Új hozzászólás Aktív témák
-
oriic
HÁZIGAZDA

A Halo a Bungie Studios által létrehozott játékuniverzum, amelynek világa az éves során hatalmasra duzzadt. A kezdetben csak egy két videójátékot tartalmazó világ most már ott tart, hogy 8 különböző játékot és rengeted képregényt, animációt, rövidfilmet, illetve mindezekkel együtt, több milliós rajongótábort tudhat maga mögött. A "legenda" pedig egyetlen címmel indult anno. Ez volt a "Halo: Combat Evolved"

A legelső részben, amely a Combat Evolved alcímet viseli, egy Master Chief nevű szuperkatonát alakítunk, aki egy Cortana nevű mesterséges intelligencia segítségével veszi fel a harcot egy idegen lényekből álló szövetség, a Covenant ellen. A Covenant legfőbb célja, hogy elpusztítsák az emberiséget, akik az útjukban állnak, így bekövetkezhet ugyanis a "Nagy Utazás" amely vége szerintük egy valamilyen menyországgal ér fel. Ehhez pedig szükségük lesz a harcok szinteréűl szolgáló mesterséges építményre, amelyne neve: Halo.
Érdekesség egyébként, hogy a Halo: Combat Evolved eredetileg egy Macintosh-ra tervezett harmadik személyű játék lett volna (TPS) aztán a Microsoft új konzoljának bejelentésekor döntöttek úgy, hogy mégis első személyű (FPS) játékot készítenek belőle, méghozzá kizárólag az új konzolra, az Xbox-ra. Természetesen később PC-s kiadást is kaptak a rajongók, amelyben már multiplayer játékmód is helyet kapott.
Megjelenés:
2001. november 15. (Xbox)
2003. szeptember 30.( PC )
A Halo első része mind szakmailag, mint a játékosok véleménye alapján is világsiker lett, olyannyira, hogy system seller lett belőle, vagyis szinte minden Xbox tulajdonosnak volt legalább egy példánya a Halo: Combat Evolved játékból. A megoldások amiket a játék hozott be a videójátékok világába, a történetvezetés, a zseniális gépi ellenfelek mind-mind előrehozták a tényt, érkezni fog a folytatás.
Nem is kellett sokáig várni, úgyanis 2004. november 9-én megérkezett a folytatás is, a Halo 2. A főszereplőink továbbra is a szuperkatona Master Chief és az őt segítő mesterséges intelligencia, Cortana, helyszínként pedig a Föld-et üdvözölhetjük, amelyet sikeresen megtámadott a Covenant. Újdonságként irányíthatunk egyet az ellenfeleink közül is, méghozzá több küldetésen keresztül. Az Arbiter misszió mind-mind kapcsolódik főhőseink kalandjaihoz, egy ponttól pedig már közösen kell harcolnunk nem csak a Covenant, hanem az első részben megismert parazita faj, a Flood ellen is.
A játék ismét csak elismerésre méltatta a játékosokat, valamint a szaksajtót is, amit nem csak a kiváló egyjátékos módnak, hanem a fantasztikus multiplayer ütközeteknek is köszönhet. Sok pálya, két választható faj, rengeteg fegyver és egyéb okosság szinesítette az amúgy sem hétköznapi játékot. A sajtó szinte mindehol 90% fölötti értékeléseket osztott ki a Halo 2-nek, így kérdés sem volt, muszáj lesz a következő részt is megcsinálni.Megjelenés:
2004. november 9. ( Xbox )
2007. május 31. (PC)
Új hozzászólás Aktív témák
- Milyen belső merevlemezt vegyek?
- Digitális Állampolgárság Program DÁP
- Kutya topik
- Elektromos cigaretta 🔞
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Filmvilág
- Pixel plus ultra: teszten a 6K-s LG UltraFine monitor
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- További aktív témák...
- BONTATLAN Új iPhone 17 PRO 256-512GGB Független 1év Apple GARANCIA Deák Térnél Azonnal Átvehető.
- Bomba ár! HP ProBook 430 G3 - i5-6GEN I 4GB I 500GB I HDMI I 13,3" HD I Cam I W10 I Garancia!
- Bomba ár! Lenovo Tablet 10 - Intel N4100 I 8GB I 128SSD I 10,1" WUXGA I HDMI I Cam I W11 I Gari!
- Eladó egy Xiaomi k50 ultra (Xiaomi 12t pro) snapdragon cpu
- Bomba ár! Dell Latitude 3500 - i5-8GEN I 8GB I 256SSD I HDMI I 15,6" HD I Cam I W11 I Gar!
- BESZÁMÍTÁS! 64GB Patriot Viper 3600Mhz DDR4 memória garanciával hibátlan működéssel
- HIBÁTLAN iPhone 13 256GB Pink -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3732
- Gamer PC-Számítógép! Csere-Beszámítás! I7 9700 / RTX 3070 / 16GB DDR4 / 1TB SSD!
- AKCIÓ! GIGABYTE B360N i5 9600KF 16GB DDR4 512GB SSD GTX 1660 Super 6GB Zalman T3 Plus 400W
- Dell Latitude 5420 14" Touchscreen i5-1135G7 16GB 256GB 1 év garancia, 4G LTE OPCIÓ
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest


