Új hozzászólás Aktív témák

  • Toobee

    veterán

    Hazaértem. Szóval a mai nap elég jól sikerült. Tonyo elhozta a HTA-t, a power-r hangfalkábelt, meg egy Valhalla CuAgSS (?) analóg összekötőt. Tabla is volt, csak átalakító nem, így az most kimaradt a próbálgatásból.

    Rotellel zenélgettünk egy kicsit, az én felállásommal. Nem tudom, hogy mennyire tetszett Tonyonak, én kellemesnek találtam, de mindenkinek a saját gyereke a legédesebb. Ami negatívumot észrevettem és említettem is, az a döngő középmély, amit fejben lehet érezni és borzasztó kellemetlen. Emiatt, sajnos pár előadód nem igazán tudtam hallgatni. Nem a doboz helyével volt a baj, mert nem röhögni 9-9,5 órát szántam a tologatásukra, az elmúlt pár hétben :DDD Átrendeztem az egész szobát, kétszer is, illetve a szivacsokkal is bohóckodtam, de egyszerűen nem akart megoldódni. No, mindegy. Úgy voltam vele, hogy majd valaki jól bemér nekem mindent, megmondja, hogy mit kell megvenni, aztán szépen betesszük és mindenki boldog lesz, de főleg én, meg az, aki majd jól legombol.

    Eljött a hangfalkábel cseréjének ideje. VdH CS122-t váltottuk. Megfogta az alját, kezdett enyhülni a döngés, előjöttek olyan részletek, amik eddig biztos voltak valahol, csak nem az én szobámban. Gyerünk tovább, mondta Tonyo mester. Jött az IC csere. Ez nem hozott olyan mértékű javulást, mint a hangfalkábel, mégis nagyon kellett, mert ez nyugtatta meg, az amúgy borzasztóan ideges zenét. Valhalla Picolo-t váltott egyébként. Kezdett egyre jobban tetszeni, amit hallottam.

    Előkerült a hta is. Töredelmesen bevallom, hogy nem számítottam semmiféle javulásra. Maximum másra, de jobbra nem. Nagyot tévedtem...Legalább annyit hozott az egészen, mint a két kábel cseréje, ami egyébként nem elhanyagolható mértékű volt, mondhatnám kategóriányinak is. Megnőtt a színpad mélysége, eltűnt a tetején lévő éles "reszelés", és kijavította az "akusztikai" hibát is, ami a középmély részt érintette. Olyan szinten tartotta kordában a 920 alját, amit álmomban se gondoltam volna. Pozitívan csalódtam a cuccban. Árad belőle a zene, nem azt figyeled, hogy mi hol, meg hogy cicereg, ki üti a dobot és miért, meg erre 8 méterre, utána 5-re amarra, hanem csak tolod neki a kakaót és még még még, vigyorogsz és feláll a szőr a kezeden és még ezt a számot, meg amazt és utána azt meg azt meghallgatod, aztán meg szívod a fogad, hogy megint rohadtul elkéstél onnan, ahova amúgy sietnél. Szóval nagy királyság. Köszönöm a lehetőséget :R

    Itt most jön a nagy fejvakarászás megint. Egy XPA-2 árából simán ki lehetne hozni egy HTA-t, meg egy kábelezést. Emo mellé kell még egy előfok, meg kábel is. Nem mondom, hogy nem lenne jobb, de azt se, hogy igen. Ami biztos, hogy HTA esetén ismét beállna a (szerintem) nagyon jó ár/érték árnyú rendszer.

Új hozzászólás Aktív témák