Új hozzászólás Aktív témák
-
Petykemano
veterán
válasz
Csokissütis
#8295
üzenetére
A Zen3 (ide értve az asztalit és a szervert is) és az RDNA2 is ugyanazon év végefelé indult ugyanazon a gyártástechnológián készülvén, mint a konzolok. Persze, hogy dönteni kellett arról, hogy az ennyi termék számára szűkös kapacitást hová allokálják. Nem azt mondtam, hogy ilyen allokációs döntés nem létezik, hanem arra próbáltam célozni, hogy annak kell, hogy legyenek más jelei is a piaci részesedésen kívül, ha a piaci részesedésben történő változás ilyen döntésnek következménye.
Olyanok, amiket Te magad mondtál, hogy alig pár darab radeon kártya volt, illetve hogy a Ryzen 5000 alulról túlárazva érkezett, ami arra utal, hogy nyilván az eladási volumenen akartak spórolni."három és fél százalék szerver részesedésért beáldozott majd kilenc százalék mobilt és hat százalék desktopot" => ha ezt a két értéket így szembe állítjuk (amiről nem is tudjuk, hogy ugyanakkora volument jelent-e), akkor azzal azt sugallod, hogy az AMD egyik negyedévről a másikra kivont egy meghatározott volument a két "beáldozott" szegmensről, ahol vagy hiánynak, vagy áremelkedésnek kellett volna történnie. De nem történt olyan, mint ami a zen3/rdna2/konzol rajt során volt tapasztalható. Sőt, azidőtájt mentek le a Zen3 procik árai.
Nem tudom, mi történt, de szerintem a számokból nem lehet kiolvasni hogy az AMD kapacitás-allokációs tevékenység által szándékosan áldozott be itt százalékokat hogy más szegmensben nyerjen párat.
Új hozzászólás Aktív témák
- Samsung Galaxy A56 - megbízható középszerűség
- Fotók, videók mobillal
- Mobil flották
- Linux kezdőknek
- Azonnali fáradt gőzös kérdések órája
- Call of Duty: Warzone
- Videó stream letöltése
- 5.1, 7.1 és gamer fejhallgatók
- Születésnapos a Noctua
- A harcokra fókuszál a Vampire: The Masquerade - Bloodlines 2 új előzetese
- További aktív témák...
- Xiaomi Redmi 13 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Razer DeathAdder V2 X HyperSpeed gamer egér + 8000Hz HyperPolling Dongle, Esport szett,6hó garancia!
- Xiaomi 14 512GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Xiaomi Redmi Note 14 Pro+ 5G 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Logitech MX Keys S prémium vezetéknélküli Mac/Windows billentyűzet, újszerű, 1 év garanciával!
- Windows, Office licencek kedvező áron, egyenesen a Microsoft-tól - Automata kézbesítés utalással is!
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i9 14900KF 32/64GB DDR5 RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- MSI Pulse 17 FHD IPS 144Hz i7-13700H 5.0Ghz 14mag 16GB 1TB Nvidia RTX 4060 8GB 140W Win11 Garancia
- Samsung Galaxy A55 5G / 8RAM 256GB / Gyárifüggetlen / 12 Hó Garanciával
- Gamer PC-Számítógép! Csere-Beszámítás! I7 12700E / RTX 3070Ti / 32GB DDR5 / 1 TB SSD
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: NetGo.hu Kft.
Város: Gödöllő

