Új hozzászólás Aktív témák
-
Mosqu!to
addikt
4th day:
Nagyrészt pihenésből állt, mivel nem volt sok izgalmas előadás. Egész délután szunya, fél 8-ra értünk a helyszínre, egy kis móka, meg sör, és irány Méhek.
Baromi nagy tömeg volt, még nagyobb, mint tavaly, pedig már akkor is alig lehetett elférni. Sajnos 8 után 2 perccel érkeztünk, ezért már ülőhely nem nagyon várt, de minket ez mitsem zavart. Eleinte féltem, hogy unalmas lesz az előadás, mert tavaly már láttam, de nem! Leszámítva, hogy ugyanaz a felszerelésük volt, van 3 új tag a bandában, akik nagyon kiszínesítették a zenét, a tavalyi fapados ''szarból'' idénre komolyan jól szóló zenét fabrikáltak, ráadásul legalább 6 új számot játszottak, ami majd a készülő albumon lesz. A koncertet sajnos egy szervező állította meg, mert már jött az új zenekar. Természetesen mi, a közönség, nem hagytuk még szóhoz sem jutni, így a Méheket küldték vissza, hogy ők mondják el a szitut. Ezután elmentünk Basement Jaxx -ot nézni, elég jó volt, különösebb hozzáfűznivalóm nincs a koncerthez. A végén koccoltam pár ismerőssel, akik berángattak Korda Gyurira. Hát komolyan mondom, ekkora éjjenző ugráló tömeget nem hittem volna, hogy lesz. Egy olyan koncert volt, ahol punk és discofan együtt táncolt, a padló úgy hullámzott, mintha gumiból lenne, hihetetlen tömeg volt, ami párosult a jó hangulattal.
Új hozzászólás Aktív témák
- Lenovo X1 Tablet Gen3 Intel i5 8350U Refurbished - Garancia
- Felújított laptopok számlával, garanciával! Ingyen Foxpost/PostaPont!
- iPhone 17 256GB - BONTATLAN - (3év)
- Samsung Galaxy Z Flip 7 256 GB Kék Használt állapot 12 GB RAM 6 hónap garancia
- GigaAKCIÓ! Lenovo ThinkPad P15 Gen 2 Intel i7-11850H 32GB 512GB Nvidia RTX A3000 1 év gar
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
