-
Fototrend
Ha kérdezel, akkor kérdezz úgy, hogy segíthessünk: írd le a gyártót, típust, évjáratot és motorkódot/ teljesítményt!
Új hozzászólás Aktív témák
-
BigBlackDog
veterán
válasz gippazoid #221399 üzenetére
Nálam volt egy MK8 Golf 1.5 eTSI + DSG hajtással kb. 3 évig, 110e kilométeren keresztül. Város nem volt sok, inkább autópálya és országút volt a jellemző. Nagyjából 60-65e km körül kezdett el rántani kisebbet-nagyobbat, ha enyhe fékezés közben 4-ből 3-ba váltott. 80e km körül már hallani lehetett egy fémes hangot, ha intenzívebb, de nem padlógázas gyorsításnál kettőből háromba váltott. Ez egyre erősödött, illetve a végére már a gyorsulás is mérsékelt volt, míg a következő fokozat nem jött.
Most egy 1.5 eTSi + DSG Skoda van, egyelőre 16e km-el. Ennél még nincs semmi ilyen, bár 0 kilométeres kora óta néha érezni minimális remegést, mikor indulásnál egyből kettőbe vált, ha nem teljes egyenletes a terhelés (pl. emelkedő van). Illetve három-négy alkalommal voltak furcsa csattanások, rántások, mikor a startstop és a váltó egyszerre tevékenykedett kiszámíthatatlanabb forgalmi helyzetben.
Cégesnek elfogadom, de 120-150e kilométeren túl már nem akarom megtapasztalni, hogy milyen nyűgök jönnek elő.
[ Szerkesztve ]
-
tibbike01
őstag
válasz gippazoid #221399 üzenetére
Ha hozzáértő ember használta, akkor nem nagyon van mitől félni. Ha nem vontatott, rámpázott sokat, csak állóhelyzetben váltott D-P között, viszonylag keveset ment városban...stb, akkor jó lehet. Esetleg olajat érdemes lehet benne cserélni miután megvetted normális helyen, ahol gyári olajat tesznek bele és kalibrálják utána.
A DQ200 ugye száraz kuplungos váltó, ami a gyengébbik konstrukció, ha mild-hibrid lenne mellette, akkor talán lehetne mondani, hogy 1 fokkal jobb.
[ Szerkesztve ]
-
Corsa02
őstag
válasz gippazoid #217133 üzenetére
Új autóban ajánlott a garancia időtartam alatt, de használattól függ, hogy lesz-e vele gond vagy sem. Az utóbbi időben sokat javultak, de a DSG-k közül magasan tartja az első helyet a kiesési statisztikák terén, főleg 100e km felett. (DQ200, száraz)
The Truth Is Out There --->
-
grizlisandor
veterán
-
Pfiucska
aktív tag
válasz gippazoid #215725 üzenetére
Erről jut eszembe:
- ha nincs autohold és taposom a féket akkor üresben van?
- ha használom az autoholdot és nem taposok semmit, akkor üresben van?
Érzésre utóbbira igen a válasz, előbbit meg nem tudom mert nem használomiPhone 15, PS5, 18’ cbr500r, 23’ Octavia 2.0 TDI
-
Corsa02
őstag
-
Corsa02
őstag
válasz gippazoid #215614 üzenetére
Szia! Elégedett vagyok vele, 13.800km-t mentem vele augusztus óta, eddig hiba nélkül. Az 1.5 TSi ebben az autóban is kifejezetten kellemes, jól megy, keveset fogyaszt. (én 6-os manuálissal vettem) Multimédia is kifejezetten jó és stabil.
Egy zavaró dolog van, hogy egy kis nyekergés előjött rossz úton a bal hátsó ajtó környékéről, majd egyszer ránézek, vagy olajcsere alkalmával majd jelzem a szerviznek. (bár nálam az Audikból is mindig előjött valami zörgés, nyekergés 10k km felett )The Truth Is Out There --->
-
-
Corsa02
őstag
-
Corsa02
őstag
válasz gippazoid #215151 üzenetére
Hali!
Alapvetően jó motor, 120e km-nél még simán rendben van, ha a megfelelő karbantartásokat megkapta. Amivel érintett lehet: Turbo wastegate zörgés, vizpumpára érdemes odafigyelni, bár 2018-ra minden hiba le lett dolgozva, egy-egy trafó és injektor hiba, de lehet már cserélték is mire hozzád kerülne.
The Truth Is Out There --->
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Axon Labs Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest