-
Fototrend
Mára a ProHardver!/IT.News Fórum is nagylétszámú Linuxban jártas taggal büszkélkedhet. Nehéz szinteket felállítani egy olyan rendszer ismeretében, ami annyira sokrétű, hogy teljesen szinte lehetetlen megismerni minden egyes részét. Azt azonban mindenki tudja, hogy kezdő-e vagy sem. Elsősorban nekik szólnak az alábbiak, de érdemes mindenkinek elolvasnia, mint útjelző táblát.
Új hozzászólás Aktív témák
-
-
Frawly
veterán
válasz
ubyegon2 #27028 üzenetére
Most lehet frissebb, mert nemrég jött ki a 9-es ág, de úgy, ahogy egyre inkább nem frissülnek benne a csomagverziók, úgy fognak elavulni egyre jobban. Emlékeim szerint, mikor én váltottam Archra, akkor a Debian 7-ben még valami 3.10-es kernel volt, mikor az Arch már 4.4-en nyomta, meg a 12-es Mesa helyett 17-es volt benne, és még folytathatnám a sort. Azért ez nem kis különbség frissességben.
Általában még a Mint is frissebb nála, pedig az is LTS.
Persze lehet SID-del is használni, de oh wait, akkor mi lesz az előnye az Arch ellenében?
A Debian a CentOS-sel és a Salakkal együtt az legkonzervatívabbak közé tartozik disztróügyileg. Ez tény. A három közül a CentOS-ben a legrégibbek a csomagok, pl. a CentOS 7-ben szintén 3.10-es a kernel (igaz Red Hat backportokat tartalmaz, de akkor is 5 éves), és még a CentOS 6 is támogatott, amiben még még 2.6.3x-es, ami 9 éves ág! Igaz nem is az egyszeri usernek szánt desktop distró, nem erre a célra készítik, annak ellenére, hogy itt a PH-n is van két emberke, aki desktopra használja, igaz ők nem kezdők.
-
-
csixy
addikt
válasz
ubyegon2 #26669 üzenetére
Az egy reklám plasztik kártya és azért tettem alá. hogy a meztelen SSD ne kontaktoljon a WIFI kártyával. Amúgy az SSD kicsit ferdén és nem túl szabályos helyzetben ül a csatlakozójában. öö .. ja hogy a fűnyíró , nem rossz ötlet köszi a biztatást. Ez kb olyan mint a konzervgyári munkás és az uborkaszeletelő (nő) közötti vonzalom.
-
csixy
addikt
válasz
ubyegon2 #26665 üzenetére
"Thread"-thread! Kerestem a megoldást és végül meglett. Bár kissé verítékesen és kerülőúton de elértem a célomat. DVI porton VGA átalakítóval egy ócska monitor hozza a rendszer által fel nem ismert 1366x768-as felbontást 60 herzen igaz , hogy a rendszer ezt 1368x768-nak hajlandó megcsinálni, de végre egy hétnyi verítékezés után működik és még nincs éjfél.
És mindez egy 2011-ben gyártott Wise thin kliensen aminek általa nem hirdetett módon UEFI tudása van és bele kellett szó szerint köszörülni - flexezni egy 128 gigás SSD-t a 4 gigás SSD helyére és lett benne összesen 4Giga RAM és ír olvas- beszél . Szóval csudajó lett ez az egzotikus HW. Nagyon örülök neki! Ja és absolut off , hogy a win10 is hibátlanul futna rajta, de elég lesz rá mostmár a linux.
-
Frawly
veterán
válasz
ubyegon2 #26654 üzenetére
Alapvetően Archon sem kell bűvészkedni. Valószínű, hogy ha csak a Mesa van fent, akkor az új gépen a kernel alapból másik modesetting drivert tölt be, de épp úgy fog működni minden. Ez a fallbackes varázslás max. csak olyannál kell, aki zárt drivereket használt.
Nálam nemrég 2. gen. Core i-s laptop telepítését vittem át 3. gen Core i laposra, és csak egy inteles hookot kellett hozzáadni az initramfs-hez, meg átírni a gépnevet és NetworkManagerben újra létrehozni egy új kapcsolatot, mert a meglévő a wlp2s0-ás eszközre volt megadva, és az új gépben wlp3s0 volt a neve. Az egész nem igényelt nagy varázslást, pár perc munkával futott tovább hibátlanul a régiről klónozott rendszer az új gépen.
-
Frawly
veterán
válasz
ubyegon2 #26594 üzenetére
A Debian-vonal ledegradálta már egy ideje saját magát, nem kell nekünk megtennünk. Ha az vigasztal, nem esek a kolléga hibájába, hogy valakinek is a Manjaro Cinnamont ajánljam, mivel annyi embernek van vele problémája, hogy kifejezetten óvva fogok tőle inteni mindenkit. Tudom, szegény Cinmanó, pedig használható az még, csak kezdőknek nem fogom ajánlani. A Manjarót viszont ajánlhatónak tartom, mint felhasználóbarátabb Arch-vonal tagját, még akkor is, ha nem leszek ott olyan lázasan, mikor probléma lesz vele, gond lehet bármivel.
-
Frawly
veterán
válasz
ubyegon2 #26592 üzenetére
Kösz az infót mindenkinek, ki fogom próbálni a javaslatokat. Eddig még nem volt gondom a NetworkManagerrel. Vagyis kétszer, abból az egyik gondot ténylegesen az okozta, hogy az akkori gépemben halódott, majd meghalt a Wi-Fi-kártya. A másik csak egy enyhébb gond volt, naponta 1-2× újracsatlakozott a Wi-Fi-hez, gondolom ledobta. Ez megszűnt magától egy ideje. Viszont hetek óta ezzel a DNS-sel szivat. Biztosan nem a router vagy a szolgáltató, mert a főbérlő nemrég váltott szolgáltatót, az új modemes routert is adott, és az előzővel is csinálta.
Megpróbáltam nmtui-ban állítani, de bugos, ahogy beleszerkesztek az IPv4 DNS részbe, nem engedi a beállításokat leokézni, hiába teszem Automatic-ra, vagy Manualra, nem számít, hogy sudo-val vagy anélkül próbálom szerkeszteni. Viszont nm-connection-editor GUI-ban engedte végre, így már felvette a 8.8.8.8-at is DNS-nek, bele is generálta a /etc/resolv.conf-ba.
Viszont dobni fogom az NM-t, mert nincs rá szükségem. Eléggé fix 1-2 kapcsolatot használok, nem igényelnek ezek nagy konfigurálást, be tudom őket kézzel NM nélkül is lőni.
-
válasz
ubyegon2 #26521 üzenetére
2 fájl, 2GB, tehát 1 fájl 1GB, 1000 sorral leosztva egy sor ~1.073.741 karakter hosszú (feltételezve, hogy egyszerű szövegfájlok).
nem csoda, hogy tördelni akarjaőszintén kíváncsi lennék, hogy milyen elszabott programnak lehet ez az outputja...
vagy hogy miért nem rögtön ezt a monstre számömlenyt előállító programot kéri meg a kolléga, hogy legyen oly' kedves és 32 karakterenként üssön már egy\n
-t -
Rimuru
veterán
válasz
ubyegon2 #26077 üzenetére
"régi sync-et használ, ahhoz meg nem voltak meg a jelszavaim" - remelem itt nem arra gondolsz hogy a mozilla szerverein levo accountra akartal csatlakozni palemoonsok szerveren?
Egyebkent leteznek meg azok az accountok mozillanal? nem vagyok benne biztos,
regen valtottak mar a sync megoldastMit mentesz ki html-be? konyvjelzok? azokat a tobbi bongeszo is megerti, szerencse hogy "szabvanyos" a dolog.
-
bambano
titán
válasz
ubyegon2 #26062 üzenetére
nem követtem, hogy mi a probléma, de a leggyorsabb diszk elérés az lesz, ha sok szabad ramod van, amiben elterpeszkedhet a diszk block cache. az általam látott teszteredmények szerint egy gyors pörgős diszk és egy ssd között 3-5x, egy ssd és a ramdiszk között 10-15x sebességkülönbség van.
a legjobban akkor jársz, ha hagyod, hogy a kernel optimalizálja a ramot és ehhez van bőven ramod. elméletben igaz, hogy bejöhet processzor limit, csak ennek olyan tág a határa, hogy sose érjük el.
-
Frawly
veterán
válasz
ubyegon2 #26046 üzenetére
Azt csak hiszed, hogy nem közelíti meg. Bechmarkokban tényleg sokkal jobb a RAM, meg az elérése is pár nagyságrenddel gyorsabb, de a gyakorlatban majdnem azonos sebességet hoznak, mint a SATA SSD-k. Ha nem hiszed, próbáld ki. Az oka az, hogy ha a lemezműveletek ideje elér egy kritikusan alacsony szintet, onnantól a proci a szűk keresztmetszet, nem a lemezműveletek sebessége. Ezért van az is, hogy gyakorlatban, átlag felhasználásnál nem érezni a sebességkülönbséget a SATA SSD-k és az NVMe-s SSD között.
Abban viszont egyetértek, hogy az SSHDD-nek nem sok értelme van, menjen a rendszer SSD-re, a nem sebességkritikus adatok meg HDD-re.
-
válasz
ubyegon2 #26032 üzenetére
Linux version 4.10.0-32-generic
Rájöttem már, hogy pár hete is a fenti kernel okozta a fagyást, de hogyan jöjjek rá, mi okozza konkrétan, ha csak több sor nullát ír a kern.log??? 5let nincs?
Ti vagytok a guruk én csak nokedli vagyok ehhez az egészhez.....
Eddig lusta voltam leszedni, inkább mindig átléptem a boot-nál.
Ráadásul telepítettem a desktopon egy Manjaro Mate-t és mire bejöttem, képernyővédőzött erősen, viszont valahogy nem a megszokott jelszavaim egyikét adtam meg ill. keveredtek talán.....szóval hol találom másik disztróból a Manjaroban a passwordot? Vagy olvashatóan sehogy, gondolom.....
-
Gyb001
senior tag
válasz
ubyegon2 #26044 üzenetére
Főleg csak a kíváncsiság hajt, de van alapja is hogy miért szeretném.
Van egy 128 Gb sdd + 2 db 2 tb hdd raid 1-ben.
A linux az ssd-n van (home is),viszont a főbb mappák (képek, letöltések, dodumentumok...) a tömbre vannak linkelve. Jó lenne ha a gyakran használt fájlok gyorsítótárazva lennének az ssd-re.
Virtuális gép képfájlok is a tömbön vannak, jó lenne hogyha a gyakran használt blokkokat (pl: win betöltéséhez szükséges blokkok) is gyorsítótárazná. kb 32 Gb cache lenne.(#26041) bambano
Ez kerestem, köszönöm. -
válasz
ubyegon2 #25933 üzenetére
TLS lesz az... Az SSL utódja, Transport Layer Security. Pontos hibaüzenet jó lenne, legfőképpen angolul, magyarul megoldást találni rá szinte határos a lehetetlennel. Nagyon valószínű egyébként, hogy Minttel azért megy, mert még régebbi certek vannak benne, amiket az újabb Linuxokban már visszavontak megbízhatatlanság okán, mostanság volt erről pár hír.
-
-
-
válasz
ubyegon2 #25902 üzenetére
Valóban, kisebbek a partíciók, de az adat elfér a kisebben. Tehát csak az adatot húztuk ezért nem jó a dd. (amúgy kisebb winyóra már dd-ztem partíciónként, csak ott az volt, hogy a brutálnagy adatpartíciót nem húztuk át, és szerencsére az volt az utolsó, így működött a dolog).
Amúgy két gép.
Amúgy valószínű tényleg "csak" a GRUB ment el, de az a bibi, hogy lég régi a cucc, és GRUB 1.x ...Viszont ezt nem olyan egyszerű újrarakni, mint a 2-est :S
(Ez az a tipikus user, ami nem hajlandó másik rendszert telepíteni a megszokott helyett.) -
válasz
ubyegon2 #25900 üzenetére
Na ez az, hogy itt kisebb
Másolás simán rsync volt, hogy megmaradjanak a linkek. Ki egy másik eszközre, majd fel a kisebbre. A séma ugyanaz.
Nincs együtt a két meghajtó, a nagy HDD helyett lett gy kisebb SSD.
Reméltem, hogy a GRUB is másolódni fog. de akkor mehet a chroot, és grub update... eh.
Köszi! -
Vladi
nagyúr
válasz
ubyegon2 #25407 üzenetére
Várjál kicsit. Attól, hogy bent vagy a desktopon még a háttérben szüttyöghet egy kicsit.
Utána nézd meg a kimenetet.ipv6-ot nem.
Jessiet felteheted, de egy x idő múlva az is elavul és akkor frissítened kell.
Meg kell barátkozni a systemdével. A centos 6-nak is már csak 3 éve van... -
Vladi
nagyúr
válasz
ubyegon2 #25398 üzenetére
Közben felfogtam. Ez a szolgáltatát kb azt cisnálja, hogy várakoztat amíg a hálózatod rendben fel nem állt.
Próbáld meg, hogy kikapcoslod:systemctl disable NetworkManager-wait-online.service
Aztán látjuk, hogy lesz -e utána neted, meg gyorsul -e.
wifin vagy amúgy? Az normális kapcsolt? vagy kicsi a térerőd? -
válasz
ubyegon2 #25397 üzenetére
https://www.centos.org/forums/viewtopic.php?t=60390
Még Centoson is írnak róla. Egyébként végigcsináltam amiket máshol írnak, de semmi nem változott a Lenovon, desktopon még nem próbáltam éppen ezért.
-
zoleee24
tag
válasz
ubyegon2 #25282 üzenetére
Köszönöm, de megvolt, elolvastam a kezdőtopicot mielőtt nekikezdtem (nem kell rákeresgetni sem ha lenyitogatja az ember.
)
Sajnos ettől függetlenül szívja az akksit, valami nem jau
Ahogy bambano írta valószínűleg az én készülékemben lesz a hiba.De értékelem hogy próbáltok segíteni, király kis közösség van itt
-
bambano
titán
válasz
ubyegon2 #25202 üzenetére
"Nem fogod érzékelni, legfeljebb mérések alapján lassabb pár ezreddel!": fogja érzékelni és nagyon sokkal lassabb. nem csak azért, mert a belső trackeken a vinyók fele-harmada teljesítményre képesek, hanem azért is, mert odáig be kell vinni a fejet, és az idő. az átlagos seek time erősen romlani fog.
viszont nekem még sose csinált olyat a telepítő, hogy ne oda tenné a partíciót, ahova mondanám...
-
válasz
ubyegon2 #25202 üzenetére
4GB Ram-om van, abból lejön 512MB az IGP-nek. Netezős, filmezős, torrentezős gép.
Nem tudom, hogy mennyit fog swappolni, eddig nem volt swap, de jópár alkalommal belefutottam abba, hogy egy-egy progi nem tudott elindulni, főleg ha több böngésző volt megnyitva sok füllel.
Azért gondoltam a swap-ot előre rakni, mert a winyó elején 170MB/sec az írás/olvasás, a végén meg csak 110 szekvenciálisan.
Ez azért számít, nem?Vagy inkább kapcsoljam ki és vegyek még ram-ot?
-
Rimuru
veterán
válasz
ubyegon2 #24913 üzenetére
Lehet hogy en voltam (ha volt a lenti link is akkor valoszinu
).
Fajlbol olvasod be az lemezkepet, tehat csak egy olyan fajlrendszer kell amit kezel a grub.
Egyebkent ArchWiki, Multiboot USB drive, en az also syslinuxos megoldast hasznaltam korabban. -
szőr Artúr
tag
válasz
ubyegon2 #24910 üzenetére
https://help.ubuntu.com/community/grub-n-iso
Azt hiszem, ez volt.
Sajnos bezártam a böngészőt, az meg ilyenkor törli az előzményeket. -
Dave™
nagyúr
válasz
ubyegon2 #24865 üzenetére
Én is valami ilyesmire gondolok, bár pont ezért kellene a pdf-nek beágyaznia a fontokat, hogy mindenhol ugyanolyanok legyenek. Viszont megjeleníteni meg tudja normálisan, tehát nyomtatásnál nem ezeket használja ezek szerint. Azt kellene valahogy force-olni, hogy a pdf saját betűtípusát használja. Erre meg gondolom nincs lehetőség.
Szőr Artúr: ez sem nyert sajnos, de köszönöm
-
Raynes
tag
válasz
ubyegon2 #23762 üzenetére
De, már 2 éve használom is (előbb XeLaTeX-et, majd XeTeX-et). Eddig TeXworksös szerkesztővel toltam, de azt Arch alá nem éri meg feltenni. Ezek a TeX-szerkesztők olyanok, mint programozáskor az IDE-k. Nem csak egy szövegszerkesztő, de le lehet vele fordítani a kódot, meg külön ablakban vagy pane-ben látszik a log, meg azonnal megjeleníti a lefordított dokumentumot, és így azonnal látni a változásokat.
Persze lehet enélkül is nyomni, pl. sima szövegszerkesztőben, aztán a keybindre lefuttatom a xetex %fájlnév.tex parancsot, a %fájlnév.pdf pedig egy olyan PDF viewerben van megnyitva, ami magától frissít, ha megváltozott a dokumentum, de ez így kényelmetlen, és a log sem látszik rendesen.
Lehet felteszem a texworksöt AUR-ból akkor, nagyon szomorú vagyok, hogy nem marad más megoldás.
-
BoB
veterán
-
BoB
veterán
válasz
ubyegon2 #23657 üzenetére
Azt mondtad "mondj már egy disztrót". (utalva arra hogy ilyen biztos nem létezik)
Megkaptad a választ. Minden disztróban alap a relatime, ahol külön nincs átállítva. Arch-on neked kell odaírni hogy noatime ha akarod. De szerintem Debian is ilyen. Ez tény.
(egyébként nekem is noatime van beállítva)
-
BoB
veterán
válasz
ubyegon2 #23655 üzenetére
Csak kicsit tovább kellett volna olvasnod abban a wikiben amelyiket linkelted
"which means to use the kernel default, which is relatime"
relatime
[...]
Since Linux 2.6.30, the kernel defaults to the behavior provided by this option (unless noatime was specified)Forrás: man mount
-
gery2123
őstag
válasz
ubyegon2 #23638 üzenetére
Ennyire azért nem is kell komolyan venni. Nekem a 120 GB Samsung Evo 20 GB szabadon van hagyva, ha kell neki ha nem. A swappines értéke 1, plusz fstab discard, noatime. Aztán csókolom.
Vigyázzunk rá, de azt nem értem mikor mindent raknak a hdd- re, hogy minél kevesebbet írjon az ssdre a rendszer.
Én azt vettem észre, hogy a Linux elve kevesebbet ir rá mint a Windows. -
Raynes
tag
válasz
ubyegon2 #23126 üzenetére
Én is megismertem mát itt mindenkit, de téged mindig King Unique-kal keverlek az avatar miatt, persze mindig rájövök, hogy nem egy a kettő. Az egyéni avatar macera, nehéz a követelményeknek megfelelő képet választani, meg mire megszerkesztik pH-sra, egy csomó idő, annyit nem tudok rászánni. Mondjuk valóban nem job ez a galóca, mint a kukackonzerv volt, de hát mit lehet tenni. Ótvar pingvines azért mégse lehetek
-
-
piadex2
senior tag
válasz
ubyegon2 #22795 üzenetére
hello!
közben jött egy újabb kérdés:
melyik disztribúciót érdemes választani.
nem nekem, hanem egy számítógéphez alig értőnek lenne.szóval csilivili felület, nagy felhasználóbarátság stb., mindezt úgy, hogy az SSD-ből a legtöbbet hozza ki az OS. vagy az SSD-vel való barátság az disztribúciófüggetlen?
kösz előre is a türelmes választ.
piadex2
-
piadex2
senior tag
válasz
ubyegon2 #22789 üzenetére
kedves válaszolók!
köszönöm a segítséget, egyelőre csak az volt a kérdés, hogy a Linux hogyan kezeli az SSD-t, de látszólag jól.
az most másodlagos, hogy hogyan állítsam majd be. persze ez lesz a következő, köszönöm, hogy elébe mentetek a kérdésnek.
kösz még egyszer.piadex2
-
Nestor16
senior tag
válasz
ubyegon2 #22590 üzenetére
Köszi a tanácsot. Az eredmény hasonlóan sikertelen lett. 340 és 352-es verziót is feltettem, fel is ment mindkettő, nem véltem felfedezni bugot, de nem jó. Most még a 352 van fent és X-et jelez ki a További illesztőprogramok lapon. Az előbbi telepítésnél pedig egy 340-es pont volt bejelölve, de minden esetben az ellenőrzés is sikertelen eredményt ad.
lsmod | grep nvidia és lsmod | grep nouveau is üres eredményt ad.
Nekem valami olyan sejtésem van, mintha nem is tudja átadni a vezérlést az nvidia kártyának... pedig lehet működne. Az X-et meg letörölni elég drasztikusnak tűnik, az az egy biztos pontom van jelenleg
-
-
-
#21078528
törölt tag
válasz
ubyegon2 #21971 üzenetére
Ezt a szkriptet felejtsük már el!
A TRIM közli a vezérlővel, hogy az adott adat logikailag OS szinten nem létezik, a blokk törölhető. Ez NEM jelenti azt, hogy erre elkezdi 0-val teleírogatni a vezérlő a blokkot, hisz az egy felesleges írási művelet lenne! És az sem biztos, hogy a mai bonyolult ütemezett TRIM parancsot támogató vezérlő egyáltalán 2 percen belül elkezd foglalkozni a blokk felszabadításával... -
-
válasz
ubyegon2 #21969 üzenetére
Discardot lőttem be, de ma estére készültem el a költözéssel, még a levelezésem, stb áthúzása hátravan (meg jópár szolgáltatást nem lőttem még be, ami néha fut a gépemről, pl. bootszerver) - szóval torpanás még nem tűnt fel. Különben Kingston HyperX Fury, de legalább új
Amúgy már a korai SSD-k kapcsán is kiderült, hogy elméletben több évig is írhatjuk, és nem kéne elhalnia.
Ez meg 2-4 év, és megy anyám gépébe, újabb pár év után mag majd valami lesz vele.
És úgyis nagyrészt OS lesz rajta, adatok winyón (is). -
válasz
ubyegon2 #21967 üzenetére
Igen, az utóbbin gondolkodom.
Viszont elsősorban képfeldolgozás terheli a tmp-t, ami ritkán, de nagy file-ok (~16MB) írása. Az meg olyan, hogy egy nagyobb anyag előhívása közben keletkezik egy rakat átmeneti kép, amit a Rawtherapee ugyan töröl a végén, de amíg fut, addig az ott van.
Szerintem marad a SSD-n a tmp, aztán majd ha gazdag leszek, és veszek még 4 gigát, akkor mozog. -
BullZeye
veterán
-
The.Bali
aktív tag
válasz
ubyegon2 #21420 üzenetére
Ezzel megoldással sikerült!
Köszönöm szépen!
Viszont lenne még egy kérdésem.
Korábban próbáltam használni a Boot Repair nevű progit. Azt lefuttatva hozzáadott egy Windows 8 (loader) (on /dev/sda2) nevű bejegyzést is a Windows 8 (loader) (on /dev/sda1) alá.Hogyan tudnám teljesen eltávolítani ezt az sda2-es bejegyzést? Ugyanis az sda1-essel jól indul, ha az van kijelölve.
A /boot/grub/grub.cfg fájlhoz is hozzá lett adva egy újabb szekció erre vonatkozóan. -
válasz
ubyegon2 #21419 üzenetére
Noobs módszere:
Terminal Command:
sudo -ijelszóval belépsz, ezt látod ~ # e helyett: ~ $
ezután kiadod külön külön ezeket a parancsokat
sudo mount /dev/sda5 /mnt
sudo mount /dev/sda5 /mnt/boot
sudo mount --bind /dev /mnt/dev/
sudo chroot /mnt
grub-install /dev/sdavége az installnak, most visszamegyünk azaz lecsatolunk
sudo umount /mnt/dev
sudo umount /mntezután újraindítunk
sudo reboot
-
The.Bali
aktív tag
válasz
ubyegon2 #21414 üzenetére
ubuntu@ubuntu:~$ sudo -i
root@ubuntu:~# sudo fdisk -l
Disk /dev/sda: 240.1 GB, 240057409536 bytes
255 heads, 63 sectors/track, 29185 cylinders, total 468862128 sectors
Units = sectors of 1 * 512 = 512 bytes
Sector size (logical/physical): 512 bytes / 512 bytes
I/O size (minimum/optimal): 512 bytes / 512 bytes
Device Boot Start End Blocks Id System
/dev/sda1 * 2048 718847 358400 7 HPFS/NTFS/exFAT
/dev/sda2 718848 377489407 188385280 7 HPFS/NTFS/exFAT
/dev/sda3 377491454 468860927 45684737 5 Extended
/dev/sda5 377491456 460666879 41587712 83 Linux
/dev/sda6 460668928 468860927 4096000 82 Linux swap / Solaris
Disk /dev/sdb: 8086 MB, 8086618112 bytes
255 heads, 63 sectors/track, 983 cylinders, total 15794176 sectors
Units = sectors of 1 * 512 = 512 bytes
Sector size (logical/physical): 512 bytes / 512 bytes
I/O size (minimum/optimal): 512 bytes / 512 bytes
Disk identifier: 0x00000000
Device Boot Start End Blocks Id System
/dev/sdb1 * 2048 15794175 7896064 b W95 FAT32
root@ubuntu:~# sudo mount /dev/sda1 /mnt
root@ubuntu:~# sudo mount /dev/sda1 /mnt/boot
Mount is denied because the NTFS volume is already exclusively opened.
The volume may be already mounted, or another software may use it which
could be identified for example by the help of the 'fuser' command.
root@ubuntu:~# sudo mount --bind /dev /mnt/dev
mount: mount point /mnt/dev does not exist
root@ubuntu:~# sudo chroot /mnt
chroot: failed to run command ‘/bin/bash’: No such file or directory
root@ubuntu:~# grub-install /dev/sda
Installing for i386-pc platform.
grub-install: error: failed to get canonical path of `/cow'.
root@ubuntu:~# -
The.Bali
aktív tag
válasz
ubyegon2 #21412 üzenetére
Igen azt a cikket követem és Live-ból indítottam és az alábbi parancsokat futtattam csupán:
ubuntu@ubuntu:~$ sudo apt-get install grub
(ez sikeresen lefutott)
ubuntu@ubuntu:~$ sudo grub-install /dev/sda
Could not find device for /boot: Not found or not a block device.
ubuntu@ubuntu:~$ sudo mount /dev/sda1 /mnt
ubuntu@ubuntu:~$ sudo grub-install --root-directory=/mnt /dev/sda
Probing devices to guess BIOS drives. This may take a long time.
The file /mnt/boot/grub/stage1 not read correctly.
Új hozzászólás Aktív témák
- Milyen autót vegyek?
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Windows 11
- Fortnite - Battle Royale & Save the World (PC, XO, PS4, Switch, Mobil)
- OLED TV topic
- Formula-1
- Témázgatunk, témázgatunk!? ... avagy mutasd az Android homescreened!
- Assassin's Creed Odyssey
- Egyre csak fejlődik az AI, emberek tízezreit rúgja majd ki a BT
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- További aktív témák...
- Kaspersky, McAfee, Norton, Avast és egyéb vírusírtó licencek a legolcsóbban, egyenesen a gyártóktól!
- Vírusirtó, Antivirus, VPN kulcsok
- Sea of Thieves Premium Edition és Egyéb Játékkulcsok.
- Új, bontatlan World of Warcraft gyűjtői kiadások
- Bitdefender Total Security 3év/3eszköz! - Tökéletes védelem, Most kedvező áron!
- 18 éve! Billentyűzet magyarítás magyarosítás. Festés vagy lézerezés és egyebek! 3 lehetőség is van.
- Samsung Galaxy Tab A8 (2021) , 3/32 GB,
- BESZÁMÍTÁS! Gigabyte B760M i5 14600KF 64GB DDR4 512GB SSD RTX 3080 10GB Corsair 4000D Airflow 1000W
- Bomba Ár! Dell Latitude 3190 - Intel N4120 I 4GB I 128GB SSD I 11,6" HD I Cam I W11 I Garancia!
- Samsung Flip 2.0 PRO 65" WM65R + Connectivity tray + Gurulós állvány
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft
Város: Budapest