Új hozzászólás Aktív témák

  • kolosanyi

    veterán

    válasz N.Ferry #33176 üzenetére

    Olyan kedvesek tudtok lenni egymással, öröm nézni, milyen nagy a szeretet (na mindjárt kapom én is az ívet). :D

    Más téma: fentebb linkeltem egy videót Frank Medranoról, ahogy a barátnőjével edz. Kicsit utánaolvasva azt találtam, hogy ő is konditeremben kezdte, de saját bevallása szerint ahogy izmot épített, úgy lett egyre dagadtabb is, aztán látott videókat calesthenicses arcokról és ők szuper szálkásak voltak, hát nosza, ő is elkezdett beépíteni elemeket az edzéseibe, míg odáig jutott, hogy annyira megkedvelte a saját súlyos edzést, hogy most már inkább csak kiegészíti azt súlyzós gyakorlatokkal. Ez eddig rendben is van, de olyat is ír, hogy mellékesen megváltoztatta étkezési programját is, mert a sok hústól fáradékony volt, meg nem volt energiája, meg dagadt, és hirtelen vegán lett, azóta lett ilyen szálkás, illetve sokkal erősebb, mint valaha. Na most én erre azt mondom, hogy wut? :Y
    A saját súlyos edzés okés, igazából ő hibrid módon edz, megvan a stimuláció, semmi gond. Még azt is megértem, hogy vegán és úgy is tud fejlődni, a növényi fehérje is jobb, mint a semmi, ha odafigyel az ember és tudatos étkezést folytat. De hogy lesz valakiből varázsütésre, egyik pillanatról a másikra full vegán? Miért érzi szarul magát az állati eredetű fehérjétől? Miért lett minden fasza, mióta vegán? Csak én gondolom úgy, hogy ez nettó bullshit? Ennek ellenére felnézek a palira, nagyon komoly amit csinál, nem is néz ki rosszul (bár nem egy nagydarab gyerek, de szálkás, esztétikus megjelenése van), csak ezt a marhaságot nem tudom hova tenni...

    (#33182) God Vazzeg
    Én szerda óta lázas vagyok, meg hötghurutom van. Összeestem, befogytam 110 alá. Nem tetszik ez most... :(

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák