuk a film jó lett (igaz sokat egyszerűsítettek rajta).
Az a helyzet, hogy amit a papír elbir nem fér fel a vászonra.
Vagy csinálnak belőle egy jó dallas szériát. -
.LnB
titán
válasz
Gyuri27 #17216 üzenetére
Bocs, hogy ennyire offolok. De mióta nézem újra a sorozatot, folyton azon agyalok, hogy az HBO mennyire durva Warcraft sorozatot csinálhatna! Imádom a Warcraft lore-t, nem vagyok szakértő de szeretem, ismerem. És mára már az is a kultúra része szerintem mint a Got könyvek. Nem igaz, hogy ilyen minőségben ne lenne sikeres. Sírni tudnék ha belegondklok mennyire jó lehetne.
minimum 40 evadnyi sztori még ha csak az első nagy háborútól kezdenék is. Bár jobban örülnék ha a Nightelfek felemelkedése, kút, Illidan sztoritól indulna.. Áhh...
Ui:mondjuk a Pandariant kihagyhatnák.
Szerk:de legalább Witcher sorozat az lesz!
-
Gretel
tag
Egyébként már a 8x1-es eleje elárulja, hogy kamu. Konkrétan a scene 1 negyedik mondata.
-
GODx
tag
válasz
Aventador91 #17219 üzenetére
Az inkább tél volt, amikor az kiszivárgott. Kb a forgatás idején kell várni a leaket, mikor már tényleg rengetegen dolgoznak az anyagon, nemcsak az írók / producerek / főbb színészek.
-
Gyuri27
félisten
válasz
gyurkikrisz #17214 üzenetére
Meg hányszor változik a forgatókönyv akarva és akaratlanul.
Majd az utómunkálatoknál is finomodhat.Nem lesz az a nagy nyálas boldog vég szerintem.
De a jók győzni fognak.Tesla93: sindragosa után még egy wow lore. Mert ugye Lich Kingnek is mindig lenni-e kell.
Azaz kell NK is. Naaaa. Amúgymeg Bran úgy lesz NK, hogy a székét tologatják a zombik? -
edari
őstag
válasz
[CS]Blade2 #17213 üzenetére
Nekem csak azért nem tetszik, mert Azor Ahai megint nem jelenik meg. Plusz Jon elvileg a megjövendölt herceg (bár nem biztos), cserébe meghal, és csak elodázni tudja a végítéletet.
Az viszont tetszik, hogy Bran lesz az új Éjkirály. -
[CS]Blade2
addikt
Season 8 vége kiszivárgott
Azért elég részletes a leírás, és önmagában nem lenne rossz. (szerintem elképzelhető, hogy valós... és ez azért lesz ciki, mert, ha esetleg az első résznél kiderül, hogy szóról szóra igaz, akkor máris tudjuk a végét.) Nekem belefér a hulla kirakása, és, hogy hullanak, mint a legyek. Az is nagyon jó ötlet, hogy váratlant húznak, hiszen az kb. védjegye a sorozatnak. Kivéve persze a 7. évad, mert az tök kiszámítható, kb ott azt kaptuk, amit egy átlagos néző vár. Talán azért is rossz, mert nincs benne semmi váratlan. Néztem ilyen reakció videókat - amik vagy meg vannak játszva - vagy nem tudom, de olyan jeleneteken visítanak, ami kb. tök egyértelmű, amikor nézed. A jelenet első pár másodpercében össze lehet rakni, hogy mi fog történni. Sokan a Jon+Dany párost várják a trónra, én már csak ezért sem tenném ezt. Na, de ez a vég? Azért ez kicsit fura lenne. -
.LnB
titán
válasz
Aventador91 #17210 üzenetére
Ez a mondat kimaradt neked?
Ezt simán el tudom képzelni így, hogy csak"A gravely injured Euron laughs before he’s dying, telling them that they are all fucked." ideiglenesen kerül a trónra. -
.LnB
titán
válasz
Aventador91 #17200 üzenetére
Én simán el tudom képzelni, hogy ez lesz a vége. Ha fake, hanem. Bár
Jon-t sajnálnám. És a vége, Bran..
pff na az kemény. Csak hát igazából ez egy semmilyen vég. Páran meghalnak, változnak az erőviszonyok, de nem lenne igazi vége. -
edari
őstag
válasz
Aventador91 #17206 üzenetére
Hát az olyan tipikus got-os rész lenne.
-
GODx
tag
válasz
gyuromoj #17198 üzenetére
De jó, hogy senki sem olvasssa el a két Reddites linket. Igaz, csak annyit írnak le benne egy hosszas monológban, hogy csak egy 4chanes húzza ki a hátsó feléből ezeket a dolgokat, és még hosszú időkig nem látjuk nyomát semmi értelmes leaknek ami tényleg igaz is lehet. Na de mindegy.
))
-
Gretel
tag
válasz
Aventador91 #17200 üzenetére
Szerintem kamu. (Legalábbis erősen remélem.) A 8x1-nek vagy háromféle változata is kering a neten. Gondolom a hackeres balhé miatt páran elkezdtek szórakozni ezzel. Ha jól emlékszem, mikor a hetedik évad történései kiszivárogtak, azért már javában ment a forgatás, most meg még csak előkészülnek. Ráadásul nem reagált semmit a HBS sem, a tisztesség kedvéért illene mondjuk tagadni, vagy valami...
-
gyuromoj
veterán
válasz
Aventador91 #17202 üzenetére
Az akkora baj lenne,
hogy nem "szaros" happy end lesz a vége?!
Új hozzászólás Aktív témák
- Gigabyte B760M Gaming DDR4 / 30 hónap Alza.hu garancia / Beszámítás OK!
- AKCIÓ!!! GAMER PC: RYZEN 5 4500-5600X +RX 6600/6700XT/6800/9060XT/9070/XT +16-64GB DDR4! GAR/SZÁMLA!
- MSI Z390-A PRO / Beszámítás OK!
- Gigabyte B550I Aorus PRO AX ITX / Beszámítás OK!
- Corsair Vengeance RGB Pro 2x8GB 3200MHz DDR4 kit / Beszámítás OK!
- Apple iPhone SE 16GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Xiaomi Redmi Note 12 Pro 5G 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad T490s - i5-8GEN I 16GB I 512SSD I 14" FHD I Cam I W11 I Gari!
- Honor Magic5 Lite 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- REFURBISHED és ÚJ - HP USB-C/A Universal Dock G2 docking station (5TW13AA) (DisplayLink)
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest