Új hozzászólás Aktív témák
-
HUTCHDB
nagyúr
Horvátországot nem lehet összehasonlítani, más europai turisták által kedvelt területekkel.
Sajnos ezt azok nem tudják, akik nem jártak mondjuk normálisabb spanyol, olasz vagy francia részeken, hogy csak a közelebbi úticélokként felvetődő területeket emeljem ki.
Én 1984 óta járok külföldre, szóval láttam már ezt-azt.
Pl. anno Róma nekem ott és akkor, már annyira "tömény" volt, hogy kb. 2-3 óra múlva elveszítettem a hűha erzésemet, mert minden egyes utcája, épületei annyira pazar, és nevezhetem részben monumentálisnak, hogy a jótól megcsömöl az ember.
Ugyan ez a helyzet pl a Cote d Azur -ral.Mikor valaki Menton, Monaco vagy St Tropez környékén utazgat, azután eléggé puritán lesz Horvátország.
Sajnos azt tudomásul kell venni, hogy a gyarmattartó országok több száz év alatt igen jó anyagi helyzetbe kerültek, ráadásul az emberek habitusa is már, sokkal igényesebbek a környezetükre, mint itt Magyarországon a többség.
Sokat szoktam mondani ismerősöknek is, hogy pl. Ausztriában sem azért van olyan állapotban az ország, amire az ember először gondol, hanem a természeti adotságokon kívül egyrészt a Habsburgok eléggé jól helyezkedtek anno, és szépen megszedték magukat a tartonmányaikból, de ez még semmi ahhoz, hogy ott a magánemberek sokkal sokkal dolgosabbak, szorgalmasabbak, mint a magyarok általában.
Tévedés ne essen, nem az osztrák állam teszi ott sem széppé a környezetet, hanem ott mindenki folyamatosan rendezi, takarítja, szépíti a környezetét, és ebből (is) adódóan az összkép is sokkal szebb lesz.
Ott vasárnap is dolgozik a gazda a gyerekeivel kint a földeken, majd hazamegy és otthon még gondozza a füvet, takarítja a kertjét stb.
Itthon meg ez csak egy kisebb lakossághányadra vonatkozik. Itthon inkább pihenget, tévézik, lesz@rja, hogy milyen pl. a kerítése, a sövénye, a ház eleje...sajnos Pató Pál úrak lakják kishazánkat.
És nem mutogatni kellene nyugatra, hanem nekiállni és csinálni, úgynaúgy, ahogyan azok, akikre bezzegországként tekintünk.A horvátok is érzik azt, amit az előbb írtam, hogy igenis igényesnek kell lenniük a környezetükre, ami látszik is, jóval kevesebb náluk a "jól van az úgy" hozzáállás, de a történelmi hagyatékukon nem nagyon tudnak változtani, vagyis azon, hogy a fentebb említett helyekhez képest azért ők kevésbé látványosak, de sjanos tőlünk még így is jobbak lettek, és lesznek is, de ez szerintem az egyes embereken a lakosságon múlik, nem pedig a horvát államon.
Horvátok azért vannak előnyben főleg a maygaroknál, mert nekünk nem kell annyit utazni, és a tenger meglehetősen etalonnak számít...legalábbis nekem.
Vannak természetesen olyan olasz, és spanyol részek, ahol szintén pazar a tenger, ráadásul homokos és nem köves a part.
Nekem szerencsém volt, hogy azokra a helyekre elmehettem már.
-
HUTCHDB
nagyúr
válasz
sherlock82 #8794 üzenetére
Azt hittem a településen volt valami egyedi.
Saját vélemény jön:
Nekem az a bajom Horvátországgal, hogy -szinte- sehol semmi nincs, nem lehet érdemi kirándulásokat, városnézéseket tervezni. Egy egy utcabol állnak a faluk, amiben sajnos én nem látok semmilyen egyediséget.
Raguza is annyira felkapott, pedig egy miniatűr olasz városka simán llekörözi. (Ami nekem korábbi utazásaim során tetszett, az talán Cavtat volt, de az is csak magyar szemmel.)
A tenger tiszta, és szép, ezt el nem lehet vitatni, de aki egy kicsit mozgalmasabb, látványosabb környezetre vágyik, annak nem biztos, hogy kielégíti az igényeit. -
HUTCHDB
nagyúr
válasz
sherlock82 #8791 üzenetére
Mi volt ennyire kiemelkedő Malinskaban?
-
HUTCHDB
nagyúr
Sziasztok,
Francia Cote d' azur, inkább Menton és Nice közötti szakaszán keresnénk olyan szállodát, ahol van all inclusive ellátás.
Már napok óta bújom a netet, de semmi értelmes weboldalt nem találok, ahol ilyenek lennének.
Tudnátok abban segíteni, hogy a populáris oldalakon kívül, hol érdemes keresgélni?
-
HUTCHDB
nagyúr
Mallorca-val kapcsolatban lenne kérdésem.
Szeretnénk autót bérelni, kérdésem az lenne, hogy kell-e parkolási díjat fizetni, vagy érdemes -e elektromos autót bérelni a parkolási díjak miatt? -
HUTCHDB
nagyúr
Sziasztok,
Ausztriában tudtok ajánlani olyan tavakat, amelyek nagyon tiszták, és fürdeni is lehet bennük?
Gondolok pl. a Weiisensee, vagy a Achensee-re. -
HUTCHDB
nagyúr
Autoval megyünk, előtte Isztria, 5 nap tengerpart, így úgy gondoltam, hogy ez után jó lesz egy kis kirándulós, nézegetős aktívabb pár nap.
Nagyon szépen leírtad, összefoglaltad a dolgokat, amivel képbe is kerültem.
Igazabol úgy gondoltam, hogy egy “köztes/kozponti” települést kinezek a környéken, ahonnan csillagszerűen ingazunk úgy, hogy oda fele (Horvátországból) Firenzét letudjuk.
Romaban voltunk, Olaszországban sokszor, így annyira nem vagyunk a nevezetes épületekről épületekre történő városnézés hívei, inkább az atmoszféra es a feeling kell, főleg úgy, hogy (szerintem) a horvátoknál szinte semmi látnivaló nincs.Portofinoban voltak a legnagyobb lányomék, ők mondták, hogy oda mindenképp menjünk el.
Szallassal továbbra is bajba vagyunk, irreálisan drágák. Jó lenne valami egyszerű, de modern (kevésbé retro, mint a többségükre jellemző) kis apartman, amiért nem kell napi 130.000-150.000 forintot fizetni…
-
HUTCHDB
nagyúr
Köszi az infókat, tanácsokat.
Esetleg mit nézzünk meg a környéken, erre van valakinek ajánlása?
Illetve van jó strand a környéken mondjuk egy 1/2 napra kifeküdni a plázsra?
-
HUTCHDB
nagyúr
Firenze, Portofino, Pisa, "5 part" részre szeretnénk elmenni 3 napra 1 héten múlva.
Tud valaki valami jó, de olcsó szállást 4 főre (2 szülő, 2 gyerek, de 21 és 24 évesek)?
Olyan árak vannak EURO-ban (tehát nem forintban sok), hogy kb 2x-e, mint mondjuk 1-2 éve voltak az olaszországi szállások (Booking-on).
Bocsánat, hogy így fogalmazok, de az utolsó, útszéli, retró, szobák kerülnek 300 euroba éjszakánként...
Ha valakinek van ötlete e téren, azt köszönettel venném. -
HUTCHDB
nagyúr
Van itt olyan fórumtárs, aki szokott Ausztriába járni?
Fizetős útszakaszakaszokkal (nem autópálya díjjal) kapcsolatban lenne kérdésem. -
HUTCHDB
nagyúr
Sziasztok!
Hosszú hétvégére pünkösdkor megyünk Ausztriába családdal (már mindenki felnőtt) ide: [link]
Ismeri valaki esetleg a környéket?
Kirandulni, szétnézni tudtok ajanlani valamit a környéken, esetleg visszafele Magyarország fele ami útba esik és érdemes megnézni?
Hallstatt, Whörter see, Graz, Klagenfurt, Salzburg már megvolt.
-
HUTCHDB
nagyúr
válasz
sasa134 #7290 üzenetére
Mostmár egy jó szálloda kellene.
Az Iberostar-ok tetszenek…de igen borsosak.
4 főre ,1 hét 1-1,2m-bol ki kellene jönnie.komplett.
Határeset, mert most 1,5 körülre tudtam összeválogatni repjeggyel all inclusive ellátással együtt.
Az a bajom, hogy a kinézett hotel eléggé gyerekcentrikus.
Nincs bajom a gyerekekkel, nekem is van három, de a nyaraláson nem biztos, hogy kellően tudnék pihenni úgy, hogy 8 napig sírnak, veszekednek, ordibálnak körülöttem idegen lurkók.Esetleg valami nagyon jó modern, minőségi hotelt tudtok ajánlani?
-
HUTCHDB
nagyúr
válasz
sasa134 #7286 üzenetére
Éveken át nyaralunk Spanyolországban, a félszigeten (vagy a kontinensi részén).2005-2012 között. Ismerem őket, ismerem az épiteszetuket is.
Nekem bejött, de a túl retro már nem igazán.
Termeszetesen millió videót néztem már meg, nem nagyon tudok dönteni, ezért is írtam ide. Kicsit más nyaralást szeretnénk, mint eddig, így Szardíniai, Korzika, Canari Szigetek, Mallorca ami most szoba jött.
Az utóbbi években inkább a közelebbi Horvát tengerpartot választottuk, de már előző nyáron is azt mondtuk, hogy hosszabb nyaralásra nem jövünk. Nekem az a bajom, hogy kicsik a települések, kevésbé megragadnak, egyáltalán nem egyediek.Pl. Dubrovnik -ért sokan oda vannak, meg vissza, de nekem igazából semmi egyedi dolgot nem nyújtott. Ha ezt a “stílust” keresem, akkor inkább Olaszország. -
HUTCHDB
nagyúr
Sziasztok!
Kinek mi a véleménye?
Mallorca, vagy Tenerife?
Melyik hely lehet jobb nyaralásra?
(Családdal, de mindenki felnőtt.)
Tiszta tengerpart, tiszta (hullámzástól fel nem vert homokú) víz, urbános is, kisebb is, de ugyanakkor hangulatos településekkel látnivalókkal.
Új hozzászólás Aktív témák
- Így lehet neked Teljes Magyar Logitech Craft Billentyűzet
- Tablet felvásárlás!! Apple iPad, iPad Mini, iPad Air, iPad Pro
- Nexus 6P 32GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- BESZÁMÍTÁS! 6TB WD RED 3,5 SATA HDD meghajtó garanciával hibátlan működéssel
- Azonnali készpénzes AMD CPU AMD VGA számítógép felvásárlás személyesen / postával korrekt áron
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest